MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Neumann U 67 a Technológiai Hírességek Csarnokában

A stúdióspecialista Neumann.Berlin bejelentette, hogy klasszikus U 67 mikrofonját 2017-re beválasztották a TEC (Technical Excellence and Creativity) alapítvány Technológiai Hírességek Csarnokában bemutatott darabok közé. A január 21-én Anaheimben (Kalifornia) megrendezett NAMM show alkalmával Wolfgang Fraissinet, a Georg Neumann GmbH elnöke vette át a díjat.

Az U 47 utódjaként először 1960-ban bemutatott, háromféle iránykarakterisztikájú U 67 csöves mikrofont énekhang stúdióalkalmazásokban történő közeli mikrofonozására tervezték. A mikrofon világszerte azonnal sikert aratott a hangmérnökök körében, és azóta is hatékony és strapabíró stúdiómikrofonnak bizonyul, amelyet a vezető stúdiók előszeretettel használnak a hangforrások széles köréhez.
 
„Megtiszteltetés számunkra, hogy a Technológiai Hírességek Csarnoka úgy döntött, hogy elismeri azt a rendkívüli mérnöki teljesítményt, amelyet az U 67 mikrofon testesít meg” – mondja Fraissinet. „Ennek a mikrofonnak a kiválóságát leginkább az bizonyítja, hogy az utóbbi 50 évben világszerte elterjedt a stúdiókban, és számtalan hangfelvétel keszült a használatával. Az U 67 a Neumman innováció iránti elkötelezettségének és kiváló teljesítményének megtestesítője – és ez az elkötelezettség a mai napig is tart.”
 
A Technológiai Hírességek Csarnoka, melyet 2004-ben George Petersen alapított, és amelynek 2015 óta a NAMM alapítvány MUSEUM of Making Music létesítménye ad helyet, azokat az audio termékeket és innovációkat méltányolja és ismeri el, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a hangtechnika fejlődéséhez.

Csupa történelem

Az 1950-es évek végén a Telefunken német elektronikai vállalat bejelentette, hogy nem gyártja többé a Neumann népszerű U 47 mikrofonjában használt VF 14 M acélcsövet. A Neumann tudta, hogy mielőtt klasszikus mikrofonjuk kulcsfontosságú alkatrésze örökre eltűnik, egy megfelelő utódot kell tervezniük, ha azt akarják, hogy a cég a stúdióban használt énekmikrofonok elsőrendű gyártójaként megtartsa vezető szerepét. Ennek eredményeként született az U 67, amely magába sűríti a Neumann – kondenzátormikrofonok fejlesztése során szerzett – több mint 30 éves tapasztalatát.
 
Az U 67 mikrofont a Neumann mérnökdoktora tervezte. Gerhart Boré, a klasszikus Neumann hangminőséget némi korszerű mikrofontechnikai innovációval ötvözve adott választ a lemezstúdiók gyorsan változó igényeire. Mivel KM 56 típusjelű, miniatűr mikrofonjukban már alkalmaztak kapcsolható iránykarakterisztikát, a Neumann ezt a funkciót az új U 67 modellben is meg akarta honosítani. Ez az új K 67 kapszula kifejlesztéséhez vezetett, egy olyan két különálló elektródával rendelkező kapszulához, amely gömb, kardioid és nyolcas iránykarakterisztikát is képes biztosítani. A kapszula megtervezésénél arra is figyeltek, hogy az egyenes frekvenciamenetet kínáljon (40 Hz és 15 kHz között), eddig nem tapasztalt részletességgel és valósághűséggel közvetítve a hangforrások hangját.
 
Az 1950-es évek végén számos énekes kezdett el közelről énekelni a mikrofonba, hogy teljesebb hangzást érjen el. Miközben ez a technika segített a kívánt énekhangzás létrehozásában, a közeltéri hatás miatt túlzott mélykiemelés lépett fel. Az U 67 ennek kezelésére egy alacsony-frekvenciás csillapítást biztosító, új kapcsolót kínált, amely lehetővé tette, hogy a jel mélyvágása 100 Hz-nél kezdődjön. Ez egy újabb eszközt adott a hangmérnökök kezébe, melynek használatával gazdag, mégis kiegyensúlyozott hangzást érhettek el. Ráadásul egy meredek, magasabb rendű mélyvágást is beépítettek 40 Hz alatt a mikrofonba, hogy még azt megelőzően kiküszöböljék a nemkívánatos szubharmonikus frekvenciákat, hogy azok elérnék a csöves erősítési szintet, megelőzve ezzel az alacsony-frekvenciás túlvezérlést.

Az utolsó simítást az új, elegánsan elvékonyodó test jelentette, olyan moduláris alkotóelemekkel, melyeknek köszönhetően a mikrofon csőcsere vagy karbantartás céljából eszközök nélkül is könnyen szétszedhető. A széles körben elérhető EF 86 cső használatával tulajdonosai számára a mikrofon bárhol a világon egyszerűen karbantartható, kemény igénybevételt jelentő stúdióalkalmazások esetén is hosszú élettartamot biztosítva.
 
Az U 67 azonnal sikert aratott, elismerést gyűjtve be egyedülálló funkcióiért, sokoldalúságáért és hangminőségéért, valamint helyet szerezve magának a vezető stúdiók mikrofonszekrényeiben, szerte a világon. Az új modell – gyártásának első 5 évében többezer eladott példányszámmal – gyorsan átvette a stafétát a megszüntetett U 47-től. A U67 kapcsolható iránykarakterisztikája, rugalmas alacsony-frekvenciás csillapítása, valamint egyenes frekvenciamenete olyan széles körű alkalmazhatóságot tesz lehetővé, hogy ez a modell „igásló” becenéven vált ismertté. 1967-ben ennek a klasszikus mikrofonnak számos újítása került át a Neumann következő klasszikus modelljébe: az U 87 szilárdtest mikrofonba.
 
A Technológiai Hírességek Csarnokával kapcsolatos további információkért látogass el a következő weboldalra: https://www.tecawards.org/tecnology-hall-of-fame


 

2017. március 23. 19:09

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA