CARO EMERALD - Útban Budapest felé
Caroline Esmeralda van der Leeuw, azaz Caro Emerald az Amszterdami Konzervatórium jazz tanszakán diplomázott, 2010-ben kiadott első lemezével pedig egycsapásra a legismertebb popsztárok között találta magát. A Deleted Scenes from the Cutting Room Floor címmel megjelent album csak Hollandiában több mint 360 ezer példányban kelt el, és 30 hétig vezette az ottani toplistát, amivel megdöntötte Michael Jackson Thriller albumának rekordját. Világszerte másfél millió példány ment el a korongból, ami elég felhatalmazásnak bizonyult a művésznő számára a folytatáshoz. A 2013-as The Shocking Miss Emerald album hasonlóan sikeressé vált, a brit listákon rögvest az első helyen kezdett. A széria azóta is töretlen, Emerald kisasszony jazzt és swinget popos közérthetőséggel ötvöző egzotikus muzsikája végérvényesen megtalálta útját a közönség szívéhez. A kétgyermekes anyuka február 26-án a Budapest Sportarénába is elhozza különleges hangulatú dalait, az alábbi exkluzív interjúban pedig bővebben is kifejti, mit várhat a közönség a fellépéstől.
Először is engedd meg, hogy gratuláljak második kislányod születéséhez! Kétgyermekes édesanyaként biztosan elég elfoglalt vagy. Mennyire van hatással az anyaság és a család a karrieredre?
Caro Emerald: Ha jobban belegondolok, a zenei pályámat nem befolyásolják a gyerekeim túlzottan. Én magam természetesen megváltoztam az anyaság hatására, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy a napi teendőkön túl igyekszem a lehető leghatékonyabban beosztani és eltölteni a maradék időmet. Ha az ember szülővé válik, átértékelődnek a prioritásai, teljesen más lesz a fontossági sorrend az életében. Azt tapasztalom, hogy anyaként ösztönösen azokra a dolgokra koncentrálok, amelyek igazán lényegesek, a kevésbé fontos ügyeket pedig a lehető legkönnyebben engedem el.
Februárban kelet-európai turnéra indulsz. Mivel a kislányod még csak pár hónapos, hogyan fogod menedzselni ezt a szituációt? Magaddal viszed a turnéra?
Caro: (nevet) Pontosan ez fog történni, hiszen még szinte újszülött, tehát nem hagyhatom magára! Pont ez a szép a karrieremben: nem kell a családot feláldoznom annak érdekében, hogy turnézhassak. Imádom a gyerekeimet, de imádok utazni és koncertezni is, szóval miért ne csinálhatnám úgy, hogy mindenkinek jó legyen, ha van rá mód?
A mostani koncertjeid műsora a tavaly kiadott Emerald Island EP köré fog épülni?
Caro: Pontosan, az elkövetkező koncertek gerincét e kiadvány adja majd. Amikor a zenésztársaimmal elkezdtünk gondolkodni a programról, éppen a stúdióban dolgoztunk, és úgy éreztük, hogy a legfrissebb, még ki nem adott dalainkból is el kellene játszanunk majd néhányat, mert nagyon passzolnak az Emerald Island koncepciójához és hangulatához. Ezzel persze már el is árultam, hogy az új dalokkal is az exotica műfajában kalandozunk. Ez a zenei stílus az 1950-es években jött létre, amikor az emberek először kezdtek távoli, egzotikus helyek, trópusi szigetek felé vágyakozni. Komoly inspirációt jelent ez a világ számomra már jó ideje, és ebből adódóan a hatása éppúgy tetten érhető a friss témákban, mint az előző munkáimban. A soron következő koncertek alkalmával a legfőbb célkitűzésem az lesz, hogy ezt az atmoszférát maradéktalanul megteremtsem. Az elképzelés szerint a színpad maga a messzi Emerald-sziget, ahol az időjárás trópusi, és csupa érdekesség történik, a zene pedig ezzel összhangban ringatja a közönséget ebbe a kellemes életérzésbe.
Az Emerald Island hat tétele és az új dalaid mellett miket hallhat még a közönség a koncerteken?
Caro: Nyilván fogunk játszani az első és a második lemezemről is, de még ki kell választanunk, melyek legyenek a szerencsések. A közönség sok dalomat akarja hallani, ezért nem lesz könnyű eldönteni, mi kerüljön be, és mi maradjon ki. Ezúttal egy feldolgozás is helyet kap a programban, a Nature Boy című klasszikushoz készítettünk csodálatosan szép hangszerelést, ami így tökéletesen illik az Emerald Island trópusi jellegéhez.
Úgy tűnik, egyre inkább elmerülsz ebben a zenei világban. Emlékszel még rá, hogyan fedezted fel magadnak a műfajt?
Caro: Nem igazán, mert a zene, mint olyan egész életemben körülvett. Emberemlékezet óta hallgatom a zene minden vállfaját, az alternatívtól a heavy metalig. Életem szerelme a zene. Az exotica műfajával való ismerkedésem körülményeit azért sem tudom egzakt módon meghatározni, mert ez a fajta muzsika mindenkiben benne van. Alapvetően a nosztalgiára, mint kollektív életérzésre építő zenei stílus, és mivel a nosztalgia eredendő emberi tulajdonság, könnyű kapcsolódni hozzá. Szinte észrevétlenül válik ez a zene az ember részévé.
A legutóbbi nagylemezed 2013-ban jelent meg. Tervezed, hogy készítesz egy harmadik teljes korongot valamikor a nem túl távoli jövőben?
Caro: Mindenképpen ez a terv, és már történtek is lépések ennek érdekében. Tavaly egyébként kihoztam egy második EP-t is MO x Caro Emerald címmel, amit a Grammy-díjas holland Metropole Orchest segítségével készítettem. Ami a következő nagylemezt illeti, egyelőre fogalmam sincs, mikor jelenhet meg, annyi azonban bizonyos, hogy ez lesz a legnagyobb volumenű stúdióprojekt, amiben valaha részt vettem. Mindenkit meg fogok lepni vele, még saját magamat is! Újra fogom értelmezni a világomat, a hangzásomat, erre készülök jelenleg. A zenei irányvonalat illetően még nem tudok mit mondani, mert a kreatív folyamat még nem nagyon indult be, de valami különösen frappáns dolgot tervezek, ez biztos.
Mit gondolsz, mi fogja jelenteni a legnagyobb kihívást a készülő lemezt illetően?
Caro: Szerintem az, hogy ne ismételjem magam, hogy ne használjak olcsó, elcsépelt trükköket. Szintén roppant fontos, hogy miközben készítjük, mindannyian jól érezzük magunkat és motiváltak legyünk. Ha fogcsikorgatás és szenvedés lesz a stúdióban, akkor egyszerűen nem fogom megjelentetni a lemezt…
Általában hogyan állsz neki a dalszerzésnek? A szövegek inspirálják a zenét, vagy fordítva?
Caro: Ez nagyon változó. Függ a mindenkori szerzőtárstól, hiszen mindenki más módszerrel dolgozik. Személy szerint nálam általában dallamok ugranak be először, amire véletlenszerűen dobálom rá a szavakat, amúgy mankóként. Ha ez megvan, akkor el lehet kezdeni a szövegek kidolgozását, amit általában Vincent DeGiorgio tesz meg, aki minden esetben csodás szövegeket alkot!
Óriásit fordult a zeneipar az utóbbi években. Szerinted van még értelme fizikai hanghordozón - CD-n, bakeliten - albumokat kiadni?
Caro: Tudod, ezt a kérdést magamnak is gyakran fel szoktam tenni. Nem tudom… Nyilván több összetevős dolog ez, és főleg attól függ, mely generációt szólítod meg a zenéddel. Az én esetemben ez különösen nehéz ügy, mivel a közönségemet nem lehet behatárolni, a 4 éves gyerekektől a 80 éves idős emberekig mindenki megtalálható a hallgatóságomban. Azért ha jobban szemügyre veszem azokat, akik a koncertjeimre járnak, azt látom, hogy inkább az érettebb felnőtt korosztály preferálja a zenémet, és ők azok, akik még vásárolnak CD-t és vinylt. Persze mindezt az első két lemezem fogadtatására alapozom, arról viszont fogalmam sincs, hogy 2018-ban mennyire állja meg a helyét ez a teória. Annyi bizonyos, hogy ma is úgy érzem, megéri 12-14 dalos albumokban gondolkodni. Remélem, hogy az idő engem igazol majd, mert nagyon nem szeretném, ha a karrierem hátralévő részében kizárólag EP-kre korlátozódnának a kiadványaim, ugyanakkor butaság lenne, ha nem tartanék lépést a világgal, ha nem figyelném, mi zajlik a zeneiparban.
Mi a véleményed az olyan streaming-szolgáltatókról, mint a Spotify? Szükséges rossz ez az előadók számára, vagy új lehetőségek kapuja?
Caro: Úgy hiszem, hogy mindenképpen új lehetőségként kell erre tekinteni. Amikor egy ajtó bezáródik mögötted, egy másik rögtön kinyílik. Persze van úgy, hogy időt kell adni az új perspektíváknak, hogy kiforrják magukat, nyilvánvalóan nem mindenki számára működik minden azonnal. Legyünk őszinték: olyan sok ember készít zenéket a világon, hogy mindannyiuknak nem juthat hely a rivaldafényben. Valaki meg tudja csinálni a szerencséjét, a másik pedig nem. Ilyenkor nem panaszkodni kell, hanem továbblépni. Az élet ilyen. A Spotify és a hasonló streaming szolgáltatók ha jól tudom, ma már monitorozzák az előadókat, és kiszűrik azokat, akik nem megfelelő minőségű produkciókkal akarnak jelen lenni ezen a platformon. Mindez motiváló tényezővé is válhat a jövőben: ha a művészek keményebben dolgoznak, és színvonalasabb munkákkal rukkolnak elő, akkor lehetséges, hogy egy idő után jobban meg lesznek fizetve, több nyereségre tehetnek szert a streamingből, mint manapság.
Szerinted nehezebb mostanság sikeres zenésszé válni, mint korábban?
Caro: Nem is tudom… Csak a saját példámból tudok kiindulni: már az első lemezemmel óriási sikert arattam, üstökösként robbantam be a köztudatba. Hatalmas popsztár lettem, akit mindenki ismer. Minden várakozást felülmúló volt az indulásom, a szakmabeliek viszont óva intettek, és azt mondogatták nekem, hogy élvezzem ki a sikert, amíg van rá módom… Ehhez képest még mindig itt vagyok, és sokkal kényelmesebb a helyzetem, mint akkor volt. Már nincsen beosztva minden percem, arra fókuszálhatok, amire szeretnék. Anno elég gyilkos mókuskerékben éltem. Túlhajszolt időszak volt, viszont mindenki rólam beszélt. Ma már sokkal szabadabban mozoghatok, ami persze együtt jár azzal, hogy nehezebb fenntartani magam körül az érdeklődést. Ez azt eredményezi, hogy most is meg kell küzdenem azért, hogy az emberek kíváncsiak legyenek rám, de ez a szituáció mégis más, és sokkal inkább kedvemre való.
Az Amszterdami Konzervatórium jazz tanszakán diplomáztál. Fontos, hogy egy énekes iskolázott legyen?
Caro: Egyáltalán nem! Sőt, azt is ki merem jelenteni, hogy az iskola megzavarja az egyéni fejlődést. Általánosságban az iskola, a képzettség jó dolog, viszont nem mindenki számára működőképes. Egy példa: minél inkább tudatában vagy annak, hogyan kontrolláld a hangodat, annál több lehetőséged van kifejezni valamit. És minél több ilyen lehetőséged van, annál kevésbé leszel képes arra, hogy a legkreatívabb módon tedd ezt meg. Remélem érted, amire gondolok. A tudatosság nem szolgálja a kreativitást, mert a szabályok keretek közé szorítanak. A szerencsés balesetek sokkal érdekesebbek. Összehasonlíthatatlanul jobban szeretek olyan énekeseket hallgatni, akik technikailag nem annyira képzettek, mert ők azok, akik ösztönösen másképp oldják meg a feladatot, és ettől sokkal izgalmasabbá válik az előadásuk, mint azoknak, akiket kötnek az iskolában tanult teóriák.
Melyek a legfontosabb szabályok, amiket minden színpadi énekesnek tudnia kellene?
Caro: Tudni kell beosztani az energiákat. Ez az egyik legfontosabb. Egy másfél órás koncertet nem szabad teljes erőbedobással kezdeni, mert a végére kipukkadsz. A közönség sem igényli ezt, mert ha így teszel, nem lesz megfelelő az íve az előadásnak. Én minden fellépésemen igyekszem 80 százalékon kezdeni. A koncert közepére jutok el 100 százalékig, a végén egy nagy hajrával pedig elérem a 120 százalékot, akár egy hosszútávfutó!
Danev György
2018. január 18. 15:44