MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”
Támogatásával

AGNES OBEL – Spirituális szürrealizmus

Indie pop, art pop, barokk pop, lounge - nevezhetjük bárminek Agnes Obel elgondolkodtató zenéjét, egy dolog biztos: a dán művésznő zavarba ejtően formabontó alkotásai messziről elkerülnek mindent, ami hétköznapinak számít a muzsika világában. Kompromisszumokat elutasító hozzáállása és sajátos elgondolásai immár három olyan zeneanyagot eredményeztek, melyek totálisan ellentmondanak a mai, elsősorban az eladhatóságot középpontba állító zeneipari modelleknek. Agnes mély mondanivalójú, kortárs komolyzenei törekvéseket láttató, légies kompozíciói ennek ellenére utat találtak a szélesebb rétegek felé, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az állhatatosság, a megalkuvást nem tűrő zeneszerzői stratégia is kifizetődhet. Agnes 2017-es európai turnéja május 29-én Budapestet is eléri, az Akvárium Klubban mutatja be legújabb lemezét. A valódi csemegének ígérkező zenei esemény kapcsán készült az alábbi exkluzív interjú a művésznővel.

Citizen Of Glass címmel tavaly ősszel jelent meg harmadik albumod. Milyen módon készítetted el ezt a lemezt?

Agnes Obel: Az album koncepciója már jó ideje megfogant bennem, ezáltal felkészülten, pontos elképzelésekkel vághattam neki a dalszerzésnek. Az anyag központi témája az üveg lett, ami metaforikus jelentéssel bírt számomra. Az áttetszőséget mint emberi jellemvonást akartam megjeleníteni a kompozíciókban, a fő célom pedig az volt ezzel, hogy a saját belsőmet a lehető legvalóságosabb módon láttassam. Ez egy roppant személyes, intim album, ami a tematikából adódóan más hozzáállást kívánt, mint az előző, Aventine című munkám. Zenei értelemben is mérhető a differencia, elsősorban a hangszereléseket illetően, hiszen olyan különleges billentyűs hangszerekkel dolgoztam ezúttal, mint a csembaló, a trautónium, a cseleszta és a spinét. Semmiképpen nem szerettem volna ismételni önmagam, és úgy gondolom, mind a zeneszerzés, mind a produkció, mind az éneklés terén sikerült új utakra lelnem, ebből adódóan pedig előrelépnem.

Minek az eredménye ez? Másmilyen impulzusok értek ezúttal?

Agnes Obel: Mindenképpen, és maga a tematika jelentette a fő inspirációt, ami meghatározta a viszonyulásomat a teljes folyamathoz. Normál esetben ugye megírom a dalaimat, aztán kiválasztom azokat, amelyek a legerősebbek, a legkarakteresebbek. Ezúttal viszont úgy kezdtem neki a munkának, hogy már a lemez címe és a koncepció diktálta elképzelések is kikristályosodtak a fejemben, mire az első hangot papírra vetettem. Teljesen új, izgalmas módszer volt ez számomra.

A zenei világod teljesen egyedi, ezáltal nehezen kategorizálható. Mit gondolsz, hová sorolandó Agnes Obel? A pop előadók közé, vagy valami más műfajba?

Agnes Obel: Hmm, szerintem helyénvaló, ha popzenészként titulálnak, bár meg kell hagyni, hogy még sosem néztem magam ilyen szemüvegen keresztül. Nyilván szerteágazóbb a zeném annál, hogy könnyedén be lehessen skatulyázni. Nagyon közel állnak hozzám az instrumentális témák, és szeretem a minimumra korlátozni a hangszereket a kompozíciókban. Elsősorban az érdekel, hogy egyszerű, csendes, minimalista eszközökkel készült dalok segítségével váltsak ki minél nagyobb hatást.

Amikor felteszem a lemezeidet, sokszor úgy tűnik, mintha egy nem létező film zenéjét hallgatnám…

Agnes Obel: (nevet) Frappáns hasonlat, nagyon tetszik! Elég közel jársz az igazsághoz ezzel a megállapítással, mert bizony sokszor magam is azt érzem, hogy filmet forgatok a zene nyelvén, a képkockák egymás után suhannak át a fejemen.

Hihetetlenül izgalmas hangzásvilágot alakítottál ki ezen a lemezen, és ez minden bizonnyal azon különleges hangszereknek is köszönhető, amiket az interjú elején említettél. Nehéz hozzájutni manapság ezekhez az instrumentumokhoz?

Agnes Obel: Hát, elég sokat kutattam az E-bayen utánuk, ez biztos… (nevet) Mind közül a trautónium beszerzése volt a legkeményebb dió, a többit viszonylag egyszerűen sikerült megvásárolnom. A trautóniumot már rég nem gyártják, kvázi egy nem létező hangszerről van szó, és óriási szerencsém volt, hogy mégis hozzájutottam egy példányhoz. Dél-Németországban találtam egy hangszerkészítőt, aki ezzel foglalkozott, és vállalta is a megépítését, úgyhogy azonnal megrendeltem. Egy év alatt készült el, és áldom az eszemet, hogy gyorsan léptem ez ügyben, lévén a szóban forgó mester azóta felhagyott a tevékenységével, mert egyszerűen nem érte meg neki. Így viszont ma már szinte lehetetlen trautóniumhoz jutni, szóval tényleg óriási mázlim volt, hogy az enyém még elkészülhetett.

Hogyan jut valakinek eszébe, hogy ilyen hangszerek segítségével fejezze ki a gondolatait?

Agnes Obel: Ahogy maga az album koncepciója, úgy az egyes témák hangzásvilága is idejekorán testet öltött. Határozott elképzelésekkel rendelkeztem e téren is, tudtam, hogy alapvetően egy üvegszerű, tiszta, szépséges és kellemes sound elérése a célom, ugyanakkor más különböző érzéseket és hangulatokat is meg akartam ragadni. Olyasmiket, amik feszültséget képesek teremteni. Ezért szabályos kutatómunkát végeztem arra nézve, hogy milyen hangszerek kombinációival fejezhetem ki valósághűen ezeket a súlyosabb témákat, a titokzatosságot, az ismeretlent, a halált. Ezt a kettősséget jól érzékelteti például a címadó Citizen Of Glass témája, ebben ugyanis az elmúlás, a halál jelenti a fő motívumot. Az üvegszerű, békés, magas hangokhoz óraketyegést mintázó ritmikát alakítottam ki, hogy a múló idő érzete eltéveszthetetlen legyen. Aztán ott a Trojan Horses dal, az album egyik legintimebb, legbensőségesebb darabja, amiben egy nagyon különös és nyugtalan, vissza- visszatérő paranoid érzést igyekeztem megfogni azzal a kísérteties hangszereléssel. Minden egyes téma ilyen szimbiózisban készült, mondhatni a dalírás és a produkciós munka mindvégig kéz a kézben járt egymással.

Ha már a konkrét daloknál tartunk, elmesélnéd, hogyan alakítottad ki például a Familiar sosem hallott kórusrészeit?

Agnes Obel: Ebben az esetben a dal elején hallható vezérdallam volt a fő mozgatórugó, e köré építettem fel a zenét és a szöveget. Maga a szöveg a titokról szól, jobban mondva, a titkos szerelemről. A rejtély, a misztérium számomra nem igazán pozitív fogalmak, ezért a zenei részt ehhez mérten igazítottam a mondanivalóhoz. Azt akartam, hogy minél hátborzongatóbb legyen a téma,  hiszen a titkos szerelem szellemként kísért, nem lehet tőle szabadulni. A kórusban különböző hangmagasságú éneksávokat kevertem egymásra, így vált olyanná, mintha szellemek suttognák a sorokat.

A Golden Green a másik nagy kedvencem. Ez hogyan született?

Agnes Obel: Ennél a szerzeménynél eredetileg valamilyen acappella-dologban gondolkodtam, végül azonban a vibrafonra fektettem a hangsúlyt. Egyike a legszimplább tételeknek, rendkívül egyszerű a hangszerelése. Az ének viszont nagyon magas benne, koncerteken szenvedek is vele rendesen! (nevet) A témát illetően itt az irigység és a féltékenység témaköreit jártam körül. Ezekről sosem írtam azelőtt, most azonban ihletet adtak, mert a mai társadalomban releváns mindkettő. Nagy általánosságban megállapítható, hogy a mai ember mindent messziről szemlél, mindenről részinformációk birtokában alakít ki véleményt, amihez a saját előítéleteit társítja, így keletkeznek ezek az emberi elme által kreált, nem reális érzések. Az irigység és a féltékenység egyaránt a legrégebbi emberi megnyilvánulások közé tartoznak, melyek tulajdonképpen alapvető félelmek reflekciói, ezért is öltek meg annyi embert miattuk a történelem folyamán. Mindehhez igazodva egyfajta ősi jelleget próbáltam adni a dalnak a lehető leghatásosabb leképezés érdekében, a zenébe még némi folkosság is vegyült emiatt.

Mi a könnyebb számodra, zenét szerezni vagy szöveget írni?

Agnes Obel: Mindenképpen a zeneszerzés, jobban is szeretem csinálni. Amúgy a szövegekkel sincs gond, ha megvan a kellő kapcsolódási pont a zenéhez. Zene nélkül nem is nagyon írok szöveget…

Ezek szerint mindig a zene inspirálja a szöveget, a mondanivalót?

Agnes Obel: Ennél kicsit árnyaltabb a kép, mert ahogy ennél a lemeznél is történt, a témaválasztás nagyban befolyásolja a zene milyenségét. Kell, hogy összeálljon a fejemben egy vázlat, amit követve nekiállhatok zenét írni.

Produkciós szempontból minden lemezedet egyedül készíted - Te magad felelsz a komplett zenei rendezésért, írod, hangszereled, kevered az anyagokat. Hogyan tettél szert eme képességekre?

Agnes Obel: 17 évesen részt vettem egy hangtechnikai képzésen, mert akkoriban azt terveztem, hogy producerként érvényesülök majd… (nevet) Azt azért el kell mondanom, hogy ennek a szakmának a technikai részébe nem merültem bele annyira, és őszintén szólva a más előadókkal való munkát nem igazán nekem találták ki, ez tény. Elég hamar elveszítem az érdeklődésemet és a koncentrációs kézségemet, ha valaki más dalaival kell foglalkoznom. Leginkább a saját zeném produceléséhez van affinitásom, de erre a feladatra is úgy tekintek, mint eszközre, ami az önkifejezést segíti elő. Noha bizonyos fokig tisztában vagyok a klasszikus értelemben vett hangmérnöki tevékenységgel, és érzem, hogy minden egyes albumnál egyre ügyesebben és rutinosabban látom el ezt a feladatot, az igazi terepem továbbra is a dalszerzés.

A stúdióban mennyire látod magad előtt a végeredményt, azt a képet, ahová el akarsz jutni egy-egy dallal?

Agnes Obel: Legtöbb esetben csupán apró intuíciókkal, kezdetleges elképzelésekkel rendelkezem az adott darabot illetően, ahonnan hosszú kísérletezést követően jutok el a végső változatig.

Mi áll közelebb hozzád, a lemezkészítés vagy a koncertezés?

Agnes Obel: A lemezkészítést jobban szeretem, de természetesen koncerteket is örömmel adok. Élőben, közönség előtt játszani ugyanakkor teljesen más hozzáállást igényel, mint az alkotómunka, hiszen alapjában véve minden az adott pillanatról szól a színpadon. Nyilván izgalmas dolog, ahogy az is az, hogy a fellépéseknek köszönhetően bejárhatom a világot, és új helyeket és embereket ismerhetek meg. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd ennyi különböző helyre vihetem el a zenémet, és ez nagyon jó.

Milyen típusú helyeken szeretsz játszani? Ahogy látom, a normál csarnokokban éppúgy fel szoktál lépni, mint különböző templomokban, katedrálisokban. Milyen jellegű terem optimális ennek a zenének?

Agnes Obel: Úgy gondolom, hogy koncerttermekben éppúgy működik a zeném, mint templomokban. Az új lemez hangzásának reprodukálása egyébként eredendően nehéz feladat olyan helyeken, ahol a PA-rendszer főként akusztikus zenére van tervezve, és az erősítés nem olyan mértékű, amilyet ez az anyag megkíván. Templomokban és klubhelységekben egyaránt szembesültem már ezzel. Számos loopert használunk, hiszen arra nincs lehetőség, hogy minden olyan hangszert színpadra állítsunk, ami szerepel az albumon. Emiatt nagyon fontos, hogy az adott terem jó akusztikával rendelkezzen. Továbbá az sem másodlagos számomra, hogy a közönség milyen körülmények között tud jelen lenni. Nem jó, ha túlzsúfolt a helység, és senki nem lát rendesen, de az sem az igazi, ha mindenki úgy ül, mintha moziban lenne. Nekem az az ideális, ha a koncertlátogatók kényelmesen élvezhetik a koncertet, és közben be tudom őket vonni a játékba, interaktívvá tudom tenni az előadást. Ha a közönség figyelme az enyém, akkor képes vagyok megosztani velük a pillanatok történéseit. Csak így működik és csak így izgalmas ez nekem.

Milyen hangszerekkel vágsz neki az idei turnénak?

Agnes Obel: Egy zongorát és egy mellotront viszek magammal, illetve egy olyan billentyűs hangszert, amivel a lemezen előforduló hangszínek zömét elő tudom állítani. Ezeken kívül két cselló, egy-egy gitár, klarinét és basszusklarinét, valamint dobszerelés és különféle ütősök lesznek velünk.

Gitározni ki fog a koncerteken?

Agnes Obel: Az egyik csellós lány, Charlotte Danhier, aki rendkívüli tehetség, szinte minden hangszeren képes játszani.

A koncertprogramot hogyan állítod össze az idei koncertekre?

Agnes Obel: Mindhárom lemezemről játszom majd dalokat, hogy a lehető legváltozatosabb hangulatokat, atmoszférákat tudjam létrehozni. 1 óra 30 és 1 óra 40 perc közötti játékidővel számolok, ennél semmiképpen sem lesznek hosszabbak az előadások. Szerintem nem jó, ha egy koncert túl hosszúra van nyújtva, mert a végére a legvérmesebb zenerajongónak is lankadni fog a figyelme. Én ezt nem várom meg, inkább befejezem előbb! (nevet)

Az eddigi legalaposabb európai turnéd előtt állsz…

Agnes Obel: Így igaz, és hihetetlenül izgatott vagyok miatta! Olyan városokba is el fogok jutni, ahol még sosem jártam. Noha Budapesten egyszer már felléptem évekkel ezelőtt, azért várom különösen az ottani koncertet, mert magyar gyökerekkel is büszkélkedem. A dédszüleim Budapestről származtak, onnan vándoroltak ki Koppenhágába, valamikor a XX. század elején. Hogy milyen okból, azt nem tudom, mert kevés emlék maradt utánuk, a spanyolnátha sajnos hamar elvitte őket. Két kis árvát hagytak hátra, egyikük a nagyapám volt, akit aztán egy dán család fogadott örökbe, a bátyját pedig egy nagybácsi nevelte fel, aki szintén Budapestről emigrált ide. A nagyapám mentalitása emiatt nagyon dán lett, ha lehet így fogalmazni, a testvére viszont megőrzött valamennyit a magyar kultúrából és hagyományokból, az anyanyelvét sem felejtette el. Mindezek okán  túl sokat nem tudok Magyarországról, talán ezért is tölt el izgalommal az újabb budapesti fellépés lehetősége!

www.agnesobel.com

Danev György


2017. július 10. 07:28

Minden jog fenntartva. 2017 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA