MARCO MENDOZA - holnap este újra a Backstage színpadán!
Kilenc hónapon belül harmadszor látogat hazánkba Marco Mendoza, a rockvilág legjobb basszusgitárosainak egyike: tavaly júniusban a válogatott rocksztárokból álló The Dead Daisies tagjaként játszott az A38-on, októberben pedig már saját bandájával koncertezett a Backstage-ben. Ezúttal újra a szólóprojektjével érkezik az őszi tetthelyre, hogy bemutassa tegnap megjelent harmadik önálló albumát. A Blue Murder, a Thin Lizzy, a Whitesnake, illetve jelenleg a Daisies soraiban egyaránt bámulatos teljesítményt nyújtó Mendozát elsősorban különleges képességekkel megáldott basszusgitárosként tartjuk számon, de énekesi kvalitásait úgyszintén jól ismerjük, lévén a ‘90-es évek közepén Ted Nugent oldalán a mikrofonállványt is megnyerte magának néhány dal erejéig, ilyen irányú törekvéseit pedig azóta is rendre előtérbe helyezi önálló munkáin. Ez történt most is, a hangzatos Viva La Rock lemezen, melynek ars poeticájáról mesélt lapunknak a mexikói származású mester.
Ősszel komoly szólóturnét bonyolítottál Európában, most pedig visszatértél egy újabb körre. Mi ennek az oka?
Marco Mendoza: Március másodikán jött ki a harmadik szólóalbumom, ennek apropójából. Már a megjelenés előtt útnak indultam, mert rájöttem, hogy ez az egyetlen lehetőségem, ha promotálni akarom a lemezt. Most négy hétig ezzel foglalkozhatom, aztán kezdődik az éves turné a Daisies-zel. Talán még májusban lesz némi szusszanásra lehetőség, de aztán semmi! Szóval mindenképpen ki akartam használni, hogy most van egy kis időm, annál is inkább, mert a tavaly őszi turném nagyon jó fogadtatásra talált. Budapesten például tíz éve nem játszottam előtte, és totál telházas lett a buli. A koncert után a promoter egyből meg is kérdezte, hogy mikor jövök vissza egy újabb bulira? (nevet) De máshol is ez volt a helyzet. Rengeteg felkérésem van szerte Európából. Olyan helyekről is, ahol azelőtt még sosem jártam, például Bulgáriából. Ebben a pár hétben erre kelet-európai régióra koncentrálok, majd májusban lengyel, orosz és skandináv koncertekkel folytatom. Láthatod, mindenhol játszom, ahová csak meghívnak, nem válogatok! (nevet)
Nagyon sokat játszol Európában. Más itt koncertezni, mint otthon, az Egyesült Államokban?
Marco: Össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Őszinte leszek: a szólóprojektemmel még soha nem volt lehetőségem Amerikában koncertezni, legalábbis ami a szóló rockzenémet illeti. Ez mindent elmond, nem? A jazz triómmal persze játszom odahaza is időről-időre, de az más történet.
A Viva La Rock című új szólóalbumod egyenes, célratörő rockmuzsikát rejt, hasonlót, mint az első.
Marco: Valóban, bár ez az új anyag azért keményebb, nyersebb az elsőnél. Nyilván sok függ attól, ki a partnered lemezkészítésnél. A Live For Tomorrow albumot Richie Kotzennel csináltam, ami hallatszik is rajta. Plusz meghívtam rá csomó barátomat, játszott rajta Doug Aldrich, Ted Nugent, Brian Tichy és Tommy Aldridge is. A Viva La Rock viszont Soren Andersen társszerzősködésével és producerkedésével készült, aki nagyon régi barátom, már tíz évvel ezelőtt játszott a csapatomban, azóta pedig Glenn Hughes-zal dolgozik. Baromi jók vagyunk együtt, igazi csapatot alkotunk. Mindketten ugyanúgy gondolkodunk a rockzenét illetően, és ennek köszönhetően minden nehézség nélkül tudtuk összehozni az anyagot. Soren ugyanazt vallja, amit én: a zenének a dalokról és az énekről kell szólnia. A basszusgitárom ezúttal másodhegedűs volt, és ezt eleve így akartam.
Milyen cuccokon játszol a mostanában?
Marco: A legfontosabb, hogy Ampeg erősítőkön. Sok év után most újra az Ampeg céggel dolgozom, mint endorsee, és boldogabb nem is lehetnék! Úgy érzem, hogy visszatértem a családomhoz, a gyökereimhez. Az Ampeg erősítők mindenre alkalmasak, rockzenére és jazz muzsikára egyaránt. A világ elsőszámú basszuserősítői, ez nem vitás. Gyakorlatilag ők határozták meg az összes etalont a basszusgitár-hangzást illetően, a többi gyártó csak követte őket. Basszusgitár szempontjából a MM-4 nevű szignált ESP/LTD modellemet nyúzom manapság, amin D’Addario húrokat használok. Az effekteket illetően a szokásos TC Electronic, EBS, és Korg pedálok játszanak, de hogy éppen melyik mikor, az az előadott zenétől függ.
Ezen a turnén az öthúros basszusmodellemen játszom, mert trió felállásban szükség van arra, hogy jobban lefedjem a mély frekvenciákat. Amikor olyan zenekarban játszom, ahol van billentyűs, akkor nincs erre szükség, elég a sima négyhúros.
A fretlesst nem akartad elhozni most sem?
Marco: Nem, mert felesleges annyi hangszert cipelni. Nem költséghatékony egy ilyen volumenű turnén több gitárral járkálni. Persze hiányzik a fretless, mert imádom azt a hangszert! Tudod, amikor írtuk az új lemez anyagát, úgy voltam vele, hogy két-három dalban lesz fretless-játék. Aztán ahogy formálódtak a témák, rájöttem, hogy nincs rá szükség. Ahogy már említettem, az énekre helyeztük a hangsúlyt, és ebbe a koncepcióba nem fért bele ez a fajta basszusgitározás. De nem bánom, mert ez volt a cél, és baromi elégedett vagyok a végeredménnyel.
Beszéljünk kicsit a Daisies-ről. Hogy néz ki a menetrendetek?
Marco: Ahogy befejeztem a turnémat március közepén, egyből repülök vissza New Yorkba, hogy csatlakozzam a többiekhez. Elkezdjük a próbákat a turnéra, április 8-án pedig már Angliában zúzunk!
Mi várható az áprilisban megjelenő új Daisies-lemeztől?
Marco: A Burn It Down album szerintem a Make Some Noise logikus következménye. A felállásunk megszilárdult, jobban érezzük egymást, mint valaha, és ez hallatszik az új dalokban. Sokkal könnyebben és hatékonyabban dolgoztunk, mint legutóbb, pedig az sem volt nehéz szülés. Gyakorlatilag semmi erőfeszítésbe nem került megírni és felvenni a dalokat! Zeneileg szerintem súlyosabb lett, mint az elődje, amit egyáltalán nem bánok! Elképesztően erőteljesen szól az anyag, a dalok pedig csodálatosak. Ilyen társakkal, mint Corabi, Doug és David Lowy egyszerűen nem lőhet mellé az ember, és akkor még nem említettem az új dobosunkat, Deen Castronovót…
Milyen érzés volt újra összeállni Deennel?
Marco: Amellett, hogy Deen emberileg elsőrangú fickó, és kiváló a humora is, nagyon sokat tett hozzá az új dalokhoz, roppant kreatív arc. Gyilkos ritmusszekciót alkotunk mi ketten, ami nem csoda, hiszen ezer éve ismerjük egymást, és rengeteget játszottunk együtt az évek során. Nagyon fekszik a stílusa nekem, az ilyen típusú dobosokkal szeretek együtt játszani igazán. Úgy húz a játéka, hogy az el sem tudom mondani, és ez egy basszusgitáros számára a lehető legfontosabb dolog. Alig várom, hogy minél többet játsszak vele élőben! Deen családtag nálunk, és ahogy egyre idősebbek leszünk, annál jobb és közelebbi a kapcsolatunk. Mindannyian fejlődünk, emberileg és zeneileg. Egy zenész számára létfontosságú, hogy ne rekedjen meg egy adott szinten!
Danev György
2018. március 3. 12:38