MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

JELENTKEZZ! ÉTER PLUSZ 2018 - Feltekerjük a magyar zenei élet hangerejét

Már aktív az ÉTER PLUSZ Tehetségkutató Fesztivál regisztrációs felülete, ahol május 6-ig lehet jelentkezni szinte minden könnyűzenei műfajban, a www.eterfesztival.hu honlapon.

http://www.eterfesztival.hu/

A korábban még csak Észak-magyarországi fesztivál mára Magyarország legmeghatározóbb könnyűzenei tehetségkutatójává vált. Idén június 1-2. között a jól megszokott, utánozhatatlan hangulatú egri Bolyki Pincészet ad otthont a kétnapos tehetségkutató fesztiválnak. 
 
Már több, mint 10 éve az a rendezvény célkitűzése, hogy lehetőséget nyújtson az országban és a határon túl élő, feltörekvő magyar tehetségeknek a bemutatkozásra és a fejlődésre. 
A szervezők kiemelt fontosságúnak tartják, hogy a náluk fellépő és győztesként távozó zenekarok, előadók olyan lehetőséghez jussanak, amely gyökeresen megváltoztathatja a zenei pályán eddig betöltött szerepüket.
 
A tehetségkutatóra meghívott együttesek két színpadon, a stílusirányzatokat figyelembe véve, főként saját szerzeményeiket adják elő, egymással versenyezve mutatják meg tehetségüket a közönségnek és a szakértő zsűrinek.  

A zsűri pedig a produkciók után értékeli, véleményezi az előadókat és iránymutatást ad zenei fejlődésükhöz. A ZENEKAR és DJ kategória mellett EGYÉNI PRODUKCIÓ kategóriában is lehet jelentkezni. 
 
A győztesek saját dalaikra mozgathatják meg a tömeget a Szigeten, a VOLT Fesztiválon, az A38 hajón, vagy a Balaton Soundon, továbbá HD minőségű image videóklipet, médiamegjelenést kapnak az ÉTER Produkció jóvoltából. Sőt, rengeteg értékes tárgynyereménnyel is gazdagodhatnak! 
 
Profi színpadtechnikát, hamisítatlan fesztiválhangulatot és exkluzív helyszínt biztosítunk mindkét színpadunkon a tehetségkutatón fellépők számára. A fesztivál szakmai mentora és egyben a zsűri elnöke Temesi Berci (a TV2, az RTL KLUB, és az MTVA zenei rendezője), továbbá Andrásik Remo (HANOSZ), Jeges Zsolt (Mamazone Kiadó és Menedzsment Iroda), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), Czutor Zoli (Belmondo) és DJ Newl (New Level Empire).
 
Ahogyan a nevében is hordozza, az ÉTER PLUSZ nem csak a zenélésről szól, hanem sokkal inkább a tehetségekben rejlő plusz lehetőségekről. Éppen ezért a zenekarok és az előadók bemutatása mellett megrendezzük az ÉTER WORKSHOP-ot is, ahol minden a zenéről és a zenészekről fog szólni. Szakmai beszélgetéseket, kurzusokat szervezünk a zeneipar jeles, hazai képviselőivel. 

A hangszerbemutató mellett a Hangfoglaló Programmal is megismerkedhetnek a résztvevők, ráadásul a feltörekvő zenekarok az ÉTER PLUSZ-on kapnak tájékoztatást az őket érintő legfontosabb támogatási lehetőségekről. 
 
Az ÉTER PLUSZ-t minden este neves hazai fellépők zárják a FESZT!EGER keretein belül. Csak hogy néhányat említsünk az előadók közül: Depresszió, Intim Torna Illegál, Péterfy Bori & Love Band, Paddy and the Rats, Road, Pál utcai Fiúk, Irie Maffia, Wellhello, Brains, 30Y... 
 
Kóstolj bele a sikerbe, ismerkedj meg a zeneipar jeles képviselőivel és pezsdítsd fel te is a magyar könnyűzenei életet! 
 
Jelentkezz a weboldalunkon: www.eterfesztival.hu


2018. április 29. 08:06

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA