MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Ha még nem lenne elég

Az elmúlt hetekben alig győztem bemutatni mindent, amit a KORG és a VOX piacra dobott év elején. A lista azonban nem ér véget, maradt még néhány pofás kis motyó, ami érdemes az elemzésre, ezeknek a beharangozóját igyekeztem összefoglalni az e heti cikkemben.

A NuTube-ról már sok szó esett, a VOX igyekszik mindenben kipróbálni, amibe belefér, hiszen ez forradalmian új dolog, kellőképpen ki kell ismerni a benne rejlő lehetőségeket. A Cambridge 50 nem az első erősítő, ami ezzel van felvértezve, viszont ezzel a modellező erősítőszériájukat emelik a következő szintre. A világ a digitalizáció felé halad, ez nem kíméli a zeneipart sem, minden cég alkalmazkodik és kihoz valamit, amiben már digitek ketyegnek, és algoritmusok teszik össze a hangzást, azonban ennél ritkábban történik meg, hogy egy vintage technológiát ötvöznek a digitálissal. Legtöbbször a régi erősítők hangzását modellezik le szoftver segítségével, így könnyebb, olcsób kivitelben élvezhetjük ugyanazokat a szandokat. A Cambridge 50-ben viszont NuTube előfokon kergetik át a gitárhangot, a most csatlakózóknak halkan megjegyezném, hogy ez egy teljesen autentikus előfokcsőként működik, és ehhez adódik hozzá a digitális formázás. Nem kevesebb, mint 11 db erősítőmodell van beleprogramozva, melyeket 8 féle effekttel bolondíthatunk meg, és a hamis hangok miatt sem kell aggódnunk, mert beépített hangoló segíti a gitározást. Annak érdekében, hogy az ilyen kacifántos módon előállított hang ne vesszen el az erősítő után, celestion márkájú hangszóróval szállítják, tehát biztosan rendes gitárhangot tudunk előcsalni belőle. Minden stílusra megfelelő modellekkel rendelkezik, melyeket USB-n keresztül is vezérelhetünk, a kábelen a számítógép fele hajtva az adatokat hangkártyaként is használhatjuk. A hozzá tartozó applikáció gépen, de még telefonon is elketyeg, tehát könnyen szerkeszthetünk, menthetünk rajta preseteket. A fent említett funkciókon túl telepakolták a szokásosnak mondható, azonban rendkívül hasznos ki és bemenetekkel, került bele vonalbemenet szintikhez, fejhallgató kimenet, és még lábkapcsolóval is bővíthetjük a kezelői felületét. Az előre beépített modelleket tekintve vannak híres erősítőkről mintázott hangzások, de vannak egyszerűen csak butiknak nevezett modellek is benne. A nevéből sejthetjük, hogy bizony nem kevesebb, mint 50W teljesítménnyel bír, tehát a hangereje miatt sem kell szégyenkeznie, mindezt szerény 9kilós súllyal, amennyit normál esetben egy erősítő fej nyom, láda nélkül, sőt! Nagyon kíváncsi vagyok milyen hangja van élőben, én mindenkinek ajánlom, de kiemelném, hogy az ilyen erősítők kiválóak tanításra, például zeneiskolákban, ahol minden stílust sorra vesz a tananyag.

Először jelentkzett a VOX cég különálló pedál kivitelű hangolóval, újabb piacra törve be ezzel, lássuk mivel tudnak ringbe szállni ezen a területen. Igazából az általános elvárások egy hangolóval szemben, hogy pontos legyen, jól látható az általában többnyire gyéren világított színpadokon, és ne fájjon miatta a fejünk, tehát fogyasszon keveset, legyen kicsi, könnyű, stb. A VOX is abszolút ezekre a funkciókra apellált, nem is nagyot tehetett mást, egyetlen dologban tudtak újítani, mégpedig a designban. A kijelző egy „gyémánt” alakban kirakott ledsor, melyet többféle módban is használhatunk, igen jól néz ki már első ránézésre. +- 0.02 cent pontossággal bír az eszköz, ami abszolút megfelel az elvárásoknak, nem fogunk hallani ekkora hangolásbeli eltérést. A stílusos dobozával együtt mindössze 309g tömegű, és csupán 20mA-t fogyaszt, tehát simán elevez egy effektpedál 9Vos farvizén, egyszerűen tovább lehet vezetni belőle a powert a következő effekthez a sorban. Érdekes húzás ez az egyébként a piac legalább felét uraló partnercégükkel szemben, kíváncsi vagyok hogyan állja a sarat mélyvízben, mindenesetre stílusos.

Mai utolsó témánk a VOX legújabb „vaú” pedálja, a V847-C típus. Nem titok, hogy az eredeti, hatvanas évek-beli V847 egy felújított változatát kínálják egy új köntösbe bújtatva, és továbbfejlesztett hanggal. Nagyon nagy hangsúlyt fektettek a megjelenésre, tradícionális japán festést kapott az eleje, és az alja is. A hangjáról nehéz írni kipróbálás nélkül, hiszen minden ember legjobb barátja egy kicsit máshogy ugat, egy videóból nem kivehetőek az élőben rengeteget számító apró különbségek, a cég maga a leírásban kibővített sweep tartományról számol be, tehát várhatóan mélyebbről taposhatunk el magasabbra, mint korábban. Mindenesetre nagyon szép pedál, és nagyon csodálkoznék, ha nem szólna jól, de ez a jövő zenéje!

Soltész Péter


2020. február 25. 18:17

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA