MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

„Nagyon sokat számít, hogy egy adott termék mögött ki áll” – interjú Fejes Tamással –

Valószínűleg ő maga sem gondolta volna egykor, hogy az ország egyik legismertebb s legsikeresebb, mára már kultikussá vált zenekarának, a Tankcsapdának lesz a dobosa, mellette pedig egy igen jövedelmező üzleti vállalkozást is sikerül felépítenie. Fejes Tamással pedig pontosan ez történt. Bár az egyszerű, civil emberek fejében mint dobos létezik, jelenleg Debrecenben, Győrött és Budapesten is üzemeltet hangszerboltokat, amik a legjobb márkákat teszik elérhetővé nem csak a zenészek, de a zenekedvelők számára is. Tomival érintettük a kezdeti időszakot mellett a komolyabb témákat is, többek között a gazdasági világválságot és annak hatását erre az iparra, illetve az újabb márkák meghonosítását kicsiny hazánkban. Igyekeztem jó hangulatú beszélgetésünk izgalmas pillanatait papírra vetni, bár így is kimaradt jó pár érdekes és izgalmas gondolat – lehet, egyszer majd azok alapját fogják képezni egy Fejes Tamás életrajzi könyvnek, ki tudja.

Téged szakmán kívül a legtöbb ember a Tankcsapda dobosaként ismer, azt már kevesebben tudják, hogy hangszerkereskedéseid is vannak. Hogyan kezdődött el ez az egész annak idején?

Igazából nem tudom, mi volt hamarabb. Alapvetően azért kezdtem el dolgozni hangszerboltban alkalmazottként, mert zenekarban játszottam, és ez a közeg mindig is érdekelt. Egy használt hangszereket árusító boltban voltam először alkalmazott, ha jól emlékszem, 21 éves koromban, onnan átkerültem egy másik helyre, egy nagyobba, mellette pedig egyfolytában zenéltem.
Miután az akkori zenekarom - amivel egyébként többször léptünk fel a Tankcsapda előtt – bekrepált emberi dolgok miatt, a teljes energiámat a hangszer-kereskedelemre fordítottam. Azon a helyen, ahol eddig csak alkalmazott voltam, hirtelen társtulajdonos lettem. Később ebből a cégből kiváltam, és megcsináltam a saját vállalkozásomat.

Mennyire volt ez részedről merész vállalkozás abban az időszakban?

Világéletemben csak merész dolgokat csináltam. Ha néha én is visszagondolok a mostani 45 éves fejemmel, miken mentem keresztül, lehet, be se vállalnám már a felét sem. Nem tudom…Szerencsés ember voltam, mindig jól jöttem ki a meredek szituációkból az életben, vállalkozói szinten is, nem csak emberi szinten. Nem nagyon van bennem félelem, a motorozásnál is ezért óvnak nagyon. Soha nem volt még igazán nagy esésem – sem fizikálisan, sem máshogy. Vannak negatív dolgok az életemben, meg voltak olyanok, amik nem úgy jöttek be, ahogy én szerettem volna, de olyan igazán nagy törésem még szerencsére nem volt. Valószínűleg ezért merek nagyobbakat bevállalni, mint az átlag. Remélem, ez a tendencia marad, mert öregnek érzem már magam ahhoz, hogy mindent elölről kezdjek.

Érdekes párhuzam volt az életedben annak idején, hogy amikor elindítottad a saját hangszerkereskedésedet, akkor került képbe a Tankcsapda is.

Nem, nem. Hamarabb volt.

Hamarabb történt akkor?

Igen. Amikor megindultam önállóba, és abbahagytam az előző zenekarommal a zenélést és teljes padlógázzal ennek szenteltem az életem. Ahogy korábban említettem is Neked, én mindent teljes hévvel és szenvedéllyel szeretek csinálni. Ezért tudok egyébként emberileg is nagyot csalódni emberekben. Az ilyenekkel utána nem is nagyon szeretek tárgyalni, mert ha valakibe bízok, akkor belevetem magam teljesen a dologba. Megyek, mint a gép, ezt is várom el általában az embereimtől. És ha valakibe csalódok - például most is van egy ilyen helyzet egy másik vállalkozásomban -, azzal az emberrel én többet nem is akarok kommunikálni. Nem megsértődök, csak egész egyszerűen nincs miről utána már beszélgetnünk. Nem bántom, nincs bennem csalódottság… Illetve csalódottság van, keserűség nincs, meg nem indítok bosszúhadjáratot… Számomra közönyös lesz.

Magyarán az a típusú ember vagy, aki megelőlegez mindenkinek mindenfajta bizalmat, meg Te is nyitottan állsz mindenkihez, viszont csak egy esélye van az adott illetőnek, illetőknek.

Volt, akinek kettő jutott, de nem jött be, úgyhogy inkább most már az egyre ráálltam. Volt olyan alkalmazottam, aki a mai napig szeretne visszajönni dolgozni, de nem fogom engedni. Egyszerűen ilyen típusú vagyok. Saját magam felé is olyan az elvárásom, hogy vagy csinálom, vagy nem. Olyanba már nem megyek bele, hogy belevágok egy üzletbe, aztán végül nem tudom teljes energiával vagy hévvel csinálni. Mert utána mindig csak a keserűség meg a csalódottság van bennem, hogy meg tudtam volna jobban is csinálni. De hát hét nap van egy héten…mondjuk, nekem nem lenne rossz, ha néha beleférne a nyolc is…Summa summarum: volt egy időszakom, amikor rohadt sok mindent csináltam, minden hülyeséggel megkerestek, mindegyik tetszett, mindegyikre igent mondtam, és egyszerűen nem bírtam annyira fizikálisan, illetve aggyal összetenni. Ami csak kicsit érdekel, azzal már egyáltalán nem akarok foglalkozni, mert sem időm, sem kedvem. Meg most már túl öregnek érzem magam ahhoz, hogy új dolgokra adjam a fejem.

Tehát felállítottál egy prioritási sorrendet.

Igen. De egyébként a prioritás is időnként átrendeződik. Volt olyan időszak, hogy a vendéglátói befektetésem jobban érdekelt, mint a hangszerbolt, ez meg is látszódott akkoriban a hangszerboltok minőségén, illetve a teljesítményén is – abban a pillanatban elkezdett az egész összezuhanni, meg visszafele épülni. Mostanában, nagyjából az elmúlt egy évben megint a hangszerek irányába fordultam vissza, és ezen a téren kezdek bele elég komoly beruházásokba.

Visszacsatolva picit a kezdetekhez: említetted, hogy korábban érkezett az életedbe a Tankcsapda, mint ahogy beindult volna a hangszer-kereskedéses vonal. Nem volt benned egy ilyen kérdés, hogy egyszerre megindul a kettő, melyikbe helyezd bele jobban magad?

Fejes Tamás: Azért nem, mert akkor voltam azt hiszem 30 éves, és egész egyszerűen annyi energiám volt, meg annyi tenni akarás volt bennem, hogy nem tudtam hogy priorizálni a dolgokat. Fiatal koromban mindent csináltam egyszerre. Az se érdekelt, hol ér az este, vagy naponta csak 3-4 órát alszom, mert egész egyszerűen ebben léteztem. A hangszerbolt meg a felszerelések összehozott a Tankcsapdával, első sorban Cseresznyével baráti viszonyba. Szinte minden nap együtt lógtunk, meg járt velem külföldi hangszerkiállításokra, jártunk Amerikába, Németországba, fel Pestre tárgyalásokra. Aztán egyre többet jelentem meg Tankcsapda koncerteken, egyre többet segítettem nekik…hangot kevertem, dobot hangoltam, stúdiómunkálatokban vettem részt, és alapjában véve a zene meg a hangszerboltos múltam, énem vitt bele a zenekarba. Akkor megkérdeztek, nincs-e kedvem csinálni, mert emberileg már ismertek, látták mire vagyok képes, amit csinálok azt hogy csinálom, és mivel akkor a zenekarnak társ kellett első sorban, nem session zenész. Mert az Ottót, mint session zenészt hívták el a zenekarba, úgy lett zenekari tag. Emiatt mondta gondolom Cserkó annak idején a Lacinak, hogy én legyek a zenekar dobosa, mert egy olyan erős háttérerőt éreztek bennem, nem feltétlen a hangszerbolt miatt…

Hanem a tapasztalat és más dolgok miatt.

Meg a habitusom miatt. Magyarul látták azt, hogy ha én valamibe beleállok, akkor abba rohadtul beleállok. S mint stratégiai ember választottak szerintem. Ismernek, barátok vagyunk, működik a kohézió köztünk, és nem csak egy zenekari dobos leszek a banda életében, aki csak elmegy a koncertekre és dobol, hanem egy olyanfajta agresszív háttérmunkát tudok képviselni, amit nem biztos, hogy minden dobos tudna.

Akkor tulajdonképpen a Te kicsit üzleti szemléleted, meg az, hogy ennyire elhivatottan csináltál mindent…

Inkább az utóbbi játszhatott jobban közre az egészben, mert akkor az üzleti szemléletemet még nem emelték ki. Az az évek alatt került inkább előtérbe, mert nem úgy történt, hogy bekerültem a zenekarba, és minden ment a maga útján. ’99. augusztusában megírtuk Lacival a Mennyország Touristot, mert ki akarta mindenféleképpen próbálni, zeneileg hogy működik közöttünk a kohézió…ez körülbelül egyébként egy fél óra alatt kiderült, hogy nagyon gördülékenyen…Összeraktuk a Mennyország Touristot, meg ott belekaptunk már egy kicsit az Ez az a ház-ba, az Üdvözöl a Pokol-ba is. Lukács teljesen el volt alélva, hogy azok a dolgok, amik sose működtek, vagy nem jöttek ki, azok most megtörténtek. Ha volt egy témája vagy ötlete, akkor én arra egyből tudtam reflektálni.
Ez ugyanolyan, mint a kémia a szerelemben: hiába van egy jó csaj, vagy egy jó pasi, ha a kémiai kohézió nem működik, akkor ott ette meg a fene, hiába néztek ki jól együtt.

Nálunk az van, hogy bár Lukács meg én teljesen más típusú emberek vagyunk - én egy racionalista ember vagyok, ő meg egy full idealista, teljesen más oldalról közelíti meg a zenét, mint ahogy én. Az egész világképünk nagyon sok mindenben különbözik, valahogy a zeneszerzés, a zenekar csinálásban a kohézió meg a kémia nagyon működik közöttünk. Ezt nagyon furcsállja egyébként sok ember, de amúgy mi is, hogy miért, de egyszerűen működik. Konkrétan most már együtt dolgozunk 18 éve, és olyan különösen nagy balhé közöttünk soha nem is volt. Pikk-pakk beszélünk meg mindent, hogy ha nekem témám van, egyből tud rá reagálni, és fordítva, egyszóval működik. És ezt már rögtön az elején megérezte Cseresznye, mert emberileg már ismert engem, ő meg emiatt tolt. Úgyhogy egyszerű volt a képlet, hogy én legyek a zenekar dobosa, mert az beigazolódott az Elek Ottó-féle igazolása kapcsán, hogy ha egy zenekar igazol egy jó dobost, egy jó gitárost, vagy egy jó énekest, az még semmit nem jelent. Inkább legyen valaki sokkal rosszabb, de működjön a kémia, mert az a legfontosabb. Pláne a hosszú távú együttműködésnél.

Az üzleti dolgok a zenekari teendők mellett hogyan tudtak felfejlődni?

Teljesen klasszikusan. Ahogy meséltem, alkalmazottként kezdtem, majd társ lettem, utána kiszálltam, majd anyámék háza alatt egy 20 négyzetméteres garázsban megnyitottam a saját hangszerboltomat. Azt olyan szinten elkezdtem tolni, hogy Debrecenben abban a pillanatban bezárt vagy két hangszerbolt…
Majd a kapcsolatrendszerem segítségével, nagyon sok hitelből beindítottam a nagyobbik boltomat, bevállalva nagyon sok rizikófaktort, de ebbe most ne menjünk bele, mert az egy másik és jóval hosszabb történet lenne…Elég annyi, hogy akkor ébredezett a rendszerváltás és a privatizáció környékén az ukrán piac, és akkoriban én az ukránokkal elég komoly kohézióban voltam. Nagyon eredményes 4-5 évem volt, de közben kemény is. És akkor itt zárjuk is le az egészet.
Szóval, amikor volt ez az ukrán időszakom, ennek a végén kerültem be a Tankcsapdába. Mondhatom, hogy akkor nekem már elég menő hangszerboltom volt regionális szinten. Több terméknek voltam az év forgalmazója, és elkezdtünk fejlődni. Felvettem először Korit, aki az Ómenben és a P.Boxban énekel, őutána hozta magával Günthert, aki a P.Boxban gitározik…egyik lépés után jött a másik.

Elmondhatjuk tehát, hogy akkoriban már köztudott volt az, hogy ha hangszer vagy bármilyen kiegészítőre van szükség, akkor hozzád kell fordulni.

Igen, pontosan. Elég komolyan toltuk. De akkoriban inkább még csak regionális szinten gondolkoztunk, magyarán Debrecenben és környékében, vagy Hajdú-Bihar megyében. Akkoriban indultak meg a sportcsarnok hangosítások, jöttek a külföldi befektetések, azokat is szép számmal hozogattuk elfele. Dolgoztunk folyamatosan, bejött mellé a Tankcsapda, és párhuzamosan futott felfele mind a két projekt. Amit utána agyonvert a világgazdasági válság, mert az elég durván érintette a hangszerpiacot, mert legyünk most őszinték: nem a zenészek tartják el ezt az egészet, hanem a hobbisták, illetve a zenekedvelők, még akkor is, ha nagyon sok zenész jár hozzánk hála istennek…Akkoriban volt egy elég nagy mélypont. Akkor már volt Pesten is hangszerboltom, amit egy hatalmas monszun eláztatott és be is kellett zárnunk. A 600-700 ezres Gibsonok úsztak a víz felszínén. Közben elkezdtük Győrbe is csinálni a Hangszerbarlanggal a közös együttműködést, mi szállítottuk be a hangszereket, s az ottani emberek üzemeltették a dolgaikat.

De volt olyan időszakom is, amikor egyszerre volt vagy 8-10 boltom Magyarországon, meg volt Romániában is. Azt is túlvállaltam meg túltoltam, nem azért mert nem ment, mert nagyon is jól mentek az üzletek, csak ott is az emberi tényezők közbeszóltak. Mindenki megkeresett, hogy szeretne velem együttműködni, voltak a nagy ígéretek, csak utána a nagy tettek elmaradtak. Mellette meg volt olyan ember, aki nem szeretett velem rendszeresen elszámolni, és autóvásárlásba meg házfelújításba kezdett, a pénzek meg valahogy nem stimmeltek. Ezeket a helyeket inkább bezártam, mint hogy keressek új üzemeltetőket. Maradt végül ez a három láb: Debrecen, Budapest, Győr. És ezen nem is akarok változtatni, hanem inkább a webáruházunkat akarjuk felfejleszteni olyan szintre, hogy az európai viszonylatokban is megállja a helyét.

És az a pillanat mikor következett be, illetve mikor lett arra igény, hogy kimondottan márkákra elkezdjél szakosodni?

Én kezdtem el ezt leghamarabb az országban. Először hülyének nézett mindenki, mint ahogy általában itthon minden újításomat először kiröhögték…

Aztán a végén mégis Téged igazol az élet.

Pontosan. Én ezt már 8-10 évvel ezelőtt mondtam, hogy a nagykereknek a létjogosultsága megszűnt. Viszonteladói rendszerben szolgáltak ki boltokat, különböző márkaboltok voltak, akik versenyeztek, ki mennyit vásárol, meg ehhez hasonló helyzetek. Ez a rendszer tök jól működött, de lehetett látni, hogy a világgazdasági válság miatt a gyártók átszervezték a kereskedelmi rendszert, nem érdekelték már őket a nagykereskedések, hanem egész egyszerűen direktbe kezdtek el árusítani, aminek egyébként a vásárló a fő nyertese, mert ezáltal egy árrés kiesik, magyarán fogyasztó barátabb lett minden, sokkal kedvezőbben lehetett elérni a hangszereket. Ennek az átszervezése egyébként még mindig tart, mert még vannak ilyen utolsó mohikánok, akik a nagyker rendszerben élnek, s próbálják ezt feléleszteni, de ez egész egyszerűen már régóta látszik, hogy nem működik. Van most már a gitárgyártó, és megkeresi magának a megfelelő bolt mennyiséget, és az árulja a cuccait. Ez a rendszer működik, valakinek 30 viszonteladója van, valakinek csak három. Nekem vannak olyan márkáim, amik kizárólag nálam kaphatóak a három üzletben, de vannak olyanok is, amiket más boltokkal együtt forgalmazunk. Azt hozzáteszem, hogy csak olyan márkákkal foglalkozunk, és csak olyanokkal akarok foglalkozni, amik számomra szimpatikusak, illetve maga a cég szimpatikus.

Ezt mi dönti el nálad egyébként?

Fejes Tamás: Elkezdünk együtt dolgozni, és ugyanaz, mint a már korábban emlegetett kémia: működik, vagy éppen nem. De ami nagyon nyögvenyelős meg kínlódós, azokkal inkább nem foglalkozom. Az idő azt is bebizonyította, mert hagytunk már el márkákat. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Adsz neki két-három esélyt, közelíted több felől; most is lesz a márkáink között átrendeződés, pont emiatt, mert nagyon emberi dolgokon múlik az, hogy milyen szinten és hogy jelennek meg nálad márkák. Az emberek azt hiszik, hogy annyi az egész: van egy termék, és vagy megjelenik, vagy nem, vagy szarul csinálod, vagy nem. Pedig nagyon sokat számít az, hogy a termék mögött ki áll, ki az az ember, aki veled kommunikál, s milyen szinten vizsgálja a magyar piacot, és mennyire érdekli egyáltalán a magyar piac, mennyire részlehajló, mennyire lehet elérni, mennyire foglalkozik ezekkel a dolgokkal. Az Aria például egy nagyon jó példa erre. Amikor átvettem az Inter Music-ától, nagyon nagy hévvel fogtunk bele, borzalmasan jól ment, rengeteg gitárt adtunk el, konténerszámra hoztuk befele. Majd az emberünk írt egy levelet, hogy holnaptól nem itt dolgozik – onnantól kezdve meg is halt az egész együttműködés. Két-három év alatt leépítettük nullára, mert az az ember, aki jött utána, egy másik japán, az olyan szinten állt hozzánk, meg az egész európai rendszerhez, hogy most már egy darab gitárt sem hozunk tőlük, más irányba fordultunk.

Hogy működik maga a folyamat? Ha jól tudom, most már nem csak Te kutatsz fel gyártókat, hanem Téged is szép számmal megtalálnak.

Hála Istennek, nagyon sokan megkeresnek. Van egy éves szinten megjelenő amerikai business lap, ahol mindig értékelik a cégeket, ez nemzetközi piacon megy. A Fejes-Ker Kft. dicsekvés nélkül mondhatom azt, hogy két vagy három magyar cég van, aki mindig ötös minősítést kap, én mindig ötös minősítést kapok megbízhatóságban, illetve gazdasági növekedésben, mióta ebben a lapban benne vagyok. Magyarul külföldi befektetőknek ez a gazdasági hangszerlap a cégemet szokta ajánlani, emiatt bombáz is rengeteg kínai, de azzal inkább nem foglalkozom. De emellett persze megtalálnak nagyon komoly márkák is, amik aztán landolnak is nálunk.

Van olyan cég, vagy márka, ami számodra álomkategória, mert nagyon szereted a dolgaikat, és szívesen szerződnél velük?

Igen.

Melyik?

Azért nem tudom ezt elmondani, mert tárgyalás alatt van az együttműködés, és még nincsen szerződés aláírva. De egyébként nagyon szerettem volna a Fendert megszerezni, most ez úgy néz ki, össze is jön. Nyár közepétől elkezdjük forgalmazni az összes boltomban, sőt olyan szinten, hogy magyarországi kizárólagos garanciális szerviz is mi leszünk valószínűleg. Sőt lehet, hogy a romániai szervizt is mi fogjuk megkapni az ő részükről. Akkor mindig nagyon vágytam az Ibanezre, éveken keresztül hajtottuk, most a budapesti bolt prestige dealer lett, ez egy hatalmas állomás az életünkben. Én nekem gitár szempontból a kedvenc márkám – bár dobos vagyok - a mai napig a Schecter, amit szintén sikerült megszereznem, s attól nem is akarok szabadulni. Szerintem a világpiacon ár-érték arányban a legjobb gitárnak számít. Ilyen volt még az Epiphone Gibson, bár ott nagyon döcögős a munkakapcsolat, és nagyon nehézkes, állandó személycserék vannak, illetve most bejelentették, hogy csődbe mennek. Bár hozzáteszem, ennek én örülök, mert minden csődöt jelentett hangszergyártó cég, pláne, ha nagy márkáról van szó, hosszútávon mindig helyreáll új befektetők miatt, és szerintem ebben az esetben is ez fog történni. Úgyhogy velük kapcsolatban most kivárunk. Egyébként ez történt a Fenderrel is nemrég, s most olyan változások vannak, hogy mindenképpen üdvözítő.

Dobos cégeknél további tárgyalások vannak, az ütősszekcióval szeretnék gyarapodni, mert az nem kérdés, hogy gitáros fronton vagyunk a legerősebbek Magyarországon, de ez nem azt jelenti, hogy ütős fronton nem szeretnék gazdagodni. Tama-ban vagyunk a legjobban érdekeltek, meg Ludwig dobokban – ezekben azt gondolom, hogy piacvezetők vagyunk ma az országban. Meinl cintányérokban abszolút, de idéntől elkezdjük csinálni és át fogjuk venni itthon a Stagg forgalmazását is azzal a céggel közösen, akik eddig vitték ezt a márkát. Azt gondolom, hogy ez egy nagy mérföldkő a hangszerbolt életében, mert minden termékben érdekeltek, a mikrofontól kezdve a gitáron, dobon keresztül a cintányéron át mindenük van. Ráadásul belépő kategória, ami az itthoni piacon nagyon-nagyon jó, de mi a felső kategóriájával is komolyan akarunk foglalkozni.

Jövőre lesz egy elektro-akusztikus gitárjairól híres nagyon komoly márkánk, ami felső kategóriát képvisel. De a legnagyobb bevállalásunk erre az évre, hogy a debreceni boltunkat felduzzasztjuk 950 négyzetméteresre. Most vettünk egy új ingatlant a belvárosban, illetve Győrben is vásároltunk közvetlenül a sétálóutcához közel, magyarán a belvárosban, az pedig 370 négyzetméter lesz. Ez a két bolt az, amik nem szakosodnak semmire. Rossz szóval élve én mindig azt szoktam mondani, hogy a két vidéki bolt a szatócs bolt, mert a trombitától kezdve a hegedűn át a legmetálosabb pedálig mindent lehet kapni, ezzel szemben a budapesti bolt az más sztori. Az inkább a butik cuccokra, magyarán a felső kategóriás dolgokra, illetve szerviz szolgáltatásra szakosodott, és első sorban gitárholmikra priorizálunk. Ez lehet, hogy a későbbiekben majd változik, de a többi fejlődés annyi energiát vesz el tőlünk, hogy a pesti bolt egyelőre marad így. De ahogy a debreceni-győri különítmény feláll, s elindul azoknak a márkáknak a forgalmazása, amiket szeretnénk, akkor újra a pesti felé fogunk kicsit figyelni, s itt is igyekszünk majd bővíteni.

Írta: Rosta N. Napsugár


2018. november 6. 13:12

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA