MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

ÉLETKÉPEK: Fehér Zsombor - Kerekes Band

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

Mivel foglalkozol éppen?
 
Épp zenét írok egy nagy projekthez, amire a Kerekes Band-et kérték fel. Szerencsére többet nem árulhatok el...
 
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
 
Két hónapja jelent meg a ReWind című lemezünk, kizárólag bakeliten. A legendás vendégek sora: Deák Bill Gyula, Waszlavik Gazember László, Nagy Feró, Baricz Gergő, Ferenczi Gyuri. Egy Hendrix számmal indul a lemez, ebben Ferenczi szájharmonikázik és énekel, a címe: Voodoo Child. Van még AC/DC, Foo Fighters, Faithless, Daft Punk, Prodigy, Radics Béla feldolgozás is rajta és még sorolhatnám. 12 szám összesen, egyedi megjelenésű bakeliten és a tartalom is különleges, nagyon sokat dolgoztunk rajta. 15 éve játszunk feldolgozásokat, a lemezre felkerült pár korábbi átgondolás is, meg jó pár friss. Nem ez jellemzi a műsorainkat, de színesítésnek szoktunk mások dalaihoz is nyúlni időnként.

Most csak bakeliten érhető el az anyag, később lehetséges, hogy streaming elérhetőséget biztosítunk, szerintem ez csak 2020-ban lehetséges. A lemez szépen fogy, de még a legyártott mennyiség közel fele megvásárolható. További érdekesség, hogy Hamilton préssel történt a lemez nyomása! Felkutattam, hogy Európában hol dolgoznak még ezzel a préssel. Sokat olvastam róla, Lengyelországban találtam rá… Elképesztő hűséggel szólal meg az anyag, az szól, amit ténylegesen kiküldtünk mesterként. Az alsó frekvenciatartomány még dúsabb is, mint remélni mertük, az alsó felharmonikus hangok is teret kapnak ezen, amit egy CD nem tud produkálni.

A lemezről ennyit… Voltak különleges fellépéseink is a közelmúltban, augusztus 20-án a Budai várban léptünk föl az ünnepi műsorban – 33. Mesterségek Ünnepe. Fantasztikus közönség volt, táncoltak, buliztak. Előtte két nappal a Debreceni Virágkarneválon koncerteztünk. Itt közreműködtek Majer Tamás és táncosai. Felejthetetlen élmény volt e miatt is, de a debreceniek azt mondták, hogy ekkora közönség a tűzijátékra szokott csak összegyűlni! Minden számunkhoz, erre az alkalomra készített egyedi visuál volt látható. Bátran állíthatom, hogy a világzenei szakmán belül ez egy top produkció volt. 

Egyébként Baricz Gergővel külön műsort tolunk mostanában, rendelhető ez is tőlünk, Hard Folk Night a címe. Az I Wanna Rock You című saját számunkba száll be, valamint a Stadion folkba, de vele játsszuk a lemezen szereplő AC/DC számot is, a Long Way to the Top If You Wanna Rock and Roll. Ebben Bon Scott még dudán is játszott és mindenféle dudának az őse a magyar duda, és itt vannak a legszebb dudák is! Ha-ha! Tehát rendelhető alap Kerekes Band műsor és a Gergővel közös is.

A tervekről annyit, hogy 2020-ra készülünk a zenekar 25 éves évfordulójára. Ez januárban lesz megtartva a Művészetek Palotájában. Erről a napokban adtuk le a sajtóanyagot. Egyébként készül egy különlegesség, most dolgozunk egy kint nagyon népszerű indiai formációval, több mint 500 ezer követőjük van! Raghu Dixit a nevük. Ha ez a közös produkció beüt, akkor több külföldi követőnk lesz, mint magyar. Ázsiába már betettük a lábunkat, nagy sikerrel szerepeltünk Kazahsztánban a Spirit of Tengri fesztiválon, május végén, ott headlinerként mutattuk meg magunkat. Ez Közép-Ázsia legnagyobb fesztiválja! Erről hírt is adott a Songlines magazin, a legkiemelkedőbb eseményként emlegetve a mi koncertünket. De Azerbajdzsánban is koncerteztünk egy bő hónapja, illetve alakulóban van egy chilei, egy malajziai és egy indiai turné is!

 
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
 
Azt érzem, hogy bár az internetnek és a rádióknak „köszönhetően” minden lehetőség adott, mégis a retró tombol, ami még mindig kevésbé kínos, mint egy-két nagyon mai dal.
 
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
 
Pozitív eredmény, hogy sorra születnek a magyar világzenei sikerek külföldön. Sajnos alig esik ezekről szó, esetleg marginálisan.
 
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
 
15 évig dolgoztam koncertszervezőként is. Most csak a zenélésből élek, de mivel nem rádiós slágereket írok, így a gyerekeimnek csak gyerekméretű sportautót tudtam venni.
 
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
 
Koncertekből 70 százalék, jogdíjakból 25 százalék és lemezeladásból 5 százalék.
 
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
 
Apósom múltkor azt találta rám mondani, hogy vándormuzsikus… Szerintem régen sem volt jobb. Bár többet vagyok otthon, mint egy orvos, mindenki sajnálkozva mondja a feleségemnek, hogy „biztos nagyon nehéz neked.”
 
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
 
Épp egy menő indiai zenekarral dolgozunk egy közös számon, amit korábban emlegettem az interjúban. Ebben nagy lehetőségek lehetnek!


 
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
 
Szoktam és szeretem is nézni őket, de nem a minőség miatt. Egyszerűen csak szórakoztató. A USNK viszont kifejezetten tetszett. Szívesen megcsinálnám velük a Kriss Kross-tól a Jump-ot.
 
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
 
Van már népzenei tanszék a Zeneakadémián, de szerintem nem a papír dönti el, hogy ki robbantja fel a színpadot. Hendrixnek például nem volt OKJ-s effektkezelő végzettsége sem.
 
Mi a véleményed a fesztiválokról?
 
Sok fesztiválon megfordulunk és nagyon sokat fejlődött a fesztiválok technikai színvonala, valamint a zenészek kényelmének megoldása. Egyre kevesebb a sáros katonai sátor…
 
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
 
Az A38 hajóval és a Kobuci Klubbal nagyon szoros kapcsolatot ápolunk. Sajnos a fesztiválokról elmondottak nem érvényesek a klubokra.
 
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
 
Egy országos lefedettségű, zeneileg heterogén rádió.
 
Köszönjük a beszélgetést!


2019. augusztus 25. 07:43

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA