MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

FreshFabrik: 25 év, akusztikusan ünnepelve…

A FreshFabrik 1993-ban kezdte meg működését Budapesten. ’94-ben a Run DMC előtt mutatkoztak be, első lemezük videóklipes dalát az MTV is bemutatta. A csapat a hazai pályafutása mellett a külföldire is nagy hangsúlyt fektetett, számos európai klubban felléptek, lemezeik külföldön is megjelentek, többek között Csehországban, Hollandiában, Belgiumban és Ausztráliában is! Csehországban az AC/DC előzenekaraként is felléphettek 2001-ben. Működésük során több tagcserét is megéltek és hosszabb-rövidebb időszakokra szüneteltették is a tevékenységüket. Utolsó, Fonogram díjjal is jutalmazott lemezük 2011-ben jelent meg MORA címen. A csapat 2018-ban újra aktivizálta magát, ennek részleteiről Oláh Szabolcs énekes számolt be nekünk.

Mi az apropója a mostani koncerteknek?

A zenekar 2018-ban 25 éves fennállását ünnepli. Ugyan voltak ebben kisebb-nagyobb szünetek, pihenők, de a FreshFabrik, mint zenekar, az elmúlt 25 évben folyamatosan létezett. Különböző felállások, akár különböző stílusok is keveredtek ezalatt az időszak alatt, volt, hogy nagyon viharos időszakot éltünk, volt, hogy meglehetősen csendeset. Ezt a hektikus negyed évszázadot ünnepeljük az idén három akusztikus nagykoncerten. Játszunk Miskolcon, Szombathelyen és Budapesten az Akvárium klubban. 

Mi indokolja a miskolci kezdést?

Nem véletlen persze, hogy a születésnapi koncert sorozatot Miskolcon kezdjük, hiszen én, akit a FreshFabrikot 12 éve „elvisel”, tősgyökeres, lokálpatrióta miskolci vagyok. De a 2011-ben csatlakozott gitárosunk, Szvoboda Laci is miskolci, mi több, Kovács Levente – az egyik alapító tag- is rendelkezik miskolci gyökerekkel. Sokat jelent nekünk ez a város, ezért döntöttünk úgy, hogy itt, a Cornerben, Gabi bácsinál kezdjük az ünneplést november 9-én, jó dalokkal és még jobb viszkikkel.

Miért akusztikus koncertek ezek?

Azért adunk most akusztikus koncerteket, mert valami különlegeset szerettünk volna adni erre az évfordulóra, és mert a 20. születésnapot egy igazi, falakat lebontó hangos bulival ünnepeltük az A38 hajón. Most valami mást akartunk, valami egészen egyedit. Ezek a koncertek egy sokkal meghittebb, bensőségesebb hangulatot teremtenek majd és úgy gondoljuk, ez passzol most ehhez az évfordulóhoz. Egy akusztikus koncert több sztorira, több kommentárra ad lehetőséget, mint egy hangos, éppen ezért egy ilyen bulin a zenekar teljesen más arcát lehet megismerni. Itt nem működnek a rocksztár manírok, nem idegenít el a hangerő, itt emberek játszanak embereknek, közelről, és ez nagyon jó hangulatot ad. Eddig egyszer csináltunk csak ilyet, a Petőfi Rádió akusztik műsorában és már azt is nagyon-nagyon élveztük, de már annak is hét éve, úgyhogy épp itt az ideje, hogy újra...

Kik alkotják most ezt aturnés csapatot, illetve lesznek e vendégeitek?

A koncerteken színpadra áll Kovács Levente, Szabó András, Oláh Szabolcs, Koncz Matyi, Horváth István Pityesz, Barabás Béci és természetesen lesznek különleges vendégeink is, vendégzenészek, barátok, mindenféle hangszereken.  Jön Hodosi Enikő, a Neo és a Manoya produkciókból, jön Vadász Gyuszi, kiváló zongorista barátunk, illetve Simkó Várnagy Misi játszik velünk Budapesten, csellón.

Ahogy mondtam korábban, a Fabriknak nagyon sok felállása volt ez alatt a 25 év alatt, és lehetetlen mindenkit egy időben egy színpadra rakni, de most egy olyan felállás lesz, ami még sohasem volt! Mert például Szvoboda Laci és Barabás Béci még sosem játszottak együtt. Ahogy említettem, nem csak a budapesti nagykoncert lesz, hanem két vidéki állomás is, mert azt szeretnénk, hogy ahogyan a 20. szülinap esetében, más helyszíneken is játsszunk az országban.

Az aktivitás szülhet új dalokat?

Hogy lesz-e új anyag? Készülnek dalok, de nem tudjuk egyelőre, mikor hozzuk majd nyilvánosságra. Ha valami kigurul a kezünk alól, akkor jelentkezünk, de nem görcsölünk rajta, csak élvezzük a zenélést és az új köntösbe került, nagyon ismert és kevésbé ismert FreshFabrik dalokat. Reméljük a közönség is így lesz ezzel, mindhárom városban!

PAYA


2018. november 8. 15:04

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA