MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Petendi Tamás - Hendrix a keret…

Engem büszkeséggel tölt el, ha szűkebb pátriámból, Miskolcról elszármazott zenészek országos szinten lesznek ismertek és elismertek. Először Vertig Józsi barátom, zenésztársam keveredett Tátrai Tibi mellé, majd Kerékgyártó „Füles” István került be a RABB (Török Ádám) lovagrendjébe, mostanában pedig Petendi Tomnak kezd beérni a „babérlevél”. Szerény, halk szavú embernek ismerem, de mikor fölmegy a színpadra, és Hendrixet kezd tolni a gitárján, akkor elszabadulnak az indulatok. A Happy Bluesday tizenötödik születésnapja alkalmával és egy Message To Hendrix koncert apropóján gondoltam arra, hogy őt is be kéne mutatni a nagyérdeműnek. Olvassátok!

Az a tisztesség ért, hogy néhány hete Tátrai Tibi, egy vele készült interjúban úgy emlegetett, hogy te még tőle is jobban játszol Hendrixet, illetve, hogy szeret veletek muzsikálni. Milyen út vezetett idáig?

Miskolcon kapott el a gépszíj, mármint a gitár, a zene, a blues, a rock and roll, mikor középiskolás lettem. A kezdeti inspirációt családi részről kaptam, édesapám – aki a hatvanas években ugyancsak zenélt és nem utolsó sorban megemlítendő, hogy zenekarával az első Ki Mit Tud?-ot megnyerték 1962-ben– otthoni zongorázásokkal és gitározásokkal erős hatást gyakorolt rám. Hamar megkaptam az első gitáromat- ez nagyjából a középiskola első osztályára tehető- és végleg el is dőlt számomra, hogy a gitározás életem végéig központi helyen lesz. Eleinte magamat képeztem, hallás alapján tanultam a nagy legendák híres számait, majd elég hamar Kerékgyártó „Füles” István otthonában találtam magam az első gitárórán. Sajnos ő már nincs közöttünk, de joggal nevezhetem minden idők legnagyobb miskolci gitárosának. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nála szívhattam magamba a gitározás legfontosabb alapjait. Kikötötte az egyik órán, hogy egy hónapom van rá, hogy összerántsak egy zenekart. Én szót fogadtam és nagy büszkén vittem a TDK D60 kazettán a próbán felvett anyagot. Füles belehallgatott, majd közölte velem, hogy már aznap este előzenekara leszünk a Blues Drinkers-nek. Életem legnagyobb élménye volt, amikor megkaptuk az első komolyabb tapsot. Sokat játszottunk ezután egy színpadon, gyakran vendégeskedtem a különböző zenekaraiban. 2004-ben felköltöztem Pestre és itt folytatódtak zenei kalandjaim…
A legnagyobb inspiráló erőt mindmáig Jimi Hendrixtől kapom és többek között ennek is köszönhető, hogy Tibusszal nagyon megtaláltuk a közös nevezőt, mivel ő is fanatikus Jimi drukker. Nagyon boldog vagyok, hogy jó pár alkalommal zenélhettem már vele és az, hogy Hendrix-szel kapcsolatban ezt nyilatkozta rólam, az rendkívül nagy büszkeséggel tölt el. Egyébként nagy tisztelője vagyok Tátrai Tibinek, gyerekkorom óta az egyik legnagyobb kedvencem.

Fussuk át a korai és jelenleg is működő zenekaraid listáját!

Az első zenekari próbálkozásaim a 90-es évekre tehetők. Annak idején gazdag zenei élet jellemezte a miskolci éjszakát. A Füles-féle formációk szinte mindegyikében szerepeltem sok-sok alkalommal - Blues Drinkers, Long Step Jazz Trio, LegiTeam. Játszottam a STÁB zenekarban is és idővel természetesen megalakítottam első komolyabb bandámat is, a Tax Free-t. Ebből a bandából alakult ki a mai Happy Bluesday, ami immáron 15 éve működő sikeres csapatom. Miután Budapestre költöztem, létrehoztam egy Hendrix tribute zenekart, a Message To Hendrix-et. A banda egyre nagyobb hírnévnek örvend, büszke is vagyok rá. A harminchat, Földön eltöltött évem alatt megfordultunk már rengeteg pesti szórakozóhelyen, nagyobb fesztiválokon és egyre több vidéki városban is és remélem külföldre is eljutunk hamarosan. Régi vágyamnak tettem eleget miután 2012-ben megalakítottam a Petenders névre hallgató zenekaromat, amiben saját zenei ötleteimet valósítom meg. Született egy bemutatkozó EP is, és sok őrült bulit nyomtunk. Most tagcserék miatt átalakulások vannak, de a friss felállástól nagyon sokat várok. Dolgozunk gőzerővel, hogy újra berobbanjunk ezzel a zenekarral is.

Zenei vonal/stílus választása miként alakult az évek alatt?

Sohasem játszottam autentikus bluest, leginkább a keményebb, hangosabb blues áll közel hozzám, aminek az alapjait még Hendrix rakta le a hatvanas évek végén. A blues, a blues-rock, a rock and roll az, ami igazán megmozgat. Van néhány örök kedvenc, ami menthetetlenül végigkíséri az életem, ilyen Hendrix, Clapton és az AC/DC. Egyszerűen megunhatatlanok. Hendrixet nem kell bemutatnom, Clapton eszméletlen dalszerzői képessége az, amitől térdre esek, Angus-ék bandájától meg azonnal bepörgök és biztonság kedvéért a kocsiban tartom a teljes diszkográfiát. Mára rengeteg új kedvencem is van, de ami a legtöbben közös, az az, hogy hús-vér emberek hangszereken, élőben játszanak! Nincs mese, én már csak ilyen ódivatú csávó vagyok!

Hendrixet, illetve a többi feldolgozást milyen felfogásban játsszátok?

Hendrixnél szerintem a legfontosabb, hogy a lényeget emeljük ki, azt, ami igazán fontos. Értem ez alatt például a megszólalást, ebben szeretek minél eredetibb lenni, minél autentikusabb eszközökkel operálni, gondolok itt a Marshall erősítőre vagy a Stratocasterre. A többi kütyü nem olyan fontos. Sosem tanultam meg egy az egyben a számait, nem ez a lényeg szerintem. Egyfajta keretként gondolok a játszott dalokra, amibe beletöltöm a saját energiáimat és jól kitombolom magam benne. Talán ezért olyan sikeres a Message To Hendrix, mert nem másoljuk, hanem átszűrve magunkon, létrehozunk valamit, ami hasonlít az eredetire, de nem ugyan az. Ez a hozzáállás jellemző a többi zenekarom által játszott feldolgozásokra is.

Gondolom, a zenélésből nem élsz meg, mennyire könnyű összeegyeztetni a „polgári” elfoglaltságaidat a zenekarosdival?

Nem a zene a fő megélhetési forrásom jelenleg, az informatikai szakmában dolgozom és szerencsére nem jelent gondot a két dolog összeegyeztetése - köszönhető ez a jó munkahelyemnek is.

A gyakorlás mennyiségéről, fontosságáról egy bizonyos rutin után másként gondolkodnak a zenészek. Te hogy állsz ezzel, illetve a tanítással?

A gyakorlás minden napos, leginkább rájátszok felvételekre és szórakozva nyúzom a gitárt. Elég nagy ösztönösség van a gitárjátékomban, a vérverejtékes skálázós gyakorlás nem az én asztalom. Ehelyett inkább a dalszerzésbe fektetem energiáimat. Legújabban az akusztikus gitáromon fejlesztem magam, különösen a pengető nélküli játékot, amiben sokat kell még fejlődnöm. Mindig van valami új, ami felizgat, neki kell mennem és elsajátítanom, ez a megoldás. A tanítás nem volt nálam domináns sosem, de most van pár tanítványom, akikkel szuper a munka.

Katona Tomival volt egy duótok, tv-ben is ment adásban néhány koncert. Ő Amerikában ragadt, neked mennyire lengedezett a külföld a szemed előtt?

Tomival ezeréves barátok vagyunk, mióta Amerikában él, ritkábban zenélünk együtt. Voltam kint nála Texasban három hónapig, ez óriási hatással volt rám. Minden gitárosnak el kell jutnia egyszer a Texas blues hazájába és inspirációt kell ott szereznie, ha ebben a stílusban tevékenykedik! Igen, vele volt egy duónk, a Double Magic Tom, amivel Jimi és Stevie Ray Vaughan számokat játszottunk, nagy sikerrel. Sok televíziós felvétel készült és került adásba, nagyon szerettem azt az időszakot. Persze bármikor életre kelthető ez a duó, ehhez csak a 7000 mérföldes távolságot kell leküzdenünk…
A külföldi karrier foglalkoztatott - nagyon is! Próbálkoztam is vele, de leginkább arra volt ez jó, hogy reálisan lássam a lehetőségeket külhonban. Lehet, hogy könnyebb előre jutni és zenéből megélni külföldön, például Amerikában, de emellett rengeteg kompromisszumot kell kötnie az embernek, amin azért el kell gondolkozni egy idő után. Úgy hozta a sors, hogy itthon kell, hogy csináljam a dolgaimat, az hogy a jövő mit hoz, majd kiderül…

Hangszerek, felszerelések?

Eléggé letisztult mára a felszerelésem, jó ideje az öreg ’72-es Marshall JMP50 erősítő zajong a hátam mögött, a hozzá tartozó 4x12 greenback ládával. Kellene még egy láda, hogy fejmagasságban tudjam tekerni a potikat, de ahhoz egy roadot is be kellene újítanom. A viccet félretéve, szeretem, ha nagy felületen szól mögöttem a gitáralap, különösen a Hendrix formációval. Négy gitárom van jelenleg, egy Fender American Vintage Reissue 60 és egy 70 Strat, egy Gibson Les Paul Junior és egy Epiphone Dove akusztikus.Volt régen sok-sok Fenderem, de kiütéssel győzött az előbb említett kettő. A pedálboardom egy gyakran változó halmaz… Van benne sok jó overdrive, fuzz, wah, leslie, meg vibe, meg minden. Sok effektet jómagam építettem annak idején, a szakmámból adódóan érdekel a dolog. Büszke vagyok rá, hogy a kilencvenes évek elején, szerintem az ország első Univibe klónját építettük meg faterommal.

Emlékszem, amikor a panellakás szőnyegén doboz nélkül először megszólalt a pedálkából a „Machine Gun” hangzás. Na, azt sosem felejtem el! Nagy becsben őrzöm azóta is.  Csináltam még Octavia effektet is, ez Katona Tominál van Dallasban. Régebben nagy gitár kütyü mániás voltam, de rájöttem, hogy inkább a gitározásra fordítom az energiáimat, mintsem, hogy azzal foglalkozzak, milyen IC van az Ibanez TubeScreameremben. Ami érdekes dolog nálam, hogy balkezes vagyok, viszont jobb kézzel gitározom. Ez nem tudom, hogy előny vagy hátrány, minden esetre sok legendás gitáros is hasonló cipőben jár.

A zenében mit szeretnél elérni a későbbiekben?

Minél több örömöt átélni a zene, a gitározás segítségével, sok nálam nagyobb tudású zenésszel együtt dolgozni, akiktől elleshetek fortélyokat, híres színpadokon fellépni és maradandót alkotni.

PAYA
Fotó: Kurucz Attila

2014. szeptember 10. 21:24

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA