MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Életképek – Pál Petra

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

Mivel foglalkozol éppen?

Készülök a nyárra, a nyári műsorokra. Ilyenkor mindig új dalokat tanulok, illetve a táncosokkal elkészítjük az új koreográfiákat és a pyrotechnikai látványelemekkel együtt próbáljuk az előadásokat.

Mik a szakmai terveid a közeljövőre?

Mindenképpen saját dalok készítése. Hatalmas szerencse, hogy találkoztam Kasza Zsolttal, akivel fél mondatokból értjük egymást, így született a Biztos Pont című szám is. Ő megírta a zongora vázat, és pontosan úgy hangszerelte, ahogy én elképzeltem. Majd megírtam a szöveget. Reményeim szerint a többi dal is ilyen könnyen készül majd el.

Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?

Igen egy teljesen új anyag, ahogy említettem tervben van. Én főként szólóban gondolkozom, hiszen a Pyroperett előadásomon már ez jól bevált, illetve, ha nagyon őszinte akarok lenni, nekem a színpadon a partnerem a tűz.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Ez egy nagyon jó kérdés, én úgy látom, az emberek manapság nagyon szeretnek mulatni, a "mulatósokkal" vannak tele a plakátok és így a rendezvények nagy része is. Nekem nem ez a világom, persze mulatni szeretek, de akkor az igazi, régi lakodalmas zenékre. Sajnos jelenleg ez a világ, a dalokat nem lehet megkülönböztetni, ugyanolyan alapzenére kicsit más szöveg készül és már kész is a mű. Nagyon örülnék, ha az emberek újra tudnának örülni a minőségi zenének és itt ugyanúgy gondolok a popra, rockra, mint a musicalre, operettre, táncdalokra és a jazzre. Bár véleményem szerint ez a mai trend sem tart majd örökké.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Talán kezdjük a pozitívval, egyre több pici gyerkőc énekli az operetteket, amiket talán nagymamáikkal hallgatnak. Ismerik őket, táncolnak rá, ennek én kifejezetten örülök. Negatív: számomra érthetetlen, hogy ma gyakorlatilag bárki színpadra állhat, mindenféle előképzettség nélkül. Régen ezt előadóművészi vizsgához kötötték, én is végzett színész vagyok, illetve zongorázom, de mindez sajnos már nem annyit számít. Kollegáim közül a legtöbben vállalnak más munkákat is, pontosan azért, mert hiába képzettek, hiába jók abban, amit csinálnak, a közönség valamiért csak szinte az egyszerűre vevő.

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Van, aki meg tud ebből élni, de sajnos pont azok, akiknek sem végzettségük, sem tehetségük nincs az egészhez. Na és akkor most ebből kiindulva, örülök, hogy végzettségem van, és a visszajelzések alapján talán tehetséges is vagyok :) Így mindent elárultam, azt hiszem :D

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Jogdíjakról még nem tudok nyilatkozni, hiszen az első saját lemezemen dolgozom. De én azt tapasztalom, hogy manapság a legtöbb bevétel a koncertekből származik.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Régen egész más volt. Amikor bárhol megszólalt Kovács Kati, Csepregi Éva, Koós János, Korda György mindenki tudta, hogy kit hallgat. Volt saját stílusuk, hangszínük, előadásmódjuk. Jelenleg a zenei multikat nyomjuk, ha éppen szól egy dal a rádióban, legalább 15 előadóra ráhúzhatom, hogy ez az ő száma is lehetne, aztán a végén kiderül, hogy teljesen más énekli, mint akire gondoltam.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Elképzelésem van, de valószínű, hogy az illető rosszkor van rossz helyen.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Anno próbálkoztam vele én is. Ugyanaz a véleményem, mint az utcákon sétáló emberek 99 százalékának. Fura dolog azt hallani a zsűritől " te tehetséges vagy, a pályán a helyed, és meg is fogod találni a helyed, nem kellünk hozzá mi" majd kiesik az illető, és helyette bent tartanak egy random embert.

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Rengeteg tehetséges fiatalt ismerek. A zene művészet, amit tanulni kell, hatalmas fegyelem kell hozzá, önuralom és olyan tanárok, akikre fel lehet nézni, érdemes őket követni. Szerencsémre nekem ilyen tanáraim voltak, énekben és zongorában is. Sok énekelni és zenélni tudó és akaró palánta van, csak teret kéne nekik engedni!

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Mint előadó, imádom őket, illetve a retró fesztiválok közönségében nagyon szeretek tombolni! :)

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Én sűrűn nem jártam klubokban, talán jazz klubban fordultam meg párszor, mert egy kedves barátom és a zenekara játszottak. Itt legalább azt kapod, amiért odamész. Ha jazz, akkor jazz, ha rock, akkor nem más :)

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Ha "felfedeznék" az igazán jó előadókat, tehetségeket. Mert vannak! 

Köszönjük a beszélgetést.


2019. június 17. 11:53

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA