MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

iD-zés

Megkülönböztetünk tartalom szerinti, és szó szerinti idézést. A tartalom szerinti idézés, vagy parafrázis használata a szemináriumi dolgozat elkészítésének egyik alapvető eljárása. A szakirodalomból vett gondolatok, információk logikus egymás után helyezése azonban még nem egyenlő magával a dolgozattal. Az összeollózott alapszövegből az idézetek csoportosításával, sorba rendezésével és legfőképpen értelmezésével hozzuk létre a saját szövegünket.
(Forrás: A magyar irodalom filológiája 2005)

Távol álljon tőlem a szellemi tulajdon „összeollózása”, valamelyest azonban minden cikkemben ezt csinálom. Tényekből próbálok érthető formában, olvasmányos leírásokat készíteni az audióipar szereplőiről és azok termékeiről…
Ez nem mindig egyszerű feladat, hiszen ha szárazon leírom, „mit tud”, az kevés és érdektelen, a legjobb kütyü estében is. Mindig kell egy kapcsolódási pont, egy hasonlat, egy rossz szóvicc. Igen, most utóbbival éltem ismét. :-)

Mai üdvöskénk szintén az idei NAMM gyermeke, és az Audient-nek köszönhetjük. Ismerjétek meg az iD44-et, a népszerű iD-sorozat új, legnagyobb tagját.
Kezdjük az alapoknál, vagyis annál, hogy miben nem tér el elődeitől. Maradt a 24-bit/96kHz felbontás és az USB-kapcsolat, azonban a csatlakozó C-típusúra változott, és ahogy a 22-esnél, itt is állandó tápellátásra van szükség, a tartozék adapter segítségével. Maradtak a kiváló konverterek, előfokok és a masszív fémház is. Ha már a 22-es típusnál tartunk, az iD44 valóban rá hasonlít a legjobban, pontosabban olyan, mintha 2 csatornával több analóg pre-ampot adna a gyártó. Ez részben igaz is, de akkor jöjjenek a különbségek.

Tehát 4 kiváló előfok áll rendelkezésünkre analóg módon, fantomtáppal, -10 dB PAD-del, felüláteresztő-szűrővel és 60 dB erősítéssel, első kettőn DI JFET hangszerbemenettel és szimmetrikus inzertpontokkal. Ha a kimeneti oldalt vizsgáljuk, kapunk két teljesen független, keverhető fejhallgatókijáratot és a hátlapon két pár, szimmetrikus sztereó kijáratot. A két fejhallgatót dedikált hangerőszabályzókkal tarthatjuk kordában, a fő kimenetünket pedig egy többfunkciós, nagyfelbontású enkóderrel. Igen, az iD4 és 14-ből megismer iD funkció visszatért, tehát az iD44 is tud a „nagygombbal” scroll-ozni, legyen szó weboldalról, videóvágó szoftverről, vagy tetszőleges DAW-ról.

Ha már a funkcióknál tartunk, fizikai gombbal érhetjük el az iD, DIM (dimmer) és CUT (vágás) funkciókat és ezek mellett 3 szabadon programozható gombbal a fázist, polaritást, monó összegzést, A-B hangfalválasztást (2 sztereó kijáraton) direkt kapcsolhatjuk az amúgy meglehetősen okos szoftveres felületen!
Aki szemfüles volt, észrevehette, hogy egy gomb kimaradt. Bizony, a TALKBACK. Nem véletlenül, hiszen egy nagyon ügyes és ravasz megoldást választott az Audient. Amennyiben laptopunk rendelkezik beépített mikrofonnal, ezt képes a gomb megnyomásával inzertálni a monitorutakba. Kényelmes és praktikus megoldás, le a kalappal.

A 4 be- és 8 kijárat (monó) önmagában nem nagyon kunszt, gondolhatják a rosszmájúak, de itt nem állunk meg. Az iD44 rendelkezik két-két ADAT/SPDIF IN/OUT csatlakozóval, így akár 20 be- és 24 kijáratra bővíthetjük (ADAT esetén). Ehhez társított egy Wordclock csatlakozót is a gyártó, hogy a szinkronnal se legyen gond több eszköz esetén sem.

Kinek jó az iD44? Alapvetően úgy gondolom, hogy aki jó ár-érték arányban szeretne kiváló hangú interfészhez jutni, ami kellően flexibilis, tehát kitelepüléseknél nem okoz gondot a mozgatása, de emellett azért a stúdióban soksávos anyagokat is rögzítene vele, tehát tulajdonképpen bárkinek, aki a 21. században él és szereti a jó hangot.

Gergics Attila
www.audmax.hu


2018. február 8. 11:15

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA