MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Megjelent Baracskay Rita szólóprojektje!

„Nem lesz gyár, a saját tempónkban adunk bele apait, anyait!” – Megjelent Baracskay Rita szólóprojektje!

Nemzetközi színvonalú projekt látott napvilágot Baracskay Rita szaxofonos neve alatt. A „Ne ébressz fel” egyik legizgalmasabb tényezője, hogy a hangszer egyenrangú szerepet kapott az énekkel. „Frontember világban élünk, ezért nagyon szeretném, ha kicsit előtérbe kerülnének a hangszeresek is. Ebben a felállásban ugyanannyira hangsúlyos a szaxofon, mint az ének és én erre nagyon büszke vagyok.” – nyilatkozta Rita, a projekt megálmodója.

A dal zenei alapját William Birckhead amerikai zenész-producer írta, aki egyben Jennifer Lopez basszusgitárosa is. A fiatal zenészlány a Birckhead által kitalált ötleten Újvári Péterrel kezdett el dolgozni, végül a kivételesen tehetséges Péterffy Lili énekhangjával vált teljes egésszé a track. „Lili mellett elég nehéz elmenni, nagyon energikus és üdítő egyéniség. Már ez is elég indok lehet a közös munkára, de emellett még nagyon dögös, mély orgánuma van, ami szerintem jól illeszkedik ebbe a zenébe. A legjobb döntés volt, hogy őt kerestem meg.” – meséli a szaxofonista, aki eredetileg klasszikus zenésznek tanult.

A „Ne ébressz fel” szövege is Rita fejéből pattant ki, végül Krausz Attila (BOM) lektorálásával véglegesedett, és a köntörfalazás feleslegességére hívja fel a figyelmet, amely a mai világban elég gyakori az emberi kapcsolatokon belül. A dalhoz készült mozgókép elképesztően látványosra sikerült, ami Magyarország első VR klipjeként debütált Scrabo Shepherd rendező hozzáértésével. „Rita egy stúdióban készült videót szeretett volna a zenéhez, így a kettőt összefonva forgattuk le az alapanyagot. A nézőt és a szereplőket körbevevő geometrikus elemeket úgy terveztem meg, hogy a formavilág tükrözze a zene szúrós hangulatát, passzoljon a kiegészítőkhöz, a villogó neon modellek és designváltások pedig a beat-et és a zenei elemeket erősítsék.”– árulta el a klip rendezője.

„Már nagyon régóta dolgozunk együtt és fontosnak éreztem, hogy egy jól bejáratott, összeszokott brigád legyen körülöttem, így biztosan nincs feszengés sem félreértés. Erős és rizikós vállalás, de próbálok mindig nyitott maradni a számomra ismeretlen terepeken is.” – mesélte a fiatal szaxofonista.

Baracskay Rita első szólóprojektje tehát útnak indult, de számos egyéb neves produkcióban is részt vett már. A DSP Szenvedély és Mirelit Pizza című felvételein Rita tehetségének egy másik oldalát mutatja meg, mint vokalista. Az együttessel Norvégiában stúdióztak, ahol Bobby Diverse producer zenéjére írtak és vettek fel egy tracket Osloban. Abbe Lewis nashville-i énekesnő lemezét is megturnéztatták, Bottah Rankin regaetton nagykövettel másfél éven keresztül koncertezett, továbbá olyan nívós DJ-kel dolgozott együtt, mint Johnny K Palmer, Maxim Kuznyecov, Dj Nasty és Dj Gem-b.

Aktív projektjei közé tartozik a WatchMe, ahol alapító tagként megjárták már Svájcot, Németországot és Olaszországot, az Audiopoéta, akikkel nemrég teltház előtt debütáltak az Ellátóházban, az R’n’B Allstars, ahol többek között a BLR-rel hirdetik országszerte és határon túl a műfajt, illetve társszerzőként felbukkan az NB együttes „LOL” című dalában is, amelyre már közel másfél millióan kattintottak.

Rita ízlése és zenei világa tehát tagadhatatlanul több stílusból építkezik és kíváncsi, hogy a műfajok igen színes palettáján mit tud átadni a nagyközönségnek. „Íródnak az új trackek, de biztosan nem lesz gyár és a saját tempónkban fogunk beleadni apait, anyait.” - árulta el jövőbeli terveit.


2018. október 18. 15:51

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA