MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Csinibaba a Dunán

Különleges környezetben, egy hajó fedélzetén tartották meg az Extázis héttől tízig elnevezésű könnyűzenei filmklub 2017/2018-as évadának utolsó vetítését. A közönség ezúttal a Csinibaba című vígjátékot tekinthette meg. A házigazda, Gelencsér Gábor vendége a film rendezője, Tímár Péter volt.

Rendhagyó helyszínen, a TRIP hajó fedélzetén került sor a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram könnyűzenei filmklubjának utolsó vetítésére. A rendezvény kimozdult a moziteremből, így a nézők a film mellett a Duna és a kivilágított Parlament látványában is gyönyörködhettek.

Tímár Péter szórakoztató klasszikusa, a Csinibaba ezúttal is magával ragadta, jókedvre derítette közönségét. A rendező elmondta, hitvallása szerint „egy jó film magát készíti el”. Önálló, instabil entitásnak tartja a filmet, amely ha létre akar jönni, minden akadály eltűnik az útból. Ilyenkor a stáb tagjai és a szereplők inspiráltak, a rendezőnek pedig kötelessége mindenki véleményét meghallgatni, mert sosem lehet tudni, kinek lesz egy igazán jó ötlete, kin keresztül „üzen a film”.

A Csinibaba megjelenése pillanatától nagy siker volt, több mint hatszázezer nézőt vonzott a mozikba, és megosztott fődíjat kapott az 1997-es Magyar Filmszemlén. Az esemény filmtörténeti szempontból is jelentős volt, hiszen szórakoztató film korábban még soha nem tudta elhozni a Filmszemle fődíját.

 Tímár Péter számos érdekességet osztott meg a közönséggel a film készítésének körülményeiről. Elmondta többek között, hogy a színészeknek számos jelenetet rendhagyó módon kellett eljátszaniuk. Gyorsítva, lassítva, vagy éppen visszafelé. Azt is elárulta, hogy nem szeret a szereplőkről közeli felvételeket készíteni, mert akkor nem látszanak a színészek gesztusai, „az operatőr ellopja a karakter felét”.

A Csinibaba méltó lezárása volt az Extázis héttől tízig könnyűzenei filmklub 2017/2018-as évadának, melynek keretében korábban a Kopaszkutya, az Omega, Omega, Omega, az Eszkimó asszony fázik, a Kutya éji dala, az Ex-kódex, a Jégkrémbalett és a Rocktérítő című alkotásokat tekinthette meg a közönség.

KÉPGALÉRIA ITT!


 

 

2018. július 12. 13:15

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA