MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Lee Olivér - Sokszor meglep, hogy kiket talál meg az ék zenéje

Speciális körülmények között, színpad nélküli koncerten ünnepli 5. születésnapját az ék  április 5-én az Akvárium Klubban. A rendezvénynek inkább házibuli, mintsem fellépés jellege lesz. A buliról és a zenekar 5 évéről Lee Olivér, a zenekar énekes-gitárosa nyilatkozott.

Mik voltak a fő impulzusok az ék születésénél?

Nem gondoltuk túl. Azon kívül, hogy olyan zenét szeretnénk játszani, amit szívesen meg is hallgatnánk, talán csak az volt a szempont, hogy jól érezzük magunkat együtt. Ez szerintem alapvetően nem változott. Szó sem volt sosem arról, hogy  ilyen vagy olyan stílust képzelünk el. Minden bizonnyal hatnak ránk zenék, amiket hallunk, de az imitáció nem a mi terepünk.
Öt éves idén a zenekar, amit méltóképpen fogunk megünnepelni az Akvárium - VOLT Lokál termében. Ebben az öt évben nagyon sok minden változott a terepen, teljesen más platformok voltak fontosak, rádiók jelentek meg,  tűntek el, vagy átalakultak és az az igazság, hogy ezt elég nehéz követni, sokan el is fáradnak ebben, ami teljesen érthető.

Kiknek szól az ék?

Olyan nehéz belegondolni ebbe a kérdésbe. Vannak mindenféle social media statisztikák, amik segítenek megérteni, hogy hol tartunk, de ez csak azt mutatja, hogy kit ért már el a zenénk, nem pedig azt, hogy kit érhet el. Lehet, hogy tévedek, de én így látom.
Nem is nagyon szeretném már előre fejben leszűkíteni a kört, mert nagyon sokszor meglep, hogy kiket talál meg ez a zene. Mindenesetre bízom benne, hogy van sok kíváncsi szív és nyitott fül még.

Mik az elmúlt 5 év zenekari tapasztalatai?

Számomra egy nagyon szilárd kapaszkodóvá vált az életben ez a zenekar. Tűzbe tenném a többiekért a kezem, de ez ő nevükben nem beszélek. :)  Öt éve ha körbenéztünk teljesen más zenekarokat láttunk magunk körül és nagyon örülünk, hogy mi még vagyunk. 2018 mérföldkő volt, a közönség és a szakma is hitelesítette, hogy létezünk, kitartottunk 5 évig és meg is hálálják, egyre több új helyre hívnak játszani, aminek nagyon örülünk. Két nagylemezt és egy kislemezt készítettünk, hamarosan érkezik a harmadik, hálát érzek, hogy ezt csinálhatjuk, még ha nehéz is. Gyakran felmerül, hogy jó, hogy tapossunk a saját utunkat, de azért érezzük a lábunkat rendesen. Aztán mosolygunk és visszamegyünk folytatni egy dalt. 

Gyönyörű hegycsúcsok közt készült a Mountains II klipje. Hol forgattatok, milyen körülmények között?

Szombath Máté érdeme az egész videó. Szlovéniában töltöttünk egy szuper napot, ami eléggé felejthetetlen élmény. A Mangart-hegycsúcson készült az egész, hála Istennek gyönyörű idő volt és nem lett egy orbitális bukó az egész. Nagyon szeretjük ezt a klipet, eredetileg nem is ehhez a dalhoz akartuk, de Máté nagyon ragaszkodott hozzá. Nem bántuk meg, hogy nem egy rövidebb, velősebb, urambocsá’ slágeresebb dalhoz készült videó.

Hova tart az ék?

Az Akvárium klubba április 5-i szülinapi bulinkra, ami elég prémium lesz. 

Pretz Niki


2019. június 9. 11:57

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA