MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Mesterek és hangmesterek – képzés másképp az aProStudio szervezésében

A tanításról gyakran Woody Allen híres megállapítása jut eszembe az Annie Hall című filmből: „Aki nem tudja csinálni, tanítja. És aki tanítani sem tudja, abból lesz a tornatanár.” Számos ellenpélda létezik. Takács László Taki nem véletlenül érdemelte ki 2013-ban a Hangszeresek Országos Szövetsége - Öröm A Zene az évben első ízben átadott szakmai díját, „Az év hangtechnikusa” címet a Budapest Music Expón. Ahol ő áll a keverőpult mögött, ott garantált a tökéletes megszólalás. A hosszú évek tapasztalatait és rengeteg berendezést összegyűjtve létrehozta az aProStudio intézményét és a múlt évben elindított egy képzést, amelyről így osztotta meg gondolatait Rozsonits Tamásnak:

A közelmúltban, május végén ért véget az aProStudióban egy általad szervezett kurzus, de még mielőtt erről faggatnálak, kérlek, mutasd be az aProStudio-t. Mikor hoztad létre, milyen célból és hogyan fejlődött azzá, amit ma szolgáltat?

2017-ben költöztünk Soroksárra, egy családi házba. Már a ház kiválasztásakor abban gondolkodtunk, ami 2019-re részben kialakult. A terv egy analóg alapokra épülő hangstúdió volt, ami hangtechnikusok oktatására, a régi berendezések bemutatására is alkalmas azon túl, hogy tradicionális módszerekkel hangfelvételek is készülhetnek. Ezek a célok mind megvalósultak. Ma már csak a mindig, mindenből jobbra törekszünk.

Mi adta az ötletet, hogy hangtechnikusoknak hirdess meg egy kurzus?

Több mint tíz éve veszek részt a hangtechnikusokat, hangmestereket képző magyarországi intézmények munkájában, mint gyakorlati helyszínen oktató technikus. 2016-tól, három éven keresztül a Kolozsvári Sapientia Egyetem szervezésében zajló hangmester képzésben is részt vettem, mint vendégoktató. Látva az OKJ képzések sajátosságait és hiányosságait, olyan kurzust képzeltem el, ami a szakma nem minden területével foglalkozik egy kicsit, hanem célirányosan a live rendezvényhangosítási területtel, de azt úgy, hogy a lehető legtöbb ezzel kapcsolatos tudást, tapasztalatot adhassuk át a képzésre jelentkezőknek az oktató kollégákkal.

Hol hirdetted meg?

Komolyabb marketing vagy más, modern szemfényvesztés nem volt. Az aProStudio facebook oldalán toltuk az infót a kurzus indulása előtt kb. 2 hónappal. Aki komolyabban érdeklődött a megadott email címen vagy személyesen az megkapta a részleteket.

Kik jelentkezhettek, melyek voltak a kritériumok, hogy valaki bekerülhetett a csoportba?

Kritérium nem volt. Mivel ez az első, és részben kísérleti év, ahol felmérhetjük a kurzussal kapcsolatos igényeket, úgy gondoltuk, hogy nem igazán válogathatunk a hallgatók között. Az egyetlen megkötés az volt, hogy a jelentkezők létszámát maximum tizenöt főben határoztuk meg. Óriás mázli, hogy összesen tizenhét jelentkező volt, akik a jelentkezés sorrendjében foglalták el a helyeket. A jelentkező hallgatók összetétele pedig ha lehet, még nagyobb szerencse: mindenki a szakma valamelyik területén dolgozó kolléga. Így a képzést azonnal arról a haladó szintről tudtuk indítani, ahova kb. évek múlva szerettem volna eljutni. Összesen két embernek kellett azt mondani, hogy bocs... kérlek, gyere jövőre. Reálisan gondolkodva azt hittem, hogy legfeljebb hat-hét jelentkező lesz . A jelentkezők és az érdeklődők száma messze túlszárnyalta a jóslatainkat.

Mennyi ideig tartott a kurzus és azt hogyan osztottad be a tematika tekintetében? Mi volt a tananyag?

2018. november elején indult és 2019 május végéig tartott. Havi három alkalom, ez összesen 21 képzési napot jelentett. Az egyes érintett témák nagyjából meghatározták, hogy egy oktató egy vagy két oktatási nappal gazdálkodhatott. A tematika és az időbeosztás tekintetében az előzetes jóslásokhoz képest jövőre szinte semmin nem változtatnék, ha újra elindulna a képzés.

Kik tanítottak a kurzuson? Miért éppen ők?

Itt most semmiképpen nem tartanék névsorolvasást, ennek utána lehet olvasni más fórumon, ahogy az előre felállított tematikának is, de állíthatom, hogy az egyes területek oktatói a magyarországi rendezvényipar legelismertebb szakemberei. Az ő szakmaiságuk megkérdőjelezhetetlen.

Mi volt az elmélet és a gyakorlat aránya?

Azok a srácok akik ide jártak, mind a szakmában dolgozó, gyakorlati szakemberek. A hiányosságaikat leginkább pont a szakmával kapcsolatos elméleti tudás hiánya jelentette. A gyakorlati tapasztalataikat szeretnék tudatosan, elméleti tudásanyaggal is kiegészíteni. Véleményem szerint az elmélet-gyakorlat százalékos arányát nem lehet mérni ezen a képzésen. Összetett feladatvégzés valósult meg. Túlnyomó részben elméletet oktattunk.

Okozott-e problémát a jelentkezőknek, hogy a kurzus végén nem kaptak papírt vagy bármilyen bizonyítványt?

Szerintem és az elmondásuk szerint nem volt ez gond. Természetesen nem egy zsákbamacska volt számukra, hiszen a kurzus alapból úgy hirdettük meg, hogy ez nem egy magyar oktatási rendszerben akkreditált képzés.

Egy kurzus vizsgával szokott véget érni: itt volt ilyen?

Sem számonkérés, sem vizsgáztatás nem volt. A képzés elején a Dézsi László tanár úr egy felmérőt íratott a srácokkal az alapvető szakmai kérdésekből.

Menet közben előfordult, hogy az éppen felmerült igények szerint módosítottad az órarendet?

A felmerülő igények miatt nem kellett. Olyan viszont előfordult, hogy valamelyik kollégának elfoglaltsága támadt az előre meghirdetett napra, ezért cserélt más oktatóval vagy éppen velem.

Volt-e rá példa, hogy nem a hallgatók tanultak valamit a kurzuson tőled, hanem te, tőlük?

Én csak tanultam a hallgatóktól. Toleranciát, emberséget, fainságot. :) viccet félre téve, nekem legfeljebb három alkalom jutott a képzésből, mint oktató. Azt szoktam mondani, hogy én itt csak pedellus meg villanyszerelő vagyok.;) A többi kolléga nevében nem szeretnék nyilatkozni. Az viszont tény, hogy minden előadó példásan felkészülten érkezett, amihez túl sokat biztosan nem tudtak hozzátenni a hallgatók.

Tervezed-e a folytatást? Ha igen, ugyan ez lesz a tematika, vagy ennek a kurzusnak a folytatása, a mostani tanultakra alapozva?

Ha 2019 októberében újra elindítjuk a kurzust, biztos, hogy semmi változást nem iktatunk be. Sem az oktatókat, sem a tematikát, sem az időbeosztást illetően nincs erre szükség. Sőt, még a jelentkezők létszáma is ideálisnak bizonyult.

Elképzelhető-e, hogy az itteni kurzus egyszer akkreditációt kap? Törekedsz-e erre?

Szinte biztos, hogy maga a kurzus nem lesz akkreditálva. Pont az volt a motiváció, hogy a magyar oktatási rendszer bürokratikus vesszőfutását kikerülve egy tartalmas képzésben részesüljenek a srácok. Ezért nem is cél az akkreditáció, hiszen azonnal beleraknánk a nyakunkat abba a hurokba, amit eddig elkerülni igyekeztünk. Az viszont jó volna, ha valamilyen formában elismert lenne hivatalosan is az aProStudio kurzus.

Mi a visszhangja a kurzusnak a szakmában?

Azt nem tudom, mi a megítélése a szakma tágabb köreiben. Az viszont tény, hogy sokak szerint hiánypótló. Ez volt a célunk. Az, hogy a foglalkozás elérte-e a célját, leginkább a srácoknak kell megítélnie, akik végigülték ezt a hétszer három, tehát huszonegy alkalmat becsületesen. De hát majd ők elmondják neked.

Nemrégiben az aProStudio-t hivatalosan is államilag elismert hangmester gyakorlati vizsgahellyé minősítették. Hogyan sikerült ezt elérni? Mik voltak ennek az előzményei?

Egészen pontosan csak annyi történt, hogy a 2019-es évben az egyik oktatási intézmény vizsgahelyszíneként szerepelt az aProStúdio. Ennek az intézménynek a gyakorlati oktatásában is részt veszek, más, a szakmában dolgozó kollégák mellett. Az OKJ-s vizsgáztatás helyszínének igen komoly kritériumoknak kell megfelelnie. Ezeket minisztériumi előírások szabályozzák. Az aProStudio, mint a megbízó oktatási intézmény kihelyezett gyakorlati és szóbeli  vizsgahelyszíne szerepelt ezen a napon. Elég menőnek hangzik. Abból a szempontból mindenképpen előremutató, hogy ha a szigorú előírásoknak megfelelve alkalmas az aProStudio a vizsgáztatásra, akkor esetleg egy saját szervezésű oktatás helyszíneként is megálljuk a helyünket.

Elképzelhető-e, hogy több helyszínre, akár külföldre is kiterjeszted az oktatást?

Ez szinte kizárt. Annak is örülhetünk, hogy a saját udvarunkon működik.

Kik segítettek a képzés elindításában?

Kata, a feleségem és társam mindenben legalább akkora lendülettel, bizalommal és reménnyel állt a dologhoz, mint én. A képzés elindítása előtt, valamint a képzés alatt végig teljes odaadással végezte az adminisztrációt, amire én biztos alkalmatlan lettem volna. Annyi táblázata van, mint a statisztikai hivatalnak. Nélküle biztos nem ment volna ilyen gördülékenyen sem a szervezés, sem a képzés. Azt is meg kell említenem, hogy a képzésen résztvevő srácok közül többen komoly feladatot vállaltak magukra. Pálmai Ádám odaadó segítsége nélkül például biztos, hogy sokkal nehezebb lett volna minden logisztika, de többen is segítették a munkát. A kurzus sikere nem csak az én érdemem. Sőt....

Készült-e nyomtatott vagy videó tananyag a kurzusról, hogy az itt tanultak később bármikor felidézhetőek legyenek?

Minden oktatási napot a résztvevők beleegyezésével videóra vettük. Ezek nem terjeszthetők sem pénzért, sem ingyen. Csak arra a célra szolgálnak, ha valaki nem tudott jelen lenni egy oktatási napon, később visszanézhesse itt a stúdióban, egy előre egyeztetett időpontban. Más dokumentáció nem készült.

Hogyan lehet megkeresni téged, ha valaki épp ezt a cikket olvasva kedvet kap a következő kurzusra jelentkezéshez?

Akár a facebookon, akár valami ismerősön keresztül de még az aProStudio oldalán keresztül is megtalálhat, aki szeretne, a képzés részleteivel kapcsolatban. Viszont azt tanácsolom, hogy ezt legkésőbb szeptemberig tegyék meg, hiszen az előző kurzus a meghirdetéstől számítva 2-3 héten belül betelt.

Az aProStudio egyben múzeum is. Hogyan került ide ez a rengeteg hangtechnikai eszköz?

Ez egy hatalmas szakmai összefogás eredménye. Intézmények, cégek és magánszemélyek is pakolják be a hangtechnikai berendezéseket az Outboard Múzeumba. Megszámolni is nehéz volna, hány adományozó volt, de biztos,  hogy már száznál több.

Hol húzod meg a határt a gyűjtőkört tekintve? Mi az, ami ide már nem fér be?

Az alapkoncepció a ProAudio berendezések megmentése a pusztulástól. Ettől függetlenül rengeteg konzumer berendezés vagy világítástechnikai eszköz is érkezik, amik szinte ugyan azzal a lendülettel mennek tovább olyan gyűjtőkhöz, akiknek ez a profiljába vág. Pénzforgalom nincs. A cserebere, értékegyeztetés nélkül viszont nagyon népszerű és célravezető is.

Látogatható-e az aProStudio a pusztán csak érdeklődők számára?

Bárkit szeretettel látok egy előre egyeztetett időpontban.

A tanári kart itt Dézsi László tanár úr képviseli:

Tanítasz oklevelet adó intézményben is, itt viszont nem kapnak a résztvevők semmilyen dokumentumot a képzés végén. Miért tartod ezt az oktatási lehetőséget mégis fontosnak?

Kicsit messzebbről indítok: egy művelődési házban dolgoztam, ahol kiderítették, hogy nincs papírom, annak ellenére, hogy elektroműszerész végzettséggel rendelkezem, de hangtechnikusival nem. Elvégeztettek velem egy tanfolyamot, amelynek a végén elgondolkodtam azon, hogy ez a képzés nem ott van, ahol kellene, hogy legyen, mindez 2007-ben történt. 2011-12 ben Lőrincz Gyuri barátom, akivel olyan zenekaroknál dolgoztunk együtt, mint a Beatrice, a Republic, a Sing-Sing, a Pál Utcai Fiúk vagy az Auróra, hívott, hogy van-e kedvem tanítani, így belevágtam. Akkor aztán még inkább rádöbbentem, mennyire kaotikus a helyzet a hangtechnikus képzésben, mert sok intézmény kezdte oktatni, rengeteg gyereket felvettek, szakmai háttéranyag nem állt rendelkezésre, de még felkészült oktatók sem. Úgy gondoltam, hogy az alapokat kezdtem el tanítani, mert az elmélettel senki nem akart foglalkozni az oktatók közül, a gyakorlati tárgyakra pedig több jelentkező is akadt. A háttéranyagot Kishonti István könyve jelentette, ami támpontnak megfelelt, arra építettem fel saját magam a „tanmenetemet”. Aztán a zeneelmélet is a nyakamba szakadt, igaz ugyan, hogy régebben basszusgitároztam, de akkorra már vagy harminc éve abbahagytam. Szép lassan aztán összeállt a képzés.

Mennyi ideig tartott egy ilyen kurzus?

Négy félévet. A mai napig működik ez az OKJ-s képzés, aminek az a hiányossága, hogy három ágat vontak össze: a hangtechnikus, az animátor és a szcenikus/színpadmester szakirányokat. Az első évben mindenkinek mindent kell tanulnia, ami nem szerencsés. Másodévtől aztán elkülönültek a szakirányok, a hangtechnikusoknak bejött az élő hangosítás, a színház és a stúdió, mint szakterületek. Mára az élő és a színházi hangosítást összevonták. Szakmai gyakorlatra a növendékeim ide járnak Takihoz, az aProStudió-ba. Taki aztán kitalálta azt a magán hangtechnikus kurzust, amit itt valósít meg a saját stúdiójában, Én pedig csatlakoztam a tanári karhoz. Többen a szakmában csak minimális ismeretekkel rendelkeznek, sokan úgy kerültek régen erre a posztra, hogy vezették a zenekar buszát, aztán egyszer csak technikusok lettek, minimális alapismeretek nélkül. Az ő kezük nyomán sötétültek el lakótelepek, egy-egy sikertelen művházas bekötés következtében. Mára akkorát fejlődött a technika, hogy valamifajta képzés nélkülözhetetlen.

Az ide beiratkozott hallgatók semmilyen dokumentumot nem kapnak a kurzus végén. Miért tartod mégis fontosnak ezt a képzési formát?

Akik ide járnak, mind tisztában vannak a gyakorlattal, de az elméletet nem szeretik. Én sem, de mégis szükség van arra, hogy az ember megtanulja. Valakinek ezt is le kell tolni, én saját magamra osztottam ezt a szerepet.  Megpróbáltam az anyagot „népi” nyelvre lefordítani, ne az történjen, hogy aki olvassa, a mondat végére elfelejtse, mi áll az elején. Taki korábban már a Kolozsvári Szapiencia Egyetemen megszervezett hangmester képzésbe is bevont 2016-ban, ott kezdtünk együtt dolgozni az oktatásban, így aztán egyértelmű volt, hogy itt is folytatom. Nagyon szeretek itt oktatni! A kölcsönösség jegyében, mert Ő pedig gyakorlati oktatója az én hallgatóimnak, ahogy erről korábban már volt szó.

Miben más ez a kurzus, mint a többi?

Már a közeg is inspiráló, hiszen Taki hatalmas hangtechnikai gyűjteményt szedett össze, ráadásul működnek is ezek a régi eszközök és berendezések. Itt van a múlt, ami megkerülhetetlen, hiszen gyökerek nélkül egy fa sem nő fel. A gyökerek miatt tudod, honnan indultál, másrészt – a mi szakmánkban meg különösképpen – sok minden az idő múlásával visszakanyarodik a kiindulópontra. Évek óta mutogatom a tanítványaimnak a londoni Abbey Road stúdió fotóit. Az a világ legjobbja, egy közelmúltban forgatott dokumentumfilmben elmondják, hogy a legújabb Grammy és Oscar-díjnyertes filmek hangja ott készül, és előrángatják hozzá a régi, vintage „vasakat”, mert rájöttek, hogy egyszerűen sokkal jobban szólnak (itt most nem szeretnék az analóg-digitális vitába belekeveredni). Takinál működik egy olyan keverőpult, amilyenen a Pink Floyd is nyomná napjainkban, ha újra összeállna.  A „The Wall” turnét két ugyan ilyen Midas pulttal nyomták le Roger Watersék. Ami a színpadon történik, azt analóg pultokkal keverték, csak a hangeffektekhez használtak digitálisat, ami surroundban szólaltatta meg, például a fejek fölött repkedő helikoptert.

Melyek a hasonlóságok és az eltérések az aProStudio magánkurzusa és az intézményes képzés között?

Ami Takinál történik, az a tömény szakma. Ami a különbség, hogy ez itt sokkal rugalmasabb képzés. Nekem rengeteg időmet és energiámat rabolta el az állami képzésben az, hogy elérjem: hagyjuk ki, ami fölösleges, vagy ami már túlhaladott technológiailag. Én arra felé szeretném tolni az arányokat, hogy inkább kevesebbet, de azt mélyebben. Valamint a nyelvi kérdések: ennek a szakmának az angol az anyanyelve, de szeretném elérni a növendékeimnél, hogy ha már megtanulták egy-egy eszköz angol nevét és tudják is használni, nézzenek utána, mit jelent az angol szó és akkor világossá válik, hogy mi miért áll rendelkezésre, például a limiter vagy az expander. Sokkal jobban tudatosul így a fejükben.

Mi a motivációja annak a hallgatónak, aki az állami képzést választja és mi azoké, akik az aProStudioba jönnek a tanfolyamra?

Az állami képzésre inkább fiatalok jelentkeznek, a teljesen kezdők. Van kivétel is, a DJ producerek, akik már akkora arccal érkeznek, hogy alig férnek be az ajtón. Velük nehéz szót érteni. Taki álltal szervezett kurzusra a már tapasztalatokkal rendelkező, lelkes szakemberek jelentkeznek, akik érzik, hogy ugyan már régóta dolgoznak a szakmában, de az a mondás vezérli őket, ami én Leonard Bernsteintől olvastam: „Minél többet tudok, annál inkább rájövök arra, mennyi mindent nem ismerek.”. Takihoz ezek az emberek járnak. Nekik kifejlődött már akkora önkritikájuk, hogy rájöttek arra, hogy hiába tologatják a potmétereket tíz éve egy művházban vagy a színházban, nem tudják, hogyan vegyenek fel bármit egy stúdióban, vagy ha elvállalják egy zenekar külső hangosítását, akkor a terepen milyen kritériumoknak kell, hogy megfeleljenek. Nem is kell, hogy egy ember mindenhez értsen, de jó lenne mindenhez egy kicsit. Ezekben az emberekben, akik ide jelentkeztek, van akkora respect, hogy ezt felismerték magukban. A mi szakmánkban az az „Életfogytig rock and roll”, hogy folyamatosan tanulunk és fejlesztjük magunkat.

Ahogy az itt oktatók névsorát tekintem, egy szó ugrik be: a hitelesség. Tőletek tanulni kiváltság…

A hitelesség a kulcsszó, az biztos. Régen, amikor mindannyian be voltunk zárva egy nagy függöny mögé, létezett egy óriási ábránd, azt hittük, hogy a vasfüggönyön túl mindent jobban tudnak. Aztán rádöbbentünk, hogy ez nincs így, sőt, a hiánygazdaság következtében itt mi néhány dolgot sokkal jobban meg tudtunk oldani, mert rá voltunk kényszerítve. A helyzet hozta a megoldást, például, ha Hobo Blues Band koncert közben kigyulladt Póka Egon erősítője, akkor nekem meg kellett azt oldanom, hogy a buli ennek ellenére lemenjen. Nem volt odakészítve számára tartalék erősítő, mint pl. Eric Claptonnak három is, mert nem tellett rá! Emiatt nálunk kialakult egy olyan szakmai gárda, amire azt tudom mondani, hogy a jég hátán is megélnénk. A legfontosabb jelszó, hogy „The show must go on!”  Senkit nem érdekel, hogy beteg vagy, elhagyott a csajod vagy bármi más, a néző befizette a jegy árát, a pénzéért szórakozni akar, és teljesen igaza van! Ez a profizmus, ez váltja ki a tiszteletet. Persze, a zenészek közt is akadnak olyan paprikajancsik, akik, ha kicsit berekednek már hisztiznek, hogy nem hajlandóak fellépni. Mi megtanultuk a szakmánkban, hogy ha esik, ha fúj, buli nem maradhat el, minden helyzetet meg kell oldani! Ez az a löket, amit érdemes átadni. Mindezeken felül a bajtársiasság is nagyon fontos, tudni azt, hogy egy csónakban evezünk és segíteni minden kollégának, bármely területen. Nem fordulhat elő olyan, hogy Te készen vagy a munkáddal és elmész büfézni, a többiek meg szakadjanak meg! Ezt a szemléletet is megpróbálom átadni a hallgatóinknak. Valamint a diplomáciai érzék fejlesztését: a technikus-zenész kommunikációban elengedhetetlenül szükséges a türelmen alapuló diplomácia, hiszen a cél közös: a tökéletes produkció megvalósítása. Hagyni kell egymást úgy kimenekülni egy-egy zűrös helyzetből, hogy senkit ne érjen sérelem. Mondom: a legfontosabb jelszó, hogy „The show must go on!”

A kurzus résztvevői így értékelik az elmúlt hónapokat:

Egréder István

A Csiliben dolgozol technikusként. Hogyan kerültél ide?

Ez a szakma folyamatosan fejlődik és változik, sorra jelennek meg az újdonságok. Másrészt hajlamosak vagyunk felejteni, akár alap dolgokat is. Te sem tudnál mindent megoldani, ha például vissza kellene ülnöd az általános iskola ötödik osztályába, mondjuk egy matekórára, holott azt az anyagot egyszer már megtanultad, csak elsikkadt. Fontos visszatekinteni és fejlődni is, mert hamar eluralkodik egy idő után a rutin, az pedig lehet jó, de rosszul is elsülhet. A munkámat igyekszem a maximális minőségen ellátni, azért jelentkeztem erre a képzésre.

Honnan szereztél tudomást az aProStúdióról és az itteni kurzusról?

Egy barátom ajánlotta, aki most a tanfolyamon a hallgatótársam is. Elmondta, hogy papírt nem, de olyan tudást kapok, amit a mindennapi munkám során hasznosíthatok.

Mik a tapasztalataid?

Beváltotta a képzés a reményeimet, mert sok mindent tapasztaltam és tanultam itt. Volt, amit korábban is használtam, csak nem tudatosan. Itt a helyükre kerültek bennem a dolgok. Az alap szakmai ismereteket is felelevenítettük, jót tett az ismétlés! Másrészt, nem mellesleg, olyan szakemberek oktatnak, akiktől van mit és lehet is tanulni. Amit tőlük megtanulok, arra már nem nekem kell magamtól rájönnöm és megbirkóznom egy-egy éles helyzetben.

Mi a véleményed a tanfolyam felépítéséről és az elmélet/gyakorlat arányáról?

Nincs még egy ilyen képzés az országban, így viszonyítási alapom sincsen. Másrészt, akik ide jönnek tanulni, mind-mind gyakorló szakemberek, tehát nem kell az alapoktól kezdeni, ez kiindulópontja, kritériuma is a tanfolyamnak. Tapasztalatcsere folyik, még a cigiszünetekben is. Ebben az ágazatban minden befolyásol mindent: a helyszín, a felszerelés, a zenészek, a saját lelkiállapotunk, ezek összességétől függ a produkció minősége. Egy felmerülő problémát is mindenki más-más oldalról közelít meg. Beszélgetés közben egy adott szituációról a társaimtól kapok olyan megvilágosítást, ami nem biztos, hogy nekem eszembe jutna.

Azt kaptad itt, amit vártál?

Igen, sőt, azon gondolkozom, hogy jövőre is beiratkozom újra, ha indul. Van még hova fejlődni. Igaz, készül videofelvétel az órákról, de visszanézve mégsem olyan, mint amikor ott ülsz és része vagy a kommunikációnak.

Annak mekkora a jelentősége, hogy itt kollégákkal ismerkedsz meg és gyarapszik a kapcsolati hálód?

Talán ez az egyik legfontosabb része a tanfolyamnak a megszerzett tudás mellett. Mindannyian több helyen is dolgozunk a munkahelyünk mellett, nagy a munkaerőhiány az ágazatunkban, kevés a jó szakember. Sokszor előfordul, hogy megkeresnek plusz munkával, amit nem tudok elvállalni, ilyenkor az itteni kapcsolatok révén tudok magam helyett felkészült szakembert küldeni. Amúgy ez oda-vissza működik.

Ajánlanád más kollégáidnak ezt a képzést?

Már meg is történt. Voltak, akik azért maradtak le, mert betelt a férőhely, jövőre biztos jobban résen lesznek.

Véleményed szerint vonzóbb lenne ez a tanfolyam, ha valamiféle oklevéllel vagy bizonyítvánnyal záródna?

Bizonyára hasznos lenne, ha kapna akkreditációt, de ha egy koncert végén odalép hozzád valaki a közönségből, megköszöni a munkádat és azt mondja, hogy nagyon jó élménnyel távozik, az mindennél jobban esik.

Kaltanecker Gábor

Harmonikaművész létedre miért tartod fontosnak, hogy az aProStúdió hét hónapon át, összességében huszonegy alkalommal tartó képzésén jelen legyél?

A rövid előzmény az, hogy a harmonikából adódóan magyarországi német népzenét játszunk 1992 óta a zenekarommal. Természetesen már a kezdetektől szüksége volt a hangosításra a zenekarnak. A kezdetek kezdetén nem igazán tudta az ember, mit is tesz és, azt hogy kellene, aztán az évek alatt a zenéléssel együtt megmaradt a hangosítási vonal is, ami az utóbbi tíz évben napi szintű feladattá emelkedett. Az elmúlt években nem volt megfelelő képzés, ahol valós környezetben az élő hangosítás tapasztalatait osztaná meg valaki, aki ezzel foglalkozik professzionális szinten. Az élő hangosítás olyan kuriózuma a hangtechnikának, ami kiemeli a többi közül, ugyanis egyszeri és megismételhetetlen: a zenekar a koncerten lejátssza a dalait, nincsen „B-verzió”! Nincs az, hogy majd holnap újra játsszuk. A produkciónak a hangtechnikus pont ugyan olyan részese, mint a zenészek. Mi már régebb óta kapacitáltuk Takit, hogy komoly érdeklődés lenne egy ilyen képzésre és ez bebizonyosodott.

Mi erre a bizonyíték?

Főleg az, hogy amit itt tanultunk, sok eddigi sötét foltot megvilágosított, sőt, eltüntetett. Ebben a szakmában a dolgok nem „csak úgy” szoktak történni, hanem mindennek megvan a pontos oka. Mi történik általában egy átlagos tanfolyamon a tanulókkal? Sok esetben kopik a létszám. Itt más a helyzet: túljelentkezés a jellemző, mert a szakmában elterjedt, hogy mi és hogyan történik itt és a jelentkezők igazából éppen ezt keresik.

Miben más ez a kurzus?

A legtöbb tanfolyamon mély a merítés a jelentkezők gyakorlatát tekintve; sokan még azt sem tudják, hol kell bekapcsolni egy keverőpultot. A másik fele meg azt mondja: sokkal részletesebb ismeretekre számítottam, mint ahol a tanári kar tart. Ezt a szakadékot a legtöbb képzés nem tudja átfogni, mert azt sem tudják, honnan induljanak el. Takinak sikerült olyan hallgatói kört megszólítani, akik közel egy szinten vannak, így is sok információ, amit az elmúlt hetekben kaptunk, komoly munkát követel tőlünk is, hogy beépítsük a saját rendszerünkbe, hogy felidézve ezt a tudást egy-egy felmerült helyzetben magabiztosan uraljuk a problémát.

Mennyire ragaszkodnak az itt oktatók egy előre felépített tanmenethez? Vagy az a jellemző, hogy azonnal reagálnak a felmerült hallgatói igényekre?

Annyiban zárt csak a rendszer, hogy megvan a hallgatói és az előadói névsor, valamint a témák. Rendkívül rugalmas a képzés azért, mert a felmerült igényekre azonnal reagál. Egyébként a szünetekben sem pusztán pihenünk, hanem kiscsoportos foglalkozásokat tartunk egy-egy felmerült kérdéssel kapcsolatban.

Ti a kurzus elvégzéséről semmilyen hivatalos dokumentumot nem kaptok, mégis hajlandóak vagytok áldozni erre. Mi ennek az oka?

Csak a sajátomról számolhatok be neked: mindig van hova fejlődni, mindig mindent lehet jobban végezni, engem ez motivál. Azt, hogy a hangtechnika gerjed, már-már elfogadtuk egy szükséges rossznak, miközben ez elfogadhatatlan. A hangtechnikus nem azért ül ott, hogy beálljon a zenekarral, majd a végén áramtalanítson, hanem azért, hogy a produkció alatt minden idegszálával együtt éljen a zenészekkel és minden meg kell tennie azért, hogy a zenész jól érezze magát a színpadon, mert ha ez így történik, annyival szebb és jobb lesz a produkció. Hogy ne csak lejátssza, hanem el is játssza a zenész a dalokat.

Mi az, ami alapjaiban változott benned a tanfolyam alatt?

Sokkal pontosabban tudom, hogy mi miért és hogyan történik. Valamint azt is, hogy az elkövetett hibáimat a jövőben hogyan tudom orvosolni. Fogalmazhatnék úgy is, hogy sokkal professzionálisabbá vált a hozzáállásom.

Mint muzsikusnak, mit ad neked ez a képzés?

Eddig is úgy tekintettem, hogy a zenész és a hangtechnikus teljesen egyenértékűek. Ha ők nem értenek egyet, annak a közönség látja kárát. Itt, ezen a tanfolyamon ez már alap, erre építkezünk.

Véleményed szerint mennyire fontos az, hogy egy hangtechnikus értsen a zenéhez és esetleg hangszeren is játsszon?

Abszolút fontosnak tartom! Szinte még követelményként is támasztanám, mert teljesen mindegy, hogy milyen hangszerről beszélünk, ha egy hangmérnök zenész fejjel is tud gondolkodni, az építi a közös munkát. Elsődlegesen a hangtechnikusoknak ki kell szolgálniuk a zenészeket, és ha ezt zenészként is kezelik, sokkal jobb lesz az együttműködés és a közönség teljes produkciót kap.

Papp István

Hogyan találtál rá erre a tanfolyamra?

Rendkívüli módon érdekel a hangtechnikus szakma. Fanatikusnak tartom magamat, és Takiban hamar felfedeztem a rokon lelket. Nagyjából tizenhárom éves koromban kezdtem el rendezvényeket hangosítani.  Később diszkóztam, majd zenekarokat hangosítottam, aztán hangfalakat gyártottam. Majd egy más irányú vállalkozást kezdtem felépíteni. Amikor az beindult, maradt időm arra is, hogy a hobbymmal foglalkozzak. Egy barátommal kitaláltuk, hogy összerakunk egy hangosító berendezést. Nulláról kezdtünk felépíteni egy hangrendszert, amelynek elsősorban az a célja, hogy a keresztény egyházak számára nyújtsunk egy komoly technikai bázist. Mára egy közepes méretű sportcsarnokot vagyunk képesek ezzel az apparátussal hangosítani, persze, folyamatosan fejlesztjük és megyünk előre. Ami megkülönböztet a többi hangosító cégtől minket az, hogy Én nem ebből élek. A felszerelésünk mára kiegészült video-rendszerrel, világítással, vetítés-technikával, ennek köszönhetően komplex szolgáltatást tudunk nyújtani, de a mi vállalkozásunk nem nyereség-orientált. Ez a szakma engem rendkívüli módon érdekel. Eleget tudni nem lehet, sajnos, korábban nem állt módomban hangtechnikusi képzésen részt venni. Amit tudok, azt autodidakta módon sajátítottam el. Mára több hangmesterképző iskola is létezik, de nem volt kedvem a padjaikba beülni. Itt adott az a lehetőség, hogy már nem a nulláról indulva olyan csoporttársakkal tanulhassak együtt, akik szintén fanatikusak és nagyon elszántak, így megvan a közös nevező, nagyon jól érzem itt magam. Van bizonyos rálátásunk egymás munkájára és kialakult az egymást segítő közösség. Az életem jelentős részét áthatja, hogy ahol tudunk, segítünk, ez itt komolyan kirajzolódik. A kollegalitás, egymás kölcsönös kisegítése tanácsokkal, esetenként eszközökkel, a különböző beszerzési források megtárgyalása, egyes eszközökkel való tapasztalatcsere itt mind-mind működik és nagyon hasznos! Ez a kis csapat egy miniatűr szakmai fórum is egyben.

Véleményed szerint a különböző hangmester generációk másként állnak a feladathoz?

Én az ötvenhat évemmel, ha öregnek is érzem magam, a tanfolyamon a társaim visszafiatalítanak. Az oktatók, akikkel itt találkoztam, az Én korosztályom, vagy egy picit idősebbek. Amikor én kezdtem ezt a szakmát, tátott szájjal bámultam őket és a munkájukat a régi, legendás zenekarok koncertjein, ahol felnéztem a keverőállásra, hogy egyszer majd oda szeretnék kerülni! Itt most beteljesülni látszik életemnek ez az álma. Itt egy kicsit a pálya széléről belekeveredtem a fősodorba.

Elérkezett a tanfolyam vége: hogy érzed magad?

Legszívesebben tovább folytatnám. Az általam ismert szintnél jóval magasabbra kerültem, de vágyom még feljebb!

Torma Béla:

Annyi magasan kvalifikált hangtechnikus, mérnök, road, stb. kolléga comingoutját olvastam az elmúlt napon, hogy én is kedvet kaptam. Azt írtam, hogy kolléga, mivel ez egy szakma, bár hivatalosan nem létező szakma. Szakmakódja ugyan van, tehát az arra kiképzett (pl. OKJ-s képzésen) egyéni vállalkozó például adhat számlát úgy általában "hangosítás"-ról, de a jegyzett szakmák közt nem szerepel, hiába kopogtatnak emiatt 40 éve a megfelelő ajtókon.
Éppen emiatt nem is alakult ki egy általános, törvénybe foglalt kerete a munkakörülményeknek, a bérezésnek, s a képzésének. Mert lássuk be, egy OKJ-s képzést nulláról kezdve - hát amolyan kóstoló, hogy majd miket kell megtanulni hozzá a következő, gyakorlattal teletűzdelt 10 évben. Az egyetemi villamosmérnöki szak sem erre képez ki. Szóval innen nézve tényleg nem is szakma. Hát ki lenne olyan idióta, hogy ilyesmibe fogjon, mikor szinte semmilyen fogódzkodó nincs, államilag nem hogy támogatva, de észrevéve sincs? Ez nem egy szakma, és éppen emiatt lesz ez annál sokkal több. Ez egy hivatás, fanatizmus, hobbi, minden egyben.

És akkor Takács László fogja magát mindezek ellenére és kitalálja, hogy akkor majd ő önerőből megcsinálja azt a (tovább)képzést, ami már tényleg az elhivatottaknak szóló "pro" képzés, haladni vágyóknak. 
Vannak azok az emberek, akik kb. tesznek rá, hogy mik a körülmények, szakmai alázatból tesznek meg mindent azért, amibe belekezdtek. Azért csinálják jól, még ha bele is gebednek, mert ezt vagy a legjobban lehet csinálni, vagy sehogy. Nem magunkért, hanem mert ez a minimum, amit ez a nem-szakma megérdemel.
Összegyűjtött rengeteg hasonlóan elhivatott embert, a maguk területein az ország legjobbjait, akik minden szerdán beültek az AProStudio pincéjébe és brutto 8 órán keresztül okítottak. Itt nem a hagyományos értelembe vett képzés ment. Persze az elején, reggel volt kb. 2 órányi elmélet, sokunknak az érintett szakmai elméleti alapok inkább ismétlések voltak, ami mindig hasznos, de annyira sokrétű, szerteágazó oktatás volt, hogy böven akadt rengeteg újdonság is mindenkinek. Aztán leszámítva az ebéd- és egyéb szüneteket, kaptunk 5 órányi kézzelfogható, gyakorlati, praktikus tudást, tapasztalatot és rengeteg, de tényleg rengeteg sztorit. Azt mondják, hogy csak a zsenik tudnak mások hibájából tanulni. Hát ha a sok átadott tapasztalatnak csak a fele maradt meg, s ugrik be a megfelelő szituban, már megérte eljárni. Összeszámoltuk, csak az oktatók szakmai tapasztalata összesen kb. 400 év. Ezt beletömörítették a pincébe a heti egy napnyi képzés... ja nem, nem képzés, mert nem akkreditált. Kurzus, vagy workshop? Legyen kurshop (a soroksári Kevin Smith rendezésében). Szóval fogta magát néhány elhivatott ember, akik nem csak a tudást, a rengeteg speciális tapasztalatot adták át, hanem a hozzáállást, a szakma szeretetét. Az, aki beleszületett a mostani szabad kereskedelembe, fogalma sincs, micsoda elhivatottság kellett a 70-es években, hogy hallgatható koncerteket lehessen technikailag összehozni. Az olyan legendák, mint a Nemes Laci bácsi, akiket konkrétan lelkesítettek, doppingoltak a tiltások, akadályok, szerencsére átadták a következő generációnak ezt a hozzáállást, s most mi is megkaptuk. Nekem talán ez volt a legfontosabb része a sok szakmai tudásanyag mellett.
Köszi mindenkinek aki felejthetetlenné tette. Különösen a házi kutyusnak, Hacsikónak.

Rozsonits Tamás


2019. szeptember 1. 12:43

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA