MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Az NKA Könnyűzenei Kollégiuma 590 milliós pályázati keretet nyitott meg

A Nemzeti Kulturális Alap a Hangfoglaló Program mellett más kollégiumokon keresztül is támogatja a magyar könnyűzenét. Az NKA Könnyűzene Kollégiuma összesen 590 millió forintos kerettel, nyolc pályázati témát hirdetett meg, amelyekre 2018. szeptember 26-ig lehet jelentkezni.

A Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenével foglalkozó kollégiumai (Könnyűzenei Kollégium és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma) idén megemelt pályázati forrással gazdálkodhatnak. Ennek is köszönhető, hogy a tavasszal és nyáron meghirdetett pályázatok után augusztus utolsó napjaiban újabb 590 milliós forintos keret nyílt meg.

Az NKA Könnyűzenei Kollégiuma legfrissebb pályázatain keresztül alkotói- és koncerttámogatásra, hang- és képanyagok létrehozására, oktatási altémára lehet jelentkezni. A pályázatok leadásának minden esetben 2018. szeptember 26-a, éjfél a határideje, és az NKA honlapján lehet jelentkezni: http://www.nka.hu/palyaztatas/konnyuzene.

Tervezetten 105 milliós forintos keret áll rendelkezésre alkotói támogatásra, több éves szakmai múlttal rendelkező, elismert magyar zeneszerzők és szövegírók számára új, könnyűzenei művek létrehozására. Könnyűzenei hangfelvételek valamint képanyagok, képfelvételek készítésének és terjesztésének elősegítésére 120-120 millió forintos keretet különített el a kollégium a megfelelő pályázók számára.

Magyarországi könnyűzenei koncertek, produkciók megvalósítására, hazai és határon túli magyar előadók részére szintén írt ki pályázatot a kollégium, 125 milliós forintos kerettel. Ugyanakkor magyarországi könnyűzenei előadók és együttesek külföldi – magyarlakta területen szervezett – vendégszerepléseik támogatására is várja a pályázatokat. Erre a célra 35 millió forintos keret lett előirányozva.

Tartalmában és megvalósításában nagyszabású, nagy apparátust igénylő zenei produkciókra külön pályázatokat írt ki a Könnyűzenei Kollégium. Ennek keretében kiemelt alkotói támogatás igényelhető 20 milliós tervezett keretösszegben könnyűzenei művek létrehozására, valamint 30 milliós tervezett keretösszegben legalább 1000 fő befogadására alkalmas helyszínen, jubileumi könnyűzenei koncert megrendezésére. Utóbbira legalább 10 éve aktívan koncertező előadók, együttesek pályázhatnak.

A diákok zenei nevelésének elősegítése, a könnyűzene, hangszeres zene iránti nyitottság, valamint a koncertlátogató közönség számának növelése céljából is megnyílt a pályázati lehetőség. Tematikus könnyűzenei – kizárólag magyarországi oktatási intézményekben megvalósuló – ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatására 35 millió forint keretösszeget szánna az NKA.


2018. augusztus 31. 08:10

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA