MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

DOMINIC MILLER - STING TITKOS FEGYVERE

Jó néhány év szünet után, tavaly október 13-án újra a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel Sting és zenekara, mégpedig a nagy sikerű 57th & 9th album lemezbemutató turnéja keretében. Ennek pedig a háziasszonyoktól a zenészekig mindenki örült, hiszen köztudott tény, hogy Sting koncertjei szinte egyedülálló módon egyszerre szólítják meg a széles közönségrétegeket és a zenész-szakmát, hiszen örökérvényű sikerdalait egész pályafutása alatt briliáns muzsikusok segítségével keltette életre - Vinnie Colaiuta, Jason Rebello, Manu Katché, Darryl Jones, David Sancious, Omar Hakim, csupán néhány név a sorból. A Police legendás frontemberének jobbkeze azonban nem más, mint az Argentínában született Dominic Miller, aki nélkül immáron negyed százada elképzelhetetlen Sting zenéje. A döbbenetesen sokoldalú gitáros session-zenészként és turnémuzsikusként ugyancsak a világ legjobbjai közé tartozik, hiszen egyaránt otthonosan mozog pop, rock, jazz, funk és klasszikus zenei műfajokban, ebből adódóan pedig olyan sztárok tartottak/tartanak igényt szolgálataira, mint Phil Collins, Paul Simon, a Level 42, Tina Turner, Katie Melua, Youssou N'Dour, vagy a The Pretenders. Az tavalyi turné júniusi prágai állomásán sikerült beszélgetni a szólóművészként is tekintélyes életművel büszkélkedő gitármesterrel.

Legutóbbi szólólemezed Silent Light címmel jelent meg néhány hónapja. Hogyan tekintesz a műre?

Dominic: Kicsit más ez az album, mint az elődei voltak, és ez köszönhető annak, hogy produkciós szempontból másképp közelítettem hozzá, illetve hogy egy olyan elhivatott kiadó számára készíthettem el, mint az ECM. Általában elég erős elképzelésekkel rendelkezem arról, hogy milyennek kell lennie egy-egy szólólemezemnek, ezek a gondolatok pedig félúton találkoztak a kiadó meglátásaival, valószínűleg ezért is lett ennyire különleges az album. Egy roppant meditatív anyagról van szó, amiben óriási terek vannak. Pontosan olyanra szerettem volna szabni, mint amilyen lett. Mindvégig Miles Davis ars poeticája lebegett a szemeim előtt: “amit nem mondasz ki, ugyanolyan fontos, mint amit kifejezel, sőt, valamikor még annál is fontosabb”. Ehhez tartottam magam, és ahelyett, hogy kiadtam volna mindent magamból és megmutattam volna a zenész-kelléktáram összes elemét, inkább nagy, légüres tereket hagyva interaktivitási lehetőséget kínálok a hallgatóknak.

Élvezted az album elkészítését?

Dominic: Ez enyhe kifejezés! Számomra ez a korong maga a megvalósult álom, hiszen Manfred Eicher producerrel dolgozhattam, akivel fantasztikus tapasztalatszerzésnek bizonyult a közös munka. Olyan érzésem volt, mintha a dalok negyven évig formálódtak volna, aztán két nap alatt szalagra is kerültek!

Mi az, amire a leginkább büszke vagy a lemezzel kapcsolatban?

Dominic: Leginkább a hangzására. Régóta szerettem volna már egy ilyen nyersen megszólaló albumot készíteni, most végre sikerült. Ezúttal minden faktor adott volt ehhez, megfelelő volt az időzítés, kiváló a producer és elsőrangú a kiadói hozzáállás, így zöld utat kapott az elgondolás. Azért meg kell, hogy mondjam, elég ijesztő volt ilyen formában lemezt készíteni. Amit az albumon hallani, az maga a valóság. Mindent egy szuszra vettünk fel, nincsenek utólagos feljátszások, javítgatások, editálások, teljesen élő az egész. Manfred Eicher nem híve az utómunkának, távol áll tőle a perfekcionizmus. Bátran meghagyja a hibákat, a nem megfelelően artikulált hangokat, és ez tetszik nekem!

Sting legutóbbi, 57th & 9th címet viselő albumának legtöbb dalát társszerzőként jegyzed. Hogyan élted meg a közös dalszerzést Stinggel ezúttal?

Dominic: Mondhatnám, hogy fantasztikus volt, de ez nem fejezné ki eléggé a lelkesedésemet. Sting egyike a legtehetségesebb szerzőknek, akikkel valaha együtt dolgoztam. Hihetetlenül nagy zenész, aki az egész dalszerzési folyamatot varázslatossá képes tenni. Folyamatosan inspirál a vele való alkotás, hogy mást ne mondjak, az általa preferált kompozíciós metodikát a saját instrumentális témáimban is hasznosítani tudom.

Jelenleg éppen az európai turné első, fesztiválszezonhoz igazított körét bonyolítjátok. Milyenek a bulik eddig?

Dominic: Kiválóak, mi pedig egyre jobbak vagyunk. Ez egyébként mindig így van Sting turnéin: miután a dalok életre kelnek az első koncerteken, folyamatosan érlelődnek és formálódnak a kezeink alatt, ahogy egyre többször adjuk elő őket, és ez nagyon izgalmas!

Október 13-án a turné eléri Budapestet. Milyen koncertprogramot várhatunk?

Dominic: A 57th & 9th lemezről előveszünk néhány dalt, az elődeiről szintén, és ezúttal alaposan leporoljuk a Police-katalógust is. Az igazat megvallva, túl nagy ez az életmű ahhoz, hogy optimális koncertprogramot lehessen összeállítani belőle, és emiatt rengeteg kötelező érvényű dalnak ki kell maradnia. Egyszerűen nem fér bele minden, így is huszonkét dalt játszunk estéről-estére. Nem állhatunk négy órát a színpadon. Tudnánk, de valahol meg kell húzni a határt, és meg is tesszük, két órás a műsor. Nyilván vannak sarokpontok, amiket minden este el kell játszanunk, de időről-időre becsempészünk néhány különlegességet is az előadás menetébe. Persze ez mindig azon múlik, épp milyen lábbal kelünk fel aznap… (nevet)

Milyen felszerelésen játszol a mostani turnén?

Dominic: A kedvenc gitáromat hoztam, egy 1961-es Fender Stratocastert, ami két Mesa / Boogie Lone Star erősítőn keresztül szólal meg. Számos kispedált használok, egyszerű, olcsó darabokat. Nem preferálom a modern, digitális munkaállomásokat, a régi, jól bevált, analóg BOSS pedálokban hiszek. A titok ezeknél a huzalozásban, a jó minőségű vezetékekben rejlik. Jelenleg egy GR-1 Grunge pedál, egy hangerő- és egy wah-pedál, valamint egy delay adják a magját a boardnak. Nincs szükségem sok kütyüre, a tónus úgyis a kézben van, ott dől el minden…

Sokan gondolkodnak erről így, és valóban egyet kell érteni ezzel az aforizmával, a tónus tényleg a kézben van…

Dominic: Épp a minap beszélgettem erről egy barátommal, aki viszont tovább fűzte a gondolatmenetet: szerinte a tónus nem a kézben, hanem a fülben leledzik! Ezen elgondolkodtam egy pillanatra, aztán igazat adtam neki. Hiszen a tónus valóban a fülben képződik, és csak akkor tevődik át materiális síkra, amikor a kezeinkkel megpróbáljuk úgy alakítani, ahogy hallani szeretnénk. Jeff Beck lenne az, aki ezt a tézist leginkább be tudná bizonyítani. Bármilyen hangszert adnánk a kezébe, törvényszerűen megtalálná a saját hangját rajta, mert a füle rávezetné.

Egyike vagy a legsokoldalúbb gitárosoknak. Kérlek, jellemezd néhány szóval a stílusodat!

Dominic: “All round”-típusú zenésznek tartom magam. Nem vagyok specialistája egyik műfajnak sem, viszont elég jól eligazodom bennük. Olyan vagyok, mint egy színész, igyekszem belebújni az adott dal karakterébe, magamra öltöm a sajátosságait. Ez Sting mellett kiválóan működik évtizedek óta. Igen, karaktergitáros vagyok, ez a legjobb szó, ami jellemezhet. Rengeteg olyan country-, funk-, rock-, vagy éppen klasszikus gitárost találni, akik sokkal jobban játszanak, mint én, viszont ők kizárólag egyetlen stílusban jártasak. Ezzel szemben az én játékomban mindenből van egy csipetnyi, ami lehetőséget biztosít arra, hogy különböző műfajokban sikerrel tevékenykedhessek.

Kik azok a gitárosok, akik a legnagyobb befolyással bírtak a stílusodra?

Dominic: Könnyű kérdés, még gondolkoznom sem kell rajta: az első és legfontosabb hatásom Jimi Hendrix. Aztán Eddie Van Halen az, akinek a játékát nagyon-nagyon szeretem, ő a kedvenc amerikai gitárosom. Elképesztő tehetség, imádom! Ugyancsak nagyon nagyra tartom Paco de Lucía, John McLaughlin, Jeff Beck, John Scofield és az összes régi nagymester munkásságát, a lista szinte végtelen hosszú. Említhetnék még csomó dél-amerikai gitárost is, mert nagyon beleástam magam abba a világba az idők folyamán…

Allan Holdsworth nevét nem említetted. Ha jól emlékszem, annak idején együtt készítettétek a Level 42 Guaranteed című lemezét…

Dominic: Noha a zenéje soha nem állt közel hozzám, Holdsworth a legnagyobbak egyike volt, ez nem is kérdés. Hihetetlen gitáros volt, megdöbbentően előremutató, radikális elképzelésekkel rendelkezett a zenéről. Valóban együtt dolgoztunk azon a lemezen, de csupán session-jelleggel, bérmuzsikusokként. A Level 42-val azóta is jó a kapcsolatom, Mark King és Mike Lindup kiváló zenészek. Mike gyakorta játszik a zenekaromban, amikor szólóban koncertezem.

Rengeteg stúdiós session van a hátad mögött, ugyanakkor masszívan turnézol is évtizedek óta. Melyiket szereted jobban művelni?

Dominic: Nincs annál mágikusabb, mint színpadon állni, imádok zenélni a közönségnek, de a stúdiómunkát legalább ennyire szeretem. Az egész alkotási procedúra a maga kreatív élményével csodálatos dolog, hiszen közben tudod, hogy valami olyat hozol létre, ami örökké élni fog. Nem tudok választani közöttük. A színpadon teljesen más aspektusból közelítünk a zenéléshez, mint a stúdióban: minden a pillanat hevében történik, improvizálunk, olykor hibák is becsúszhatnak, de pont ettől annyira izgalmas az egész!

A mai srácoknak mire kellene figyelniük, ha erre a pályára szeretnének lépni, és jó zenésszé szeretnének válni?

Dominic: A legfontosabb, hogy gyakorolni csak lassan érdemes, és egyszerű dolgokkal kell kezdeni. Nem őrült technikákkal, hanem szimpla blues-frázisokkal, könnyű klasszikus darabokkal. Aztán mindig törekedni kell a megfelelő hangzásra. A jó hangzás meglelése és a helyes ritmizáció elsajátítása a kulcs a továbblépéshez, ezek nélkül sehová sem jut az ember. Bármelyik aranylemezemnél többet ér nekem, ha valaki odajön hozzám egy füstös klubban koncert után, és azt mondja: “tetszik a hangzásod”. Ugyancsak jótanács, hogy fiatal zenészként ne azzal légy elfoglalva, hogy a saját identitásodat keresgéled. Játszani kell orrvérzésig, a személyiség majd megtalál. Nem kell egyből eredetiségre törekedni. Picasso sem egyből a kubizmussal kezdte, hanem hosszú út megtételét követően jutott el odáig.  Ez egy olyan folyamat, amit nem lehet siettetni, és csak az ér célba, aki ezt képes megfogadni.

Fontos egy gitáros számára, hogy iskolázott legyen?

Dominic: Úgy mondanám, hogy mindenképpen segít, ha az ember tisztában van az alapvető teóriákkal. Ha például meg szeretnék tanulni egy új nyelvet, mondjuk a magyart, annak mi lenne a módja? A leghatékonyabb út nyilván az, ha kimegyek az utcára, és hagyom, hogy rám ragadjon a konyhanyelv. Ugyanakkor nem árt, ha a nyelvtani szabályokat is elmagyarázza valaki, és akár órákat is veszek tőle ebből a célból. A gitározás ugyanígy működik: a legjobb, ha az ember autodidakta módon saját magát tanítja, de az akadémikusság előnyeit is célszerű kihasználni, elsajátítani a kottát, a hangnemeket, az akkordok felépítését és működését. Tényleg csak ennyit kell tenni, és az ember már meg is könnyítette a saját életét!

dominicmiller.com
www.sting.com

Danev György


2018. február 7. 14:19

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA