MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Headrush Gigboard

A Headrush pedál első megjelenése óta vártam, hogy tervezzenek egy kompaktabb kivitelű verziót. Megérkezett ő is, meg ugye a versenytársak hasonló termékei is, így elég nagy a választék jelenleg a piacon. A Gigboard-ot én elsősorban funkcionalitás szempontjából választottam mindamellett, hogy nagyon tetszett az érintőképernyős kezelés és a készülékből kihozható hangzások választéka, a versenyképes ára mellett. Mindenkinek tanácsolni tudom, hogy az ismerkedési szakaszban szánjon rá időt és hallgassa meg a gyári preseteket, és ami tetszik arra mentsen rá saját névvel és egy saját mappába helyezze el a hangzásait. Ezekből könnyű dolgozni, és amikor már nagyon elvesztünk a hangerdő sűrűjében, akkor ezekhez jó lesz visszakanyarodni. Azért írom, hogy könnyű belekavarodni a „hangzáscsinálásba”, mert ugye a lehetőségek bőséges tárháza fog a lábunk előtt heverni a kicsomagolást követő pillanatban. Másik fontos tanács, hogy hagyjunk időt ennek a cuccnak, mert nem lehet 1 perc alatt a legjobb „gitársound-unkat” megcsinálni aztán bedobni a sarokba a Gigboard-ot. A fülünket is pihentetni kell, mert az is szépen megtelik rövid idő alatt nagy ívű dallamainkkal.

Akkor kezdjünk bele! Van egy készülékünk, ami egyrészt multieffect, vagy stompbox, másrészt egy fullos hangkártya és egyben looper pedál is. A hangkártya funkció nagyon profi! Gyorsan telepíthető és egyből felismeri minden zeneszerkesztő program. (headrushfx.com/support) A headrush által vonalból rögzített hangokat meg lehet hallgatni a youtube-on. Tényleg nagyon részlet gazdagok és valósághűek, valamint nagyon jól használhatóak. Van egy Aux bemenetünk amire külső hangforrást rádugva gyakorolhatunk fülhallgató segítségével, aminek minősége szintén megfelelő, de nyilván ne 5 Forintos fülest dugjunk bele.

A looper funkció is jól ki van találva, gyakorlásra tökéletes. Van rajta midi in-out, effektkör, expression pedál bemenet, usb port a számítógéphez, illetve re-amp-olhatunk is, ha ahhoz támad kedvünk. Szerintem minden igényt kielégítenek a hátlapi lehetőségek, ár-érték arányban pedig verhetetlen a készülék. A Headrush Gigboard kezelőfelületén van 2 nagyobb gomb, az egyik a master hangerő, a másik pedig a funkciók finomhangolására használó nyomó, illetve tekerő gomb, ha valaki nem akar a képernyőn bűvészkedni. Mert ugye a Gigboard lényege a 7”-os színes érintőképernyő, ami igen trendinek számít manapság, azért nem egy iPad színvonalú, de remekül használható, persze a védőfólia levétele után még pörgősebben lehet simogatni az üveglapot!:)

Adott 4db nyomógomb ami elég strapabíró a lábbal való „gyöntöléshez”. Ez erős fényű Led-del van felszerelve, amiknek a színe és erőssége tetszés szerint beállítható és tényleg nagyon jól látható sötétben és napfényben is. Az utolsó gombot ha hosszan nyomjuk, akkor a hangológép funkcióval találkozhatunk. Egy színes óriási kijelzőn finomhangolhatjuk hangszerünket, és a mute illetve tap tempo funkciók is itt találhatóak. A mellette lévő gombot hosszan megnyomva a looper funkcióba léphetünk be, ahol bármikor 20 percet vehetünk fel korlátlan layer-ezéssel a játékunkból.(A legrissebb firmware feltelepítése után bármilyen hangmintát feltölthetünk, így backing trackek lejátszására is használhatjuk a Gigboardot!)

4 fő módot határoztak meg a gigboard-nak : stomp / rig / hibrid / setlist
Stomp módban mind a 4 lábkacsolóra ki lehet osztani a pedálokat, erősítőket, vagy amit szeretnénk. Rig módban az első 2 gombhoz 1-1 kész hangzást rendelhetünk hozzá és másik 2 gombbal lépkedhetünk a presetek között fel és le kettesével. Egy alternatív módban 4 hangzást is elérhetünk, a 2. és a 3. gombot hosszan lenyomva léptethetünk a bank-ek között 4 Rig-enként. A hibrid módban egy hangzásunkhoz tartozó 2 pedált kapcsolgathatunk ki/be, illetve a Rigek között navigálhatunk egyesével fel és le. A setlist mód gyakorlatilag az adott dalokhoz megírt hangzásainkat kezeli az összes hangzásunkból kiválasztva. A presetek váltására midi pedállal is van lehetőségünk. A hands free funciót a második nyomógomb hosszan nyomva tartásával érhetjük el. Amúgy többek között ez is nagyon érthetően le van írva a Gigboard nem egészen 30 oldalas használati utasításában.

Véleményem szerint elég jól kitalálták a 4db nyomógomb használatával a Gigboard funkcióit és lehetőségeit a nagy testvéréhez képest.

Elérhető még egy nagyon komoly funkció a pedálban. Ez az IR azaz „impulse response” audio fájl, amihez a Celestion cég is hozzárakott 2db ingyenes fájlt amit a pedálunkra rátölthetünk. Ez talán a „sava-borsa” az egésznek. Ez a fájl tartalmazza egy zenei eszköz vagy egy komplett környezet – esetünkben különböző gitárládák, mikrofon típusok és beállítások – által előállított hang karakterisztikáit. Egy ilyen fájlban megtalálható, hogy adott frekvencia impulzusokra (impulse) milyen módon reagált/válaszolt (response) egy adott setup. Egy kimikrofonozott 4x12 láda IR-jébe nem csak a hangszóró hangja kerül bele, hanem magáé a ládáé, a mikrofoné, a mikrofon előfokáé, de még a szoba karakterisztikája is. Így ezzel a módszerrel különösen valósághű hangmodelleket tudunk, vagy inkább tudnak az ehhez értők előállítani.

Mellékelek egy linket az IR fájlok feltöltéséről a Gigboard-ra: https://www.headrushfx.com/kb/article/2300

De csapjunk bele a lecsóba! Mit is tapasztaltam, mint koncertező felhasználó? 
7 alkalommal teszteltem a Gigboard-ot  2 hónap koncertjei alatt, kis közepes és nagyszínpadokon. Nekem a hybrid mód volt a legkényelmesebb és a legcélravezetőbb, amiből azért átváltogattam stomp módba, ha több pedál is kellett. Bírta a cucc a port, a füstöt, a napfényt, a meleget, a párát, egyszóval a színpadi megpróbáltatásokat. Mindeközben valamennyi buli után konzultáltam a hangosító emberünkkel  a koncerten hallott gitár hangomról, amit rögzítettem is egy Tascam DR05 segítségével, majd otthon csavargattam megint a Gigboard-ot a következő buli eljöveteléig, hogy finomítsam a fejemben lévő hangképet. Mert ugye a „sound” a saját fejünkben létezik és eme nagyszerű eszközök segítségével hívjuk elő onnan. Engem személy szerint a Bogner Ecstasy erősítők red és blue csatornájának szimulációs hangjai győztek meg elsősorban, de szinte mindegyik erősítő modell nagyon jól használható.

A modulációs effektek nagy választéka megtalálható és mindegyik nagyon profin paraméterezhető és stúdióminőségben szólal meg. A delay szekció sok lehetőséget kínál. Azon gondolkoztam, hogy mi az, amit nem lehet megvalósítani a Gigboardban lévő visszhang variációkkal, de arra jutottam, hogy nincs ilyen. Mindent lehet!

A következő linken elérhetőek a gépben lévő erősítő modellek, ládák, mikrofonok, effektek listája fényképes leírással: http://www.elevenrackpresets.com/ElevenRackampswithpics1.pdf

A torzító pedálokban lehetne nagyobb kínálat, de azt vettem észre, hogy a gyártó inkább arra terelgeti a felhasználókat, hogy az erősítőkből használják a torzítást. Bár lehet, hogy a jövőbeni fejlesztés egyik lehetősége pont ez lesz, hogy bővíthető opciók fognak megjelenni, mint ahogy 2 hónapja megérkezett egy frissítéssel az EVH Peavey 5150 Van Halen erősítő fej 3 módja is: https://www.headrushfx.com/products/gigboard#panel5
Ebből az aspektusból megközelítve a témát, a lehetőségek tárháza határtalan lesz és mindig fejlődni fog a cuccunk.

Én vonalból gitározom koncerteken 5 éve, de eddig analóg vonalon mozogtam, Tech 21 fly rig RK5 körberakva kispedálokkal, így a Headrush-al való kísérletem is ezen az úton haladt, tehát Gigboard dibox-ba be, aztán tovább a keverőbe (Nem szükséges DI boksz, a Gigboard kimenete szimmetrikus, TRS jack-XLR átalakító kábel elég!). A másik lényeges dolog, hogy fülmonitort használok a zenésztársak nem kis örömére. :) Az otthoni fülhallgatóval történő csavargatások alatt a fülmonitor fülesemet (shure SE215) használtam, ez nagyon hasznos volt, hiszen úgyis ebben hallom majd vissza magamat a bulikon. Ezt tudom tanácsolni mindenkinek, mert ez tuti, hogy nem vezet félre.

A másik lehetőség (a közvetlenül keverőbe csatlakozás mellett) ha széles sávú aktívládára vagy a Headrush FRFR112 vagy az FRFR108 saját tervezésű fullrange ládájára csatlakoztatjuk a Gigboard-ot és onnan visszük a kész hangzásunkat a pultba tovább.
Az FRFR 112 aktív ládáját teszteltük basszusgitárral direktbe rákötve és a Gigboard-dal is. Hihetetlen jó eredményről tudok csak beszámolni, nagyon jó cucc! Tényleg nem egy sima aktív hangfalról beszélhetünk a hangját illetően és az ígért 2000W elég kecsegtető érzéseket kelt a keresgélő gitárosokban.

A mellékelt videóimban meg lehet hallgatni, illetve nézni a Headrush aktív monitor ládáját és a Gigboard-ot is.

Összefoglalván a Gigboard históriát, én egy nagyon profi és tényleg használható konstrukciónak tartom a Headrush Gigboard termékét. Van háttérfejlesztés, frissítés és szakértelem is! Megtalálható magyar nyelvű és nemzetközi FB oldaluk is ahol lehet konzultálni, tapasztalatokat cserélni egymással, ami szerintem egy nagyon hasznos dolog a mai világban.
https://www.facebook.com/HeadRush-Hungary-827772134059192/

El kell fogadnunk, hogy a technika folyamatosan és igen gyorsan fejlődik körülöttünk. Véleményem szerint az ortodox gitárosoknak is fel kell zárkóznia a technika új vívmányaihoz, mert lassan megkerülhetetlen lesz ezen eszközök mindennapi használata a zene minden területén. A plusz, amit szerintem hozzáadhatnak az életünkhöz ezek a kütyük, az a könnyebbség. Csak lazán... Otthon, stúdióban, koncerten, úton - könnyű, modern, kompakt, jól szól, ja és mindent tud! Béke!

Ladocsi Gábor
www.ildirider.hu

Búcsúzóul mellékelnék egy vicces videót, amit a Headrush Halloween 2019 felhívásra készítettem!
https://www.youtube.com/watch?v=MfWMDWkjLbY


 

2019. november 8. 07:48

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA