MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Mindent vivő K-array megoldás a texasi templom számára

Amikor a texasi Groesbeckben található Első baptista templomból kapcsolatba léptek Larry Rochelle telepítő szakemberrel, már egy ideje fáradhatatlanul gyűjtötték az új audio rendszerrel kapcsolatos ajánlatokat és számtalan hangfalrendszer bemutatóján voltak túl, melyek – Kevin Stone istentiszteleti zenei vezető szavaival élve – „nem szóltak túl jól, viszont túl sokba kerültek”. Bőszen keresték hát, hogy milyen alternatív megoldást használhatnának.

„A zenekaromnál már több, mint 5 éve K-array KR200 rendszert használok, és még mindig jól teljesít. Az emberek folyton el vannak ragadtatva és rengeteg bókot, illetve felkérést kapok.”

Larry Rochelle, telepítő szakember

Ezért nem is volt meglepő, hogy az Első baptista templomból felvették vele a kapcsolatot, miután a gyülekezet egyik tagja hallotta játszani Larry zenekarát.

„Elvittem rendszerem a templomba egy bemutató erejéig, és nem volt szükség „marketing dumára”. Nem is kellett mondani semmit; hallották a különbséget és a rendszer elkelt!” (L.R.)

A texasi templom fehér színben vásárolja meg a Pinnacle KR202 hordozható rendszert, hogy az észrevétlenül simuljon a templom belvilágába. Amikor Rochelle megérkezett, hogy telepítse a rendszert, Spencer McDonald projektfelelősre és templomi adminisztrátorra nagy hatással volt annak hordozhatósága, mivel a telepítés nem igényelt nagyobb erőfeszítést, mint egy koncert előtti beszerelés. A mélynyomók a színpadon kaptak helyet, hogy segítségükkel a basszusgitáros és a dobos – akik mindketten fülmonitort használnak – érezhesse az alacsony-frekvenciás hangokat.
Az összetartó közösség közelségét kihasználandó, a fali tartókat egy gyülekezeti tag készítette, aki egy pár mérföldnyire található, nagy fémgyártó és összeszerelő cég tulajdonosa. Azután Kobra hangfalakból álló line-array rendszereket rögzítettek a szószék két oldalára.

„Az array-rendszer magassága tökéletesen működött. Sikerült elérnünk a kívánt függőleges lefedettséget és megtartanunk a látható hangforrás és a hallható hang közötti összhangot. Igazán zavaró számomra, amikor szememet a hangforráson tartom, a hangot viszont felülről, illetve túlságosan balról vagy jobbról hallom. Szerencsém volt, hogy a hangfalakat sikerült úgy dönteni, hogy mind az első sorban ülők, mind az erkélyen állók megfelelően hallják a hangot.”
(L.R.)

Miután a rendszer a helyére került, a hangtechnikus csapat viszonylag könnyen előkészült az Első baptista templom első istentiszteletére.

„Csak az EQ-val és a lelkipásztor vezeték nélküli headset-mikrofonja miatt fellépő esetleges gerjedési problémákkal kellett foglalkoznom. Megkértem, hogy helyezze fel a mikrofont és beszéljen a szokásos hangerő-tartományban, az istentisztelet során általa bejárt összes helyet érintve. Egyáltalán nem jelentkezett gerjedési probléma, még akkor sem, amikor felnyúlt és megérintette a hangfalakat.” (L.R.)

A telepítést követő első istentisztelet után a lelkipásztor hatalmas mosollyal az arcán közelített Rochelle felé, és a hangfalakra mutatva így szólt: „Ezek lenyűgözőek!”.

„A K-array-nek köszönhetően az ügyfelek minden szempontból elégedettek. Legyen szó az audio teljesítményről, a megjelenésről vagy az árról – ez a rendszer minden területen nyerő!” (L.R.)
 
Eredeti cikk: https://www.k-array.com/en/rss/item/2484-k-array-goes-big-for-texas-church.html


2017. április 22. 08:45

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA