MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Keddi kívánságkosár

Beszámoló a XXIV. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor második napjáról, 2017. július 25. Kedd.
A 2017-es Gitármánia Tábor második napja igazi programdömpinget hozott, minden érdeklődő megtalálhatta a kedve szerinti elfoglaltságot reggeltől késő estig, a hangszeres kezdő és haladó óráktól kezdve a mindig népszerű és teltházas zenekari gyakorlatokon és a meghívott előadók tematikus foglalkozásain keresztül az esti koncertekig.

Reggeli után benéztem Lukács Peta haladó gitárórájára, aki éppen egy nyolchúros Ibanez szörnygitárt idomított a központi rendezvénysátorban, miközben Andrásik Remo a kezdő gitárosokat látta el útravalóval a főépület társalgójában. Szabó Karesz a billentyűsöknek segített eligazodni a fehér és fekete billentyűk erdejében, Hudák Attila a kezdő, Szappanos György pedig, a haladó basszusgitárosoknak mutatott utat. Fekete Szilárd napi dobkurzusa új helyre került, az 1-es előadóba, ahol immár öt komplett dobcucc várta az érdeklődőket, s azt csiripelik a madarak, a szombati gálakoncertre külön produkcióval készül a dobos csapat!

Turcsán András, a TLS Zeneház hangmérnöke egész héten az érdeklődő produkciók rendelkezésére áll az egyik kőházban berendezett digitális stúdiójában, ahol elektromos dobcucc és modellezett erősítők segítségével készülhetnek, demófelvételek szólisták, duók és nagyobb létszámú zenekarok részére egyaránt, s a mester készséggel szolgál hasznos információkkal a házi stúdiózás iránt érdeklődőknek. A TLS Zeneház másik kiválósága, Baranya Tamás időközben a főtéri rendezvénysátorban hangosít, s tart ilyen módon élő demonstrációt hangosítási gyakorlatból, Cserny „Bogi” Kálmán pedig az Origo Stúdióval települt ki az egyik kőházba, ahol igaz, hogy számítógépes rögzítéssel, de hagyományosabb módon, akusztikus dobcucc és hagyományos erősítőkkel készíthetnek felvételeket a jelentkező produkciók, mindezt természetesen ingyen!

A hangszeres kezdő és haladó órák után a Fa10-ben elindult a Tábor méltán legnépszerűbb programja, a zenekari óra, ismét délelőtti és délutáni turnusokra bontva. Idén újdonság, hogy a tanári kar tagjai közül Tóth Tamás dob- és Osváth Gábor gitár-zeneelmélet tanár az óra keretein kívül, az összesen tizenhárom, zenekari próbára alkalmas helyiségben bármikor, munka közben meglátogathatják az ott dolgozó zenekarokat, fontos szakmai segítséget nyújtva a színvonalasabb munkához. A zenekari gyakorlatot idén is, mint mindig, Hermann János és csapata hangosítja, a Mester minden, az élőzenei hangosítás iránt érdeklődő táborlakó rendelkezésére áll az alkalmak során!

Közvetlenül a reggeli zenekari óra után Osváth Gábor tanár úr általános, a zenekari munkára felkészítő foglalkozás tartott az 1-es előadóban, majd az ebéd után újabb lendületet kapott a zenekari óra, akik délelőtt próbáltak, ilyenkor mutathatják meg tudásukat, az estefelé próbáló csapatok pedig, másnap reggel prezentálhatják produkcióikat. A Fa10 következő programja minden nap, mint minden évben, idén is Pacziga Linda énekkurzusa – idén is nagyszerű, többszólamú kórusprodukcióra számíthatunk a gálaesten – vele párhuzamosan Gotthárd Misi gitár-, Csányi Zoltán dob-, Romhányi Áron billentyűs- és Laczik Fecó basszusgitáros foglalkozása zajlott a főépületben, legutóbbi kurzusnak az Atipikus Sztereó nevet adta Fecó tanár úr.

Közvetlenül utána zenésztársa, Tari Botond, a Beatrice szólógitárosa mesélt a színpadi gitártechnikáról, miközben Huszár Endre (eNerd) a hatékony rock-dobolásról tartott mélységi előadást a főtéri rendezvénysátorban, élvezet volt hallgatni, ahogy a technikai elemekkel operáló sport-muzsikálást szembeállította a valóban hasznos, ám egyszerű fogásokat alkalmazó kísérő játékkal, s megtudhattuk némelyik igazán emlékezetes dobfiguráról is, melyeket slágerekben hallhattunk, hogy miként teszik az adott számot oly emlékezetessé. Lombos Marci 5letszobrász kurzusa a büfében rögtön egy vendéggel nyitott, Iván Szandra, a Ruby Harlem énekes-zongoristája, a Berklee College of Music hallgatója személyében, miközben a Fa10-ben Koszi Janka énekkurzusa zajlott, a 10-es kőházban és környékén pedig Szelényi István tanította hallani az érdeklődőket – a korábbi évektől eltérően ezúttal a természetes és mesterséges környezeti zajokkal a gyújtópontban.

Sümeghi Tamás dobos, Takács Roland basszusgitáros és Benkő Zsolt szólógitáros triója a főtéri sátorban, a trióban való zenei kommunikációról tartott interaktív foglalkozást, elsősorban a blues muzsika eszköztárából merítve, tartalmas és szórakoztató előadásban. Időközben Vitéz Anikó, az Artisjus munkatársa a büfében mesélt az érdeklődőknek arról, „Miből él a zenész?” Jogdíjakról, az Internet és a folyamatosan változó zeneipar világában.

Varga Gergő és Hajdu Zoli a KEMPER profilozó gitárerősítőt mutatta be és tartott műhelygyakorlatot az érdeklődőknek, miközben Bérczesi Robi (Hiperkarma) a dalszerzésről mesélt, s a tábori zenekarok még próbálhattak egy utolsót a vacsora előtt. Este a főtéri sátorban a Beatrice koncertje óriási erőket mozgatott meg, hatalmas energialöketet kaptunk, olyan Bikini számok is elhangzottak, melyeknek a szövegét Nagy Feró írta, brillíroztak a muzsikusok, Feró pedig úgy tűnik, örökifjú! Az est zárásaképpen a Roy és Ádám Trió koncertjét élvezhettük a megadott büfé-helyszín helyett a rendezvénysátorban, a szokásos virtuóz hangszeres megoldásokkal, hangulatos nótákkal, de az itt megszokottnál rockosabb, lemez-hű megszólalásban. 

Mi maradt így a végére? Hát a szokásos: büfé-kurzus és barátkozás hajnalig…

Üdvözlettel:
Illés Norbert 


2017. július 26. 21:11

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA