MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Interjú Shai Maestroval

„Fontos, hogy a zenénkkel felnyissuk az emberek szemét és a világot jobb hellyé tegyük.” A sors teljesen véletlenül terelt minket össze. Bár tavaly előtt tévéadást készítettünk 2016-os MÜPA-s koncertjéből, de mivel nem én voltam annak a szerkesztője, így nem néztem meg a felvételt. Nagy hiba volt, amit szerencsére azóta már pótoltam, illetve párszor élőben is hallhattam, láthattam őt játszani.

Shai Maestro korosztálya legtehetségesebb zongoristájának számít. Még csak 32 éves, de szinte a világ összes jelentős koncerttermében fellépett már, s a szakma legnagyobbjaival játszhatott együtt. Mégis sikerült megmaradnia embernek, aki hihetetlen alázattal és rengeteg érzelemmel adja elő szerzeményeit. Mikor először láttam játszani, egyből levett a lábamról, és sokszor levegőt sem mertem venni, annyira magával ragadott az élmény, hogy a pillanatot semmivel sem szerettem volna megtörni. Azóta pedig már volt szerencsém fotósként vele tartani németországi miniturnéjára, és a csoda továbbra is tartott minden egyes alkalommal. Igazi örömzenélés van közte és a társai között, s míg az egyik pillanatban a szólója az ember lelke mélyéig hatol, a következő percben már nevetésre késztet. Mellette pedig lenyűgöz az a fajta komolyság, ahogy a világ dolgait látja, s amilyen komplexitással gondolkozik arról, mi is valójában a feladatunk és mire is kell törekednünk azalatt az idő alatt, míg a Földi létünk tart.

Egyszerre gyermekien őszinte és felnőttesen komoly – talán ebben rejlik dalai titka is.

Azt hiszem, csak kevesen mondhatják el magukról azt, hogy miután részt vesznek egy öt hetes nyári kurzuson a Berklee-n, s utána az egyetem teljes ösztöndíjat ajánlj fel nekik, azt visszautasítják. Hogyan is történt mindez?

Shai Maestro: Ezt a lehetőség akkor érkezett az életembe, amikor még gimnáziumba jártam, s még két évem lett volna az iskola befejezéséig. Alapvetően én menni szerettem volna, s ott hagyni a gimnáziumot és egyből a Berklee-n folytatni a tanulmányaimat. Nagyon szerettem volna ez a „csodagyerek” lenni, hisz nem minden nap kap az ember ilyen lehetőséget. Később persze megértettem, hogy ennek nem így kellett történnie, és közös döntés volt mind édesanyám, mind az igazgatóm részéről, hogy maradjak az iskolában, fejezzem be a tanulmányaimat.

Amikor végeztem, akkor realizáltam igazán, hogy nem nagyon tudom, merre is menjek tovább és valóban akarom-e a Berklee-s létet. Szóval visszautasítottam ezt a lehetőséget, mivel alapvetően is autodidakta típus vagyok, saját magamat tanítom, így otthon maradtam, egészen addig, míg válaszút elé nem kerültem, hogy most New Yorkba költözzem, vagy pedig Indiában menjek, és ott tanuljak tovább. Aztán ez az alapján dőlt el, hogy kaptam egy telefonhívást Avishai Cohentől – és így elkezdtem az ő zenekarában játszani.

Egy picit térjünk vissza a kezdetekhez, mégpedig ahhoz az időszakhoz, mikor elkezdtél zongorázni öt évesen. Hogyan zajlottak akkor a napjaid?

Shai Maestro: Klasszikus zenét tanultam már 5 éves koromtól, de emellett folyamatosan improvizáltam otthon a szüleim zongoráján. A klasszikusok alapvetően lenyűgöztek engem, mert felfedeztem bennük a tradícionális harmóniákat, és azt a fajta különleges gondolkozásmódot, ahogy csak Beethoven, Bach vagy épp Mozart tudott alkotni. Ez nagyon fontos momentuma volt az életemnek és a mai napig játszom egyébként klasszikus zenét.

Mennyire keresgéltél akkoriban tudatosan a zenei stílusok között?

Shai Maestro: Sokat keresgéltem, mivel improvizáltam; próbáltam a zongorán leutánozni az erdő hangját, vagy az állatok futását vagy épp magát a szelet kicsalni a hangszerből. Egyfajta vihart előidézni – ez volt az én gyermeki elképzelésem az egészről. Szóval próbáltam kifejezni magam, fejlődni és beépíteni egyre több stílust a játékomba. És persze Santanatól kezdtve Oscar Petersonon át rengetegféle muzsikát hallgattam. Később például Brad Mehldaut vagy épp Chick Coreát.

Hogyan került a kezedbe Oscar Peterson Gershwin albuma, s mi volt, ami annyira megfogott benne? Mi hatott rád első sorban? Mármint azt hiszem, valahol értem a dolgot, mert Gershwin rám is erősen hatott az iskolában olyannyira, hogy a többieknek is tartottam róla külön előadást és egy nagyobb dolgozatom témája is az ő munkássága és zeneisége volt.

Shai Maestro: Oscar felvétele véleményem szerint az egyik legkülönlegesebb a maga műfajában. Nem túl gyakran találkozunk ilyen jellegű dologgal. Nagyon csendesen játszik, nincs túl sok jegy benne, kristálytisztán üti le a billentyűket, a zenekar fantasztikus mellette, és a dalfelvételek csodálatosak minden értelemben. Teljesen lenyűgözött ez a zenei világ, és közben pedig felfedeztem azt is, hogy improvizál is. Volt egy dal, ami eredetileg kétszer szerepelt a lemezen és elsőre azt hittem, hogy valami véletlen folytán alakult ez így, de miután többször is meghallgattam, kiderült, hogy két különböző variánsról van szó, ugyanis megcserélt bizonyos hangokat benne és kicsit másképp játszotta. Közben pedig ugyanazt a dalt hallottam. Ez volt tulajdonképpen a bevezetőm az improvizáció és a jazz világába.

Jöttek a különböző versenyek, díjak, melyeket sorra nyertél meg. Csodagyereknek tartottak emiatt?

Shai Maestro: Nem gondolnám, hogy annak tartottak. Inkább csak látták, hogy jobb és másabb vagyok valamiben, mint ami általánosságban jellemző volt a korosztályomra, de ezzel valahogy rám is aggatták tudat alatt ezt a csodagyerekséget. Nagyon keményen dolgoztam azon, hogy meg tudjam mutatni, ki is vagyok valójában és mi rejlik bennem. Szóval a kezdetek egyáltalán nem voltak könnyűek a számomra.

Mennyire volt másabb ettől a gyerekkorod, hogy te már ennyire fiatalon a zenét választottad?

Shai Maestro: A gyerekkorom alapvetően normális volt. Gyönyörű gyerekkorom volt, mert Izrael vidéki területén nőhettem fel, és azért kezdtem el a zenéléssel foglalkozni, mert azt éreztem, ez jót tesz nekem, és ezzel a mai napig így vagyok. Szóval ez egy teljesen természetes és ösztönös választás volt a részemről.

A Berklee-s ösztöndíj visszautasítása után válaszút elé kerültél, merre is menj tovább. Hisz volt egy olyan lehetőséged is, hogy Indiába utazz, és ottani környezetben inspirálódj. Majd jött egy telefonhívás Avishai Cohentől, ami hirtelen mindent megváltoztatott.

Shai Maestro: Ahogy korábban is említettem, Avishai Cohen felhívott, amikor épp azon hezitáltam, vajon New Yorkba vagy Indiába utazzak Miután jött ez a telefonhívás, az életem egyik napról a másikra nagyon hirtelen megváltozott. Elkezdtünk együtt zenélni és öt fantasztikus évet töltöttem el mellette. Felnyitotta a szememet ez az öt év, és úgymond megvilágosodtam közben, másképp kezdtem kicsit látni a világot. Nagyon hálás vagyok a mai napig minden pillanatért, amit együtt tölthettem vele.

Beszélgettetek arról, hogy mennyire hasonlóan alakult a pályátok eleje?

Shai Maestro: Talán egy kicsit beszélgettünk erről, de nem igazán emlékszem erre, hogy annyira feljött volna közöttünk valaha témaként.

Hogyan írnád le azokat az éveket, amiket együtt töltöttetek? Milyen dolgokat tanultál tőle?

Shai Maestro: Ahogy említettem, nagyon másképp tekintettem utána a világra. Felnyitotta a szemem, rengeteget tanultam tőle mind komponálás, mind rendezés tekintetében, vagy, hogy egyáltalán hogyan működik egy hangbeállás, hogyan érkezünk meg rá, hogy működik együtt egy zenekar… És mivel a jellemem olyan, mint egy szivacs, magyarán egyből magamba szívok mindent, amit fontosnak és hasznosnak látok, így nagyon hamar megtanultam azokat a dolgokat, amikre szükségem lehetett a későbbiek folyamán.

Tavaly novemberben újra együtt játszottatok, ráadásul az eredeti felállásban a londoni Barbican Centerben. Másképpen szólaltak meg az akkori dalok? Milyen érzés volt újra együtt állni a színpadon?

Shai Maestro: Igen, valóban az eredeti felállásban játszottunk Avishai-jal és Mark Guilianaval, és ez egy fantasztikus koncertünk volt. A dalok teljesen másképp szólaltak meg, hisz időközben mindannyian felnőttünk az elmúlt tíz évben és rengeteget változtunk. A kapcsolatom Markkal nagyon közeli, nagyon jó barátok vagyunk, én is játszom az ő zenekarában, ő is az enyémben néha, szóval…Tudod, kilenc év New Yorkban eléggé megváltoztatja az embert és teljesen más szemszögből kezdesz el egy idő után mindenre tekinteni. Nyitottabbá, rugalmasabbá válsz, merészebben használsz új harmóniákat, új utakat keresel. Így emiatt egy különlegesen fantasztikus élmény volt ez a koncert és örülök, hogy ezeket az új, de mégis régi pillanatokat megoszthattam ismét velük.

Aztán egyszer csak jött egy sugallat, amikor úgy érezted, itt az ideje a saját utadat járni, s megalapítottad a triódat. Mennyire voltak nehezek az első lépések?

Shai Maestro: 2010-ben alapítottam meg a saját triómat, akkor hagytam el Avishai zenekarát. És…nem kertelek, nem voltak egyszerűek egyáltalán a kezdetek. Valami olyasmit kezdtem el, amiről fogalmam sem volt, hogyan fog működni, merre fog haladni. Nem is igazán volt zenekarom, mert Zivvel és Jorge-val csak játszottunk párszor, aztán kitaláltuk, alakítsunk triót, majd nekiálltunk megírni az első lemezt. Ez egy ilyen növekvő projekt volt, vagy, hogy is fogalmazzak pontosan. De mindenképpen csinálni akartam, mert éreztem magamban a tüzet, ami arra sarkallt, hogy most és azonnal vágjak bele és alkossam meg a saját dolgaimat. Nem is igazán volt választásom, mert minden csak úgy szinte magától történt és alakult.

Az első albumod megjelenése után turnéra indultatok. Mi volt az első gondolatod az első helyszínen, ahol színpadra léptél immár a saját dalaiddal?

Shai Maestro: Wow… az első alkalom, amikor a saját zenéimmel álltunk színpadra New Yorkban volt, egy kicsi jazz klubban. Emlékszem, nagyon ideges voltam, és emlékszem arra is, hogy valaki a koncert után odajött hozzám, és azt mondta: „Köszönet ezért a zenéért.” Ez engem nagyon megérintett, mert tudod, ez a zene a szívemből és a lelkemből íródott, és ez volt az első alkalom, hogy megmutathattam ezeket, szóval jóval mélyebben érintett minden szempontból. Ez egy csodálatos érzés volt akkor, amiből utána rengeteget tudtam táplálkozni és ami, tudod, segített utána rajta maradni az úton. Tovább alkotni, tovább írni a dalokat.

Most pedig már ott tartunk, hogy az ötödik lemezed jelent meg, amit jelöltek is a Grammy előszavazáson. Hogyan született meg ez a lemez?

Shai Maestro: A The Dream Thief azután született, hogy én és Manfred elhatároztuk, hogy együtt fogunk dolgozni, és felveszünk közösen egy lemezt. Ezek után otthon megírtam a dalokat, amiket aztán a trióval kidolgoztunk. Nagyjából egy évet vettek igénybe a munkálatok, minden napom az albumon való munkálatokkal teltek, és azzal, hogy amit elképzeltem és közvetíteni akartam, az meg is tudjon valósulni. Emiatt menet közben sokszor változtattam is. De ez a projekt természetéből is adódott, mivel mindent nagyon rugalmasan kezeltünk, így emiatt előfordult, hogy minden nap valami új dolog született. De ami a legfontosabb volt a számomra, hogy minden dal „lélekdal” legyen. Hogy úgy legyenek megírva ezek a dalok, hogy egyfajta mini univerzumot képezzenek, és mellette nyitottak is legyenek, hogy képesek legyenek a változásra bármelyik pillanatban, a lelkiállapotomtól függően, és így benne tudjon maradni az improvizáció varázslata.

Nagyon sokszor az az érzésem, hogy azok a zenészek, akik instrumentális zenét játszanak, sokszor csak a technikájukat szeretnék megmutatni, és valahogy a dalokkal nem közvetítenek, üzennek semmit. Pedig én szeretném tudni, mégis mi zajlott le bennük, mikor készült a dal. Nálad viszont azt érzem, hogy minden dalnak megvan a maga üzenete, és élőben még jobban megtöltődnek szívvel és lélekkel. Mik inspirálnak, és mennyire tartod fontosnak, hogy az izraeli hagyományok is megjelenjenek a szerzeményeidben?

Shai Maestro: Kezdem akkor a gondolatmeneted végéről a válaszadást. Használom az izraeli hagyományokat a zenémben, de ezek természetesen jönnek, nem gondolkozom ezen sokat és nem is használom tudatosan, hogy akkor most itt és itt ezt és ezt fogom beletenni. Ez inkább egyfajta folyamat nálam.

Ami az üzenet átadását illeti… számomra a technikai tudás maga, az, ahogyan játszunk, ahogyan leütjük a hangokat, maga a virtuozitás…ezek mind csak eszközök. Eszközök arra, hogy kifejezzünk valamit, ami a szívünkből jön. Kifejezzünk valami emberit. Én erre törekszem folyamatosan, és ha azt veszem észre magamon, hogy valamit esetleg túl technikásra írtam meg, akkor inkább félreteszem, és másnap új benyomások hatására újrakezdem. Mert nem a technika a legfontosabb.

Fontosnak tartod egyébként, hogy egy zenész ápolja a hagyományait, s ha szükséges, felemelje a szavát bizonyos helyzetekben? Vagy éppenséggel egy szerzeménnyel reagáljon egy adott szituációra.

Shai Maestro: Igen, azt gondolom, hogy ez egy zenész számára nagyon fontos dolog, hogy képviselje a saját gyökereit és hagyományait, amiket magával hozott valahonnan. Ahogy említettem, nálam ez természetesen jön. Alapvetően nagy hatással van rám az országom zenéje, de ez ösztönös.

Ami a „helyzeteket” illeti: ha politikáról beszélünk, akkor a válaszom egyértelműen igen. Nagyon fontos, hogy beszéljünk az emberekkel, az emberekhez; hogy felnyissuk a szemüket, és hogy a zenénkkel a világot egy jobb hellyé tegyük. Számunkra ez egy olyan tiszta platform, amit következmények nélkül használhatunk, és szeretem azt a köteléket, ami ki tud alakulni egy-egy szerzemény és a való világ között. Én továbbra is ezt a vonalat szeretném képviselni és ezen az úton maradni.

Egyszerre tűnsz nagyon komoly célokkal rendelkező, tudatos zenésznek, aki mély érzésekkel rendelkezik, miközben minden mozdulatodban és tekintetedben azért még ott van a gyermeki vidámság és csibészség. Fontos, hogy megőrizzük magunkban felnőttként is a gyermeki énünket?

Shai Maestro: Persze, ez egy nagyon fontos dolog, hogy meg tudjunk maradni egy kicsit gyereknek. Az az út, ami a gyerekben kialakul, mikor elkezd zenélni, az nagyon tiszta és nemes, mert szeretetből és a gyermeki igazságérzetből fakad. Aztán persze ahogy felnövünk, változunk és komplexebben látjuk a világot, és bár megmarad a zenénk szépsége, de ott a veszély, hogy a gyermeki játékosságot elfelejtjük. Szóval azt gondolom, hogy időnként vissza kell térni ehhez a bennünk élő gyermekhez, óvatosan meg kell érintetünk és hagyni, hogy egy kicsit játsszon önfeledten.

Ha röviden kellene megfogalmaznod, mi lenne a mottód? Mit szeretnél közvetíteni az emberek felé a zenéddel?

Shai Maestro: Szeretnék őszinte zenét csinálni, szeretném a zeném által megmutatni magam félelem nélkül a világnak, hogy tessék, ez vagyok én. És igazából ez lenne a mottóm és ezt szeretném közvetíteni az emberek felé, hogy jó vagy úgy, ahogy vagy. Egy egyedülálló személy vagy, aki sem előtted, sem utánad nem fog létezni, mert csak egy van belőled. És a legcsodálatosabb dolog, amit tehetünk, ha elfogadjuk egymást és teret adunk és hagyunk egymásnak a létezéshez. Ezt próbálom a zenémmel is megalkotni.

És lenne egy üzenetem a fiatal zenészek számára: merd használni a hangod és változtasd meg a világot olyanná, amilyenné hiszed, hogy válnia kell. Ez egy fontos dolog, mert megvan a privilégiumunk arra, hogy egy időben rengeteg emberhez tudjunk szólni. Kötelességünk, hogy felemeljük a hangunkat és szóljunk hozzájuk, és tegyünk valamit értük és a világért.

Írta: Rosta N. Napsugár
Fotók: Gabriel Baharlia, Rosta N. Napsugár


2019. augusztus 3. 14:30

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA