Miskolc Big Band: Elismerések sora
Nem mondom, hogy a napi, heti zenehallgatási rítusaim között gyakran szerepel a big band felállás szolgáltatta zene – talán csak a Brian Setzer Orchestra-, de a miskolciak által elnyert újabb díj arra késztetett, hogy némileg megvizsgáljam ezt a zenei közeget is. Az már csak hab a tortán, hogy két barátom, Tóth Tamás és Fukk Attila – aki évekig zenésztársam volt- is tagja ennek a formációnak. A zenekar vezetőjével, Sándor Ferivel ültem le beszélgetni.
Miskolcon van e hagyománya a big band zenélésnek?
Én 21 éve követem a történéseket, ez idő alatt kettőről szereztem tudomást, az egyik egy miskolci zeneiskolában működött, ez növendékekből és néhány tanárból állt. Rövid időn belül sajnos az együttes feloszlott. A másik a miskolci zeneművészeti szakközépiskolában működött egy ideig, de már jó pár éve az is megszűnt.
Akkor ti megszakítottátok ezt a tendenciát, mivel már több éve működtök.
Igen, decemberben lesz három éves a zenekar. 2014. december 7-én volt az első, alakuló próbánk - azóta szinte heti rendszerességgel gyakorlunk együtt-, majd a következő év januárjában kaptuk meg az engedélyt a várostól, hogy használhassuk a Miskolc Big Band nevet.
Mi alapján válogattad a tagokat és mennyire volt nehéz összeszedni ennyi embert?
Nem hirdettünk felvételt, mert elterjedt a híre, hogy profi zenészekből álló, ilyen kezdeményezés elindult. Ismerőseim körében válogattam, olyan zenészekből, akikről tudtam, hogy szakmailag felkészültek és érdekelheti őket ez a műfaj. 6-7 tag van, akik az indulástól velem vannak. Nem úgy indultunk, mint egy hagyományos big band, hogy megnéztük, milyen kottatárunk van és az a szerinti hangszeres leosztásra hívjuk el Sanyit, Pistát! Az volt az elképzelésem, hogy szeretnék egy nagy jazz zenekari felállást összehozni, elsőre csak 10-12 fővel kezdtünk el próbálni, megnéztük, kipróbáltuk a hangszereléseimet, hogy használhatóak-e. Főleg klasszikus tanulmányokat végzett zenészek érkeztek a csapatba, viszont nekik volt némi fenntartásuk ezzel a stílussal. Tartottak tőle, hogy ahogyan a komolyzenét vagy operát játszó muzsikusok megunják, a minden éven periodikusan ismétlődő előadásokat, ők attól még hamarabb megunhatják a jazz sztenderdeket. Technikailag nem volt túlzottan nagy kihívás a jazzkórusok szólamait eljátszani, az improvizáció viszont idegen, de érdekes, izgalmas terület volt a számukra. Komolyzenei átiratokat készítettem Bach, Beethoven, Mozart, ismert dallamaiból, ezt átalakítva funkys, swinges, esetenként latinos, ’70-es, ’80-as évekbeli stílusba, illetve hangszereltem néhány big band-en ritkán játszott nagy jazzmester -például Coltrane- szerzeményét.
Aztán előkerültek a filmzenék is! Ez a vonal egy nagyon széles közönségréteget tud megfogni a mai világban. Ezt klasszikus, vagy más populárisabb zenei vonallal sem lehet elérni. Néhány jazzlegenda – például: John Coltrane, John McLaughlin is- olyan irányba indult el, hogy népzenei motívumokhoz is hozzányúltak - például indiai népzene-, az én megközelítésem az volt, hogy a komolyzenei és a filmzenei témákat, amiket szinte mindenki ismer, kezdjük el használni. Elég bonyolult dolgokhoz nyúltunk, de az még nehezebb volt, hogy ezeket átültessük egy jazzes lüktetésbe. Volt olyan hangszerelés - Bach H-moll mise részlete-, amin fél évig ültem, gondolkodtam! Gyakorlatilag - sok esetben - majdhogynem újraírtam a zeneművet. Eljátszva, a próbákon derültek ki, hogy mennyire jól működnek ezek a dolgok. Az átírások és saját szerzemények keletkezései miatt az Artisjus-ba is bejelentettem a munkáimat. Szóval a zeneszerzésbe is belekóstoltam így mostanra 20 alkotásom van az Artisjus által levédve.
Ha te egy olyan mértékű „átírást” készítesz, akkor azt is le kell jelenteni?!
Igen! Az internetes felületen feltöltött kottaanyag - esetemben partitúra szólamokkal- egy szakmai bizottsághoz jut el, akik ezt megvizsgálva döntenek, hogy mennyi az eredeti anyag, mennyi a saját ötlet. Neves komolyzenei, könnyű-, illetve jazz zeneszerzők és előadóművészek döntenek, hogy 25-75%-ban vagy 50-50%-ban osztják meg a jogdíjat az átdolgozó és az eredeti szerző között. Az én beadott anyagaimat is elfogadták, iktatták. Néhány átiratomat, illetve szerzeményemet a legszínvonalasabb – a „művészi igényű improvizációs zene” kategóriába sorolták be! Erre nagyon büszke vagyok.
Egyébként 2016-ban Csehországban, egy nemzetközi big band zenei versenyen a hangszereléseimért is kaptam díjat! Külön érdekesség, hogy milyen zenei anyagot készítettünk a Csehországi Zenei Fesztivára! A. Dvorak Újvilág szimfóniájának a 2. és 4. tétel részeinek általam készített átdolgozását tanultuk meg erre az alkalomra. Volt benne rizikó, hogy a nemzeti zeneszerzőjüket átdolgoztuk jazzrock hangzásba… Nem tudtuk, hogy fog elsülni, de bevállaltuk. A héttagú nemzetközi zsűri néhány tagja állva tapsolt, bravózott, mikor meghallgatták a mi verziónkat. Az ottani rádió is rögzítette az anyagot, amit később a műsorukra tűztek. 23 big band versenyzett akkor és ott, ezek közül a játékunkért mi kaptuk az „abszolút győztes” díjat.
Mennyire nehéz koncerteztetni egy big bandet?
Miskolcon, az Operafesztiválon, illetve a Príma díjátadó gálán hallhat minket a miskolci közönség rendszeresen. Idén időpontütközés miatt ezekből csak az elsőt tudtuk elvállalni - ugyanis a big bandünk szinte összes tagja más formációkban is játszik. Szeretnénk valamelyik miskolci művelődési intézménnyel fölvenni a kapcsolatot és legalább évi egy-két koncertet ott megvalósítani. Felléptünk már Budapesten, Nyírbátorban, Csehországban, de Kárpátalján is. Ha ezekről megosztunk anyagot az interneten, több mint tízezres táborhoz jut el az üzenetünk és másfélezer körüli a visszajelzés ezekre, lájkok, hozzászólások formájában. Visszatérve a kérdéshez - egy big bandet nagyon nehéz eladni a zenei piacon, az anyagi okok miatt: esetünkben már csak a 17 fő utaztatása hangszerekkel, komoly buszbérleti költséggel jár! Keressük a nagyobb rendezvényeken való fellépések lehetőségét, amit legszívesebben egy menedzserre bíznánk.
November elején játszottatok Pesten a XVII. Big Band Találkozó & Fesztiválon, ahol komoly elismerést kaptatok.
Igen, ott minden évben hallhat minket a budapesti közönség. Mikor először jutottunk el oda, 2015-ben, „A” kategóriában – egyedül mi nyertük el a magyar együttesek közül – a „kiemelt arany minősítés”-t. Ez meglepetés volt mindenkinek. Ennek következtében jutottunk ki Csehországba is. Az első évünket követően, 2016-ban a fesztivált záró koncertet bízták ránk – ami versenyen kívül esett. Idén ismét minősültünk, 12 zenekar vett részt a versenyprogramban, nekünk sikerült megőrizni a „kiemelt arany minősítést”, immár másodszor elnyerve azt!
Nem akarok rossz viccet csinálni a dologból, de most az ugrott be, hogy a riporter megkéri a negyvenvalahány tagú big band vezetőjét, hogy akkor mondja el a tagok nevét és a hangszeres felállást! Nálatok valamivel egyszerűbb a helyzet...
Tóth Tamás – dobszerelés, Szőnyi Zoltán – gitár és ének, Fukk Attila – basszusgitár, Nagy Krisztofer – ütőhangszerek, Nicolas Beaupertuis (Svájc) – alt és tenor szaxofon, Ésik Arnold – alt szaxofon, Madaras Attila – tenor szaxofon és klarinét, Sándor Ferenc – zeneszerzés, vezénylés, szaxofonok, Péti Sára – baritonszaxofon, Hegedűs Dániel – lead trombita, Solymosi Árpád – trombita, Kiss Sándor – trombita, Csák Ádám – trombita, Virág Csaba – harsona, Kiss Tamás – harsona, Pető István – basszusharsona, Stók Pál – basszusharsona.
Nagyon színes a skála a zenészeink között. Vannak bizonyos zenei stílusokban jártas zenészeink, akiknek kikérem a tanácsát, ha olyan területen kísérletezek, amiben én nem vagyok annyira otthon. Mondjuk, ha egy rockos átiratot készítek, akkor a gitáros kollegát kérem meg, hogy segítsen - hiszen már csak a hangszere miatt is ő jobban képben van abban a stílusban. Én egyébként, mint komolyzenész, a Zeneművészeti Főiskolát klarinéton, szaxofonon, szolfézsszakon és fúvós karnagyként is elvégeztem, de ezek után is érdemesnek tartom a saját hangszerüket remekül ismerő zenésztársaimtól tanácsot kérni.
A ritmusszekcióban van még egy fiatal, de nagyon tapasztalt dobosunk – Tóth Tamás. A basszusgitárosunk, Fukk Attila is rengeteg stílusban mozog otthonosan. A rézkar teljes mértékben komolyzenészekből áll, 4 trombitásunk és 4 harsonásunk van jelenleg, ők a színházban és a helyi szimfonikus zenekarban is zenélnek.
Minden hangszeren keressük a legszélsőségesebb kihasználtságot, feszegetjük a határokat, például egyik kortárs stílusú, horror filmzene átdolgozásunknál olyan zaj effektusokat keresünk a szaxofonokon, gitáron, basszusharsonán, ami a zenekonzervatóriumokban sem része a tananyagnak.
Röviden határoljuk már be, hogy mi a big band felállás megkötése!
Ha valaki utána olvas, akkor az a meghatározás, hogy a jazz quartett kibővített verziója, minimum 12 fővel. Képlékeny, hogy ez a 12 hogyan van leosztva, van e benne énekes/énekesnő, zongora, gitár… Az én meglátásom szerint, a 1900-as évek elején volt a dixiland, ahol szabadon improvizáltak, ritmizáltak a zenészek – és már a fúvósok is hangsúlyos szerepet kaptak. A nagy jazz mesterek ezt elkezdték kibővíteni, mondván, hogy a klarinétot helyettesítsék szaxofonnal és legyen négy-öt belőle – kórussá alakulva, a harsonából is, és a trombitából is! Ebbe az irányba haladva „nagy zenekarnak” nevezték ezt a zenei formációt. Érdekes történet, hogy a 1929-es gazdasági válságkor, sok fúvószenekar feloszlott, ekkor lett a piacon sok, olcsó hangszer, a trombitákat, harsonákat, kürtöket felvásárolták a klasszikus zenekarokban játszó komolyzenészek, de a szaxofonok megmaradtak, azok árát vitték le leginkább a kereslet hiánya miatt, így jutottak hangszerhez a hányatott, anyagilag bizonytalanabb sorsú jazz zenészek. Az első big band felállásokba komolyzenészek kerültek, akik az immár pontosan meghangszerelt műveket precízen szólaltatták meg. A jazz zenészek akkor még vázlatos kottából játszottak, így volt egy időszak, hogy zenekaron kívüli vendég szólisták voltak alkalmazva az improvizációs részekre - mert a „kórusban” játszó zenészek legtöbbször nem tudtak improvizálni. Később a komolyzenészek is nyitottak a rögtönzés művészete felé, a jazz előadók meg a kottaolvasásban mélyedtek el. A XX. század közepén lépett ki ez a zene az igényes szórakozóhelyekről: az előadóik már nagy termekben, koncertszerűen léptek fel! Ekkor már egy olyan zenészgeneráció volt a porondon, akik a kottában rögzített szólamokat is jól játszották, de az improvizációhoz is értettek. Ezután Hollywoodban és tévés show műsorokban is találkozhatott a hallgatóság a big band csillogó, magával ragadó, lendületes hangzásával. A ’70 ’80 években gyakori volt a filmzenékben is ez a hangszeres felállás. Már jó néhány éve az elektronikus hangzás hódít a zenei palettán. Többek között emiatt is érdemes szerintem olyan utakat keresni, amelyek előremutatóak és járatlanok. Mi, a ma Magyarországon működő 25-30 big band között igyekszünk továbbmenni ezeken az új utakon.
PAYA
2018. április 7. 19:24