MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Negyven év stílusoktól függetlenül

Ha azt mondjuk, Tele van a város szerelemmel, Én az időt nem sajnálom, Minden viharon át, Ne zavarjon senki, vagy Magányos utazó, a tinédzsertől a nagy generációig azonnal rávágja mindenki: Vörös István. A Prognózisban népszerűvé lett, majd szólópályára állt előadó négy évtizede készült el Nyári éjszakák című szerzeményével, ez alkalomból Hallgass, ha jót akarsz! címmel ad jubileumi koncertet a MOM Kulturális Központban. 

(Az interjúban szereplő mindkét koncertre vonatkozó kérdések jövőidőben hangzanak el, mivel a koncertek előtt került sor a beszélgetésre, de a magazin már a koncerteket követően tud csak megjelenni, így kérdéseket múlt időben kell értelmezni. A szerkesztő.)

Zenét szerzel, szöveget írsz, gitározol és énekelsz.  Emellett – igaz, segítséggel – kiveszed a részed a koncertszervezésből is. Melyik áll leginkább közel hozzád?

Dalszerzőként, énekes-gitárosként mindegyik. Annak idején, Radics Béla nyomdokain gitárosként kezdtem a Nevada együttesben, noha akkor is írtam már dalokat. Később kiderült, legbiztosabb, ha ezeket a szerzeményeket magam éneklem el. Voltak, akik ajánlkoztak szövegírásra, ám azok vagy nem tetszettek, vagy nem passzoltak a zenémhez.  Egy idő után odáig jutottam, hogy saját kezembe vettem a hangszerelést is. Van mondanivalóm a világról. Az élet úgy hozta, hogy mára frontemberként egyszerre vagyok showman és ceremóniamester, aki levezényli a koncertet. De ezért hosszú éveken keresztül keményen meg kellett dolgoznom.

Kihívást jelentett Radics Béla után megfelelni a Nevadában?

Abszolút! Radics Béla sztár volt. Annak ellenére is, hogy a Nevada korszakban már leáldozóban volt az a bizonyos Zöld csillag… Nem volt választásom. Adódott egy lehetőség, amelyet ki kellett használni. Később, a Prognózis- időkben megismerkedtem Bélával, s találkozásunkkor nem mulasztotta el megjegyezni: „figyelem ám, amit csinálsz!”.

Négy évtizede annak, hogy megírtad a Nyári éjszakákról szóló dalt, amely aztán lemezre került, és országos ismertséget hozott. Hogyan fedezted fel magadban a szerzői vénát?

Nagyon hamar előjött. Apám egyszer beállított egy hathúros dobozgitárral, jóformán be sem hangoltam, elvonultam a fürdőszobába és máris nyúzni kezdtem. Ott születtek az első dalszövegeim. Számomra fontosabb volt az önkifejezés, mintsem az aktuális slágereket pötyörésszem a húrokon. Miután a tudásvágy mindent felülírt, az eseményeket felgyorsítandó jelentkeztem egy gitártanárnál.  Ezzel sem elégedtem meg, Szendrő Mária „Mamikánál” kitanultam a hangképzést, mindezek birtokában elmondhatom, hogy önellátó lettem. 

Milyen reményekkel vágtatok neki a Prognózis együttesnek? A nyolcvanas évek eleje változásokat hozott a zenei életben, nem lehetett egyszerű az irányvonalat meghatározni.

A Prognózis a szó legklasszikusabb értelmében vett zenekar, amelyet nem lehetett beskatulyázni. Hard rockkal indultunk, ám Wilpert Imrének, a hanglemezgyár egyik márkamenedzserének a tanácsára váltottunk, és a rock irányzatán belül kialakítottunk egy kizárólag ránk jellemző, különleges stílust, amelyet az egyik számunkról – Én az időt nem sajnálom, amelyet mindenki csak Hajsza közben címen emlegetett – valaki elnevezett „hajsza rocknak”.  Ennek köszönhetően a dalok ma is élnek, hiszen stílusfüggetlenek. A zenei rész egyébként úgy állt össze, hogy hoztam egy ötletet a próbára, Jankai Béla, aki máig zseniális billentyűs, azonnal vette az „adást” és tovább fejlesztette. A dobos rögtön tudta, milyen ritmusképletet alkalmazzon. Mindez fordítva is működött: ha Béla jött egy ötlettel, arra megírtam a dalt. Zenekarvezető lettem, ami azt jelentette, az újságoktól a szervezésig minden rám hárult. Arról nem beszélve, hogy a csapatból egyedül nekem volt telefonom, s ez nagy szó volt akkoriban. Nagyon hajtottam a munkát. A zenekar elementáris erővel nyomult a színpadon, meg is hálálta a közönség. Szerettek bennünket. Két nagylemez maradt utánunk, az Előjelek és a Tele van a város szerelemmel, majd a nyolcvanas évek vége felé jött a Piknik Klub.

Tíz esztendővel később, mint az akkor kiadott lemezeden is megírtad, ismét újra kezdted. Ekkor épp rendszert változtattunk. E történelmi tény mellett Vörös István sem sétált el, amely könnyen tetten érhető az olyan dalszövegeidben, mint az Ez egy kutya világ, a Kié az ország?, vagy épp a Kinek van igaza című opuszában.

Mindig is fontosnak tartottam a szövegek igényességét. Annak ellenére, hogy a rendszerváltozást Svájcban – ahol két évig dolgoztam vendéglátós zenészként – éltem meg, a történelmi események engem is megérintettek. Figyeltem és követtem az itthon történteket, amelyeket a dalszövegekben igyekeztem érvényre juttatni. Ennek eredménye az Ez egy kutya világ című album, amely 1993-ban jelent meg. Vallom, és munkámban szem előtt tartom, hogy a művészet, legyen az zene, költészet, vagy festészet, nem lehet egysíkú. A művészet feladta, hogy tükrözze hangulatainkat. Ebbe éppúgy belefér a líra, a komoly mondanivaló, a vidámság, vagy épp a kritika. De a figyelmeztetés is: „Ez az ország a tied is / Hegyeshalomtól Záhonyig / Ez az ország nem Ázsia / Kicsit arrébb van az őshaza”. 

Nem bántad meg, hogy szóló előadóként feladtad az egykori zenekari munkát?

Egyáltalán nem. Megírom a zenét, megírom a szöveget, meghangszerelem, eléneklem. Természetesen társaim zenészkvalitásai és ötletei nagymértékben hozzájárulnak a produkcióhoz. A siker és a felelősség egyaránt engem terhel, senkinek nem tartozom elszámolással. Ennek fontos feltétele, ha minőségi színpadi produkciót akarsz, kiváló zenészeket kell magad mögé állítani.

Úgy tűnik, helyesen gondolkodtál, hiszen 2001-ben Mexikóba hívtak vendégszereplésre. A hazai mezőnyből nem sokan dicsekedhetnek ilyen trófeával. Hogyan jött a lehetőség?

Egyik magyar rajongóm mexikói lányt vett feleségül. Miután útravalóul néhány CD-lemezemet is összepakolt, és odakint – szerencsére jó helyen – megmutatta, így hamarosan meghívtak. Első alkalommal akusztikus produkcióval „magányos utazóként” jelentem meg a huszonkétmilliós  Mexikóváros repülőterén.  Több fesztiválon is felléptem komoly sikerrel, bizonyíték rá, hogy egy évvel később zenekarommal együtt térhettem vissza a Közép-Amerikai országba. Felléptünk a Mexikói öböl partján fekvő Veracruzban, Querétaróban és Acapulcóban is. A nyelvi problémákat úgy hidaltam át, hogy a versszakokat magyarul énekeltem, a refréneket pedig spanyolul.

Fontosnak tartod, hogy szerzeményeidet ne csak elénekeld, esetleg elgitározd, hanem, mint említetted, színpadi showt is csinálj?

Amikor kilépek a színpadra, a dalok magukkal ragadnak. Az érzéssel átitatott dalok nem csupán engem, de az embereket is megfogják, ehhez persze frenetikus, energikus előadásmód szükséges. Kölcsönhatásban, szimbiózisban élek a közönséggel: a színpadról feléjük áramló váltakozó érzelmeket, hangulatokat érzékenyen „veszik”, és azonnal viszonozzák, amely visszahat rám. És ebben semmi mesterkéltség nincsen, ez a belsőmből jön automatikusan. Hangsúlyozom: minden a szerzeményen, a dallamokon és a szövegvilágon múlik.

Néhány éve sorra jelennek meg a legjobb Vörös István dalok CD-n, de a Hallgass, ha jót akarsz! című kiadványsorozat negyvenéves szerzői jubileumi koncertednek elnevezése is egyben. Miként értelmezzük ezt: ígéret, vagy fenyegetés?   

– Kettős jelentéssel bíró szójáték, amely egyrészt azt ígéri, hogy a korongon – szerintem – jó zenét hallgathatsz (különben miért is csinálnám); másfelől ne jártasd feleslegesen a szádat! Minden albumon egy vadonatúj szerzeményem is helyet kap. Azokat a dalokat, amelyek már nem érhetőek el sem bakeliten, sem digitális korongon újra rögzítem, fontos, hogy ne sérüljön a produkció eredeti hangulata. Tavaly októberben az ötödik lemezt adtuk ki, és terveink szerint még legalább kettő várólistán van. 

Négy évtized múltán úgy érezted, szükséged van egyfajta összegzésre, amelyet nagykoncert keretében valósíthatsz meg?

Minden előadónak szüksége van olyan mérföldkőre, nagyobb színre lépésre, megmutatkozásra, amellyel felhívja magára a figyelmet. Itt vagyok, élek, alkotok. Számomra a március 3-i, MOM Kulturális Központban megrendezendő koncert jelenti majd ezt a mérföldkövet, ahol a háromórás zenekaros előadáson minden olyan Vörös István dal elhangzik majd, amely fontos volt és lesz is az életemben. Vendégeket is hívtam, ott lesz Majsai Gábor, akivel a korai években együtt zenéltünk, Fischer Laci a Korálból, Szigeti Feri a Karthago alapító-gitárosa; a névsor már sejteti, fantasztikus gitár-showval készülünk. Négy dalban fellép velünk a kiváló Krúlik vonósnégyes is. Ha úgy vesszük, valóban életműösszegzés lesz.
                                                                                                                            
Hegedűs István


2018. július 7. 10:29

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA