MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

DiGiCo SD12

Van az a rajzfilmsorozat sárga emberkékkel, amelynek egyik epizódjában azzal jelzik, hogy a várost sújtó krízis milyen jelentős, hogy a hírekben külön alcímet és intrót kapott. Így mi is - elnézést a szóviccért - kitörő örömmel fogadtuk a DiGiCo bejelentését amivel fellebbentették a fátylat a Project Vulcan néven két évig őrzött nagy titokról.

A legfontosabb kérdés: miért pont 12? Na azt nem tudjuk. Mert az SD7-et 2007-ben, a 8-at 8-ban, 9-et 9-ben, a 11-et 11-ben mutatták be. 2012-ben az SD5-öt mutatták be. Lehet legyintettek egyet az (SD) ötórai teánál és áttértek a növekvő számozásra? A következő pultnál majd kiderül...

Mindenesetre az angoloknak sikerült összehozniuk egy nagyon kellemes munkaeszközt. Tízpontos találattal belőtték a paletta közepére, mint méretben, mint tudásban úgy, hogy megtámogatták néhány, az S-szériából vett újdonsággal és olyan, az SD5-7-ből származó megoldással, mint például a beépített LED-es pultvilágítás.
Node lássuk a vulkánt! Méretét tekintve nagyjából az SD8 24 csatornás verziójával állunk szemben azzal a nagy különbséggel – és ez talán az, ami a leginkább teszi könnyen kezelhetővé a pultot – hogy a kisebb DiGiCo-kon megszokottól eltérően mindkét fader bay-hez tartozik saját kijelző! Alattuk találjuk értelemszerűen a kétszer 12 potmétert, ami mellé még jutott két master fader is. LR+Sub keverés esetén áldás és békesség.

A pult hátán 8 analóg be- és kijáratot találunk 8 csatornányi AES be- és kimeneti csatlakozó mellett, ez sztenderndek mondható. Viszont van ezen felül még dual MADI ki-be, két-két nyílás opcionális Optocore bővítésnek és DMI kártyáknak, valamint egy USB aljzatot a beépített UB-MADI interfészhez való csatlakozáshoz. A DMI kártyákkal széles palettán tudjuk bővíteni az SD12-őt. A D-SUB25-csatlakozókon elérhető 16 analóg bemenetes vagy kimenetes, valamint a 8 pár AES-t tartalmazó kártyák  mellett Dante és Waves hálózatokhoz is találunk csatlakozófelületet – őszintén, ha nem lenne ilyen lehetőség, az lenne a meglepő -, hovatovább koax és Cat5 MADI is rendelhető, de az AVIOM személyi monitorrendszerhez való, illetve a Calrec Hydra hálózatához való interfész már tényleg csak hab a tortán.

E sok bemenetből 72 csatornára tudunk választani, ennyivel rendelkezik az SD12, méghozzá mindegyiken teljes processzálhatósággal. Ez a tulajdonság jellemző az összes buszára is (36 aux/group, LR/LRC és a 12x8-as mátrix). Grafikus EQ-ból 16 halálható a pultban, effektprocesszorból 12, csakúgy mint Control Groupból – ami ugye alapvetően a DCA. Dinamikus EQ-ból multiband kompresszorból és DigiTube-okból sincs hiány, ezekből külön-külön 119-et pakoltak bele a keverőpultba.

Biztosak vagyunk benne, hogy ezzel az új keverőpulttal a DiGiCo nem csak a régi rajongóit tudja megtartani, hanem újakat is szerez. Kevesen tudnak ugyanis ilyen felhasználóbarát kezelőfelületet és ilyen magas minőséget ennyire középkategóriás áron és a nagy pultok között kompaktnak tekinthető méretben prezentálni.
A további kockázatokért és mellékhatásokért kérdezze meg hangmérnökét vagy disztribútorát.

Chromsound Kft


 

2017. február 23. 18:04

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA