MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

NUNO BETTENCOURT - GENERATION AXE

Habár az Extreme zenekar emberemlékezet óta nem adott ki stúdiólemezt és az elmúlt időszakban is meglehetős csend honolt a csapat háza táján, Nuno Bettencourt azért nem unatkozott: az elmúlt években számos komoly produkcióban bukkant fel, turnézott és lemezeket készített a popdíva Rihannával, egy ideig kollaborált Steven Tyler Aerosmith-énekessel, legutóbb pedig a Generation Axe nevű, gitártitánokat tömörítő koncertsorozat oszlopos tagjaként hallatott magáról. A Steve Vai, Yngwie Malmsteen, Zakk Wylde, Tosin Abasi, Nuno összeállítású formáció 2016 óta többször is megörvendeztette a virtuóz gitározás szerelmeseit a világ különböző pontjain, legutóbb tavaly év végén bonyolítottak egy masszív, 32 állomásos észak-amerikai túrát. Európába mindeddig nem jutottak el sajnos, jó hír viszont, hogy múlt héten megjelent egy Generation Axe: The Guitars That Destroyed The World (Live in China) című kiadvány az earMUSIC gondozásában, melynek segítségével bárki megidézheti az öt gitárlegendát. Nunót ugyan nem volt könnyű becserkészni, a lefixált időpont ellenére elsőre meg is hiúsult az interjú, végül azonban csak sikerült telefonvégre kapni a gitártörténet utolsó nagyformátumú gitárhőseként számontartott portugált. A 20 perces beszélgetés minden szempontból megérte a várakozást, a fanyar humorú és gyilkosan önironikus Nuno nem csupán a Generation Axe koncertlemezéről ejtett szót, hanem a készülőfélben lévő és hamarosan megjelenő új Extreme-korong néhány kulisszatitkáról is fellebbentette a fátylat.

Hogyan cseppentél bele a Generation Axe turnéba 2016-ban?

Nuno Bettencourt: Bárcsak valami érdekes sztorit mesélhetnék, de ilyesmivel nem tudok szolgálni. Steve Vai felhívott és megkérdezte, hogy részt vennék-e egy több gitárost egyesítő turnéban. Mondanom sem kell, ez nem az az ajánlat volt, amit vissza lehetett utasítani… (nevet) Voltak azért fenntartásaim, hiszen nem vagyok instrumentális gitáros, nem is nagyon vannak ilyen jellegű szerzeményeim és sosem vettem részt egyetlen G3 fellépésen sem. Steve azonban megnyugtatott: azt mondta, hogy ez a turné nem olyan lesz, mint amit a G3 keretein belül csináltak, mindenki hozhatja azokat a dalokat, amiket csak akar, saját szerzeményeket és személyes kedvenceket egyaránt, amiket különböző leosztásokban fogunk játszani. Ahogy ecsetelte a koncepciót, úgy lettem egyre izgatottabb!

Milyenek voltak a koncertek, hogy sültek el a közös zenélések?

Nuno: Mivel a koncertsorozat ötletgazdája Steve volt, magától értetődően ő látta el a zenei rendezői feladatokat: mindannyiunknak 20-25 percnyi játékidőt adott, ebben az időtartamban mindenki azt játszott, amit csak akart. A végére 4-5 olyan szám maradt, amiben előzetesen megegyeztünk és együtt játszottunk el.

A koncertalbumot a turné kínai szakaszán rögzítette a stáb. Másképp viszonyul az ottani közönség a rockzenéhez, mint az európai vagy az amerikai?

Nuno: Ami a showt illeti, belülről ugyanolyan volt, mint akárhol a világon és ez a felvételekre is igaz. A technológia ugyanis lehetővé teszi, hogy a körülményekben ne legyen eltérés, koncertanyagot bárhol ugyanazon feltételekkel lehessen rögzíteni. A közönség reakciói azonban nagyon másmilyenek voltak, teljesen eltérő kultúrával rendelkeznek, mint mi a nyugati világban. A publikum egy része roppant udvariasan és csendesen viselkedett, ülve figyelték az előadást, de persze akadtak olyanok is, akik szenvedélyesebben reagáltak és hangosabbak voltak. Összességében remek hallgatóságot alkottak így együtt.

Öt homlokegyenest különböző látásmódot képviselő gitáros jött össze a turnéra, hallhatóan mégis baromi jól működött köztetek a kémia. Mit gondolsz miért?

Nuno: Én magam először azt gondoltam, hogy biztosan nehéz lesz végigcsinálni a koncerteket, hiszen annyira eltérő személyiségek vagyunk. Az nem probléma, hogy teljesen más stílusban játszunk, a személyiségbéli különbségeket és a látásmódokat illető differenciákat azonban nehéz közös nevezőre hozni. Ebben volt kockázat és az elején éreztem, hogy ebből akár rosszul is kijöhetünk. Aztán jobban megismertük egymást a turnébuszon, minek következtében összeszoktunk és összekovácsolódtunk. A végére olyanok lettünk, akár a testvérek. Mindenki kijött mindenkivel, zeneileg pedig végig ott volt az egymás iránti respekt a levegőben, ami nagyon pozitív hangulatot teremtett. Minden nehézség nélkül össze tudtam dolgozni Vai-jal vagy Yngwie-vel, akik lehet, hogy teljesen más világot képviselnek, mint én, de ezek az arcok a hőseim voltak, a zenéjükön nőttem fel, és emiatt tök természetesen kapcsolódtam hozzájuk. Mivel a munkásságukon keresztül tisztában voltam a gondolkodásmódjukkal, könnyedén ment a közös zenélés, ami valóra vált álom volt nekem!

Tosin Abasi majdnem egy generációval fiatalabb nálatok, mégis be tudott illeszkedni abba a klasszikrock-közegbe, amit ti négyen képviseltek…

Nuno: Tosin az én olvasatomban azon a vonalon mozog, mint annak idején a Yes, a UK és a King Crimson, tehát komplikált progresszív rockban utazik, ami jóval magasabb szint, mint az átlag rockmuzsika. Bonyolult ütemekre játszik annál is bonyolultabb témákat. Olyan, mint a King Crimson szteroidon. Vagy még inkább Robert Fripp bekokainozva! (nevet) Kiváló komponistának tartom, aki a saját útját járja. A turnén egy dalt játszottam vele esténként és mindig nagy élménynek bizonyult a vele való muzsikálás!

Mennyire követed figyelemmel az ilyen típusú modern gitározást?

Nuno: Nem mondom, hogy követem, inkább csak meghallgatom, ami jó és tetszik. Ha hallok valakit, akit érdekesnek találok, annak a többi dalára is rákeresek.

Lesz folytatása a Generation Axe turnénak a közeljövőben? Például Európában?

Nuno: Van rá esély, és az is biztos, hogy Európa és az Egyesült Királyság fogja a prioritást jelenteni számunkra. Már tavaly tettünk lépéseket ennek érdekében, de az ottani promoterek keresztülhúzták a számításainkat és le kellett fújni az egészet. Azt hiszem, a koncertszervezők nem igazán hittek abban, hogy egy ilyen gitáros turné megfelelően működne Európában, én azonban nem értek egyet velük. Nagyon el voltunk keseredve emiatt, és ezért is mondom, hogy mindenképpen meg kell csinálnunk a turnét Európában, mégpedig minél előbb!

Régebben volt egy 7 húros szignált Washburn modelled. Hogyan viszonyulsz a manapság annyira divatos 8 húros hangszerekhez? Érdekelnek vagy sem?

Nuno: Nem igazán. Először meg akarok tanulni normálisan 6 húron játszani… A készülő új Extreme-albumon pár számhoz használtam a 7 húrost, de megint kiderült, hogy bonyolult az nekem, állandóan összezavar a hetedik húr...

Ugye csak viccelsz?

Nuno: Nem, ez nem vicc! Tradicionális gitáros vagyok, nincs szükségem több húrra a minimálisnál. Normál húrozású gitárokon tudok igazán kreatív lenni.

Milyen felszerelést használsz manapság?

Nuno: Egy első szériás Marshall JCM2000 DSL erősítőt hajtok egy régi JCM900-as ládán keresztül. Ez az a cucc, amiben évtizedek óta megbízhatok. A pedál board is szimpla, egyszerű BOSS pedálok találhatóak benne, egy kórus, egy delay, illetve egy előfokba kötött RAT overdrive. Kölyökkorom óta nyúzom ezeket, ezért is ugyanolyan mindig a hangzásom.  

Az MXR Phase 90 is egy olyan klasszikus darab, amit előszeretettel használtál régen…

Nuno: Igen, és most újra elővettem a stúdióban az új Extreme-lemez készítése alatt. Lesz pár téma, amiben szólni fog.

Köztudott a gitárvilágban, hogy az N4-es gitárod a kedvenced, mostanában legtöbbször viszont egy 4N fantázianevű Washburn látható a kezedben. Van különbség közöttük?

Nuno: A régi, hűséges N4-es gitárt nyugdíjaztam pár éve. Az a hangszer 30 éves és többször megpróbálták ellopni turnékon. Többet ér, mint én magam, ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban nem kívánok magammal cipelni egy kisebb vagyont egy gitártokban, inkább replikákon játszom. Ennek érdekében igyekeztem felhajtani ugyanabból az évjáratból származó N4-es modelleket Európában, amiket megvettem vagy elcseréltem valami másra. Most már van három darabom és 4N matricákat ragasztottam rájuk, mert meg kell különböztetnem őket valahogy az eredetitől… N4-nek csak azt hívhatják! Egyébként ezek a gitárok lehetőséget adtak arra is, hogy változtassak rajtuk ezt-azt, aminek az lett az eredménye, hogy egy felújított N4-es modell fog napvilágot látni a Washburnnél valamikor ebben az évben.

Nemrég egy vicces kis jammelésben vettél részt a Fender Custom Shop műhelyében Brad Paisley, Tom Morello és Scott Ian társaságában. Mesélnél erről?

Nuno: Ó, az nagyon jó móka volt! A Trónok harca című népszerű tévésorozat apropójából jöttünk össze. Egyszerűen leültünk, megtanultuk a főtémát, eljátszottuk és kész. D.B. Weiss, a Trónok harca alkotója szerződést kötött a Fenderrel három modell elkészítésére és mivel szerette volna, ha nagyobb nyilvánosságot kapnak ezek a gitárok, felhívott és megkért minket, hogy segítsünk promózni a hangszereket. Nem állok kapcsolatban a Fenderrel, de mivel D.B. a barátom és amúgy is nagy rajongója vagyok a sorozatnak, szerettem volna megcsinálni. Felhívtam a Washburnt és elmondtam nekik, hogy “figyeljetek, 52 éves vagyok, mindenki tudja a világon, hogy el vagyok kötelezve a Washburn gitárok irányába, ez a kis ártatlan szereplés a Fendernél nem fog ártani a cég imázsának, hadd vegyek részt ebben!”

Egy Fender Jaguar modellen játszottál. Milyen érzés volt?

Nuno: Hát, az igazat megvallva, sosem vennék ilyen gitárt! (nevet) De nem azért mondom ezt, mert nem jó gitár, erről szó sincs. Mindössze az az oka, hogy teljesen idegen, földönkívüli érzés volt számomra azon a konstrukción pengetni, kimondottan nehezemre esett a saját személyiségemet beletenni és annak megfelelően szólni. Nagyon specifikus hangszer, nem való mindenre és mindenkinek.

Említetted a következő Extreme-lemezt. Elképesztően rég volt, amikor utoljára stúdiómunkával jelentkeztetek. Mit lehet tudni erről a meglehetősen régóta formálódó anyagról?

Nuno: Az elmúlt 10 évben folyamatosan írtunk dalokat és készítettünk felvételeket, de egészen tavalyig nem éreztem úgy, hogy itt az idő csokorba rendezni az ötleteket. Tudod, a legtöbb banda azért készít még ma is lemezeket, hogy legyen felhatalmazásuk turnézni, én azonban nem adok ki olyan munkát a kezeim közül, amiben nem hiszek száz százalékosan. A mostanra összeállt dalok viszont izgatottsággal töltenek el. Úgy gondolom, hogy az Extreme keményebb oldalát reprezentálják, a lemez pedig ennek köszönhetően a legsúlyosabb lesz, amit valaha megjelentettünk. Kimondottan agresszív természetű anyagról van szó, de nem hiányoznak róla a jellegzetesen Extreme-es énekmegoldások sem, és a szövegek sem lesznek idegenek a rajongók számára. Persze biztosan lesznek olyanok, akiket meglep majd a cucc, de kellemes meglepetés lesz, erről kezeskedem. Az Extreme zenekar sosem készítette el kétszer ugyanazt a lemezt, és ehhez ezúttal is tartottuk magunkat. Szerintem egy igazi Extreme-rajongó nagyon is méltányolja ezt a törekvést, és tudja, érzi, hogy mostanra hol kell tartania ennek a zenekarnak. Ami a gitárokat illeti, a ritmusgitárhangzásom különösen feszesre sikeredett ezúttal, a szólók meg olyanok amilyenek… Továbbra is próbálom megidézni minden hősömet a szólókban, ami roppant izgalmas feladat. Az egész lemez kapcsán hihetetlenül lelkes vagyok, alig várom, hogy megoszthassuk a hívekkel az új dalokat! Már majdnem teljesen készen vagyunk, ezért úgy számolom, hogy az év végén vagy legkésőbb 2020 legelején meg tud jelenni a korong.

Van már kiadótok is a lemezhez?

Nuno: Még nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Nyáron kezdünk majd házalni vele különböző cégeknél, tehát még semmi nem biztos ezzel kapcsolatban.

Az eddigi Extreme-albumok közül a négyes sorszámú kicsit ellentmondásos volt. Mi a véleményed erről?

Nuno: A Waiting For The Punchline-ról? Ha hiszed, ha nem, számomra az az egyik legkedvesebb Extreme-anyag! 

Pedig az volt az az album, amin a legkevésbé villogtál gitárosként…

Nuno: Ez igaz, pontosan ez különböztette meg az elődeitől. Annál a korongnál az összképre koncentráltunk, nem az egyéni teljesítményekre. A szavaidból azt érzem, hogy a villogós oldalunkat jobban bírod, úgyhogy megnyugtatlak, az új lemez neked való lesz! (nevet)

Az elmúlt évtizedben sessionistaként sokszor felbukkantál mások lemezein és turnéin. Milyen érzés mások számára dolgozni?

Nuno: Amikor az ember a saját dolgát csinálja, akkor mindent kontroll alatt tud tartani, ami kényelmes. Más előadók számára dolgozni nem ilyen, viszont nagyon izgalmas dolog! Az a legjobb ebben, hogy kikerülsz a komfortzónádból, mert más közegben kell helyt állnod.

Rihannával játszol még?

Nuno: Már nem. Imádtam vele zenélni, de abba kellett hagynom, mert vissza kellett térnem az Extreme-hez és a rock & rollhoz. Közben céget is alapítottam, különböző művészek anyagain működöm közre producerként, szóval akad dolgom bőven.

Az Extreme lemezeit is jegyezted producerként anno. Szeretsz a stúdióban molyolni?

Nuno: Nem kimondottan az én terepem ez, mert a stúdiólemezek készítésénél sokkal jobban szeretek színpadon állni. Ott minden úgy történik, ahogy akarja az ember. A stúdiózás viszont olyan, akár a gyereknevelés. Bármennyire is akarod, hogy a gyereked olyan legyen, mint amilyennek elképzeled, sokszor nem sikerül úgy irányítani az eseményeket! (nevet) Ez az egész produceresdi csak úgy jött régen, még mielőtt lemezszerződéshez jutottunk volna. Én voltam, aki hangszerelt és felvételeket készített, szóval hozzám nőtt a feladat. Nem vagyok érte oda, de csinálom… (nevet)

Köztudottan óriási futballrajongó vagy, két évvel ezelőtt felléptél a 2018-as világbajnokság sorsolásának gáláján is Moszkvában. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas élmény volt ez számodra!

Nuno: Az a helyzet, hogy gyerekkoromban focista akartam lenni, nem zenész. Az volt az álmom, hogy a portugál válogatottban játszom, aztán valahogy mégis a zene felé sodort az élet, ez lett az utam.

Végezetül egy komoly szakmai kérdés: mi a titka a fekete körmöknek?

Nuno: Ó, ha megmondanám, akkor meg kellene ölnöm téged! (nevet) Nyilván divatból kezdtem el, amikor fiatal voltam. Mivel nagy Queen-rajongó voltam és Freddie is festette néha a körmeit, adta magát, hogy én is ezt tegyem. Aztán hamar kiderült, hogy nem tudok lejönni róla, mert egyszerűen nem megy úgy a gitározás, ha nem festem ki őket. Annyira hozzászoktam, hogy játék közben látom a fekete pontokat a húrokon, hogy enélkül már nem tudok otthonosan mozogni a fogólapon. Bajban lennék, ha le kellene játszanom egy bulit festék nélkül, és most nem viccelek. Egyébként volt már úgy, hogy elfelejtettem megcsinálni a körmeimet egy buli előtt. Amikor rádöbbentem, hogy nincsenek kifestve, már nem volt időm visszamenni az öltözőbe, úgyhogy teljes pánikban megragadtam azt a fekete filctollat, ami a színpad mögött a legközelebb esett hozzám, és azzal színeztem ki őket. Így tudtam megúszni a kínos pillanatokat!

Köszönöm, hogy időt szakítottál rám!

Nuno: Én köszönöm, a türelmedet. Ne haragudj, hogy két napig várattalak, de őrületesen sűrűek a napjaim mostanság. Az utolsó simításokat végzem az Extreme-lemezen, két másik előadóval is dolgozom a stúdióban, és még egy filmes ügyben is benne vagyok. Kértem a menedzseremet, hogy figyelmeztessen, hogy interjúm lesz veled, de nem tette meg, tehát mindennek ő az oka, én nem tehetek semmiről! (nevet)

http://generationaxe.com/
https://www.extreme-band.com/

Fotók: Michael Mesker
Interjú: Danev György



2019. július 6. 07:15

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA