ANIKA NILLES - A DOBOK ÚJ KIRÁLYNŐJE
Aki járt tavaly októberben a Budapest Music Expón, könnyen belefuthatott a német dobfenomén, Anika Nilles valamelyik bemutatójába. Sokan figyeltük szájtátva Nilles kisasszony félelmetes játékát, aki 2013-ban Youtube-üstökösként robbant be a dobvilág egére. Videói azóta már többmilliós nézettséggel büszkélkednek, ő maga pedig megjárta a dobosok bibliájának számító Modern Drummer magazin címlapját is. A fantasztikus dalszerzői vénával büszkélkedő leányzó a Meinl bemutatóembereként jelen pillanatban is dobklinikáról dobklinikára jár, és ha minden igaz, pár hónap múlva újra Magyarországon üdvözölhetjük. Addig is, fogadjátok szeretettel az alábbi bemutatkozó interjút.
Hány évesen kezdtél dobolni?
Anika Nilles: 6 évesen kezdtem foglalkozni a dobokkal, idén ennek már 28 éve…
Milyen gyerekkori élmény hatására kezdtél érdeklődni az ütőshangszerek iránt?
Anika: Egészen természetesen jött ez nálam, hiszen édesapán aktív dobos volt akkoriban. Láttam őt játszani, ott voltam a zenekara próbáin, ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy a hangszer hatása alá kerüljek. Az első időkben ő jelentette a legfőbb inspirációt számomra, tőle tanultam meg az alapokat. A következő nagy lökést az adta, hogy megismerkedtem a Toto zenekar munkáival. Rengeteget hallgattam a lemezeiket, Jeff Porcaro játéka óriási hatást gyakorolt rám. Michael Jackson kora lemezei szintén elsőrendű fontossággal bírtak a zenei fejlődésemet illetően, John JR Robinson a másik dobos, akinek a játékán felnőttem.
Vettél formális dobleckéket gyerekként?
Anika: A helyi zeneiskolába jártam, majd később jártam tanárhoz, de csak szórakozásból. Nem volt különösebb célja ezeknek az óráknak, meg sem fordult a fejemben, hogy azért járjak dobtanárhoz, hogy egyszer majd profi zenésszé válhassak. A szüleim azt szorgalmazták, hogy “normális” életem legyen, rendes munkahellyel, és így is ment egészen 26 éves koromig, amikor beiratkoztam az egyetemre zenét tanulni. Egészen addig a dobolás csak hobbinak számított nálam, ekkor azonban átfordult a dolog.
Hogyan jellemeznéd magadat, mint dobost?
Anika: Ez elég nehezen megválaszolható kérdés! (nevet) Elsősorban azt mondanám, hogy a játékom bizonyos szempontból a progresszív rock stílusba helyezendő. Legfőképpen groove-alapú játékos vagyok, és mindig igyekszem megtalálni a kellő egyensúlyt a groove és a díszítések között. Nem pakolom tele a dalaimat kiállásokkal, mert a konzisztencia, a tempó az elsődleges. Úgy érzem, hogy keményen ütök, és remélem, hogy ez hallatszik is, mert az ilyen játékot szeretem igazán! (nevet)
Mi okoz nagyobb élvezetet számodra, komplex ritmusképletekkel dolgozni, vagy egyszerűen, húzósan ütni?
Anika: Mindkettő! Ugyanolyan jól érzem magam, ha átlagos popzenét játszom, ahol csak a tempót kell tartani, mint amikor teljesen őrült ütemeket üthetek. Szerencsére mindkét játékstílus gyakorlására van lehetőségem, hiszen zenekari tagként maradhatok a háttérben, míg a szólóprojektemben lehetőségem van megvalósítani az összetettebb elképzeléseimet. Itt is az egyensúly a lényeg.
Roppant kimunkált, szofisztikált dalokat írsz, ami kevés dobosra jellemző. Hogyan éreztél rá a sokrétű dalszerzés mikéntjére?
Anika: Nos, ez akkor alakult ki bennem, amikor egyetemre jártam. Rendszeresen voltak vizsgafeladataink, amiket a szemeszterek végére kellett elkészítenünk. Ezeket nem lehetett félvállról venni, hiszen a további tanulmányok múltak rajtuk. Általában több lehetőség közül lehetett választani, dobszólóval éppúgy lehetett aspirálni, mint backing trackre rögzített ütemekkel, én viszont inkább a saját kompozícióimmal dolgoztam ki ezekre. Habár a dobokon kívül nem vagyok más hangszer valódi tudója, azért a gitár- és zongoratudásom elégséges ahhoz, hogy képes legyek dalokat írni. Nyilván ez a valóságban azt jelenti, hogy megszabom az irányvonalakat e hangszereknek, majd igazi gitárosok és billentyűsök segítségével dolgozom a komplett témákat.
Jelenleg hogy áll össze a felszerelésed?
Anika: Tama Starclassic Bubinga cuccon játszom, ami egy 20x15 inches lábdobból, 10, 12 és 16 inches tamokból és két pergőből épül fel. Az egyik a tamok között van, ahogy az lenni is szokott, a másik viszont oldalt. A fő pergő 14x6,5 inches, és ha jól emlékszem, Big Black Steel Snare a neve… De nem biztos, mert állandóan összekeverem a neveket, vagy még rosszabb esetben elfelejtem őket! (nevet)
Ami a cintányérokat illeti, rengeteg Meinl cint használok, és közülük is a Dark tónusúakat szeretem legjobban. Persze a cuccot azért úgy rakom össze, hogy a Dark és a Brilliant cinek kiegyensúlyozzák egymást, mivel a zenében mindkét karakterisztikára szükség van.
Visszatérve a pergőkre, anyag szempontjából inkább a fémből készülteket preferálod?
Anika: Így igaz, nagy rajongója vagyok az acél és az alumínium pergőknek. Nálam a fa nem rúg labdába ezek mellett.
Használsz duplázót a lábdobhoz?
Anika: Nem, egyetlen szimpla pedál található a lábdobnál…
Ez elég meglepő, hiszen a játékod eredendően összetett, ami elméletileg megkívánná a duplázó használatát, nem?
Anika: Az a trükköm, hogy a 16 inches álló tamot egész mélyre hangolom, kvázi a lábdob frekvenciájára. Ez pedig lehetőséget ad arra, hogy együtt kezeljem őket és csomó érdekes figurát hozzak össze rajtuk. Ezért szólok valamikor úgy, mintha duplázó pedálon játszanék.
Milyen tanácsot adnál fiatal dobosoknak, akik nagyobb tudással szeretnének rendelkezni?
Anika: Legfőképpen azt mondanám, hogy időt kell adni mindennek, és rengeteg tapasztalatot kell gyűjteni. Ahhoz, hogy jól szóljon az ember, egyfajta sajátos elképzelésnek kell léteznie a fejben. Eggyé kell válni a hangszerrel, meg kell tanulni hangolni a különböző dobokat, kísérletezni kell különböző dobbőrökkel és konfigurációkkal, ki kell alakítani egy képet arról, hogy miként is képzeled el a felszerelést és mit akarsz kihozni belőle. A technikát illetően pedig el kell fogadni, hogy évekbe telik, mire egyik lépcsőről fel tudsz lépni a következőre. Ez egy soha véget nem érő sztori. A kőkemény gyakorlást nem ússza meg senki, anélkül nincs előrelépés, és ez nem csak a technikára igaz, hanem minden egyébre is. Persze a technika esetében a leginkább szembetűnő, ha a gyakorlás elhanyagolódik. Magamon is érzem, hogy mennyit jelent, ha pár hétig nem gyakorolok: ilyenkor érezhetően visszaesik a tudásom egy kicsit, szóval nem éri meg lazáskodni!
Jelenleg milyen projektekben vagy érdekelt, és hogy néz ki a naptárad 2018-ra?
Anika: Rengeteg dolgot intézek párhuzamosan: először is, könyvet írok dobosoknak, ami nagyon sok időt vesz el, aztán videókat is készítek a legújabb dalaimhoz. A dobklinikák folyamatosan mennek majd az évben, július végéig tele vagyok lekötött dátumokkal. Nyáron lesz több dobtábor, amiben részt veszek, illetve saját táborokat is szervezek, többek között Németországban, Lengyelországban, Görögországban és Olaszországban, majd augusztusban Kinában turnézom a Nevell névre hallgató fúziós zenekarommal. Szeptember 6-tól 9-ig pedig Magyarországon tartok saját dobtábort, egyelőre idáig látok el, ami 2018-at illeti!
Danev György
2018. június 6. 19:01