Fejezetek egy menedzser életéből
„Elég nagy sz…ban lehet ez a rendszer, ha már a rockzenészektől, rockzenekaroktól félnek” – jegyezte meg a Rolls Frakció basszusgitárosa, zeneszező-szövegírója az egyik pártfunkcionáriusnak, amikor mint „felforgató elemet” kihallgatásra rendelték az egyeduralkodó MSZMP Köztársaság téri székházába. A botránybandának kikiáltott punk rock zenekar előtt a Kolinda folk együttesben bőgőzött. Nagy Feróval és Németh Alajossal közösen jegyzik a D. Nagy Lajos-féle Bikini újabb korszakának első két sikeres albumát, miközben az Omega stúdióban bábáskodott a lemezfelvételeknél. Nevéhez kötődik –immár menedzser-producerként – a legendás zenekar szimfonikusokkal megtámogatott oratórikus átdolgozásainak elkészítése, hanghordozókon történő közkinccsé tétele, valamint azok élő bemutatója. Trunkos András eltökélt szándéka az Omega- örökség ápolása; megfogalmazása szerint „a zenekar addig él, ameddig a dalok élnek”.
Idén a hetvenedik évedet taposod, ami lehetőséget ad egy kis visszatekintésre. Mi vonzott a zenéhez?
Épp a beatkorszakot éltük, amikor Kiskunhalasra kerültem általános iskolába. A The Beatlest érdekes módon egy vurstliban hallottuk először, ez hozott közel a zenéhez. Emellett a Szabad Európa Rádión The Rolling Stonest is hallgattunk; ennyi pont elég volt ahhoz, hogy beleszerelmesedjem a beatzenébe. Szüleimtől kaptam egy rossz minőségű akusztikus gitárt, ezen kezdtem autodidakta módon, mindenféle oktató nélkül játszani. Nálunk szinte családi „kötelezettség” volt a zongora, ötévesen már ütöttem a billentyűket. Ez adott némi zenei előképzettséget, amely megalapozta a gitárral történő ismerkedésemet. Óriási sláger volt akkoriban a Felkelő nap háza, ezzel csajoztam. Később egy zenész szólt, hogy F dúr is van a nótában... Onnantól kezdve azt is belejátszottam.
Másfél év általános iskolai tanulmány után Budapestre költöztünk, a sulit már itt fejeztem be. Közben persze alakult egy iskolai zenekar, ahol The Shadowsokat és The Spotnicksokat gitároztam. Addig jutottunk, hogy felléphettünk az iskolai bulikon. Mindössze nyolc-tíz nótát tudtunk, improvizálással töltöttük ki az időt. Eközben jártam a budapesti klubokat, többek között eljutottam a híres-hírhedt Boschba is, ahol az Illés akkor még főként The Beatles nótákat nyomott. Ezek közé rejtették első saját dalukat, a Táskarádiót, de mi igazán a The Beatlesre voltunk kíváncsiak. Emellett Liversingre, Scampolóra, majd később Omegára jártunk. Ez utóbbit azért szerettük, mert a klubjaikban, a Műszaki Egyetem E épületében és a Schönherz Zoltán kollégiumban jó csajokkal lehetett találkozni. Tátott szájjal figyeltem és csodáltam a már akkor sztárrá lett zenészeket. Miután a magyar rádió nemigen, csupán elvétve játszott külföldi dalokat, az akkori zenekarok ezeket interpretálták.
Később, aztán jött a progresszívebb műfaj: a Bem rakparton leginkább a Mini és a Sakk-Matt játszott. Ott volt ugyan a Kék Csillag együttes is, de ők a tánczene kategóriában mozogtak, ez nem az én világom volt. Török Ádám még nem fuvolával, hanem furulyával nyomta a Jethro Tullokat, a Sakk-Matt pedig Jimi Hendrixszel és Creammel aratott. Csodáltam Radicsot, előtte soha senkit nem láttam úgy gitározni, ahogyan ő.
A Kolinda folk együttesből indult zenész pályafutásod. Milyen emlékeket őrzöl ezekről az időkről?
Érettségi után a konzervatóriumba kerültem, ahol megismerkedtem egy bizonyos Molnár Ferenc nevezetű népzenésszel, aki mindenféle balkáni népi fúvós hangszeren játszott. Rábeszélt, hogy menjek le a Vízöntő zenekar próbájára, mert bőgőst keresnek. Montag Lajosnál, azaz Lulu bácsinál tanultam, aki a Nagybőgőiskola című könyvet írta. Végül is beléptem a Vízöntő együttesbe, amely aztán kettévált; néhány taggal 1974-ben megalakítottuk a Kolinda együttest.
Hirtelen felkapott, divatos lett a népzene és táncház mozgalom, amelyet a korszak szociális-társadalmi helyzete indokolt. Ekkoriban élte sikereit a Muzsikás együttes még Koltay Gergellyel, a Sebő-Halmos duó és a Kolinda. Szorosan illeszkedik a képbe a népi írók kibontakozása, akik közül több Kossuth-díjas irodalmár is részt vett a koncertünkön: Nagy László, Csoóri Sándor és még sorolhatnám. A Muzsikás és a Sebő, valamint közöttünk annyi különbség volt, hogy a zenekar „megmondói” mint Kiss Feri és a többi meghatározó egyéniség szerint nekünk úgy kellett feldolgozni a népzenét, hogy abban mindenféle indusztriális zaj is helyet kapjon, míg az előbbiek teljesen eredetiben szólaltatták meg.
A Kolinda végül befutott. Igaz, nem Magyarországon, hanem külföldön. Abban az időben óriási dolognak számított, hogy egy magyar együttes Hollandiában, Németországban, vagy Belgiumban lép fel. Még a párizsi Olympia színpadán is játszottunk, mi több, a lemezünket is Franciaországban készítettük el. Klubszinten ugyan, két-háromszáz fős közönség előtt, de mégis egy Nyugat-Európában is működő zenekar voltunk. Képzett zenészek alkották, a hegedűsök is az Akadémián szerezték a diplomájukat. Zsigmondi Ági volt az egyik énekes, míg a másik Kamondy László író lánya, szintén Ági; nagyon szépen énekeltek. Nagyszerűségük abban csúcsosodott ki, hogy jó érzékkel tudták hozni a szerb és a balkáni népzene hangulatát. Páratlan ritmusú közösségi zenéről beszélünk, amelyre összekapaszkodva járják körbe-körbe a kólót. Hozzáteszem, a balkáni népzene mellett azért a magyarról sem feledkeztünk meg.
Hogyan jött az éltedbe a Rolls Frakció?
’78-ban, a zenekar egy részével hazajöttem Párizsból, a többiek kint maradtak. Kiskunhalason, szülői látogatáskor összetalálkoztam D. Nagy Lajossal, akivel általános iskolás korunk óta jó barátságot ápoltam. Volt egy zenekara, a Rolls. Kiskőrösi srácokból állt, főként a környéken léptek föl. Pont a basszusgitáros hiányzott, Lajos lehívott a próbájukra, gondoltam, megcsinálok velük néhány bulit. Nagyon aranyos, rendes gyerekek voltak, de nekem egészen más zenei elképzeléseim voltak. Felvetették, hogy maradjak, amit bizonyos feltételekkel ígértem meg. Levittem a bandát egy Beatrice bulira azzal, hogy nem slágereket, hanem ilyesmi zenét kellene játszanunk. Megegyeztünk, attól kezdve a zenekar nevéhez hozzá toldottuk a Frakció megjelölést is, amely akkoriban más értelmet nyert…
Olvastam, hogy valamikor a Beatricében is zenéltél, ám nem találtam erre vonatkozó anyagot. Mi az igazság?
Az, hogy sosem voltam a Ricse tagja, csak a Bikini lemezén dolgoztam együtt Nagy Feróval, akit máig nagyon szeretek. ’71 óta ismerem őt, még a Kolinda időszakából. Kőbányán, a Pataky István Művelődési Házban próbáltunk, ott lépett föl a Ricse. Ferónak volt egy mikrobusza, azzal szállított bennünket, innen az ismeretség. Jorgosz (teljes és eredeti nevén Yorgos Tzortzoglou, görög származású magyar festő, szobrász, énekes, zenész – H.I.),.aki most a Balkán Fanatikot csinálja – és akivel nem csupán a Rolls Frakcióban, de a Kolindában is együtt zenéltem –, hívott, hogy nézzem meg a Beatricét. Nem nagyon érdekeltek a slágerek, mégis ráálltam. Kiderült, hogy már nem a slágereket, hanem a punk rockot nyomják. Nagyon tetszett.
Ha már itt tartunk, bizonyos internetes források szerint az Apostol együttesnek is tagja voltál.
Talán onnan ered a mendemonda, hogy lejártam a még régi felállású zenekar koncertjeire, amikor Chicagót, Blood Sweat and Tearst és egyéb fúziós rockot játszottak. De nem voltam soha az Apostol tagja.
Visszakanyarodva a Rolls Frakcióhoz: a rockzene épp ekkoriban élte másodvirágzását Magyarországon. Milyen célokat tűzött ki a zenekar?
Amikor az Ifjú Művészek Klubjában a fiúkkal megnéztük a Beatricét, az addig slágerzenét játszó Rolls tagjai nagyon meglepődtek. Aztán a koncert utáni megbeszélésen eldőlt, hogy a későbbi Rolls Frakció, ha nem is éppen ezt a fajta muzsikát fogja majd csinálni, de a slágerrel szakítva a keményebb zene felé vesszük az irányt.
Nekiálltunk próbálni. Egyrészt le kellett cserélni a dalokat, hiszen a hetvenes évek végén már senki sem játszott angol nyelvű nótákat, saját szerzeményekkel akartak és lehetett esély az érvényesülésre. Ez azt jelentette, hogy ontanom kellett a zenéket és a szövegeket, miközben ezt megelőzően nem voltam szövegíró. Miután értelmiségi közegből jöttem, a dalszövegeim sem az addigi közhelyekről és banalitásokról szóltak, hanem a Belvárosi üvegházról, a Fejezetek egy iskolás gyermek naplójáról, a Hétköznapi tégláról, a Kisvárosi közhelyekről, a Szembekötősdiről, az Egy ország mutatványáról, vagy a Rutinos megalkuvókról. Innentől kezdve kezdtem élvezni a munkát, a zenekar meg szép lassan összeállt. Onnan vettük észre a változást, hogy Lajossal az Ifjúsági Park felé haladva rengeteg emberel találkoztunk. Először egymásra néztünk, nem is gondoltuk, hogy ők mind a mi koncertünkre jönnek.
Külsőleg is különbözni akartunk a hazai kemény rockot játszó bandáktól, a srácok, kérésemre, levágatták a hajukat. Közelebb álltunk a Sex Pistols, vagy a Police/Sting világához, mint a klasszikus rock vonalhoz. Egy darabig minden rendben ment, nagyon jól érzetük magunkat.
A korabeli zenetörténelem botránybandaként tart számon benneteket, előbb a tűrt, majd a tiltott kategória jutott osztályrészetekül.
Ahogy elkezdtünk tömegeket vonzani, nyilvánvaló, hogy felfigyeltek ránk. Az akkor divatos ifjúsági parkoknak köszönhetően, ahol a rock zenekarok hétköznap is felléphettek, az összerakott nótákat néhány napon belül be lehetett mutatni az aktuális szórakozóhelyen. Ha nem tetszett a hatalomnak, legfeljebb utána letiltották.
Ami a botrányt illeti: Miskolcon, ahogy kiszálltunk a kocsiból, máris összeszaladt a város. Igaz, punkos külsőnkkel nem kis feltűnést keltettünk. Abban a kultúrházban, ahol felléptünk, a Népszabadságnak lehetett valamilyen rendezvénye előttünk, mert egy csomó, valószínűleg ott felejtett pólót találtunk az öltözőben. Amelyekbe, persze balhéból, beöltöztünk. Mint a későbbi rendőrségi feljelentésből is kiderült, D. Nagy Lajos pont a Népszabadság feliratra rajzolt egy nagy női nemi szervet. Így mentünk át Székesfehérvárra, egy, a Videoton Stadionba szervezett fesztiválra. Megérkezésünkkor már vártak a rendőrök, híre ment, hogy balhés zenekar vagyunk. Megkérdezték, mi az a rajz a trikókon, amire azt találtam mondani: „Isten szeme, éppen minket néz”. Felszólítottak, hogy ne viccelődjek, azonnal vegyem le a pólót. Persze vonakodtam. A koncert letiltásával is megfenyegettek, mire felvilágosítottam őket, hogy abból nagyobb balhé lesz. Végül megegyeztünk, hogy ráveszek egy bőrdzsekit, amelyet a színpadra érve azonnal le is dobtam magamról. Nem is értem: Egy stadionban, ahol jókora távolságok vannak, honnan a fenéből tudta volna a közönség, hogy milyen felirat, vagy ábra van egy pólón?
Az eset miatt természetesen feljelentettek, de csak engem, miután egyedül én rendelkeztem ORI engedéllyel. Megpróbáltak rám kenni mindenféle más balhét is, a vége a működési engedély bevonása, három év eltiltás lett. Színpadra tehát nem léphettem, így függöny mögött, takarásban egy széken ülve játszottam. Azért a jelenlétemet igazolandó, egy fogasra kiakasztottam a fellépő ruhámat. Rövid időn belül ismét raportra rendeltek, ahol egyértelművé tették, hogy három évre mindenféle fellépő helyről – sportcsarnok, kultúrház, ifiparkok – ki vagyok tiltva. Hogy ezt mennyire komolyan gondolták, bizonyítja, hogy Feróval egy Csepeli Ifjúsági Parkbeli látogatásunkkor a kihívott rendőrök szelíd rábeszéléssel ugyan, de mégiscsak elküldtek bennünket a helyszínről.
A sorozatos botrányok ellenére mégiscsak megjelenhetett egy nagylemezetek. Feltételezem, kompromisszumok árán.
Wilpert Imrével való egyeztetéskor, a sajátunkon túl, javaslatot tettem az akkor futó népszerűbb bandák, mint például a Bizottság, vagy az Európa Kiadó nagylemez felvételeinek lehetőségére. Wilpert hajlott rá, úgy gondolta, legjobb, ha ezeket a bandákat kiengedik a karanténból. Bors Jenőék viszont – főképp a lemezterveinket látva – hallani sem akartak róla. Más választás nem lévén, amit a régiek közül lehetett, felraktuk, a többit Dévényi Ádám szövegíró barátommal sebtében hozzáírtuk a stúdióban. Elsősorban a szövegeket. Ezzel óriási csalódást okozva a Rolls rajongóinak, hiszen a koncertekről ismert legfontosabb nótáink kényszerűségből lemaradtak. Azért a megjelent albumon is szerepelt egy-két kemény dal, ám mégis másképpen hatott, mint a korábbiak.
A kilúgozott Rolls lemez pink színű borítóval került a boltokba, s inkább az új hullám stílusjegyeit hordozta magán. Ennyit engedtek.
Dalszövegeitek az akkori szocialista társadalmi közegben nyilvánvalóan egyfajta lázadásnak minősültek, legalábbis a hatalom szemében. Mennyire mondható ez ösztönösnek, vagy inkább tudatosnak?
A politika nem érdekelt bennünket, azt sem tudtuk, hogy például ki a belügyminiszter. Fiatalok voltunk, és egy fiatalnak egy csomó minden nem tetszik, amelynek a mi szintünkön igyekeztünk hangot adni. Láttuk a társadalmi ellentmondást, az igazságtalanságot, az ostobaságokat, ezeket öntöttük szövegbe, ezekről szóltak a dalok. Az Európa Kiadó, vagy az A. E. Bizottság is kijött extrém szövegekkel, amelyek a fiatalos lázadásokról, a mindennapokról szólnak. Ezekben, beleértve a Rolls Frakciót is, nem volt politikai tartalom.
Mindezek ellenére megfigyelés alatt tartottak bennünket. D. Naggyal az Andrássy úti (akkoriban még Népköztársaság útja – H.I.) Éva presszó volt a törzshelyünk, a kocsinkat civil rendszámú Zsiguli követte. Hazaérve már várt a rendőrség, valamiféle lázító iratokat keresve házkutatást tartottak, még az autómat is átvizsgálták. Persze semmit sem találtak, mert nem volt mit találniuk.
Hogyan emlékszel a Rolls Frakció végjátékára?
1981-ben megtörtént a tatai rock tanácskozás, és megalakult a magyar könnyűzenei szakszervezet. Vezetője felhívott, hogy a Népstadion kertben vállalnánk- e jótékonysági fellépést a javukra? Letiltásom ellenére is elintézték, hogy a zenekarral együtt én is a színpadon lehessek, ráadásul a büntetést fél évvel meg is rövidítették. A buli hevében nem is figyeltük, hogy a Magyar Televízió a többi szereplővel együtt a mi műsorunkat is rögzíti. Ebből a koncertfelvételből rakták össze aztán a Magyar Televízió Egymillió Fontos Hangjegy című könnyűzenei sorozatának aktuális adását. Amelyben lejátszották a Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából című számunkat is az emlékezetes szöveggel: „„Állva pisilek és ülve kakálok, mégis úgy érzem, hogy tisztesség dolgában elég szarul állok”. Ez volt a műsor utolsó adása, a Rolls Frakció miatt az Egymillió Fontos Hangjegyet betiltották.
Valójában ez verte szét a zenekart is; az Élet és Irodalomban egy hosszú cikksorozat jelent meg rólam, és behívtak a Köztársaság téri MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt – H.I.) székházba. Ott kezembe nyomtak egy tizenkilenc (!) oldalas feljelentést, amely alján a feljelentők – Bors Jenő, Erdős Péter és a többiek neve – is szerepelt. Kiderült, hogy az egész cirkusz Erdős Péter egyik cikke miatt tört ki, amelyet Magyarországon nem, de Újvidéken, Szabadkán leközöltek. Ebben – többek között – Ceausescu kutyaként aposztrofálva szerepelt. Ennek híre eljutott a román követségre is, akik kérdőre vonták a magyar pártállami illetékeseket. Óriási botrány kerekedett, amely Erdőst is elsodorta. A Damjanich utcában, egy pince irodahelyiségében, mint PRO menedzseriroda intézhette a Neoton, Zoltán Erika és Szűcs Jutka ügyeit. A hanglemezgyárat is szétszedték, Wilpert Imre és Boros Lajos kezébe helyezték a magyar könnyűzene sorsát.
A Köztársaság téri pártembernek csupán annyit jegyeztem meg: „elég nagy sz…ban lehet ez a rendszer, ha már a rockzenészektől, rockzenekaroktól félnek”.
Hogy kerültél az Omegához?
D. Nagyék tovább játszottak nélkülem, engem ugye letiltottak, akárcsak Ferót a Beatricéből. Ezért kitaláltuk, hogy közös vidéki élménybeszámolókat tartunk, amely adott esetben veszélyesebbnek bizonyult, hiszen többen voltak, mint egy koncerten.
Eközben már az Omega Modori úti stúdiójába jártam dolgozni Kóborhoz. Ő és a Szalay testvérek (András és Sándor a Panta Rhei zenekar tagjai – H.I.) tanítottak meg a kompjúterek használtára. Akkoriban az elektronika zenében való felhasználása vadonatúj kezdeményezésnek számított. Molnár Gyurival és Benkő Lacival egyébként még a Rolls Frakció-s időkből jó kapcsolatot ápoltam, Debreczeni Cikivel együtt többször is felléptek velünk. A Csepeli Ifjúsági Parkban az amúgy háromszáz-háromszázötven fős közönség a nevük hallatán azonnal teltházasra duzzadt. Ebből a kapcsolatból jött az ötlet, hogy a stúdióban velük dolgozzam.
Lojzi (Németh Alajos – H.I.) 1985-ben megkeresett, mi lenne, ha Nagy Feró helyére, D. Nagy átjönne a Bikinibe. Ugyanis a két ős-Bikini lemez után Feró kilépett a zenekarból. Lajos beszállt, amelyhez persze új nagylemezt kellett felvenni. Behívattak a hanglemezgyárba, ahol Csala Mari közölte, akkor lehet új Bikini lemez, ha Feróval ketten írjuk. Ő nem akarta elvállalni, végül abban maradtunk, hogy a lemezgyártól fejenként kettőszáz-ezer forintért megcsináljuk. Csak összehasonlításképpen: akkoriban egy vadonatúj Zsiguli került nyolcvan-ezerbe… Gondoltam, úgysem fogadják el, de három nap múlva jött a telefon, hogy kezdhetjük a munkát. Valójában hárman írtuk az albumot, Lojzi zseniális zeneszerző. Furcsa, rendhagyó módon készült: autóval utaztunk, elöl Feró a sofőr srác mellett, én hátul ültem, fejemen a fejhallgató. Lojzi zenéjére, amelyet dúdolva-lalázva leadott, menetközben írtam a szövegeket, például az olyan hülyeségeket, mint „benéz a gond az ablakon”.
Feróval nagyon egyszerű volt dolgozni: megírtam az autóban, előre adtam. Szó nélkül, két mozdulattal intézte a dolgokat: az egyik, hogy letette maga mellé, a másik, hogy összegyűrte és kidobta az ablakon. Így készült az első Bikini lemez, az Ezt nem tudom másképp mondani, amelyre néhány korábbi Rolls Frakció nóta is felkerült. Igazán a két évvel később megjelent második album, a Mondd el lett igazán sikeres. Már éppen elkészültünk vele, amikor Wilpert Imre szólt, valami hiányzik róla, hogy ütősebb legyen. Javaslatára rátettük az Adj helyet magad mellett című régi Rolls sikert, amely egyébként a nagylemezünkön is szerepelt. Üvöltő siker lett belőle, ettől kezdve a Bikini nagyon-nagyon bejött.
Korábban csak a stúdióban dolgoztam, de 1985-86-ban már játszottam is az Omegával, ekkor készült a Babylon lemez is. Itt vették észre, hogy én máshonnan jöttem. Többek között magával a címadó dallal igyekeztem kissé hard rockossá tenni a zenekar megszólalását. Be is jött, a lemez szép sikereket ért el. Aztán ’87-ben kiköltöztem Amerikába és csak hat évvel később, ’93-ban jöttem haza.
Mi hozott haza?
Ha a honvágyra gondolsz, azt kell mondjam, az nem dolgozott bennem. Családi okok miatt döntöttem a hazatérés mellett.
Itthon istenigazából nem tudtam mit kezdeni magammal. D. Naggyal csináltunk egy lemezt D. Nagy és a Frakció projektként, amely sem nem volt elég jó, sem nem volt elég bátor. Az volt a baj, hogy akkor már más világban, Los Angelesben éltem, amit nem hoztam haza. Ott láttam egy bandát, amelyet nagy reménységnek tartottam. Fel is hívtam Meckyt, hogy elújságoljam. A zenekart Guns and Rosesnak hívták, és be is jött a meglátásom. Ebben a világban voltam otthon, ilyet kellett volna csinálnom a Frakció lemezen is, de bevallom, elrontottam. Már akkor rappelni kellett volna, hiszen az Államokban szinte csak ezt hallottam. Vagy, ha épp nem ezt a műfajt, akkor a glam rockos Bon Jovit kellett volna meghonosítani, amely nagyon ment akkor. De a Metallicát is ide sorolnám.
Közben Mecky szólt, hogy írjunk egy lemezt. Ez volt az 1995-ös Trans and Dance album, amelyen már közreműködik Szekeres Tamás, sőt Presser Gábor is, s amelyre mások mellett, Mecky kérésére, én is írtam szövegeket. A lemez záró számát, a Kereszt-út vége zenéjét Mihály Tomival együtt írtuk. Aztán jöttek sorban az új kiadványok, mint a ’98-as Egy életre szól, vagy 2006-ban az Égi jel. Mindkét lemez szövegeinek túlnyomó részét én írtam.
Hogyan jött nálad a főként vallásos témaválasztás?
Nehéz helyzetbe kerültem. Dévényi Ádámmal, akivel nagyon jó barátságot ápoltam, rengeteg szöveget írtunk a Rolls Frakciónak. Ennek kapcsán – remélem, nem tűnök szerénytelennek – ebben a József Attilá-s szövegvilágban voltam igazán otthon. Az első szövegeim nem is nagyon tetszettek Meckynek, ő soha nem énekelt egyes szám első személyben. Ez az időszak vezetett rá, hogy be kell bújnom a vallásos jelrendszerek mögé, azokat szívesen elénekli. Így jött a Babylon, Júdás, Utolsó ítélet, Boldog angyalok, Égi jel, Koncert a mennyben és a többi. Bekerültem ebbe a világba, amelyet ráadásul szerettem is, mert maga a vallás jelenti a szakralitást. Nekünk, európaiaknak ez nagyon fontos, hiszen a különböző eredetű népeket éppen a hit tartotta össze. A Biblia, amely egységes mondanivalót tükröz és jelrendszere okán egyszerűnek tűnik, mégsem az.
A hazai rock élvonalához képest a nyolcvanas évek közepén lezajlódó feloszlási hullám szerencsére nem érte el az Omegát, ehelyett hibernált, vagy tetszhalott állapotba került. Hogy sikerült a „túlélés”, hogy sikerült megúszni ezt a lépést?
A feloszlási hullám abból adódott, hogy az a fajta zene, amelyet a hetvenes-nyolcvanas években sikeres bandák műveltek, kiment a divatból. Jött egy új generáció és hozta magával a saját zenéjét, ez volt az újhullám. Nem lehet mindent a hanglemezgyár nyakába varrni, ez egyszerű piaci kérdés. A hard rock leáldozott, felváltotta egyrészt egy Bon Jovi-féle glam irányzat, másrészt egy sokkal keményebb rock, amit már metalnak neveztek. Amit Magyarországon például a Pokolgép csinált. A régi zene elfáradt és érkezett helyette egy másik világ. Hiába próbálták újra gombolni a kabátot, nem ment, a tömegbázis elolvadása felszínre hozta a személyi ellentéteket, amelyek végül feloszláshoz vezettek. És ez nem csupán magyarországi jelenség, ugyanez zajlott le Nyugat-Európában is.
Ezzel szemben az Omega soha nem jelentette be feloszlását. A ’86-os Kisstadion koncertet követően leállt, ez volt az útkeresés időszaka. Ők sem tudták, hogyan tovább, a tagok egy része önálló produkcióval próbálkozott, kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán ’94-ben indult újra, az elhíresült „esős” Népstadion koncerttel. Ezután jött még három nagykoncert ugyanott, ’99-ben, 2001-ben és 2004-ben.
Ekkor már menedzser-producerként dolgoztál velük?
Nem, ekkor még nem.
A Babylonon és az azt követő négy Omega albumon már szövegíróként tűnik fel a neved. Ezen kívül milyen mélységig merültél el a lemez körüli munkálatokban?
Az említett négy albumon már producerként is szerepelek. Miután a törökbálinti stúdiót Mecky örökölte a hanglemezgyártól, volt időnk jó minőségű hanglemezt csinálni. Nagyon jól sikerült az Egy éltre szól, miként az Égi jel is, a 2017-es Volt egyszer egy Vadkeletnek pedig kerettörténete van. Kitaláltam, hogy a lemezen való közreműködésre hívjuk meg az egykori Kelet-Európa-i, volt NDK-s (Német Demokratikus Köztársaság – H.I.) és lengyel sztárokat. Erre épült tulajdonképpen a lemez, és az azt követő koncertek. Ez utóbbiak nagyon jól sikerültek, a lemez azonban felemás lett. Magasra tettük a lécet, amit nem sikerült megugrani. Úgy képzeltem el, hogy az említett közreműködő vendégek aktívan részt vesznek a munkában, de roppant nehéz volt egyeztetni velük. Mecky ráadásul szerette volna keményen kézben tartani a projektet, ami ezekkel a sztárvendégekkel nem sikerült.
Miután a ’94-es, „nagy visszatérő” népstadionos koncertet alaposan eláztatta az addig soha nem látott méretű égi zuhatag, érdemes kiemelni az öt évvel későbbi másik nagy eseményt, amely úgyszintén a különlegességek sorába illeszkedik. Ott ugyanis a jegyvásárló automatikusan a nem sokkal korábban alakult Omega Rt. részvényese lett. Mi ennek a története, és mi lett a sorsa ennek a vállalati formának?
Ebben a történetben még nem vettem részt, de tudom, hogy Mecky ötlete volt. Régi vágyát kívánta megvalósítani azzal, hogy az egész Omega életművet átmenti az utókornak, és ehhez valamilyen jogi keretrendszert képzelt el. Még gazdasági segítője is akadt, akivel praktikus megoldásként kitalálták, hogy a stadionos belépőjegy a vásárló számára automatikusan egy Omega részvényt is jelent. Ezzel egy stadionnyi ember – márpedig az Omega ismét bevitt hatvan-hetvenezer fős közönséget a Népstadionba – rögtön részvényessé válik. Ennél tovább tudtommal nem jutottak, elhalt az egész.
Aztán a 2004-es Népstadion koncert után ismét leállt az Omega. Ugyanis elfogyott a közönség.
Fontos állomás a 2010-ben indult trilógia kiadványsorozat: Omega Rhapsody, majd azt követően, két esztendővel később az Omega Oratórium, ugyanakkor a dupla CD Omega Szimfónia & Rapszódia, majd a végén az Omega Testamentum.
Hat év tulajdonképpeni szünet után felhívott Mecky, hogy kellene valamit csinálni, ehhez felkért, hogy vegyem át a banda menedzselését. Ez egyben producerséget is jelentett, amely a lemezkészítésre vonatkozik, de koncertturnét is kellett szervezni. Összességében az egész Omegát kézben kellett tartani, hiszen a hosszabb kihagyás nem múlt el nyomtalanul a tagság között. Végül kitaláltam, hogy legyen egy fúziós projekt szimfonikusokkal. Nagyon szeretem a klasszikus zenét, tanultam is, ez úgyszintén motivált. Így jöttek sorban az említett lemezek, kivétel az utolsó, a Testamentum, amely külön történet. A koncepció tehát az Omega nóták megszépítésének jegyében történő klasszikus átirata.
Kétségkívül igaz, hogy a Rapszódia, Szimfónia és az Oratórium albumok nem tartalmaznak új nótákat, azok a régi Omega szerzemények újrahangszerelt változatai. Egyes diszkográfusok azért nem sorolják az Omega anyagok közé, mert arranzsok, vagyis feldolgozások. Így, vagy úgy, de nagyon jól sikerültek, legalábbis nekem nagyon tetszettek.
Kóbor bátaszéki nyaralása közben merült fel bennem, hogy ezeket a műveket templomokban kellene bemutatni, hiszen a szimfonikusok, nagykórusok tökéletesen illeszkednek ebbe a környezetbe. Ekkortól kezdtünk el templomokban játszani, ami nem csak Magyarországon, de Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Oroszországban, Svájcban és Németországban is bejött. Ettől az Omega ismét kezdett feléledni.
Az új koncepció persze nem működött teljesen problémamentesen, ugyanis Molnár Gyuri közölte, hogy nem akar templomokban játszani; szerencsére Szekeres Tamásnak nem voltak ilyen irányú gondjai. Ezt követően Mihály Tamás jelentette ki, hogy ő nem lép fel Felcsúton, Szöllősy Kati helyettesítette. Ilyen módon világos, hogy a Testamentumot miért nem sorolhatjuk a többi szimfonikus sorába. Mecky csodálatos és egyben szomorú ráérzéssel rendelkezett, a felvételek alatt végig mondogatta nekem, hogy ez lesz az utolsó…
A Testamentum hagyaték. Valójában Meckyvel ketten kezdtük csinálni, mert a banda itt már nehezen volt kezelhető. Már csak azért is, mert Kóbor a felvételeknél ragaszkodott önálló elképzeléseihez, még a zenekari tagoknak sem nagyon engedett beleszólást. Tulajdonképpen Vámos Zsolt azért került a produkcióba, mert Szekeres Tomival ellentétben hajlandó volt az ötleteket napra készen megvalósítani. Véleményem szerint a Testamentum Omega lemez, noha lehetne Mecky szóló produkció is.
Azt gondolom, Mihály Tomi és Benkő halála után Kóbor nagyon mélypontra került. Valahogy megérezte, hogy itt van vége ennek a történetnek, amely a Testamentum lemezanyagban manifesztálódott. És amelyre a Covid csak rádolgozott.
Maradjunk még a Testamentumnál: az albumra a többi Omega feldolgozás mellé felkerült a 200 évvel az utolsó háború után című opusz, amelynek a szövegét Sülyi Péter írta. 2020-ban Hangyanép (Szörnyű porszemek) címmel borzonghattunk bele a dal mondanivalójába. Egy 1972-ben betiltott szövegről beszélhetünk?
Pontosan. Ez volt az eredeti szöveg, Erdősék valamilyen okból nem engedték feltenni az Élő Omega albumra. A következő évben adták ki kislemezen, de már az új címmel és tartalommal. Sülyi Péter az eredetiben és az utána írott szöveggel is óriásit alkotott. Én beszéltem rá Meckyt, hogy tegyük fel a Testamentum lemezre. Egyébként erről a lemezről a hozzám a legközelebb álló, a mindössze negyvenöt másodperces, A Látogató című dal. Sülyi ebbe a negyvenöt másodpercbe mindent belesűrített, ami a témáról elmondható. Ha csak ezt az egy nótát írta volna, nekem már az is elég lenne.
2020-tól kezdve a tragédiák sora érte az Omegát, amely Mecky tavalyi halálban csúcsosodott ki. Ha jól tudom, a viszonyotok több volt, mint egyszerű munkakapcsolat. Ezen kívül ott van Lénácska, aki édesapja nyomdokain a zenei pálya felé orientálódik.
Mecky személyiségéről annyit, hogy amit a koncerteken mögé raktunk, füst köd, lézer és minden egyéb, az mind őt szolgálta. Ha kijött, akár egyedül is „tele” volt vele a színpad. Meggyőződésem, hogy puszta megjelenésével rajta kívül más frontember nem képes ilyen katarzist teremteni. Egy alkalommal, amikor nem volt dolga, lejött a színpadról és a backstage-ben zenén kívüli dolgokról beszélgettünk. Majd amikor ő következett, felment, teljes átéléssel elénekelte a 10 ezer lépést, majd ismét lejött és a beszélgetést ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kettős személyiség volt: a színpadon egy zenei őrült, lent pedig egy normális ember. És mindenképp szerethető.
Nagyon jó barátok voltunk. Évekig közös buszban, vagy autóban utaztunk, képes volt a Berlin és Budapest közötti hosszú kilométerek alatt mindvégig hallgatni. A benzinkútnál sem szállt ki a buszból. Ettől függetlenül, ha úgy adódott esendő tudott lenni. Soha nem tapasztaltam nála nagyképűséget, mondtam is neki: „könnyű neked, van mire szerénynek lenned!” Nekem sikerült „megnyitni”, ezért tudok annyi mindent az Omegáról.
Tavaly egy komoly beszélgetésünk alkalmával felmerült, amennyiben ő hagyja itt korábban az árnyékvilágot, nyugodt lehet, Lénácskát felnevelem. Szeretem azt a gyereket, odafigyelek rá, nem engedem elkallódni. Már előbújtak művészi adottságai, kialakulóban az irányultsága, vannak tervei, elképzelései. Emiatt is vigyázok rá, jól ismerem a szakmát. Lénácska nagyon értelmes, aranyos kislány; nekem ennyi maradt Meckyből.
Életed utóbbi évtizedeit tetted fel az Omegára, amelynek története Kóbor János halálával lezárult. Különféle hírek keringtek az interneten, interjúkban a hogyan-továbbról. Azt gondolom, Trunkos András a leghitelesebb ebben a kérdésben: Ciki új formációjával a Testamentummal viszi tovább a lángot, vagy épp a különböző tribute bandákra marad a zenei hagyaték gondozása?
Az elmúlt tizenkét esztendőben, amióta a zenekar menedzsere lettem, százhetvennyolc koncertet játszottunk, ennek több mint a felét külföldön. Nem gondolom, hogy különösebben méltatnom kéne őket, a mögöttük hagyott hatvan év önmagáért beszél. Még Európában, sőt a világon is ritkaság, hogy egy banda hat évtizedet működjön, és képes legyen annyit felmutatni, mint az Omega. Őriszentpéteren, Sülyi Péter lakóhelyén megcsináltuk az Omega 60 búcsúkoncertet, amelynek helyszíne innentől az Omega park nevet fogja viselni. Ezentúl évente tartunk majd Omega napot az új parkban.
Ciki megcsinálta a Testamentum zenekart, magától értetődik, hogy őket is segítem. Sokat elárul, hogy ő hard rock beállítottságú, nyilván ezen a nyomvonalon fog tovább haladni. Az Omega ebben a formában sosem tűzte műsorra a Testamentumot, tehát nyugodtan játszhatják.
Jövőre két produkciót tervezek: az egyik az említett Testamentum zenekar, a másik – nem az én ötletem, de mögé álltam – egy kvázi emlékkoncert olyan előadókkal, mint Miklósa Erika, Feke Pál, Szinetár Dóra, Szabó Győző, valamint Bolyki Balázs. Szimfonikusokkal, kórussal megturbózott hatalmas esztrádműsorra készülünk, úgy néz ki, erre vevő a közönség.
Az Omega óriási életművet hozott létre, amelyet most feldolgozunk. Lehetőség szerint ebben a feldolgozott, letisztult állapotban szeretnénk az utókorra hagyományozni. Minden előadóművészt bíztatunk, támogatunk, aki zenéjével hozzájárul az Omega örökség ápolásához. Az Omega ugyanis addig él, ameddig a dalok élnek.
Hegedűs István
2023. május 23. 06:03