MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Életképek - Kiss Zoltán Zéro (Karthago, KGB - Kisváros, Fáraó)

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

Mivel foglalkozol éppen?

A Karthagoval éppen az „Együtt 40 éve” teltházas Aréna koncert felvételt keverjük. Ebből szeptemberben lesz tv műsor és ősszel dupla DVD.

Mik a szakmai terveid a közeljövőre?

A Kisváros tv filmsorozat egyik zeneszerzője-szövegírója, előadója, énekese vagyok. A KGB-Kisváros produkcióval ősszel szeretnék elkezdeni koncertezni. Jelenleg ennek előkészítése, szervezése történik.

Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?

A Karthagoval az Aréna koncert után még vár ránk legalább 40 koncert, határon innen és túl. Gidófalvy Attila barátommal a Fáraóval is játszunk, éppen most kaptunk felkérést egy új, jövő ősszel megjelenő Fáraó CD-re.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Örülök, hogy az élőzenére egyre nagyobb az igény.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Az interneten (YouTube) működik a világ, ennek van sok jó és néhány rossz oldala.

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Szerencsére a Karthagoval sok koncertünk van, ami anyagilag sem rossz, de közel húsz éve a numerológia (számmisztika) a hivatásom: www.kisszoltanzero.hu

Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)

Köszönöm, tökéletesen elégedett vagyok az anyagi helyzetemmel.

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Jogdíjat is kapok, de a koncertekből van lényegesen több bevételem.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Ma is rengeteg kitűnő zenész van, de a zene ma már nem játszik olyan fontos szerepet az emberek életében. Kapitalizmus van.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Annak idején belőlünk lehetett volna világ- vagy európai sztár. A két angol nyelvű, Európában megjelent lemezünk után már Angliában jelent volna meg a Karthago, de a hazai szervek miatt ez meghiúsult. Sajnos. Disszidálnunk kellett volna. A zenekarban volt egy titkos szavazás. A mai eszemmel rossz döntést hoztunk, itthon maradtunk. Egy ilyen teltházas Aréna koncert után azért minden tökéletes, és nagyon boldogok vagyunk!

Király Viktor tényleg szuper tehetség. Belőle lehetett volna világsztár, Lindának is volt, van, lehet esélye, de annak ellenére, hogy mindketten ott születtek, anyanyelven beszélik az angolt, eddig nem sikerült. Ez már a Sors.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Ez a közönségnek, a nézőknek, és a nézettségről szól. Aki megnyeri, és tényleg jó, talán profitálhat belőle, megmaradhat a szakmában.

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Az utánpótlással nincs gond, rengeteg tehetséges zenész van. Egy sikeres zenekarban a minimum, hogy valaki a hangszerén szuperül játszik. Tehetséges, kreatív zeneszerzők, szövegírók, ambiciózus, sikerre éhes zenészek, egyéniségek, jó színpadi fazonok találkozása, jó időben…, és egy jó menedzser – ez a siker titka.

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Jó szereplési lehetőség.

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

A klubok jók. Mi is a Metro klubban kezdtük. Először voltak hetvenen, százötvenen, ötszázan, azután már nem fértek be, a troli nem tudott elmenni…, ha valami jó, annak elmegy a híre, és: „Ha valami jó, sose múljon el.”

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Jó volna egy sok magyar zenét játszó tv és rádió, amelyben a magyar zenei életről, aktualitásairól, érdekességeiről és minden zenei generációjáról lehetne tudni. Az emberek megismerhetnék a teljes magyar zenei életet. Szerintem volna rá igény. 

Köszönjük a beszélgetést.


2019. május 23. 08:57

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA