MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

WINGER - Jobb napokban bízva (második rész)

A válogatott zenészóriásokból álló Winger hosszú kihagyást követően örvendeztette meg ismét híveit azzal, hogy új stúdióalbumot készített. Az egykoron több millió lemezt eladott amerikai kvartett április 18-án rukkolt elő hatodik lemezével, mely a korábbi Winger művekhez méltó módon, változatosabbnál változatosabb dalokkal, és sziporkázó hangszeres játékkal szórakoztatja a komoly, érett hard rock muzsika kedvelőit. A Better Days Comin’ címet kapott alkotás kapcsán Kip Winger énekes-basszusgitáros, Reb Beach gitáros, Rod Morgenstein dobos, és John Roth gitáros egyaránt nyilatkozott magazinunknak, mind általánosságban, mind az őket érintő, specifikus kérdésekben.

Rod Morgenstein, a Berklee professzora

Akárcsak közvetlen elődje, a Better Days Comin’ album is igyekszik felölelni és definitív módon reprezentálni a zenekar teljes munkásságát azzal, hogy integrálja a korai idők közérthetőbb tónusát, illetve a később kidomborított, súlyosabb, progresszívebb zenei mivoltotokat.

Úgy gondolom, hogy ez mindig jellemző volt ránk. A Hungry komolyzenei hatású, vonós bevezetője abszolút nem számított konvencionális megoldásnak a ’80-as években, vagy gondoljunk csak a Seventeen funk gyökerű, szinkópált riffjére, vagy a gitárszólót követő két ütemre, melyben a dobtéma van kiforgatva önmagából. Említhetném még a Headed For A Heartbreak megnyújtott gitárszólóját, illetve a gitár/billentyű ostinato fölé tett dobkiállásokat. Láthatod, hogy már az első lemezünknél tetten érhető volt ez az eklektikusság, de azt elismerem, hogy a későbbi munkáinkon nyilvánvalóbban, direktebb módon domborodnak ki eme törekvések.

Szerinted a Hungry klipjétől anno elolvadó tinilány és a kevésbé jólfésült későbbi Winger anyagok rajongója képes egymással „kéz a kézben” járni?

Pontosan ez teszi a Wingert érdekessé. A zenénk különböző síkokon és szinteken értelmezhető, attól függően, hogy éppen ki a hallgató. Alapjában véve egyenes rockmuzsika a miénk, ugyanakkor bőven tartogat olyan harmóniákat, dallamfordulatokat, és ritmusképleteket, melyek elsődlegesen a zenészek számára lehetnek érdekesek, izgalmasak. Szerintem az elmúlt lemezeinken is akadnak olyan részek, amibe a régi rajongó, vagy, ahogy te mondtad, „a Hungry klipjétől anno elolvadó tinilány” is képes belekapaszkodni.

Lehet különbséget tenni az amerikai és az európai Winger rajongó között?

A rockzenét kedvelő emberek nagyjából ugyanolyanok mindenhol, nem lehet őket regionális szinten elkülöníteni. Az viszont igaz, hogy az európaiak jóval nyitottabbak. Az ’50-es, ’60-as években az amerikai jazz muzsikusok pontosan azért fektettek hangsúlyt Európára, mert úgy találták, az ottani emberek befogadóbbak a zenéjükre. Ez a teória a mai napig megállja a helyét, ami egy olyan csapatnak kimondottan jó, mint a Winger, amely felvállalja a kockázatot, és nem a biztosra megy.

A Better Days Comin’ dobhangzása tanítani való. Hogyan abszolváltátok ezúttal a stúdiómunka eme köztudottan kényes részét?

Normál esetben, ugye, a dobfelszerelés és a kontroll szoba üvegfallal van elválasztva egymástól. Most azonban úgy döntöttünk, hogy a cuccot közvetlenül a keverőpult mellett állítjuk fel, a kontroll szobában. Kip, aki producere és hangmérnöke is a lemeznek, mindössze 2-3 méterre állt tőlem, ami nagyban megkönnyítette a kommunikációt. A mikrofonozási metóduson viszont nem változtattunk. Minden dob saját mikrofonnal rendelkezett, illetve két térmikrofont helyeztünk el a teremben. Kip folyamatosan kisérletezett a különböző típusú mikrofonokkal, de ez teljesen szokványos, lévén, a dobok felvétele egy meglehetősen hosszan elnyúló procedúra.

A dobtémákat hogyan szoktad kidolgozni?

Minden lemezfelvételnél igyekszem előnyt szerezni magamnak azzal, hogy néhány nappal a tényleges stúdiómunka előtt felkészülök a dalokból, illetve kidolgozok néhány markáns témát. Azt hiszem, ezen ötletekkel gördülékenyebbé tudom tenni a procedúrát. A tempók nagy része viszont élesben alakul ki, a felvételek folyamán. Nincs két egyforma nekifutás, néha a legjobb dolgok akkor születnek, amikor még a dobszéken fészkelődöm. Friss és kreatív, amikor teret adunk a rögtönzésnek, és hagyjuk, hogy a zeneszerzés ott, helyben történjen meg. Azt is szeretem, ha visszajelzést kapok a producertől, mert egy másik ember prespektívája érdekes ötleteket képes generálni. Az első Winger albumon a Seventeen gitárszólója után hallható tempó is így alakult ki. A producer javasolta, hogy üssek valami olyat, amit azelőtt még nem hallhattunk rock kontextusban.

Egyszerűbb ma a stúdiómunka, mint annak idején volt?

Igen, de ennek egyetlen oka van – Kip hatalmas rutinja a produkciós munkát illetően. Nyilván, mi magunk is nagy tapasztalattal rendelkezünk, de a stúdiózás még számunkra is hosszú, és sokszor megerőltető munka. A technológiai újítások több szempontból is lehetővé tették a könnyebb hangrögzítést, ugyanakkor magukkal hozták az opciók sokasodását, melynek következtében a tényleges folyamat hosszabbá vált.

Dobosként éppúgy találsz élvezetet az egyenesebb tempókban, mint a komplex ütemekben?

Imádom a kihívást, hogy különböző műfajokban kell helytállnom, miközben a saját stílusomat is bele kell vinnem az adott zenébe. Teljesen mindegy, hogy egy olyan szimpla dalról van szó, mint a Can’t Get Enuff, vagy egy olyan összetett témáról, mint az 5/4-ben fogant Tin Soldier, a kulcs az, hogy komolyan kell venni a feladatot. Igazán akkor lehet életet lehelni egy dalba, ha a zenész megfelelő, odaillő részeket játszik fel, és nem próbálja mindeáron előtérbe helyezni magát. Nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen a karrierem során lehetőségem nyílt különféle stílusirányzatokban tapasztalatot szerezni. A Dixie Dregs instrumentális rock/jazz/klasszikus/country fúziót valósít meg, míg a Rudess Morgenstein Project egy szerteágazó, progresszív formáció. A Jazz Is Dead egy improvizatív alapokon nyugvó csapat, mely a hangszeres játék minél szélesebb spektrumú kiterjesztését hivatott prezentálni, a Dream Theater basszusgitáros John Myung és a King’s X gitáros/énekes Ty Tabor társaságában létrehozott Jelly Jam pedig egy vokálcentrikus power trió. A Winger sok mindent felölel, de minden egyes dal ugyanúgy kihívást tartogat, és ugyanúgy örömet okoz.

Mit gondolsz, a Winger miért nem volt képes átmenteni a népszerűségét a ’90-es évekre, ahogy a Def Leppard és a Bon Jovi tette?

Ez roppant egyszerű: a Def Leppard a ’70-es évek végén, a Bon jovi pedig a ’80-as évek elején alakult. Mindkét alakulatnak elegendő idő állt rendelkezésére ahhoz, hogy megvesse a lábát, nevet szerezzen magának. A Winger viszont a ’80-as évek legvégén bukkant fel, és 1991-ben még nem tartott ott, hogy átvészelhesse azt a zeneipari változást, amit a Nirvana hozott el a Smells Like Teen Spirit dallal.

Mi a legjobb abban, hogy a Winger tagja lehetsz?

Óriási, hogy olyan tehetségekkel dolgozhatok, mint Kip, Reb, és John, az együtt töltött évek során elmélyült barátságunk mindennél többet jelent. Akárhányszor közös munkára készülünk, legyen az lemezkészítés vagy turnézás, minden alkalommal izgatottan várom, hogy újra összejöjjek a srácokkal. Velük mindig tinédzsernek érzem magam, és ebben semmi rossz nincs!

folytatjuk...

2014. augusztus 19. 07:15

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA