MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

DAVID ELLEFSON - BASSZUSGITÁROS INVENCIÓ

A Megadeth-es David Ellefson mindig is a metal műfaj egyik legelismertebb basszusgitárosának számított, aki egy 2004-től 2010-ig tartó pauzától eltekintve 1983 óta alapembere minden idők egyik legjobb és legsikeresebb thrash metal alakulatának. A milliós rajongótáborral rendelkező Grammy-díjas anyacsapatán túl David valódi zenész-példakép, aki a hangszeres és zenekiadói háttériparban egyaránt tevékenyen munkálkodik, és ha marad egy kis ideje, akkor muzsikus cimboráival sem felejt el örömzenélni. Ennek ékes példája a napokban lemezzel jelentkezett Altitudes & Attitude projekt, melyben basszusgitáros kollégájával, az Anthrax-ben hasonló szerepkört betöltő Frank Bellóval szövetkezett. A Jay Ruston producerrel készített Get It Out album talán nem az a lemez, amit automatikusan várni lehetne a duótól, de az Alice Cooper-, KISS-, Stone Sour-, A Perfect Circle- és Steel Panther zenészeket felvonultató, dalközpontú anyag így is csemege lehet a kiváló hangszeres játék szerelmeseinek. Az alábbi exkluzív interjúban David elsősorban ezen album készítéséről árul el kulisszatitkokat, de köztudottan és bizonyítottan kiváló beszélgetőpartnerként sok egyébről is fellebbenti a fátylat.

Amikor megláttam, hogy a Facebook-oldaladra posztoltál egy fotót magadról egy 10 húros basszusgitár társaságában, egyből azt kérdeztem magamtól, hogy ”mi a pokol ez???” Jellegében kicsit olyannak tűnik, mint egy 12 húros gitár vagy egy 8 húros basszus...

David Ellefson: Ez egy egyedi hangszer és egy különleges projekt miatt volt szükség rá. Kiváló barátommal, az Anthrax-basszusgitáros Frank Bellóval pár éve összehoztunk egy közös csapatot Altitudes & Attitude néven. A Metallicával és a Slayerrel közös Big Four turnénk idején több basszusgitár-bemutatót tartottunk együtt, ekkor indult az együttműködésünk, amit aztán a következő szintre fejlesztettünk. Mivel mindketten dalszerzők vagyunk, rengeteg olyan ötletünk halmozódott fel az évek során, amelyek nem passzoltak a Megadeth és az Anthrax világába. Már a Big Four turnén elkezdtük ezeket mutogatni egymásnak, ami oda vezetett, hogy a saját szórakoztatásunkra közös bandát alapítottunk. 2014-ben kihoztunk egy EP-t, nemrég pedig készítettünk egy teljes nagylemezt Jay Ruston producer irányítása mellett, ami most januárban jelent meg a Megaforce kiadónál és olyan vendégek teszik színessé, mint Ace Frehley, Gus G, Satchel, Christian Martucci és Nita Strauss gitáron, a dobokért pedig Jeff Friedl felelt az A Perfect Circle-ből. Az albumot Frank énekelte és gitározta fel, míg a basszusgitározás teljes egészében rám hárult. Az egész dolog úgy indult, hogy Frank behozott a stúdióba egy 8 húros ESP basszusgitárt. Frank az ESP embere, és egyébként az én bíztatásomra csinálta meg a maga szignált hangszerét náluk! Szóval ezzel a 8 húros hangszerrel álltam neki a felvételeknek, de mivel endorsee vagyok a Jacksonnál, a koncertek idejére szükségem volt egy saját instrumentumra is. Habár otthon találtam egy régi 12 húros Hamert, az egy rövid menzúrájú hangszer, tehát nem lett volna alkalmas a feladatra. Ezért elmentem Jacksonékhoz, és mondtam nekik, hogy kellene egy ilyen típusú basszusgitár. Mivel alapvetően 5 húros basszusgitárokat használok, a kiindulópontot is ez a konstrukció jelentette. Úgy voltam vele, hogy a 12 húros gitárok elvén duplázzuk meg a húrokat, és ezáltal legyen egy olyan 10 húros modellem, aminek a mély húrjait normál basszusjátékra is használhatom, ugyanakkor az oktávval magasabb húrok extra lehetőségeket is adjanak. A legnagyobb kihívást a koncepcióhoz leginkább megfelelő húrláb megtalálása és a húrok egymáshoz viszonyított elhelyezése jelentette. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy milyen stílusú játékos kezébe kerül a hangszer. Aki a pengetőt preferálja, az mindig lefelé indul és a húr tetejét érinti meg először, szemben az ujjal pengetők technikájával, akik ugye alulról érintik a húrokat. Mivel én magam az első táborba tartozom, lényeges volt, hogy az oktáv-húrok kerüljenek a basszus-oldalra, hogy ezeket pengethessem először, és így létrejöjjön az a harangszerű tónus, amire vágytam. A hangszer fejét is át kellett tervezni, mert már az elején tudtam, hogy a tradicionális hokiütő-forma itt nem fog működni. Végül olyasmi fejformát kapott, mint Chris Broderick szignált Jacksonjai. Összességében úgy gondolom, hogy egy rendkívül előremutató basszusgitárt sikerült terveznünk.

Megkívánta a hangszer felépítése a sajátos elektronikai megoldásokat?

David: Egyáltalán nem. Ugyanaz az aktív áramkör adja az alapját és ugyanazok az EMG 40DC’s hangszedők találhatóak benne, mint a többi basszusgitáromban.

A prototípuson kívül készül még több példány belőle, mondjuk, egy szignált széria keretein belül, vagy egyedi modell marad?

David: Egyelőre ez az egy, személyre szabott példány létezik belőle, mindazonáltal nem hiszem, hogy szériát indít vele a Jackson. Bár még ez sem biztos, mert amikor kitettem a fotóját az Instagram oldalamra azzal a félig viccesnek szánt kérdéssel, hogy indítsunk-e új  szériát, a reakciók egyértelműen azt mutatták, hogy a 10 húrosnak ugyanúgy lenne piaca, mint a többi modellnek. Még az is lehet, hogy a Jackson meglátja benne a fantáziát, és mondjuk a Custom Shop részlegüktől rendelhető lesz valamikortól. Az évtizedek során egyébként számos innovatív jellegű basszusgitárt terveztünk közösen, ezt a modellt pedig egy újabb lépcsőfoknak tekintem az együttműködésünkben. A legelső közös szerzeményünk 1990-ben, a Rust In Peace lemez idején készült. Akkor a Hangar 18 című dalhoz volt szükség olyan basszusgitárra, amivel mély D hangot is lehetett játszani. Bár a felvételek alatt ezt úgy oldottam meg, hogy a 4 húros E húrját lehangoltam D-re, koncerteken az ide-oda hangolgatás nem jelenthetett valódi opciót. Mike Clink producerrel feltúrtuk Los Angeles összes hangszerboltját és hangszerkészítőjét, hogy találjunk egy olyan 5 húrost, ami tonalitásban közel áll ahhoz a Jacksonhoz, amit a lemezen használtunk. Persze egyetlen megfelelő darabot sem találtunk, pedig tényleg kipróbáltunk mindent a legjobb Music Man modellektől a Bartolini hangszedőkkel felszerelt méregdrága, felsőkategóriás butik példányokig. Végül elmentem a Jackson céghez, és rábeszéltem az illetékeseket, hogy építsünk egy 5 húros hangszert. Ez lett a Jackson történetének legelső 5 húrosa, ami később a szignált modellemként került be a katalógusba. 1992-ben aztán egy Thunderbird-stílusú dizájnnal fordultam hozzájuk, ebből született meg a Kelly Bird széria. Továbbá építettünk még kétnyakú hangszert is, aminek a teteje gitárként, az alja pedig 5 húros basszusként funkcionált, legutóbb pedig megszületett ez a 10 húros. De nem állok meg itt, mert rengeteg ötletem van még, amelyekből további érdekességek sülhetnek ki!

Habár alapvetően a Altitudes & Attitude lemezéhez készült a hangszer, vajon a Megadeth keretein belül is tudod majd használni?

David: Szerintem minden további nélkül, csak meg kellene találnom a helyét, ami viszont nem könnyű feladat. Ironikus, de a Megadeth 1990-es Rust In Peace albumán szereplő Dawn Patrol dalt egy 8 húros basszusgitáron írtam. Az történt, hogy Los Angelesben egy koncert alkalmával összefutottam Ronnie James Dio basszusgitárosával, a nemrég elhunyt Jimmy Bainnel, aki Yamaha endorsee volt. Jimmy volt olyan nagylelkű és kölcsönadott egy 8 húros Yamahát, amit hazavittem és egyből megírtam rajta a dalt. Végül a stúdióban egy 4 húros hangszeren játszottam fel, mert akkor már nem volt nálam a 8 húros. Ez a dal félelmetesen szólna a 10 húros Jacksonnal, ebben biztos vagyok, de még így sem hiszem, hogy próbát teszek vele. Az a helyzet, hogy a Megadeth koncertjein nem kísérletezünk, igyekszünk mindent az albumverziókhoz hűen játszani. A 10 húros elképesztően nyílt tónussal bír, és mint ilyen, nem biztos, hogy működne abban a közegben, mert elveszne a Megadethre jellemző vastag gitársound erdejében. Ennek a koncepciónak az igazi mestere Tom Petersson volt, aki óriási dolgokat művelt a 12 húros basszusgitárral a Cheap Trick soraiban, de azt nem szabad elfelejteni, hogy náluk egyedül Rick Nielsen gitárja jelentette az ellenpólust, ami ráadásul nagyon tiszta volt, és így a basszus meghatározó tudott lenni és át tudott szólni a zenekaron. A King’s X a másik jó példa, a trió formátum okán ott is nagyon jól működött mindig ez. Úgy érzem, hogy hangzás szempontjából az Altitudes & Attitude hasonló cipőben jár, mint ezek a bandák. Itt nem arról van szó, mint általában a rockzenében, hogy a gitár mögött másodhegedűs a basszus, nálunk ez a hangszer ugyanolyan dallamformáló szereppel bír, mint a gitár, és ezáltal egyenrangú vele, főleg a 10 húros. Úgy érzem, basszusgitárosokként kihoztuk a hangszerből azt, amit ebben a kontextusban lehetett.

Színpadon milyen egyéb basszusgitárokon játszol manapság?

David: A két fő hangszerem az 5 húros szignált modell és a Kelly Bird. Ez utóbbira leginkább azért van szükségem, mert olyasmi fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, mint az a B.C. Rich Mockingbird, amivel a Peace Sells lemezt basszusoztam fel 1986-ban. A Peace Sells dal hammer-on technikájú témái ugyanis megkívánnak egy bizonyos hangszertartást, amit a Fender-típusú, double cutaway testformák megnehezítenek. A Kelly Bird reaktiválásának egyik okát ez a dal jelentette, koncerteken sokkal könnyebb az életem, ha ezen a rendkívül jól játszható hangszeren adhatom elő. Azt mondhatom, hogy kivétel nélkül mindegyik Jackson basszusgitárom valamilyen specifikus cél érdekében készült, és nem azért, hogy jól mutassanak a katalógusban.

Erősítők tekintetében még mindig a Hartke szerkezeteit preferálod?

David: Így igaz, az LH1000 típust használom előszeretettel, 4x10-es HyDrive HD ládákkal, melyekben papír-alumínium hibrid hangszórók találhatóak. Ez egy újfajta HyDrive láda, ami gyilkosan szól! A régi HyDrive egy mérsékelten erőteljesre tervezett cucc volt, amiben a hangszórók papír-alumínium kombinációja sokoldalúvá tette a ládát: az alumínium megfelelően hangsúlyozta a korai, Rust In Peace/Countdown To extinction-korszakos  Megadeth-számok ütős jellegét, míg a melegebb tónusú papír a későbbi dalok megszólalását segítette elő, például a Cryptic Writings album olyan témáit, mint amilyen a Trust. Ezzel szemben az új HyDrive HD hangzását tekintve sokkal inkább visszautal a klasszikus ‘80-as évekbeli Hartke-soundra, amikor még kizárólag alumíniumot használtak. Ezáltal roppant feszes és ütős tónust produkál, ami nekem nagyon tetszik!

Mi a helyzet a Megadeth háza táján? Tudsz adni némi helyzetjelentést?

David: Írjuk a következő albumot, jelenleg ennyi friss információval tudok szolgálni...

Milyen együtt játszani a csapat újabb tagjaival, Kiko Loureiro gitárossal és Dirk Verbeuren dobossal?

David: Kiko lassan 4 éve játszik velünk, Dirk pedig 2016 nyara óta. Mindkettejükkel remekül megértjük egymást, és zeneileg is passzolnak a csapatba, kiváló muzsikusok.

Van egy saját független zenekiadód, az EMP Label Group. Mesélnél erről?

David: Prózai oka volt anno a kiadó megalapításának: producerként dolgoztam a Doll Skin nevű csapattal, és próbáltam megfelelő céget találni számukra. Végül jobbnak láttam, ha magam veszem kézbe az ügyeiket. Olyannyira sikerült beindítani őket, hogy ma már a Warped turnén szerepelnek, szóval sínen van az ügyük. Azóta csomó zenekart szerződtettünk a kiadóhoz, nálunk dolgozik például az Autograph és Mark Slaughter is. Mindezek tetejében tavaly sikerült beolvasztani az EMP-be a legendás Combat kiadót, ami most az EMP labeljeként kizárólag thrash-kiadványokra koncentrál. A zenekarokat stílus szerint soroljuk be a különböző labelekbe, az EMP viszi a klasszikus rockot és a mainstream cuccokat, a Combat a thrasht, az EMP Underground pedig a legsúlyosabb death metalt és grindcore-t.

Ezek szerint nyilván hiszel még a fizikai hanghordozók létjogosultságában…

David: Így igaz, mert a rockzenét szeretők továbbra is vásárolják a lemezeket, ebben a közegben van értelme fizikai hanghordozókra dolgozni. A vinyl különösen jól megy manapság. A Doll Skin merchandise-szempontból például elképesztően jól teljesített a legutóbbi Warped turnén, és nem csak a lemezeladást tekintve. Úgy tűnik, még mindig létezik az a réteg, amelyik értéket lát abban, ha a koncert után a merch-sátorban a zenekartól dedikált CD-ket, posztereket, könyveket vásárolhat. Az emberek bírják a retrót, főleg a metal műfaj hívei. Most már a kazetta is visszatérőben van, számos kiadvány jelenik meg szalagon. Nyilván tisztában vagyok a digitális platform térhódításával, hiszen van egy fiatal brazil bandánk, a Semblant, akik eszelős digitális számokat, 13 milliós lejátszásokat produkálnak a Youtube-on, de még így is azt mondom, hogy nem lehet kizárólag a digitális lejátszásokra alapozni. Vannak fiatal csapatok, akik nem képesek digitális úton sem megtalálniuk a közönségüket. Sok függ attól, ki milyen stílusban utazik. Az egyik műfaj működik a digitális világban, a másik viszont nem.

A Streaming szolgáltatásokról, a Spotifyról és a Deezerről mi a véleményed?

David: Alapvetően kiváló ötletnek tartom, és csak támogatni tudom, hogy minden zene mindenki számára elérhető legyen bármikor és bárhol. Ugyanakkor ennek az érmének van egy másik oldala is, ahol mi, azaz az előadók, dalszerzők állnak, akiknek bevételre kellene szert tenniük a lejátszások után. Ez azonban nem működik, mert anno olyan zeneipari szerződéseket írtunk alá, amelyek ezt a platformot nem rendezték megfelelően, és a Deezer például ezt a kiskaput használja ki. A szakma persze már látja, hogy ez így nem mehet tovább, a Grammy-díjakat odaítélő National Academy of Recording Arts and Sciences rendkívül proaktív módon áll a problémához, amit nemrég Washingtonba is elvittek, hogy felhívják a törvényhozás figyelmét rá. A szerzői jogokról szóló első idevágó passzust valamikor 1906-ben foglalták írásba, majd 1972-ben készítettek törvénymódosítást rá, azóta viszont hozzá sem nyúltak. Gondolhatod, mennyire lehet naprakész… Mindenesetre üdvözítő, hogy az Akadémia most beleállt az ügybe és megpróbálja keresztülvinni a törvénymódosítást, belefoglalva minden streaming szolgáltatást érintő szabályozást. Mindenki tudja, hogy a változtatás elkerülhetetlen ebben a kérdésben, és szerencsére azt látni, hogy a konszenzus is megszületett, mindenki akarja, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba, még odafent a Kongresszusban is, a Capitolium-dombon. Érdekes egyébként, hogy leginkább Amerikát érinti ez a probléma, pont az ósdi jogszabály miatt. Amerikán kívül sokkal eredményesebben szabályozzák a streaminget. Csak mi vagyunk lemaradva, mert eddig baromi kényelmes volt egyeseknek, hogy ezernyi előadó súlyos dollármilliókat termel a cégek számára. Abból a körből senkit nem érdekelt, hogy a művészek nincsenek megfelelően honorálva. Most azonban már látszik a fény az alagút végén!

www.davidellefson.com
davidellefsonbasstory.com
altitudesandattitude.com
www.megadeth.com
emplabelgroup.com

Danev György


2019. február 2. 06:59

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA