MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Mystic – Baton Rouge

NYITÓ GONDOLATOK
A gitár a kompromisszumok hangszere. És a kísérletezőké. Az előadóművészek mindig inspirálták a hangszerkészítőket, volt hogy egy építési újítás hatott vissza a művészekre, volt, amikor egy kísérletező előadó munkássága nyomán született egy-egy kis változtatás a hangszeren.

A nyak, illetve a test aránya is sokat változott az évszázadok során. A probléma alapvetően a játszhatóság, az esztétikum, illetve a hangerő körül mozog általában.

Az újító gitárosok pedig új trendek mentén haladva kialakították az eleinte csak effektként használt zörejekből az új zenei stílust: a perkusszív finger style-t. ( Meg kell említeni, hogy a flamenco stílusban már régóta alkalmazzák.)

A GITÁR
A napokban, a keszthelyi Duo Hangszerboltban lehetőségem volt kipróbálni egy, a fenti elektronikával felszerelt gitárt, a Baton Rouge „Mystic” névre hallgató X6C/ACE modelljét. (Korábban több hangszert is volt alkalmam kipróbálni a cég modelljei közül – két észrevétel az elején: Egyedi, igényes kivitel, kiváló ár-érték arány)

Nos az első találkozás e gitárral azt a tényt erősítette meg bennem, hogy akár bevalljuk, akár nem, egy hangszer kiválasztásánál is ha nem is az elsődleges, de mindenképpen nagyon fontos szempont annak külleme, hiszen az teszi ránk az első benyomást. A Baton Rouge - a tőle már megszokott módon - ezúttal is egy különleges gitárt alkotott.

A Mystic egy gyönyörű hangszer! Nem hivalkodó, olyan, mint aki tisztában van értékével, nincs szüksége cicomákra. Ám a külső nem minden: hiába a szép kivitel, ha az első próbáknál valami hibádzik – gyors hangolás, néhány akkord, oktávok ellenőrzése – már állunk is tovább.

De a Mystic marasztal!
Ahogy kézbe vettem, második benyomásra eldöntöttem: érdekel a hangszer. A natúr, inkább pasztell színekbe öltözött külső selyemfényű matt lakkozott felülettel, bársonyos, jó tapintású. Az illata is kellemes, (volt egyszer egy egész jó gitárom, de a fa színezésénél, vagy a ragasztásnál valami olyan anyagot használtak, ami kifejezetten rossz szagot árasztott, s ha több ideig tartottam tokban, elővéve sokáig lehetett érezni, zavart. Nem ezért váltam meg tőle, de ez is egy létező szempont nálam az értékelésnél.)

A hangszer teste gyönyörű! Exotikus mahagóni fából készült. A tető tömör kanadai cédrus.
Eleinte nem adta könnyen magát, az alsóbb fekvésekben kicsit keménynek tűnt, de hamar megszoktam - cserébe a szép zengő hangokért. Magasabb fekvésben kifejezetten kényelmes, nagyobb hangerővel pengetve sem csörög be. Dúsan, színesen zengő basszusai a határozott, konkrétabb kíséreteknél (egyszerűbb, inkább csak kvintet, oktávot használó akkordok) pontos, tiszta, karakteres hangokat adtak. „Lágyabb húrokat pengetve” letisztult, nem annyira csengő-bongó, inkább komoly, de a felszín alatt érzelmes karaktere volt. Gyors hangindítás, jó hangkitartás, a különféle hangfekvésekben egyenletes. Szólisztikus játékban is jó társnak bizonyult.

Ahogy próbálgattam, persze az elejétől fogva fúrta az oldalamat a kíváncsiság, milyen lesz erősítővel.
A Shadow®BR-2P hangszedő-rendszere ( a Baton Rouge, illetve Shadow által közösen kifejlesztett) két egymástól független hangszedővel veszi a gitár, valamint a testhangokat. Lehetővé teszi, hogy egymástól függetlenül is vezérelhető, sőt a két kimenetnek köszönhetően akár külön csatornára is kiküldhető jelet használjunk. Az egyik kimenet egy kevert jelet ad, az arányokat (normál gitárhang/ perkusszív testhangok) már a kis konzolon is beállíthatjuk. A másik kimenet az úgynevezett „percussive finger style” jellegzetes testhangjait elkülönítve küldi egy külön csatornára - így azokat intelligensebben használhatjuk.
(A két jelet különböző módon effektezve rengeteg variációs lehetőség van tehát, kísérletezzünk bátran, megéri!)

ÖSSZBENYOMÁS
Nos, gitárunk kivitele nem csupán kinézetben hordozza a prémium kategória jellemzőit, jó pár testvérét, unokatestvérét használjuk évek óta tanítványaimmal. Strapabírónak bizonyultak, puha tokban hordozva is bírták a gyűrődést, bár ez a modell megérdemel azért egy komolyabb hordeszközt. A minőségi faanyagok nem csupán szépek, hanem akár régebbi húrokkal is szépen szólnak, persze nem akarok erre biztatni senkit. Meg kell találni az egészséges középutat – Tommy Emmanuel például minden koncertje előtt új húrokat tesz fel!
Sok gitáros gondolja úgy, minden stílushoz más-más gitárt kell használni.  A Mystic többféle stílusban is kiváló társ, jó szívvel tudom ajánlani.

Fülöp Szabolcs


2019. június 7. 18:18

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA