„Eleinte nem gondolkoztam arról, hogy zenei pályán tanuljak tovább”
Interjú Fülöp Bencével. Fiatal, különleges zenei tehetségekből egyre több van kis országunkban, amire azt gondolom, nagyon büszkék lehetünk. Ami megkülönböztet talán két embert egymástól, az a kitartás és tudatosság, s a folyamatos fejlődni akarás. Fülöp Bence gitáros pontosan egy ilyen ember. Mikor megismertem, már akkor éreztem rajta, hogy nagyon sokra fogja vinni. Tehetséges, sokszínű zenész, aki emellett alázatosan áll hozzá minden helyzethez. Bár a Lóci játszikkal Fonogram-díjas lett, megnyerték a NAGY-SZÍN-PAD Tehetségmutatót, s a Blacktsar cég endosere lett, továbbra is ugyan az a szerény balatonfüredi srác maradt, aki jó pár évvel ezelőtt elindult ezen a pályán.
Mielőtt rákanyarodnák a Lóci játszik idei sikereire, illetve a te szakmai elismerésedre, ugorjunk vissza picit az időben, egészen a kezdetekig: hogyan zajlottak a kis Fülöp Bence mindennapjai Balatonfüreden?
Fülöp Bence: Fiatalabb korom mindennapjait leginkább a sport töltötte ki, fociztam és kézilabdáztam versenyszerűen. Elég jó tanuló voltam, aztán később egyre rosszabb – tudod, jött a „hosszú haj, hülyezene”. Középiskolában pedig szinte minden szabad percemben próbálkoztam a gitározással. Szerencsére elég hamar lett zenekarunk is.
Mikor lépett be először meghatározóan a zene az életedbe?
Fülöp Bence: Azt hiszem, a zene mindig meghatározó volt életem során, még mielőtt hangszerhez nyúltam volna. Mindig a walkmanem hallgattam, állandóan elemet kellett cserélni. Volt egy nagyon régi fejhallgatóm, azzal a jó kis telefonzsinórral. Igyekeztem minél több zenét beszerezni, vettük a kazettákat, aztán másoltuk le egymásét. Szerencsére az osztálytársaim is zenekedvelők voltak, ezért egészen sok banda muzsikáját sikerült megismernem általános iskolás koromban. Amikor viszont Édesapám azt mondta: „Na, kisfiam, akkor most ezt hallgasd végig!”, és odaadta a Deep Purple – In Rock albumát… Azt hiszem, akkor kezdődött az „őrület”.
Ekkor már tudtad teljesen pontosan, hogy ilyen irányba szeretnél majd tovább tanulni, vagy még csak hobbi szinten próbálgattad a szárnyaidat?
Fülöp Bence: Eleinte abszolút nem gondolkoztam arról, hogy zenei pályán tanuljak tovább; igazából semmilyen gondolatom nem volt ezzel kapcsolatban. A szikra a középiskola harmadik évében kezdett fellobbanni. Akkora már játszottam több bandában, helyi viszonylatokhoz képest egész sokat koncerteztünk Veszprémben és környékén.
Emlékszem, amikor az iskolákat kellett bejelölni, hogy ki hová szeretne felvételezni, én nem is tudtam a minimális három szakot megjelölni. Akkorra már Kőbánya is szóba került, de szüleim nem támogattak ebben. A zenélésben természetesen igen, csak szerették volna, ha lenne egy polgári foglalkozásom. Visszagondolva köszönetet kell mondanom Nekik ezért, hogy nem engedtek el. Habár „zenész” lettem, de az akkori tudásommal biztosan nem vettek volna fel.
Egy ideig a Pannon Egyetem villamosmérnöki szakára is jártál, azonban ez abbamaradt, s nem folytattad a tanulmányaid. Innentől már teljesen tudatosan keresgéltél olyan iskolát, ahol el tudod mélyíteni a tudásodat?
Fülöp Bence: Mivel 18 évesen még nem jutottam el a Kőbányai Zenei Stúdióba, ezért a zenéléshez közeli szakot jelöltem meg - vagyis azt gondoltam. Egyébként is reál beállítottságú vagyok, meg, ha már elektromos gitár, erősítő, pedálok, majd villamosmérnökként jól megépítek magamnak mindent. Hogyan is fogalmazzak… Közel sem az elképzeléseim szerint mentek a dolgok az egyetemen. Elég hamar rájöttem, hogy nem lesz hosszú távú kapcsolatom a villamosmérnöki szakkal (mondjuk mégis két évet „elpazaroltam”). Aztán a megszámlálhatatlan sikertelen villanytan vizsga után elegem lett. Ha ott maradok, csak további szenvedés várt volna rám. Tudatosan nem kerestem iskolát, csupán csak játszadoztam a gondolattal, mi lenne, ha esetleg zenélés lenne és semmi más.
Miért Kőbánya? Mi vonzott benne?
Fülöp Bence: Nagyon jókat hallottam az iskoláról korábban. Egy-két ismerősöm járt is oda, akiket meg is kerestem a felvételivel kapcsolatban, ők rengeteget segítettek. Amikor végignéztem a tanári kar névsorát, onnantól már biztos voltam benne: ez az iskola a legjobb választás számomra. Nem vagyok egy „jazzman”, így például a Zeneakadémia szóba sem jöhetett nálam. Rengeteget köszönhetek ennek az iskolának, nagyon nagy szerepe van abban, milyen életet élek most. Imádtam az ott töltött négy évet, bármikor szívesen megismételném.
Milyen volt a kezdeti időszak? Könnyen sikerült a beilleszkedés a suliba és a pesti életbe is? Hogyan élted meg?
Fülöp Bence: Az első pillanattól kezdve magával ragadott a közeg és a hangulat, még úgy is, hogy szinte senkit sem ismertem. Úgy érzem, egy hét sem kellett a beilleszkedéshez. Amit biztosan tudtam, hogy fel kell kötni a nadrágot, hiszen elméleti és gyakorlati szinten is volt bepótolni való rendesen. Barátkoztam felsőbb évesekkel, sokat kérdeztem tőlük, kértem, mutogassanak új dolgokat, aztán később nagyon jó cimborák is lettünk. Budapestet meg igazából hamar megszerettem.
Zajlottak a tanulmányok, voltak fellépések, közös zenélések. Milyen meghatározó élményt, zenekart emelnél ki ebből az időszakból?
Fülöp Bence: Az első évemben szinte nem is játszottam koncerten, néha hívtak különböző zenekarokba helyettesíteni, de ez számokban elég elhanyagolható. Második évemben bekerültem egy AC\DC tribute bandába, velük sikerült gyűjteni a kilométereket. Illetve ezeken felül a Pace Palmers zenekart említeném meg; ez egy rnb, soul zenekar volt, sajnos már nem működik, pedig nagyon szerettem.
Azt mondhatom, hogy minden évem egyre csak jobb és jobb lett. Most pedig Lóciékkal vagyok - ha jól emlékszem ez a negyedik évem köztük.
Akkor térjünk is rá egy picit a Lóci játszik kezdeti időszakára. Lócival, illetve a többiekkel mikor találkoztál először?
Fülöp Bence: Legelőször Ágostonnal, a zongoristánkkal találkoztam. Ő szintén Kőbányás növendék volt, több évvel felettem. Éppen gitárost kerestek az akkori feldolgozás zenekarukba, és mivel az Ő osztályfőnöke Maróthy Zoltán volt, aki nekem pedig a főtárgy tanárom, tőle kért segítséget gitáros ügyben. Pont abban a pillanatban érkeztem gitárórára, úgyhogy ez egy szerencsés véletlen volt. Egy hónap múlva már bent voltam ebben a zenekarban. Aztán később megismertem Tibit és Lócit. Egy év közös zenélés után döntött úgy Lóci, hogy a saját projektjét, a Lóci játszikot - ami akkoriban egy szál gitáros dolog volt - szeretné kibővíteni nagyzenekarrá. A tagok pedig adottak voltak. Lóci hívta Seress Bencét szaxofonozni, én pedig Rácz Danit trombitálni. Így alakult ki a mostani hatos felállás.
Mennyire állt közel hozzád ez a stílus? Mi vonzott benne, illetve ekkoriban te mennyire láttál perspektívát a zenekarban? Egyáltalán mennyire láttál előre?
Fülöp Bence: Az első néhány próbán csak röpködtek a gondolatok a fejemben. Tényleg nem tudtam, mit keresek itt, mert abszolút nem ez vagyok. Viszont volt egy pillanat, amikor átkattant valami, de erre komolyan nem emlékszem, mikor történt meg. Talán azóta hallgatok sokkal szélesebb stílusban zenéket.
Azt az első pillanatban gondoltam, hogy Lóci nem mindennapi figura és a zenéje, mondanivalója sem hétköznapi. Minél többet próbáltunk, annál jobban megszerettem. Mai napra pedig teljesen magaménak érzem az összes hangot, dalt, poént.
Jöttek a fellépések, az első album, közös turné a Margaret Islanddel, egyszóval egyre ismertebbé vált a zenekar. Hogyan néztetek ki ebben az időszakban? Hogyan döntöttetek fontosabb momentumokról, legyen szó egy zenekari fotózásról, vagy egy új dal előkészületeiről?
Fülöp Bence: Igazából sosincs széthúzás a bandában, nagyon jól meg tudunk mindent vitatni. Zenekaron belül többünknek ez volt az első „klasszikus” turnéja. Minden héten két koncert, különböző városokban. Tulajdonképpen ebben az időszakban íródott meg a második lemezünk, a Krokodil, amit a turnézás kalandjai inspiráltak. A lemez címe is közös megegyezés alapján született, de ez belsős poén; nekünk nagyon vicces, másoknak nem hiszem.
Mint külső szemlélő, én már a tavalyi évetekben is rengeteg potenciált, lehetőséget láttam, amit igazolt is a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíja, de az idei év egyértelműen a ti évetek. Mennyire tudtátok felfogni, hogy egy év alatt tulajdonképpen minden felpörgött körülöttetek?
Fülöp Bence: Nyílván az első pillanatokban nehéz felfogni ezeket a szuper dolgokat, amik történtek velünk, de úgy gondolom, sikeresen feldolgoztuk a helyzeteket. Ha egy zenekar úgymond felsőbb ligába lép, sokkal nagyobb az elvárás, sokkal több a feladat. Mi ugyanúgy csináljuk a dolgunk, ahogy eddig tettük. Több olyan feladattal kell foglalkozni már, ami nem igazán a zenélés részéről szól. Szerencsére mindenki egy irányba mutat a zenekarban, így azért jóval könnyebb minden.
Nemrégiben téged külön is hatalmas elismerés ért, ugyanis a Blackstar cég endosere lettél. Hogyan jött ez a lehetőség?
Fülöp Bence: A cég honlapján van egy felület, amit ki lehet tölteni, ha szeretnél a Blackstar endorsere lenni. Én évek óta Blackstar cuccokat használtam és úgy gondoltam, talán a zenekarnak már van akkora referenciája, hogy talán összejöhet az együttműködés, semmit sem veszthetek vele, ha megpróbálom. Megpróbáltam és sikerült. Nagyon boldog vagyok emiatt, büszkén használok Blackstar erősítőket.
Mi játszódik le benned mostanság? Mennyire érzed már azt, hogy a gyerekkori álmaidat éled?
Fülöp Bence: Per pillanat nagyon sajnálom, hogy véget ért a nyár. Imádtam az állandó pörgést, a heti három-négy koncertet, meg persze a srácokkal lenni, megélni velük életünk legjobb nyarát. Szeretném, ha az elkövetkezendő évek megközelítenék a mostanit, vagy le is köröznék. Ha minden így maradna még nagyon sok tíz évig, akkor én lennék a világ legboldogabb embere (most sem panaszkodom ). Erre sok esélyt is látok, hiszen rendkívül jó a kapcsolat a zenekarban, gondolok itt a staff-ra és a menedzsmentre is. Mindenki nagyon céltudatos és határozott a jövő feladataival kapcsolatban. Örülök, hogy ilyen sokat zenélhetek, valóban álomszerű kicsit.
Még csak az év felénél járunk, s már így is rengeteg elismerést, nagyszínpados fellépést tudhatsz, tudhattok magatok mögött. Mi a következő lépcsőfok, amire fel kell lépni?
Fülöp Bence: Folytatni ugyanígy tovább és menni előre. A nagyszínpados fellépések mindenkire hatalmas hatással voltak és szerintem szépen helyt álltunk mindegyiken. Viszont nyugodtan mondhatom a többiek nevében is, hogy még „nagyok” ezek a helyszínek számunkra. Sok-sok évnek el kell még telnie, hogy akár meghívottként szerepelhessünk egy Volt fesztivál nagyszínpadon. Nincs kifejezetten következő lépcsőfok, inkább folyamatos lépcsőzés, kijönni új dolgokkal, megint menni országszerte klub bulikba.
Te magad hogyan látod a jövődet, hogy képzeled el magad pár év múlva? Mi az, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani s elérni? Van valami extra dolog a bakancslistádon?
Fülöp Bence: Megálmodtam a Fonogram-díjat és NAGY-SZIN-PAD győzelmet is. Viccet félretéve - most minden nagyon jó; maradjon így, vagy legyen még jobb. Régi vágyam az, hogy csináljak egy szólólemezt, amelyen minden számban más valaki énekel, mint Slash debütáló albumán. Sok barátom van, akikkel szívesen dolgoznék együtt. Szerencsére van sok téma és ötlet a dalokhoz, remélem sikerül megvalósítani. Ezt a dolgot csak úgy magamnak szeretném, azért, hogy meglegyen és idősebb koromban jó legyen visszahallgatni.
Írta: Rosta N. Napsugár
Fotók: Nagy Márton
.jpg)
2017. szeptember 25. 19:38