MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Elvitelre

Írtam már több alkalommal is a Waves plugin-jeiről és szervereiről, és szinte mindig meg volt az a gondolatsor, hogy ez a technológia még bőven feljövőben van. Most ennek egy újabb lépcsőjéhez érkeztünk, megjelent ugyanis a Mobile Server.

A Mobile Server – felhasználását tekintve – nem különbözik a többi Waves szervertől. Célja ugyan az, élőben és a stúdióban is „besegít” az adott hardvernek azzal, hogy a futtatott plugin-eket kiszámolja, vagyis terhelést vesz le gépünkről/keverőnkről. Ezt megteheti egy megfelelő – kártyával kiegészített - digitális pulttal (pl.: A&H SQ-sorozat) vagy akár egy stúdiós PC-vel is. A lényeg, hogy a kiváló hangú Waves effektek nem terhelik hardverünket, a szerverek átvállalják ennek kiszámolását, mindezt szinte nulla késés mellett. A SoundGrid szabványa meglehetősen egyszerű (ethernet) és gyors, egy dedikált interfésszel (DiGiGrid) akár már felvétel közben is plugin-ezhetünk, 0.8 ms késéssel (44.1-96 kHz).

A most bejelentett Mobile Server mérete lehetővé teszi, hogy egy hátizsákban elférjen az effektparkunk, mégsem kell lemondanunk a teljesítményről. A kis méretű szerverben egy i5 processzor ketyeg, 4 GB memóriával, ami bőven elegendő egy kisebb zenekar igényeihez, vagy egy kis stúdió kiszolgálásához. Mindezt nagyjából 14x14x4 cm-es méretben, ami lássuk be valóban kevés helyet igényel egy táskában, vagy a stúdióasztalon.

A technológia tehát folyamatosan fejlődik, tessék nyitva tartani a szemeket!

Gergics Attila

audmax.hu


 

2018. november 11. 16:31

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA