MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

ÉLETKÉPEK: Ladocsi Gábor – Ildi Rider

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

Mivel foglalkozol éppen?

A 2010-ben alakult ILDI RIDER Cover Band zenekarban gitározom és a zenekart is vezetem, amelyben Árvai Ildikó énekel, Gaál Szilárd énekel és gitározik, Nagy Ferenc dobol és vokálozik, Hudák Attila basszusgitározik - akit Veres Péter barátunk helyettesít  esetenként.

Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?

2019 februárjában megszületett a „Kivet a világ” című dalunk végleges verziója, amit Miskolcon a HangArt stúdióban (www.hangart.hu) rögzítettünk, Károly Tamás segítségével. Tomi volt a dal producere is egyben, és nagyon jó hangulatban zajlottak a felvételek a közreműködésével. Tavaly áprilisban már dolgoztunk vele a Bordal című szerzeményünk kapcsán, ami a miskolci Avasi Borangolás hivatalos dala lett 2018-ban. Igaz, ez egy kicsit folkos hangvételű szerzemény lett, de nagyon szeretjük. A 2019-es nótánk májusban debütál a miskolci RADIO M műsorán és utána az országos ROCKER Rádió műsorába is bekerül majd. Forgattunk hozzá egy video klipet is márciusban, amely már megnézhető a youtube-on. Ezt a dalt kimondottan rádió-rock hangzásra hangszereltük, hiszen az a célunk, hogy mindenki hallgassa, énekelje és rajta keresztül pozitív energiát közvetítsünk az emberek életébe.  Tervünk szerint 2020-ban szeretnénk egy teljes albumot rögzíteni, kizárólag saját dalokkal. Az eddigi megírt számaink is elérhetőek az ismert video megosztó portálon. A koncertek is szépen alakultak januártól, de a tavasz és a nyár lesz a sűrűbb. Alapvetően egy cover zenekar vagyunk, így a műsorunk elég széles stílust ölel át, a blues és pop-rock műfajon belül. Az elmúlt 2 évben nagyobb hangsúlyt fektettünk a magyar nyelvű dalok feldolgozására, amit jobban szeret a közönség - tapasztalatunk szerint.
Ősztől tavaszig a miskolci Zacc Presszóban van rendszeres havi klubunk, ahol találkozhatnak velünk az emberek. Egy pár dátumot megemlítenék a szezon kezdetével, de pontos időpontjaink elérhetőek a weboldalunkon (www.ildirider.hu) és a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/zenekar.ildirider/ 
Május 10. Miskolc - Borangolás, május 24.Miskolc - Vörösmarthy Műv.ház, június 7.Miskolc - Drót Bisztró, jún.21.Bogács - pincefesztivál, Jún.22.Nyékládháza - Tó napok stb.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

A fiatalok egyre nagyobb lehetőséget kapnak és szerintem egyre jobb produkciók születnek. Ami nagyon szimpatikus, hogy az élő megszólalásra is nagyon odafigyelnek a fiatal élvonalbeli zenekarok, a színpadi látvány és show mellett. Erre mi is nagy hangsúlyt fektetünk, mindig viszünk magunkkal hangmérnököt a fellépéseinkre.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

A nagyobb városi és vidéki rendezvényeken jobbak a technikai körülmények, jobb a szervezés minősége. Egyre több helyen keresik az élőben zenélő, igényes zenekarokat. A play back huszárok kora lassan lejár. Normális összegekért tudunk elmenni mi is a zenekarral zenélni. Ez lenne a természetes, tudom, de az elmúlt 20 évben csak nagyon lassú fejlődés volt ilyen téren.

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Ha kitalálod, hogy mit is akarsz pontosan és mindent megteszel érte, akkor szerintem meg lehet. Mi nem ebből élünk, de nem panaszkodunk, amennyire beáraztam a zenekarunkat, azt az összeget mindenhol megkapjuk a produkcióért. Nyilván, ha most valaki saját dalokkal indul el nulláról, annak nagyon nehéz dolga van a mai világban. Mi, ahogy már említettem, feldolgozás zenekarként üzemelünk és egy olyan szegmenst próbálunk lefedni, amiből szerintem hiány van ma itthon.

https://www.youtube.com/watch?v=fmUZjM89CGw
https://www.youtube.com/watch?v=pShxzU-Hytw

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Szerintem a koncert és utána a jogdíj. Nekünk kizárólag a koncertezésből van bevételünk, a jogdíjat azok a szerzők kapják meg, akiknek a dalait feldolgozzuk és élőben előadjuk.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

A tehetséges zenészeket mindig elfogadják és támogatják. Aki bizonyos körökben mozog, annak nyilván könnyebb bekerülni egy-egy futó zenekarba és a zenei körfogásba.  A mi zenekarunk vidékről – Miskolc-, az alapoktól építkezve érte el azt, ahol most tartunk. Szerencsére minket nagyon sok helyre hívnak játszani és ennek nagyon örülünk és megbecsüljük ezt.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Én Király Viktorra és Mester Tamásra szavaznék ez ügyben.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Van némi tapasztalatom ebben. Még a Megasztár 2. verziójában - amit Rúzsa Magdi nyert meg- indult az akkori zenekarom énekese, aki a második lett. Sikerült a szervező-intéző embereknek szétcsapni rövid időn belül a zenekarunkat és az énekest kiragadva, egy teljesen másik irányba elvinni őt, ami természetesen a csapat megszűnéséhez vezetett. Az Ildi Rider zenekart is hívták már többször ilyen produkciókba, de nem vállaltuk el. Amiben látok fantáziát az a DAL című tehetségkutató. 2018-as versenyről lekéstünk, de a dalunk az megszületett és legalább elindítottuk az éterben. 2019-ben szerintem megpróbáljuk majd a nevezést.

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Vannak nagyon jó zeneiskolák, nagyon jó tanárok, nagyon tehetséges fiatalok és különböző törekvések az élőzene és a hangszeres játék megismertetésére, megszerettetésére. Ezek nagyon fontos dolgok. Amit az Öröm a zenével indítottak el hazánkban a program kitalálói és kivitelezői, az példaértékű és magas színvonalú. Ha nekünk lettek volna ilyen lehetőségeink fiatal korunkban, akkor most biztos profi zenészek lennénk!

Mi a véleményed a fesztiválokról?

A zenei fesztiválokat szeretem, főleg a külföldi vendégeket is felvonultató fesztiválokat. Egy kicsit már sok az ilyen jellegű rendezvény, de hát, amíg van rá igény, addig nincs gond. Mivel mi feldolgozás vonalon mozgunk, nem igazán hívnak ilyen jellegű rendezvényekre. A mi közegünk, a helyi klubok, városnapok, falunapok, gasztronómiai és sport rendezvények.

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Vidéken valami mozgolódás érzékelhető pozitív irányba, de, amíg nem tudják normálisan finanszírozni a zenekarok gázsiját, addig ez egy elég nullszaldós dolog a csapatok részéről. Sajnos a bandák nincsenek megbecsülve a klubok részéről. Szerintem lassan visszakanyarodunk a művházas időszakra. A fővárosban nem tudom, mi a helyzet.

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Egységesítést kellene kidolgozni és több állami támogatást adni erre, valami feltételrendszerhez kötve. Lássák a zenekarok a befektetett munka megtérülését és ne az legyen a trend, hogy elkezdenek a fiatalok zenekarozni és 2 év után rájönnek, hogy ez semmilyen szempontból nem éri meg.

Köszönjük a beszélgetést!


2019. május 10. 15:23

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA