MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

George Lynch - „Azt csinálhatom, amit szeretek, és ez elég nagy előny”

Mindannyian tudjuk, hogy George Lynch a ‘80-as évek egyik ikonikus gitárosa volt, aki eltéveszthetetlen játékával, dalszerzői nagyságával és egyedi építésű hangszereivel egyaránt kivívta a gitárvilág csodálatát. A lemezmilliomos Dokken tagjaként csordultig telt arénákban koncertezett, az MTV képernyőjén pedig legalább annyit szerepelt, mint a mérvadó gitármagazinok hasábjain. Persze a rocksztárság nála sem tartott örökké, hiszen a ‘80-as évek lecsengésével más idők köszöntöttek be a zenei világba, ő azonban aligha bánta ezt: az elmúlt negyed évszázad jelentős részében láthatóan azt tehette, amit mindig is akart, azaz kötöttségek nélkül folytathatott mindenféle zenei kalandozásokat. Hangszeres szabadságvágya mostanában a KXM és az Ultraphonix anyagain testesül meg leginkább, ám időről időre tradicionálisabb munkák is kikerülnek a műhelyéből. Tavaly The End Machine néven jött ki egy olyan koronggal, amit egykori dokkenes kollégáival, valamint Robert Mason énekessel készített, idén januárban pedig Dino Jelusic horvát származású vokalistával közös projektalbumát, a Dirty Shirley-t jelentette meg. A megjósolhatatlan kimenetelű, unortodox gitárszólók mestere erről az anyagról mesélt ezúttal.

Hogyan jöttél össze Dino Jelusic énekessel? Ismerted a korábbi munkáit az Animal Drive és a Trans-Siberian Orchestra tagjaként?

George Lynch: Egészen addig fogalmam sem volt arról, hogy kicsoda Dino, amíg el nem kezdtünk dolgozni a Dirty Shirley lemezén…

Előzetesen mit vártál ettől a kollaborációtól?

George: Először azt hittem, hogy Dino egy olasz popénekes, ezért fogtam egy Farfisa orgonát meg egy olcsó dobgépet, és ilyen típusú dalokat kezdtem gyártani… Aztán meghallottam, hogy hogyan énekel, és ennek hatására kénytelen voltam visszaballagni a tervezőasztalhoz gondolkodni… (nevet)

Hogyan állt össze a Dirty Shirley anyaga?

George: Egymástól függetlenül dolgoztunk: az Evanescence-ből is ismert dobosunk, Will Hunt ugyan Floridában él, de a tempókat Nashville-ben rögzítette. Trevor Roxx basszusgitáros egy angol srác, ő otthon dolgozta ki a témáit. Dino Horvátországban, illetve a Trans-Siberian Orchestra turnéján találta ki az énekdallamokat és szövegeket, én magam pedig Los Angelesben, a házi stúdiómban állítottam össze a dalok instrumentális verzióit és vettem fel a gitárokat.

Zeneileg meglehetősen változatos anyagot rejt a Dirty Shirley, jó kis olvasztótégelye különböző behatásoknak. Az volt a szabály, hogy nincs semmi szabály?

George: Nos, valóban nem mondhatnám, hogy konkrét tervekkel vágtam volna bele a lemez készítésébe. A dalok hűen tükrözik, hogy épp milyen napom volt, amikor születtek.

Melyik dalért vagy legjobban oda az albumról?

George: A Higher a kedvencem. Elég csak gondolnom rá és egyből libabőrös leszek!

A dalok közül a Here Comes The King meglehetősen közel áll a Lynch Mob világához, Dino egészen olyan benne, mint a fiatal Oni Logan. Mit gondolsz erről?

George: Valóban érezni ezt, ugyanakkor Ronnie James Dio és David Coverdale befolyása is tagadhatatlan.

Az I Disappear egy modern hangzású darab. Milyen hangolást használtál benne?

George: Az LTD bariton gitárommal játszottam fel a dalt. EMG 81-es pickupok vannak benne, egészen különleges megszólalású hangszer: olyan, mintha félúton lenne egy héthúros és egy lehangolt hathúros között.

Robin Trowert juttatja eszembe a The Voice Of A Soul főtémája. Jól érzem, amit érzek?

George: Abszolút! Ez a szerzemény egyértelműen óda Trowerhez. Sivatagi stoner rock arc vagyok és ezzel a dallal visszatérhettem a gyökereimhez.

A már említett Higher elég kalandos darab. Hány gitársávot pakoltál ebben egymásra?

George: Ó, fiú… Fogalmam sincs… Jó párat. A fő ritmusgitársávot dupláztam, a tetejére pedig odatettem azt az ambient-érzetű tiszta gitárt. Ezeken felül ott vannak még a harmonizált szűkített és kromatikus témák, ezek is több csatornán kavarognak, és akkor a szólót még nem is említettem. Sok gitár van benne, ez biztos. Szeretek nagyzenekari hangszerként tekinteni a gitárra, nagy rajongója vagyok a különböző textúrákból felépített, kvázi-nagyzenekari gitárhangzásoknak.

A The Dying című dalt gyönyörű flamenco-hangszereléssel láttad el. Nejlonhúros gitárral játszottad fel a szólamokat? Anno a ‘90-es években sokkal gyakrabban játszottál akusztikus gitáron, mint manapság. Mi ennek az oka?

George: Igen, az egy nejlonhúros spanyol gitár. Érdekes és ironikus, hogy nejlonhúros klasszikus gitáron kezdtem elsajátítani az instrumentum fortélyait egykoron, de aztán valamiért egyre távolabb kerültem az ilyen típusú hangszerektől, pedig imádok játszani rajtuk. Valószínűleg túlságosan belebolondultam az elektromos gitározás világába és emiatt egyszerűen szem elől tévesztettem, hogy azon túl is van élet.

Alapvetően elektromos gitárvarázslóként tart a világ számon, ezért érdekelne, hogy technikai szempontból miként állsz hozzá az akusztikus játékhoz?

George: Az akusztikus gitárra elsősorban gyakorló eszközként tekintek, a kezeim erősítésére és a pengetéstechnikám csiszolására használom. Leginkább azt szoktam csinálni, hogy felhangolom F-re, így a húrok feszesebbé válnak rajta és emiatt hatékonyabban tudok dolgozni vele. 

A ‘80-as évek óta rengeteget változott a gitártónusod, mostanában sokkal inkább a crunch-jellegű túlvezéreltséget részesíted előnyben a hi-gain torzítással szemben. Nem érzed úgy, hogy kockázatos a szólózás ilyen alacsony hangkitartást adó tónussal?

George: Szeretek kimozdulni a komfortzónámból. Úgy érzem, hogy ez a fajta hozzáállás szélesebb palettát biztosít az emberi érzelmek kifejezésére. Ne felejtsük el, az ember akkor képes az önmagához mért legjobb teljesítményre, ha küzdenie kell! (nevet)

A ‘80-as években híres voltál arról, hogy a szólóidat az elsőtől az utolsó hangig tudományos alapossággal dolgoztad ki. Még manapság is izgat ez a módszer vagy már inkább a spontán szólózásban hiszel?

George: Egy-két kivételtől eltekintve ma már nem dolgozom így. Amikor Jeff Pilsonnal készítek lemezt, akkor persze még be-beugranak a régi dokkenes reflexek ezzel kapcsolatban, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy valós időben, felvétel közben komponálom a szólókat. Ezektől és néhány egyéb elszigetelt példától eltekintve azonban manapság inkább azt csinálom, hogy ösztönösen futok neki egy szólónak, akár többször is, majd e verziók közül kiválasztom a legjobban sikerült példányt, aztán szükség esetén addig javítgatom, míg jó nem lesz.

A Dirty Shirley egyszeri projekt vagy tervezitek a folytatást?

George: Attól függ, hogy mennyire fogadják jól az emberek. A KXM az a projekt, amit biztosan folytatni fogok, mert a közönség imádja és jól is fogynak az albumok.

Ebben az évben lesz számos speciális fellépésed a Dokkennel. Mit kell erről tudni?

George: Gyakorlatilag együtt fog turnézni a Lynch Mob és a Dokken, a kocertek pedig úgy fognak befejeződni minden este, hogy négy dalt eljátszom Donnal, mint a régi szép időkben. A turnén a Lynch Mob első albumának, a Wicked Sensationnek is megünnepeljük a harmincadik születésnapját, mégpedig úgy, hogy elejétől a végéig eljátsszuk az egészet. Azzal, hogy Oni Logan visszatért a zenekar frontjára, legitimmé tettük ezt az elképzelést.

2020-ban milyen új zenékre lehet számítani tőled? Kijön végre a Tommy Victorral közös anyagod?

George: Nos, a Lynch Mob jelenleg két lemezen is dolgozik: egy új stúdióanyagon és a Wicked Sensation album újraértelmezésén. Mindkét korong idén jelenik majd meg.
Az Ultraphonix is előáll egy friss munkával, ami elég érdekesnek ígérkezik. Egy élő stúdiólemezről van szó, nem túlságosan kidolgozott dalokkal. Inkább amolyan spontán, zsigeri dolog ez, ami nem nélkülözi a tudatosságot és a csavarokat. Van egy Later Is Better Than Never című dalunk, ami egyenesen gyönyörű. Olyan, mint valami füstös Billie Holiday-szám, nagyon R&B-ízű téma.
Ami a Tommy Victor részvételével készülő The Banishment projektet illeti, ez kicsit indusztriális jellegű muzsika, amit egy Haze nevű programozó sráccal csinálunk. Jelenleg úgy néz ki, hogy Tommy két dalban szerepel, a többit pedig egy új énekes tolja fel. A neve Devix, a Ministry táborából érkezett és kegyetlenül jó hangja van! Ez a lemez valószínűleg jövő év elején jön majd ki, legalábbis ebben reménykedem, mert immáron hat éve dolgozunk rajta több-kevesebb sikerrel…

Szinte megállás nélkül dolgozol különböző zenekarokkal. Honnan veszed az energiát mindehhez?

George: Nem olyan megerőltető ez, hidd el. Azt csinálhatom, amit szeretek, és ez elég nagy előny. Borzasztó szerencsésnek érzem magam, és nagyon megbecsülöm ezt, mert az ilyesmit nem lehet természetesnek venni!

www.georgelynch.com

Interjú: Danev György
Fotók: Alex Solca, Kevin Blades


2020. május 29. 14:52

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA