MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

„Elkerülhetetlen volt, hogy így alakuljon” - interjú Fekecs Ákossal

Mielőtt találkoztam volna vele, már előtte nagyon sok jót hallottam róla. A legtöbben a profizmusát és azt emelték ki, hogy bármit meg tud tanulni nagyon rövid idő alatt. Úgy alakult, hogy tavaly az általam menedzselt WatchMe zenekarban helyettesítette az akkori dobost egy koncerten, ami után én megkérdeztem, megölelhetem-e. Lenyűgözött ugyanis a játéka. Azóta volt szerencsém nem csak emberileg, de szakmailag is jobban megismerni, amiért nagyon hálás vagyok. Nem csak jó ember, s jó barát, de alázatos, szakmailag képzi magát, ahol csak lehet, s mindig jár valami egyedin, valami újításon az agya. Fekecs Ákossal a kezdetekről, illetve saját projektjéről is beszélgettem.

Mondhatjuk azt rólad, hogy igen foglalkoztatott dobos vagy, így fiatalkorod ellenére is, sok helyen láthatunk téged játszani. Miért pont a dob? És mikor esett erre a hangszerre a választásod?

Fekecs Ákos: Édesapám is dobos volt. A dobszerkó a gyerekszobában volt összeszerelve, ami így hamar felkeltette az érdeklődésemet. Tulajdonképpen elkerülhetetlen volt, hogy így alakuljon.

Nem volt olyan a szüleid részéről, hogy válassz inkább egy könnyebben cipelhető és kevesebb darabból álló hangszert? Támogattak a kezdetektől?

Fekecs Ákos: Teljes mértékben támogattak. Figyelték, melyik hangszerhez hogy viszonyulok, és melyik tölt el a legnagyobb örömmel játék közben. Mivel legtöbbször a dobhoz ültem oda, ezért értelemszerű volt, hogy ez lesz a nyerő választás.

Hogyan jött Kőbánya a képbe? Mikor kerültél oda, s hogyan teltek a napjaid?

Fekecs Ákos: A Kőbányai Zenei Stúdióról először Valastyán Tamástól, az első magántanáromtól hallottam, aki szintén oda járt. Tetszett, amiket mesélt róla, így érettségi után egyből oda felvételiztem. Alapvetően nagyon vidám négy évet tölthettem el az iskolában, ahol rengeteg tudást tudtam magamba szívni. Mivel ez egy nagy család, így mindenki sokat meríthet a körülötte lévő tanároktól, diákoktól, zenésztársaktól.

Melyik volt egyébként az első komolyabb, meghatározó zenekarod? Alapvetően mi az a stílus, ami téged inspirál, s otthon érzed magad benne?

Fekecs Ákos: Engem minden inspirál, amiben egyediséget hallok. A sablonos dolgokat nem szeretem. Nem lehet műfajra lebontani az engem inspiráló műfajokat, mert a klasszikus zenétől a metálig mindenhonnan vannak kedvenceim, illetve próbálom magam minél többen otthon érezni. A meghatározó zenekaraim a kezdetektől napjainkig: Hard Groove, Free Funk, FlyJam, Infinity, VálaszÚt, Ős P.Box, Marsal Trio, Move, Loyal, Antal Gábor Trio, Monyo Project, Fekecs Ákos Project, Intermezzo.

Jelenleg tényleg sok helyen láthatunk játszani, én most két zenekart emelnék ki: az Electronic Sheep-et, illetve az Antal Gábor Trio-t. Hogyan és miként kerültél bele ebbe a két bandába? Ki volt az, aki megkeresett téged? Ráadásul műfajilag teljesen eltérő zenekarokról beszélhetünk.

Fekecs Ákos: Az Antal Gábor Trio megalapításának ötlete bennem merült fel először, amikor három éve egy szilveszteri bulin együtt muzsikáltunk a srácokkal (Antal Gábor billentyűssel és Szabó Gergely basszusgitárossal). Elkezdtünk próbálni, ötletelni. Rögtön saját számokkal indítottunk, és minden ment tovább, ahogy kell. Az Electronic Sheep zenekarba (akkor még Loyal) Hollai-Heiser Ádám hívott el. Ők már egy ideje együtt dolgoztak, én pedig nagyon szívesen csatlakoztam a csapathoz.

Nemrégiben, egészen pontosan a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon már a saját projekteddel debütáltál. Mikor fogalmazódott meg benned, hogy itt az ideje erre az útra is rálépni?

Fekecs Ákos: Az Infinity megszűnése után nagy űr keletkezett bennem, így sokat gondolkoztam, hogy létre kéne hozni egy új formációt, ahol 100%-osan tudnám érvényesíteni a zenei ötleteimet, elképzeléseimet. Illetve azon is gondolkoztam, mi lenne az a felállás, ami leginkább kielégítené a zenei igényeimet. Azt, hogy összehozok egy saját zenekart, körülbelül 4 hónapja határoztam el.

A többi projekted mellett folyamatában születtek a dalok, vagy volt egy hosszabb elvonulási időszak, amikor kiírtál magadból mindent? Egyáltalán, hogyan születtek meg a szerzeményeid?

Fekecs Ákos: Összesen hét számot játszottunk a debütáló koncerten, amikből kettőt már évekkel ezelőtt megírtam. Ezek vázát korábban lekottáztam, és csak kidolgozásra vártak. A többi számhoz két alkalommal vonultam el alkotós időszakra, de mindegyiket az elmúlt egy évben szereztem. Ezekből egyet Édesanyámnak írtam, egyet pedig azok az álmaim ihlettek, amik egy lezáratlan szerelemhez kapcsolódnak. Ezen felül volt két kompozíció, amit már egy jó ideje játszunk az Antal Gábor Trio-val is. Ebből az egyiket Tigran Hamasyan-nak írtam, a rengeteg Tőle kapott inspirációért.

Műfaji besorolást tekintve elég sokrétű produkcióról beszélhetünk. Mégis mi az, ami összeköti a dalokat, mi a közös kapocs?

Fekecs Ákos: Szerintem csak a zenei világom kapcsolja össze a dalokat, mert ugyan a számok műfaji besorolása eléggé eltérő, mégis van egy sajátos hangulatviláguk.

Hogyan állt össze a zenekar? Milyen szempontok alapján választottad ki a tagokat?

Fekecs Ákos: Az elején csak Antal Gáborban (billentyű) és Bartók Mátéban (EWI Szaxofon/Alt Szaxofon) voltam biztos, mert amióta együtt játszunk, minden zenei szituációban maximális teljesítményt nyújtottak, és velük sokkal többet zenéltem eddig, mint a többiekkel. A legjobb fuvolista, akit ismerek, Sütő Balázs, ezért Ő sem volt kérdés. Fonay Tiborral (basszusgitár, nagybőgő) pedig már régóta szerettem volna élőben zenélni, mert eddig csak egy lemezen dolgoztunk együtt és nagyon nagy tehetségnek tartom. Őt Siklai István helyettesítette, akit pár hónapja ismertem meg és a kezdetektől nagyon együtt van a játékunk. Usztics Péterrel (gitár) másfél éve zenéltünk először egy Jam Session-ön, ahol rögtön ráfókuszáltunk egymás energiáira. Mindketten a fiatal feltörekvő zenészek legjobbjai. A szempontok, ami alapján végül kiválasztásra kerültek a zenészek: ne legyenek nekik idegenek a zenei elképzeléseim, illetve mindig érezzük jól magunkat együtt.

Volt esetleg olyan, hogy egy pozícióra több jelölted is volt?

Fekecs Ákos: Igen, hangszerenként több ideális embert írtam fel, de végül mellettük tettem le a voksomat.

Mennyire látod már az előtted levő időszakot, hogy álltok a koncertszervezéssel, illetve mikorra várható a lemezbemutató?

Fekecs Ákos: A lemezbemutató koncertről sajnos még nem tudok nyilatkozni. A Project jövőbeni koncertjeiről pedig még csak tervek vannak. Február környékén szeretném kivinni a csapatot egy erdélyi turnéra.

Zárásképpen: ha egy mondatban kellene megfogalmazni az életszemléleted, a mottódat, akkor mi lenne az?

Fekecs Ákos: Alapvetően nincs mottóm, de vannak dolgok, amiket fontosnak tartok. A szeretet, a béke, a karma, az energiák, a test és a lélek egészsége, a természet, a tisztelet, az igazságosság, az elfogadás és a szemlélődés. Illetve a ítélezés és a ragaszkodás elhagyása. Nagyjából azt tartom fontosnak, amit Yoda mester is.

Írta: Rosta N. Napsugár

Fotók: Fekecs Bence, Mezei Krisztián, Kovács Lehel


2018. február 16. 10:46

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA