MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Felhőjáró Baksa-Soós Attila Sokcsillagos Írókéz Tempóban van

Ha valami történik a rock & rollban, Baksa-Soós Attila biztos, hogy ott van. Vagy: ahol ott van Baksa-Soós Attila, ott biztos, hogy történik valami rock & roll és felizzik a levegő. Mert ez a nyüzsgő, a seggén soha megülni nem tudó sokoldalú művész mindenkit ismer, őt is ismeri és szereti mindenki. Jelen van, megfigyel, asszimilál, majd megnyilvánul. Hol írásban, hol zenében, hol rajzban, hol a médiában. Van úgy, hogy mindezt egyben. Úgy és olyasmiket is észrevesz, amit más nem, de lehozza nekünk és elénk tárja. Mint most a legújabb kötetét, a Tempó című könyvet. Rozsonits Tamás beszélgetett vele egy jót.

Rozsonits Tamás: Legutóbb a Rocklitera Volume 2 című kötetedet veséztük ki együtt, most pedig egy új könyvvel jelentkeztél. Gondolom, a kettő között sem unatkoztál…
 
Baksa-Soós Attila: A Rocklitera óta elég sok idő eltelt. Azóta megjelent egy teljesen más tematikájú kötetem, egy rajzos könyv, ami a Szikvíz a tengerben címet viselte. Párosítottam a rajzaimat a feljegyzéseimmel, amiket söralátétekre és cetlikre vések fel az éjszakában. Amikor elkészült, úgy éreztem, hogy megint vissza kell térnem a rock and roll íráshoz, ami mindig is nagyon közel állt hozzám. A kérdésedre egy nagyon egyszerű válasszal tudok élni. Vonzanak a barátságok. Javarészt olyan emberekről írtam, akikkel két-három hetente biztos összefutok valahol, anélkül, hogy ezt különösebben előzetesen egyeztetnénk. Ilyenkor dumálunk, néha csak pár szót, néha hosszabban, esetleg együtt utazunk koncertekre, mint ahogy most is, Guns ’n’ Rosesre Berlinbe, vagy Krakkóba Aerosmithre. Aztán ott vannak a legendás benzinkúti találkozók. Pont, ahogy ezt te is nap mint nap megéled.

Rozsonits Tamás: Így van, úton lenni boldogság, mint ahogy ezt Kerouac és is Hobo írták. Te nagyon-nagyon sok mindennel foglalkozol: költészettel, prózaírással, rajzolsz, építészettel, zenét szerzel, zenélsz, dalszöveget írsz és még egy csomó minden mással. Melyik a fő csapásirány, és hogyan mozog ez benned, hogy mikor, melyik jön felszínre?

Baksa-Soós Attila: Mindig is volt bennem egy vágy, hogy szabadon választhassam meg, mivel foglalkozom, és párhuzamosan futhassak előre. Még 46 évesen sem sikerült eldöntenem, hogy melyik is az, ami kiemelkedik a sorból, de az legalább már egyértelmű, hogy az írás és a zene meghatározó erőt képviselnek. Az építészet pedig még mindig lenyűgöz és egyben a pénzkereső oldala a sztorinak. Viszont, amikor csak tudom és időm engedi, akkor mindig készítek valamit, amely tevékenységet leginkább úgy lehet egy gyűjtőszóval illetni, hogy alkotómunka.
 
Rozsonits Tamás: A Tempó megjelenését több éves alkotómunka előzte meg. Gondolom, amikor egy ilyenbe belefogsz, nehéz bejósolni, mi lesz a vége. Lebegett előtted egy kitűzött irány?
 
Baksa-Soós Attila: Ez minden esetben egy lelkiállapot kérdése. Általában, amikor befejezek egy könyvet, egy dalt, egy lemezt, egy verscsokrot vagy egy rajzsorozatot – ezeket most nevezzük projektnek az egyszerűség kedvéért –, akkor egy-két napig állati rossz kedvem lesz, hogy akkor most ez ennyi volt. Ezt követi egy teljesen feltüzelt állapot, az alkotómunka elkészültének öröme. Idővel természetesen csillapodik az eksztázis, és akkor szinte átmenet nélkül már azon töröm a fejem, hogy mi lesz a következő projekt, amibe aztán napokon belül fejest is ugrom. A Tempó úgy született, hogy Miki357-tel, aki szerintem az egyik legjobb magyar kliprendező, elkezdtünk beszélgetni, milyen vagány is lenne, ha a barátainkat, haverjainkat és mindazon előadókat, akik hozzánk közel állnak, megjelenítenénk irodalmi és fotós eszközökkel. Ebből született egy kötet, amely kb. 90 rock- és popközeli előadót mutat be újfajta módon. Lényeges volt számunkra, hogy a szabadversek és a portréfotók ne egymás illusztrálják, hanem teljesen független egészet képezzenek, amelyek „összeeresztve” a kötetben többet tudnak elmesélni az olvasónak, mintha csak külön-külön vennék nagyító alá, vagy tennék reflektorfénybe ezeket a nagyszerű embereket az elmúlt öt évtizedből. Ami külön öröm volt, hogy szerencsére senki nem gondolta, hogy neki cenzúrázni kellene a verseimet. Egy évet ölelt fel a munka gerince. Elkészültek a fotók és nagyjából hétszáz szabadvers. A szépirodalmi részt aztán majd két és fél évig csiszolgattam, és igyekeztem egyre feszesebbé tenni. Aztán párba állítottuk a két anyagot és ebből lett ez az elég vaskos könyv, a Tempó, amivel azért elég rendesen fejbe lehet vágni valakit, mert másfél kilós lett.
 
Rozsonits Tamás: Lehet egyáltalán olyan kijelentést tenni, hogy egy könyv kész van?
 
Baksa-Soós Attila: Bátorság kell hozzá elengedni egy kéziratot. Dédelgeted, beszélsz hozzá, mintha a saját gyermeked lenne. Nem is tudom, hányszor olvastam át a Tempót, de egyszer eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez így kerek, megvan, az utolsó mondat végére is odakerült a pont, mehet nyomdába a kötet.


 
Rozsonits Tamás: Van egy zenekarod, ami a Rühös Foxi nevet viseli. Mesélj nekünk erről a formációról.

Baksa-Soós Attila: Úgy alakult, hogy tavaly március 23-án délután 3-ra megbeszéltünk egy találkozót a barátaimmal, Szűcs Krisztiánnal, Horváth Kristóffal és Vazul Császárral a Jappan&Barnsz (Takács Zoltán Jappán és Horváth Barnsz, a szerk.) stúdióban. Hajnalra kész is lett az első nagylemezünk. Felvettünk tíz számot és kiadtuk bakeliten, aztán kezdődött az őrültködés. A napokban jelent meg a következő EP-nkről az első dal, a 555 (Five, Five, Five, a szerk.), amihez az elképesztő zenei tehetséggel megáldott fiam, Baksa-Soós Csanád szupervagány klipet rendezett és forgatott a legendás Pajtás Étteremben. Koncerteket, nyilván, kizárólag galériákban és szórakozóhelyeken vállalunk. A második kerületi Lövőház utcában szinte már minden helyről kivágtak minket, ami szerintem nem rossz belépő. Bocs, kilépő.
 
Rozsonits Tamás: Megütötte a fülemet, hogy bakeliten jelent meg.

Baksa-Soós Attila: Nagy utánajárást igényel, de igen, meg lehet találni a minőségi gyártókat. Akár, ha csak néhány példányt készíttet egy zenekar, az is elképesztő nagy öröm. Felhelyezed a saját korongodat a lejátszóra. Kész, világvége! Az első koncertünkön, amikor csak egy példány volt a Minőségi Üzenetből, akkor egy kiállítást is szerveztünk az első lemezünk köré. A koncert végén felkértem a közönséget, hogy nyúljanak le mindent, amit csak szeretnének. Végül kiderült, hogy pont egy barátunkhoz került a legálisan ellopható lemez. Meghívott minket az esküvőjére, így nemsokára újfent találkozhatunk a bakelitünkkel.

Rozsonits Tamás: Visszatérve a Tempó című kötetedhez, amit még nem tudtam tüzetesen átnézni…

Baksa-Soós Attila: Oké, mindjárt lelépek.

Rozsonits Tamás: Dehogy, még nem engedlek el! El akarom mondani, miért becsülöm nagyra a munkátokat. Tempósan vágtat a rock and roll, 1968-ban, pont 50 éve jelent meg az első önálló magyar rock and roll lemez, az Omegától a Trombitás Frédi és rettenetes emberek. Elszaladtak az évek, a régi előadók lemezeket készítettek, koncerteztek, majd disszidáltak, megőrültek, alkoholisták lettek vagy meghaltak. Néhányuknak sikerült csak szépen megöregedni. Te és Miki357 pedig, egy sokkal fiatalabb generáció képviselői vagytok, akiknek ez a zene és életforma szintén nagyon fontos, akikre hatott ez az egész, formált benneteket, egy teljesen más megvilágításban, új művészi szintre, rangra emeltétek ezeket az embereket a könyvetekkel.

Baksa-Soós Attila: Köszi, hogy ezt mondod.
 
Rozsonits Tamás: Vannak már visszajelzések? Ért-e már kritika a Tempó kapcsán?

Baksa-Soós Attila: A kritikákat mindig óvatosan kezelem. Gréti, a feleségem olvassa el a munkáimról megjelenő írásokat. Ha oké, odaadja, ha nem, akkor nem is tudok róla. Ez egy védőmechanizmus arra, hogy kiszűrjem a megalapozatlan, személyeskedő, vagy simán csak rosszindulatú beszólásokat, gyáva „kommenteket”, felületes fikázásokat. A szakmailag megtámogatott, alapos, építő kritikát szeretem amúgy, sőt, meg is szívlelem, legyen az pozitív, avagy negatív. Ezekből lehet tanulni. A Tempó miatt szerencsére eddig óriási szeretetet kaptam, szinte kivétel nélkül minden irányból, ami persze jól esik.
 
Rozsonits Tamás: Különböző korú művészek szerepelnek ebben a könyvben. Az életkorukból adódóan mindannyian teljesen másfajta rock and roll felfogást képviselnek. A Tempóval, mintha egy szociológiai mélyfúrást végeztél volna. Milyen állapotban van a magyar rock and roll?

Baksa-Soós Attila: Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó időszak felé mozgunk, sőt, mintha már részben oda is értünk volna. Ezt annak tudom be, hogy a zenészek, előadók mind tisztában vannak azzal a felelősséggel, ami jelenleg a vállukat nyomja. Lejárt lemez, hogy mekkorát üt a rockzene már az első akkordnál: nem bírsz nyugton ülni a székben, önkéntelen mozogni kezd a lábad és viharos érzelmek dúlnak benned. Itt nem tudsz ateista maradni, a biokémia mindent legyőz, ha nem, akkor pedig százas, hogy füldugó van a füledben. Ami viszont új, az az indokolatlan, de mégis kézzelfogható feszültség az utcákon és az emberi kapcsolatokban egyaránt. Komoly ellenségkép alakult ki az emberekben, ami óriási baj. Van, akinek a politikus az ellensége, van, akinek a húsevők, a túlsúlyosak, másnak az idegenek, vagy éppen a focisták. Ez a sok ellenségkép különböző méretű és formájú lázadásokhoz vezet, ami a zenélésre mindig is óriási motorként hatott. Lázadni az ellen is lehet, hogy elég a széthúzásból. Meggyőződésem, hogy az embereknek segíteni fog a rockzene újra megtalálni az emberi kapcsolatok értékét, a szeretetet és a kedvességet.
 
Rozsonits Tamás:  Egy olyan alkotótársadat is felfedeztem a kötetben szereplők között, aki már több ponton is felbukkant az életedben. Papp Szabival, a Supernem basszusgitáros frontemberével írtatok nemrég egy új közös dalt, amit néhány napja együtt énekeltetek el, mutattatok be a Weekend lemezbemutatóján a Barba Negra Track teltházas közönségének. Hogy működik nálatok a közös munka?

Baksa-Soós Attila: Papp Szabival nagyon jó barátok vagyunk, ha találkozunk az utcán, vagy egy könyvtárban, azonnal üvöltve röhögünk. Óriás egymásra-találás! Ami pedig külön csúcs, hogy most már több ízben is szerzőtársak lettünk. A Loretta, a Nincs Feszkó után a Péterfy Bori mészárlás már a harmadik közös szerzemény. A munkánk a barátságból táplálkozik és az alkotói folyamat együttes imádatából. Dalt írni semmihez sem fogható örömet okoz. Megszületik zene és szöveg egysége, ami, ha jól sikerül, akkor egyrészt betekintést enged az éppen aktuális érzelmeidbe, félelmeidbe, hangulatodba, egyszóval a lelkedbe, másrészt pedig gigantikusan szórakoztat és felemel. Ezek a pillanatok beégnek és velem maradnak sokáig. A felszabaduló energiákból képes vagyok akár hónapokon keresztül is újra és újra erőt meríteni. Hatalmas élmény, imádok színpadon lenni, sokszor mosolyogva ébredek.

Rozsonits Tamás: Miről szól az új dal? Elég bizarr a címe…

Baksa-Soós Attila: Ez egy szeretetteljes vallomás, Bori és az alkotó nők előtt való maximális tisztelgés.
 
Rozsonits Tamás: Mikor tudsz leginkább alkotómunkával foglalkozni?

Baksa-Soós Attila: Éjjel. Ilyenkor már alszik a család. A lányom, Lelle, Máltán jár a Kortárs Táncművészeti Egyetemre, így már csak három gyerkőc lakik velünk, de egyre többször alszanak nálunk az osztálytársaik, szóval gyerekből mindig elég sok van a lakásban. Éjszaka tudok elmélyedve írni, olyankor tudom átadni magam a gondolataimnak és hagyni, hogy az a bizonyos fehér papír megteljen a betűk, a központozások és a helyközök örökké változó ritmikájával.
 
Rozsonits Tamás: Van egyfajta szoros rendszere annak, hogy mikor és hogyan írsz? Truman Capote például pontos időbeosztás szerint alkotott.

Baksa-Soós Attila: Ez rám egyáltalán nem jellemző. Rapszodikusan dolgozom. Mindig mindenben a szabadságra törekedtem, ez volt talán az eddigi életemnek a leginkább meghatározó jellemzője. Persze nem a nyáron való lötyögésre gondolok, hanem sokkal inkább arra a szubjektív érzetre, ahogy magadat szabadnak érzed. Ez minden embernek mást és mást jelent. Általában akkor szoktam magam szabadnak érezni, ha magam rendelkezem az időmmel.
 
Rozsonits Tamás: Kinek mutatod meg először az írásaid?

Baksa-Soós Attila: Mindig a feleségemnek. Pontosan tudja, mit, miért írok, tökéletesen ismeri az észjárásomat, és nagyon jó meglátásai vannak. Gréti a legnagyobb magyar online gasztro-oldal kreatív szerkesztője, újságírónő, így aztán hatalmas tapasztalata és rutinja van, hogy tűpontosan kiszúrja, ha valami orbitális baromságot írok le, ha valami vállalhatatlan.
 
Rozsonits Tamás: Mire készülsz most? Lehet-e erről már beszélni, vagy még titok?
 
Baksa-Soós Attila: Nem titok, mindamellett, hogy jobb szeretem a terveim helyett azt megmutatni, ami már kész van, ami már megjelent. Ami most leginkább foglalkoztat, az egy nagyjátékfilmhez egy forgatókönyv, amit évek óta írunk Szecsanov Martinnal. Ezt tervezzük befejezni a nyáron, és elindítani a forgatást ősszel. Egyelőre azonban azt élvezem, hogy tavasz van, jön a nyár, van új könyv, lemez, dalok és klip. Ez egy elég jó állapot, amit most sokáig nem tervezek elengedni.


Baksa-Soós Attila író, költő, zenész, képzőművész, performer
Művésznevén Felhőjáró Sokcsillagos Írókéz, Frank Cloudwalker, Skystep
Budapesten született 1972. május 24-én. Édesapja Baksa-Soós János képzőművész, előadóművész, a Kex együttes énekese, szövegírója, édesanyja Stiller-Luzsicza Ágnes festőművész
Koncertfotót készítette: Barta Imre
Könyvfotót készítette: Zombori Andris
Nemzeti színház fotó (Hobo 70): Eöri Szabó Zsolt


2018. november 24. 15:22

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA