MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Half Note City a BUDAPEST MUSIC EXPO-n

Beszélgetésünk Makkay Imre gitárossal azért is rendhagyó, mert ő nemcsak a Half Note City gitárosa, hanem a Budapest Music Expo egyik kiállítója és a Hangszeresek Országos Szövetségének tagja is. Történetünk során ilyen együttállásra (fellépő, tag, kiállító) még nem volt példa.

Mik a terveitek az év második felére?

Az év második felére azaz őszre, koncertsorozatot tervezünk, már meg is van néhány állomás és folyamatosan keressük, szervezzük az újakat.
Még december előtt szeretnénk felvenni egy kislemeznyi anyagot és karácsonyra kihozni.
Háttérmunka tekintetében pedig alig várjuk, hogy sorra kerüljenek a számírós zenekari próbák, rengeteg új ötletünk van ugyanis.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Nem éppen a legjobb irányba tendál a futtatott zenei felhozatal tekintetében. Persze mindig akadnak kivételek. De amíg sorra jelennek meg a zenélni, énekelni nem tudó előadók művei, addig nem sok jót remélhetünk. Viszont a popzenei mainstreamen kívül megjelennek eredeti projektek, ezekre kellene több figyelmet irányítani.  És időnként irányul is és akkor ütnek, mint a buszekerék.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Negatív trend, hogy nem a zene a lényeg, hanem a körítés. Teljesen felborultak az arányok.

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Nem ebből élek, de ez nem is volt tervbe véve.
Kevés embernek sikerül megélnie a ebből, az átlag zenész sajnos hónapról, hónapra él. A tanítással tudnak állandóságot vinni a bevételeikbe, aki szereti annak ez pozitívum, aki viszont nem szeret tanítani annak egy rémálom. A jól futó zenekaroknak viszont „szerencséjük” van, jó menedzsmenttel párosulva ők „megélnek” belőle.

Mennyit keresel egy évben?

Ezt most nem kötném az orrodra :D

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Az átlag zenész a koncertekből szerzi a bevételei nagy részét, jogdíjjakból és lemezeladásból a legismertebbek kivételével, elenyésző összegek futnak be, ami még zsebpénznek sem elég.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Ahogy észrevettem misztikus ködbe vonják A zenészt és azt hiszik lábát lógatva éldegél. Az embereknek fogalmuk sincs arról mennyi munka rejlik egy színpadi produkció mögött, ezen minden alkalommal ledöbbenek.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Konkrét tippekbe nem bocsátkoznék, de úgy látom az itthon kevésbé ismert, kissé elvontabb, jazzesebb műfajok képviselői kijutnak külföldre, ismerik is őket-már jelenleg is komolya sikereik vannak kint-itthon pedig a magyar zenehallgató lakosság nagy része azt sem tudja mi fán terem.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

em szeretem a szót, hogy tehetség kutató, a tehetségkutatók nem tehetséget kutatnak, hanem jeleneleg eladható zenét keresnek. És mivel a lakosság az országosan fogható rádiók kínálatából „tájékozódik” , az általuk megtalált tehetség zenei stílusa is ebbe a szűk sávba fog esni. Most ide kell biggyesztenem, hogy tisztelet a kivételnek. Az viszont pozitívum, hogy ráirányítják a zenére a figyelmet, ügyesen kihasználva, ebből még előny kovácsolható.

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Nagyon sok olyan zenész van itthon, aki rendkívül jól képzett technikailag, bár talán kevesen mernek kísérletezni a szokatlanabb zenei megodásokkal.

Növeli a zenészek számát, hogy olcsón lehet hangtechnikai eszközöket venni (3 ezerér’ két kínai mikrofon kábellel :D ) és túl sok a fellépési lehetőség. Ez egyrészről nagyon jó dolog, másrészről viszont néha meglepő színadi „produkciókat”eredményez :D Mindennek ellenére szerencsére a gitármánia, dobmánia és egyéb utánpótláskereső táborok minden évben sikerrel zárulnak és folyamatos inspirációval tartják ébren a gyerekek szemét ami néhány év múlva mindenképpen eredményt fog hozni és ez nagyon fontos és jó.

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Sok van és szerte az országban mindenfelé, csak annyit hiányolok, hogy a legnagyobbak mellett nem tűnik fel több feltörekvő, vagy kevésbé ismert zenekar. De ahogy nézem nem tűnnek... Lehet, hogy a fesztiválokra sem a zenekarok miatt járnak az emberek?

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Azt veszem észre, hogy a klubbokba inkább inni járnak az emberek, nem zenét hallgatni, hiszen zenét hallgatni mindenhol lehet (otthon, kocsiban, metrón stb..) és nincs olyan vonzereje az élő produkciónak. A vonzerő a show-ban van meg a haverokban/csajokban, a bódulatban és ennek az összes lehetséges permutációjában. Szerencsére akad néhány kivétel, ahová az emberek kifejezetten a zenéért mennek. Na az ilyen helyeket imádom és jó végig nézni ezek közönségén is.

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Szerintem az lendítene igazán nagyot, ha a média, a kereskedelmi televíziók, a rádiók gyakrabban nyitnának az új zenei irányokra, nem csak egyre, többre. Becsepésznének a lejátszólistába, jazz műfajokat, alternatív irányokat, underground zenét, borultat, érvágósat, népzenét, akusztikusat, afrikai zenét és még sorolhatnánk tovább, de a lényeg az lenne, hogy az emberek füle nyitottabbá váljon más műfajokra. És ezalatt nem azt értem, hogy mondjuk a legkeményebb free-jazz kell, hogy ömöljön öt percenként a rádióból, de ha valaki naponta meghallgat 3 darab emészthetőbb jazzt a kedvenc adóján, akkor nem fog rögtön finnyogni a szó hallatán, netán még meg is szereti és még egy koncerthez is kedvet kap.  És ahogy látom az ilyen jellegű új kezdeményezések pozitív visszajelzést keltenek. A nemmondommelyik fesztivál világzenei színpadánál tombolt a közönség az afrikai zenére. Azután pedig a kelet európaira. Hú de jó volt látni 

Makkay Imre

http://www.halfnotecity.hu/

https://www.facebook.com/HalfNoteCity

https://www.youtube.com/watch?v=P1IYbTpuzt4

https://www.youtube.com/watch?v=X8QM3FRuDWc

2014. szeptember 14. 21:09

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA