MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Cult Devil: Miskolcon mutatkozik be az új felállás

Orczy Rafaelt még a miskolci zenei színtérről ismerem. Egyszer még egy próbaéneklésen is járt a zenekaromnál, aztán később elköltözött a városból. Koncerteken azért találkoztunk, dumáltunk, de igazából a Cult Devil felbukkanása kapcsán kaptam fel a fejem, hogy mennyire jól áll neki ez a vonal. Most, hogy Miskolcra jönnek az új felállással, gondoltam itt az ideje egy interjúnak.

2017-ben alakultatok, mi volt a cél akkor?

Az első perctől kezdve nem egy cover, hanem egy tribute zenekar összehozása volt a cél, autentikus hangzással megszólaltatni a 'The Cult' slágereit.

A tribute-nak az a nehézsége, hogy nem csak hangról hangra kell jól eljátszani a dalokat, hanem a feelinget is át kell tudnia adni. Hosszú évek óta gondolkoztam egy The Cult tribute műsoron, de ez csak 2017-ben öltött formát.

Riki és Ragadics is eltűnt a zenekarból… Miért? Mostani felállásban kik vannak? Ki hol játszott vagy játszik? Ez a felállás adott már koncertet?

Riki a Junkies mellett még másik két formációban is játszott a Cult Devil-el párhuzamosan, és sajnos nagyon sokszor ütköztek a koncertek - ilyen esetekben Solti Ferenc „Franky” ugrott be kisegíteni basszusgitáron az R-GO-ból- vagy a próbák időpontjai, idővel úgy döntöttünk, hogy egy olyan emberre van szükségünk, aki 100%-ban ránk tud koncentrálni. Így került a basszusgitáros posztra a Machine Mouse-ból ismert Rubé Norbert.

Raga külföldön kapott munkát, így új dobos után kellett néznünk. A dobok mögé a szegedi Gajda Ferenc ült be. Egyik gitárosunk Donka Richárd (Born33, Head for the Sun), akivel korábban két másik formációban is játszottam; a másik pedig Varga András (Steel Orange, Unisex).

A zenekarunkban többször is megfordultak vendégek, például Ganxsta Zolee a dobok mögött vagy éppen Big Daddy Laca basszusgitáron, illetve már az említett Solti Franky is.

Ez a jelenlegi felállás annyira új, hogy szülővárosomban, Miskolcon fog debütálni január 24-én, ahol kereken tíz éve adtam utoljára koncertet egy másik zenekarommal. Nagyon nagy öröm számomra, hogy ismét Miskolcon játszhatunk, és annak is örülök, hogy ennek a Collins Rock Klub ad helyet, ami egy belvárosi rock színtér és októberben váltott erre a profilra. Tudtommal nagy szükség volt már egy kaliberű klubra a városban.

The Cult mely korszakát, lemezeit, dalait tartjátok műsoron? Mennyire változik a program?

Az etalon számunkra hangzásban és megjelenésben is, a 2001-es Los Angeles-i „Beyond Good And Evil” koncert DVD anyaga. Ez talán a mai napig a Cult legjobb rögzített koncertje.

Nálunk főleg a Love, Electric, Sonic Temple és Beyond Good and Evil albumok dalai adják a koncert gerincét, de folyamatosan bővítjük a repertoárt. A műsor igazából attól függ, hogy mennyi időt kapunk egy adott helyen, vagy mi a hely kérése, ahol éppen játszunk.

Fellépési lehetőségek – eddig hol játszottatok? Külföld?

Budapesten a Hard Rock Caféban játszunk évi két alkalommal, 2019-ben a Rockstar Meetingen is felléptünk, illetve állandó vendégei vagyunk a Backstage Pubnak, a ROBOT-nak, a Route66-nek, csak hogy pár budapesti helyszínt említsek… Illetve tavaly óta motoros fesztiválokra is kapunk meghívást és persze járjuk a vidéki klubokat is.

Váry Marci (Kiss Forever Band) próbálja kicsit egyengetni az utunkat külföld felé, de mindenki tudja, hogy a Cult mindig is rétegzene volt, nem olyan népszerű, mint egy Guns N'Roses vagy az AC/DC, amiből szinte korlátlan tribute bandát el lehet adni. Ami nagyon meglepő, hogy Dél-Amerikából sokan követnek minket, és több helyről kaptunk ajánlatkérést (Chile, Argentina, Kolumbia), de nyilván az útiköltség miatt ezek nem reális célpontok még. Jelenleg egy kisebb német és angol túrát próbálunk leszervezni.

Emellett többször játszottunk együtt a Mátyás Attila Band-el, aminek a törzsközönségének a 70-80%-a imádja a Cult-ot és mindig hatalmas közös bulikat sikerült adnunk.

Legközelebb a Collinsos buli után Budapesten játszunk, február 22-én a Route66-ben, majd április 4-én Dunaújvárosban a Kaptárban lehet velünk találkozni, május elején pedig egy Robotos koncert jön majd - ez még a napokban lesz konkretizálva-, és ezeken a koncerteken a vendég minden egyes alkalommal a HatsBand lesz.

Illetve, ahogy mondtam, március-április környékére próbálunk egy 2-3 állomásos angliai mini-turnét tető alá hozni.

Szokásos, szinte kötelező kérdés: találkoztatok már a Cult tagjaival vagy koncerten láttátok őket?

Én 2006-ban személyesen találkoztam Ian Astburyvel a Volt Fesztiválon, a koncert után. Sajnos beszélgetni nem sikerült vele, csak autogramot kaptam tőle. Többször volt szerencsém őket itthon is látni, illetve 2001-ben egy kb. 300 fős klubkoncerten láttam őket Floridában.

Előzenekarotokról mit kell tudni?

A vendégünk mostanában – ahogy már említetem- a HatsBand zenekar, ami egy öttagú formáció, ők leginkább dallamos rockot játszanak, de megtalálhatóak benne a metál elemei is. A HatsBand legfontosabb mérföldkövei: 2019 tavaszán a Marock tehetségkutatót nyerték meg, majd ezt követően nyáron a Barba Negra színpadán zenélhettek a legendás ős-Dinamit felállás előtt. Felléptek még a Zorall Sörolimpián, a RockBörzsöny fesztiváljain, és visszatérő vendégek a dunaújvárosi Kaptárban is. Olyan zenekar ez, amelynek a tagjaival a koncert után le lehet ülni egyet sörözni.

PAYA


2020. január 22. 11:17

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA