MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Életképek - Robinzon Cirkusz (Spanyiel Péter)

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

Mivel foglalkozol éppen?

A zenekar közeli koncertjeit pontosítom. Technikai dolgok, színpadi dekoráció, mikrobusz-bérlés…stb. Mivel már nincs managerünk (nem baj), ezeket is mi intézzük magunknak.

Mik a szakmai terveid a közeljövőre?

Elsősorban az új, ütőhangszerekkel áthangszerelt műsort kijátszani minél többször. A legfontosabb eleme ennek egy xilorimba csatasorba állítása volt. Dobosunk, ütősünk tanulta, tudja játszani ezt a hangolt ütőhangszert.

Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?

Új anyag: lesz, egyelőre fiókban az ötletek. Munkacím már van: A gyár legendája és bukása

Koncertek: vannak/lesznek

Szólótervek: nincs

Zenekari tervek: tovább a – többé-kevésbé - járatlan ösvényeken, fogalmunk sincs meddig

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Sajnos a legrosszabb partner vagyok az ilyen és ehhez hasonló kérdéskörökben. Valamikor ’92 körül elvesztettem a fonalat zenei trend-követés terén. Szóval, nem nagyon látok bele, és nem is nagyon érdekel. Amit érzékelek, az lesújtó. Gyenge másolatok eladható csomagolásban.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Ami tetszik, hogy egyre jobban és többen ábrándulnak ki ebből a műanyagnak is jó indulattal nevezhető beat-világból, mind zenészek, mind zenehallgatók. Talán a sok egyenes vonalú, egyenletes limonádé produkciók unalmassá váltak?! És talán majd a zenei döntéshozók egyszer csak kijelölnek egy új módit – talán jót, mint ’81 magasságában a diszkó zene annulálásával. Persze, most már visszasírom (egy kicsit) azokat a diszkó bandákat, a Neoton Familiát még majdnem szeretem is.

Hát a negatív. Pár éve kapom kábel tv-n a Music TV Rocks modulját. Nem „Classic” Rocks, a mostani, „trendi” rockot. Néha bele-bele nézek. Röviden: amíg a Coldplay zenekar vezeti a brit top ROCK(!) listát heteken át, addig hosszan elhúzódó válságra számítok. Ez nem rock! Talán a hard-pop, vagy progresszív diszkó meghatározás találóbb lenne. 

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Természetesen nem lehet megélni, természetesen nem ebből élek. Talán 150-200 könnyűipari zenész él megfelelő, netán kimagasló nívón ma Magyarországon, és még vállalható is a produkciójuk, szellemi termékük.

Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)

Néhány tízezer forintot, nagyon változó, néha kimagaslóan semmit.

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Mivel gyakorlatilag nincs (hivatalos) lemezeladás, így logikusan marad a rádiós, tv-s lejátszásból származó jogdíj, illetve a koncert gázsi. Ez utóbbi a meghatározóbb bevételi forrás, ami nívósabb élő előadásra serkenti a muzsikusokat. Ez jó. A média megjelenésért folytatott harc, egy kis tortából egy kis tortaszeletért, néha szánalmas. Szigorúan 3 perc 30 mp-be beleszorított, ún „rádióbarát” dalok gyártódnak. Ez is jelentős bevételt generálhat a szerzőknek.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Jó kérdés. Régen, mondjuk a rendszerváltás előtt, egy rockzenész – sokszor akaratán kívül – lázadónak számított valamennyire. Hosszú haj, farmer, életmód,…stb. Ezért mi, akkori gyerekek, felnéztünk rájuk. De respektáltuk a sportolókat is ugyanakkor, illetve másokat, akik teljesítményt produkáltak. Most teljes értékrend-csőd van, a celebvilág kérdéskört mindenki ismeri, és már nincs is hányingere tőle, mert teljesen beleivódott a napjainkba. Nagyon ritkán látok/hallok értelmes riportot beatzenésszel, ahol még értelmes dolgok is jelen vannak. Felszínesség, közhelyek – ezek az elvárások jellemzően egy zenésztől most. Tehát régen büdös volt a rokkista, most meg nincs szaga.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Néhai Somló Tamás (Omega, Kex, Non Stop, LGT) mondta néhány éve egy interjújában, hasonló kérdést taglalva, hogy ők, akik azért közel voltak egy nemzetközi áttörésre, csak „ugatják” ezt a szakmát. Annyira angolszász az egész, mind nyelvileg, mind zeneileg, hogy ahhoz hozzáférni innen, Kelet-Európából, lehetetlen. Nem én mondtam…

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Az 1967-es Táncdalfesztivál elég jó volt. Zalatnay Sarolta meggyőzően énekelt. Bravó, bravó!

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Ügyesek, sokkal könnyebben indulnak el és tanulnak, mint mi. A hardver háttérük ezerszer jobb, mint nekünk anno. Talán a könnyűzenei műfajok gyökereit, mint kiindulást, kell néha tisztázni. Tehát nem – az egyébként kiváló – Guns ’N’ Roses találta fel a rockzenét, voltak azért nekik is ihlet-adóik.

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Általában: növekvő turisztikai bevételi forrás (fesztivál turizmus) az országnak, az adott település, régió presztizsét növelheti.

Mint fellépő: szükséges valami, 55 perc műsor, pörgés-idegeskedés-feszített víztükör

Mint résztvevő: a Primus-ért és a Motörhead-ért mentem el fesztiválra az elmúlt 25 évben

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Nagyon szeretem, családias légkör, kisebb hangerő, lehetőség játékosságra a közönséggel.

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Véleményem szerint tilos hozzányúlni, nagyon jó ez így.

Köszönjük a beszélgetést


2018. április 6. 17:53

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA