MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”
Támogatásával

A zene az utam

A huszonhét éves tehetséges billentyűsnek volt honnan örökölnie zenei kvalitásait. Már hatévesen közelebbi ismeretséget kötött a zongorával, karnagy édesanyja pedig általános iskolai zenetanára is volt. Igali Csanád annak ellenére, hogy több zenekarban is megcsillogtatja színes billentyűjátékát, a mai napig képzi magát. Nem csoda hát, ha a klasszikus blues-rockot játszó BluesSteel formáció is felfigyelt az ifjú muzsikusra, aki többször vendégeskedett a zenekarral.

Több alkalommal is beszálltál egy kis dzsemmelésre a BluesSteel zenekarhoz. Hogy érezted magad a fiúkkal?

Kétszer zenéltem a srácokkal vendégként, s elkapott a banda „feeling”-je. Olyannyira, hogy teljes jogú tagságom kérdése is felmerült, ám sűrű elfoglaltságom, valamint a tanulmányaim sajnos ezt nem teszik lehetővé. Ha az említett tényezők nem lennének, bármikor örömmel csatlakoznék hozzájuk.
  
Milyen „csomaggal” jöttél el otthonról? Volt honnan örökölnöd a zenei vénát?

Anyai ágon sok a zenész a családban, dédapám például egy esztergomi templom orgonistája volt, nagymamám és édesanyám pedig karnagyok.  Nagyapám még fiatal zongoristaként – igaz hobbiból – különböző tánczenés rendezvényeken többször is megfordult. Apa annak ellenére, hogy ő sem hivatásos zenész, szintén rengeteget énekelt különböző kórusokban. 

Miért épp a billentyűt választottad?

Amikor iskolás lettem, szüleim beírattak zongorát tanulni. A Hunyadi János ének-zene tagozatos általános iskolában anyukám is tanított énekre, amúgy szűk húsz évet húztam le az ő templomi kórusában. Eleinte elragadott a lelkesedés, kamaszként aztán kitaláltam, hogy mégsem szeretnék zenét tanulni, így abbahagytam. Egészen egy évig bírtam, majd jött az orgona. A Piarista gimnáziumba kerültem, ahol három éven keresztül sajátítottam el a billentyűzés fortélyait: orgonálni Alföldy-Boruss Csillától, meg némi dzsessz-zongorát id. Varnus Xavértól (ő nem az ismert orgonista, hanem az édesapja) tanultam. Idővel aztán azt is abbahagytam, majd belekóstoltam a bluesba. Évekkel később áttértem az egyházzenei tanulmányokra, s mostanság mindezzel egyszerre foglalkozom. Végül úgy alakult, hogy maradtam a billentyűknél, noha a basszusgitár örök álmom marad…

A Piarista gimnázium, ahol érettségiztél, egyben a zenei irányt is kijelölte számodra. Miként fér meg nálad az egyházi muzsika a dzsesszel és a blues-zal? Egyáltalán: különbözött-e az életmódod az átlagos, világi iskolába járó fiatalokétól?

Azt gondolom, hogy a mai világban ez már nem annyira kardinális kérdés, mint Jerry Lee Lewis és társai idejében. Nincs abban semmi összeférhetetlen, hogy valaki egyszerre van jelen ezekben a zenei körökben; több ismerőst fel tudnék sorolni, aki hasonló cipőben jár. Ami pedig az életmódomat illeti: rengeteget kellett tanulnom, ez volt az, ami meghatározta az életemet. A zenélésre nem jutott annyi időm, amennyit szerettem volna, s olyan céltudatos sem voltam még akkor, hogy a konziba jelentkezzem.

Három év magánképzés után viszont jelentkeztél a Zeneakadémiára. Úgy érezted, minden lehetőséget kimerítettél addigra?

Az a három év arról szólt, hogy különféle irányokkal ismerkedtem. Mindenképpen tovább akartam tanulni, hogy intenzíven foglalkozhassam a muzsikával, s itt tudatosult bennem, hogy ez az én utam.

Kik tanítottak az Akadémián?

Ez még nem múlt idő. Most vagyok végzős. Jelenleg egyházzene-orgonaművész mesterszakra járok, ebben az évben fogok diplomázni. Dr. Enyedi Pál és Pétery Dóra tanítanak orgonára, improvizációra pedig Pálúr János és Fassang László. Erre a tanszakra 2012-ben felvételiztem, akkoriban Neumann Balázs, Horváth Zsolt (dzsessz-zongora), Deseő Csabáné és Papp Anikó (klasszikus zongora) voltak a tanáraim.

Eközben a „gyakorlatról” sem feledkezel meg, több bandában is billentyűzöl. Feltételezem, ezek stílusban különböznek egymástól.

Különböznek, de alapvetően inkább a blues-rokon zenék állnak közel hozzám: dzsessz-blues, rock-blues, boogie-woogie, rock and roll stb., tehát nagyjából ezen a vonalon aktivizálom magam. Az érettségitől kezdve számos zenekarban játszottam, leginkább a blues és rock and roll világában (Rhythm Sophie, Bernáth-Igali duó, Miss Johnny Band, Breaking Blues, Chevormandala Transit Ride, Peter Andorai and the Graceband). 2016-ban aztán megalapítottam saját együttesemet, a Barrelhouse Breakerst, amellyel bluest, boogie-woogiet nyomunk, egyelőre egy dobossal duóban. Ő Bubenyák Zoltán, aki egyébként „főállásban” szintén zongorista.

A diplomád átvétele után van- e valamilyen döntéskényszered az egyházi, vagy világi vonal között? Milyen jövőképet alakítottál ki magadnak?

Semmiféle döntéskényszer nincs, mindkettőre nyitottan akarom élni az életemet, majd meglátjuk, hogy miként alakul. Azt talán elmondhatom, hogy – bár mindegyikhez ragaszkodom – elsősorban blues zenésznek érzem magam. Ettől függetlenül nem tudnám elképzelni, hogy a többi zenei vonal kihaljon az életemből.

Hegedűs István



 

2017. január 29. 12:05

Minden jog fenntartva. 2017 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA