MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

NKA Hangfoglaló Program – Új névvel indul a 4. évad

A 2017/2018-as évadban 20 formáció részesül az NKA Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program), összesen közel 40 millió forintos támogatásában. A 2017. október 26-án, az A38 Hajón rendezett eredményhirdetésen az Induló Előadói Alprogram nyertesi mellett a Klubtámogatói pályázat eredményeiről is beszámoltak: 88 fővárosi, vidéki és határon túli klub, összesen 196,5 millió forintot fordíthat könnyűzenei koncertek megvalósítására a Hangfoglaló Program negyedik évadában.

Hagyomány, hogy az évad első pályázatainak eredményét ünnepélyes keretek között hirdeti ki a könnyűzene támogatására létrejött Program. Az idei esemény különlegességét az adta, hogy októberben nevet és arculatot váltott a Program.
Az induló zenekarok pályára segítésében, a fővárosi és különösen a vidéki klubélet felfrissítésében, a könnyűzenei örökség megőrzésében, a zeneimenedzsment-oktatás és a vidéki tehetségkutatók támogatásában kiemelkedő eredményeket felmutató, az eredetileg kitűzött kereteken és célokon mostanra jóval túlmutató kezdeményezés 2017 októberétől NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program (Hangfoglaló Program) néven működik tovább.

A Program 9 alprogramja közül minden évben az induló előadók pályázatát övezi a legnagyobb érdeklődés: az előadónként 2 millió Ft támogatással járó lehetőségre idén összesen 317 zenekar és zenész jelentkezett. Közülük 84 előadó kapott meghívást az A38 Hajón lezajlott meghallgatásra. Arra, hogy melyik 20 zenekar kerüljön a programba, neves zenészekből és zenei szakemberekből álló, 15 fős zsűri tett javaslatot a végső döntést meghozó Hangfoglaló Program Ideiglenes Kollégiumnak. A zsűri tagjai voltak: Borcsik Attila (Izil), Csontos Noémi Virág, Csorba Lóránt, Czeglédi Szabolcs, Élő Márton, Görögh Dani, Koncz Balázs, Kovács Attila (Kuku), Kovács Ákos Dadan, Molnár Csilla, Muraközy Péter, Podlovics Péter, Süli András, Szalai Attila és Temesi Berci.

Az Induló előadói alprogram nyertesei a korábbi évekhez hasonlóan használhatják fel a támogatást: így minimum öt új dal profi rögzítésére, egy hanghordozó fizikai megjelentetésére, egy videoklip elkészítésére, saját promóciójukra, illetve egy lemezbemutató koncertre fordíthatják a Hangfoglaló Programtól kapott forrást. Erre idén a Red Swamp, a Freakin Disco, a Platon Karataev, a Meg egy cukorka, a Ham Ko Ham, a Dungaree, a The Bluebay Foxes, az EPMK, a The Mabon Dawud Republic, a Shaibo, a Papaver Cousins, a Keresztkérdés, az Azur, a Telma Lincoln&Minimyst, a Sin Seekas, a The Beans, a SONYA, az I am Soyuz, az Idegen és az Arevoir kapott lehetőséget.

Az Induló Előadói Alprogram idei támogatottjainak Lőrinczy György, az NKA alelnöke és Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program végrehajtásáért felelős kollégium vezetője adták át a támogatást igazoló elismeréseket.

Az elismerések átadása előtt Bajnai Zsolt a díjak átadása előtt megköszönte az NKA Igazgatóság pályázatok feldolgozásához nyújtott segítségét, a négytagú kollégium munkáját, illetve a 83 zenekart meghallgató zsűri kitartását. Hozzátette, a Hangfoglaló Program nem működhetne immár negyedik éve az NKA szervezeteiben dolgozók, illetve a könnyűzenei szakma támogatása nélkül. A kollégium vezetője hozzátette: hamarosan döntenek az Előadói Alprogram pályázatáról, illetve még novemberben megjelenhetnek a Nemzetközi és a Médiatámogatási Alprogramok felhívásai. 

Az induló előadók mellett összesen 195 millió forintnyi támogatásban részesültek a Klubtámogatói Alprogram nyertesei.  A fővárosban, vidéken, valamint határon túl működő könnyűzenei színterek olyan belépőjegyes koncertekre kaptak támogatást, ahol élőben lesznek hallhatók magyar formációk. Az elnyert forrás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát pedig az adott koncertek promóciójára fordíthatja majd a 88 nyertes pályázó, amelyek a következők:

Baranya megye
Metronóm Jazz Klub és E78 klub (Pécs)
Nappali Bár (Pécs)
Szabadkikötő Kulturális Centrum (Pécs)

Bács-Kiskun megye
Armstrong Club (Baja)
HÍRÖS AGÓRA (Kecskemét)
Kunfehértói Tófürdő
TEKA (Kecskemét)

Békés megye
Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba)
Gyulai Várszínház
Kultur Cafe Club (Gyula)
Meseház (Békéscsaba)
Zebra Club (Szarvas)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd)
DBSK Live Music Klub (Kazincbarcika)
Miskolci Kulturális Központ
T-Boy Music & Culture Club (Sátoraljaújhely)

Csongrád megye
JATE Klub (Szeged)
Millenniumi Music Club (Szeged)
Hungi Vigadó (Szeged)

Fejér megye
Fezen Klub (Székesfehérvár)
Nyolcas Műhely (Székesfehérvár)

Győr-Moson-Sopron megye
Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)
Hangár Music Garden (Sopron)
Park Klub (Mosonmagyaróvár)
Rómer-ház (Győr)
Stop-Shop klub (Kapuvár)

Hajdú-Bihar megye
Debreceni Egyetem klubjai: Nagyerdei Víztorony, HALL
Incognito Club (Debrecen)

Rock Cafe (Hajdúszoboszló)
Roncsbár (Debrecen)

Heves megye
Egri Kulturális és Művészeti Központ (Eger)
Gödör Klub (Eger)
Grassalkovich Művelődési Ház által működtetett Jam Garden (Hatvan)
Start Műhely (Gyöngyös)
Zöld Pecsét Kávézó és Borbár (Eger)

Jász-Nagykun-Szolnok
Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (Szolnok)
Jászberényi Lehel Film-Színház
TISZApART MOZI (Szolnok)

Komárom-Esztergom megye
Roxxy Music Club (Tatabánya)
Vadorzó Club (Tatabánya)

Nógrád megye
Balassagyarmat Palóc liget szabadtéri színpada

Pest megye
Juhász Ferenc Művelődési Központ (Biatorbágy)
Kossuth Művelődési Központ (Cegléd)
Madách Imre Művelődési Központ (Vác)
Szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Trafo Club (Gödöllő)

Somogy megye
Hang-Ár Music Pub (Kaposvár)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Chloé New York (Nyíregyháza)
Club Hollywood (Nyíregyháza)
Santa Fé Music Club (Nyíregyháza)

Vas megye
AGORA Művelődési és Sportház (Szombathely)
Nádasdy-vár Művelődési Központ (Sárvár)
Végállomás Klub (Szombathely)

Veszprém megye
EXPRESSZÓ KLUB (Veszprém)
Faluház (Salföld)

Tolna megye
Szent András kastély (Bölcske)

Zala megye
Atlantis Klub (Zalaegerszeg)
Hévízi Városháza Konferenciaterme
Kanizsai Jazz Klub (Nagykanizsa)
Keresztury Dezső VMK (Zalaegerszeg)
PopUp Cafe (Zalaegerszeg)

Határon túli klubok
Erdély

Atelier kultúrkocsma (Kolozsvár)
Jai Bistr (Marosvásárhely)
Jazz & Blues Club (Marosvásárhely)
Kolozsvári FormSpace klub
Moszkva Kávézó (Nagyvárad)
MusiCat Caffé & Pub (Szatmárnémeti)

Felvidék
Komáromi Városi Művelődési Központ
mozi.club (Somorja)
RÉV Magyar Kultúra Háza (Komárom)
Soul Hunter Music Club (dunaszerdahely)

Vajdaság
Klein house / social bar & art gallery (Szabadka)

Budapesti Klubok
A38 Hajó
Amigo Rockabilly Bár
Budapest Jazz Club
Budavári Művelődési Ház
Ellátóház
Fészek Kulturális Központ
Fonó Budai Zeneház
Gödör Klub
Jazzy Pub
Kobuci kert
Kuplung Klub
KVLT Vörös Yuk
Lámpás Klub
S8 Pince Színház és Kultműhely
Toldi Klub
Yellow Budapest


2017. október 26. 16:58

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA