MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A személyesség varázsa

Interjú Said Tichitivel, a Chalaban Zenekar alapítójával, vezetőjével. A Chalaban zenekar húsz évvel ezelőtt alakult Magyarországon, melyet Said Tichiti marokkói-magyar zenész hozott létre. A zenekar alapvetően arab és afro hangzásvilágú dalokat játszik, illetve a hasszani zenei irányt követi, mely egy szakrálisabb, vers centrikus műfaj. A zenekar gyakran ad koncertet hazánkban és Marokkóban is, hozzájuk köthető a Gleimim c. lemez, illetve dokumentumfilm is a dél-marokkói turnéjukról, melynek magyar premierjére remélhetőleg nemsokára sor kerül az idei Mediawaven. Saiddal beszélgettünk a marokkói-magyar identitásáról, az autentikus marokkói zenéről és atmoszféráról, és arról, hogy mi az az üzenet, amit közvetíteni szeretne a magyar közönségnek mind a film, mind pedig a zenéjük által. Schranez Rebeka interjúja.

Nemrég közvetítette a marokkói tévé a rólatok készült dokumentumfilmet. Mesélnél erről bővebben, hogyan született meg ez az gondolat? Mi volt ezzel a filmmel a célotok?

Az egyik ismerősöm, Rachid Kasmi tizenöt éve tervez forgatni egy dokumentumfilmet a zenekarról, melyhez sikerült marokkói állami támogatást kapnia. Szerencsére pont ekkor indultunk volna a Gleimim lemezünk bemutató turnéjára Dél-Marokkóba, így pont jókor jött ez a lehetőség. A film egy részét Magyarországon vettük fel, mely az itteni zenei életemet mutatja be, a másik része Marokkóról szól, ahova két magyar zenésztársam jött el, Vázsonyi János és Torják Dávid. Ott a családommal, barátaimmal forgattunk, és elmentünk felfedezni a hasszani (elsősorban szakrális, vers centrikus) zenei műfajt. Három városban is jártunk: Guelmimben, a szülővárosomban, Laayonban és Dakhlában. Ez a zenei stílus nagyon domináns Dél-Marokkóban és Mauritániában, de hiába ott nőttem fel, sosem foglalkoztam vele előtte. Mindig inkább az afro világ vonzott és a pörgősebb marokkói zenei műfajok. A hasszani zene nekem akkor túl lassúnak tűnt és monotonnak tűnt, de ennek a lehetőségnek a hatására sokkal nyitottabban kezdtem hallgatni. Tudni kell róla, hogy ez egy elég szigorú, kötött zenei műfaj, meg van szabva, hogy mit, milyen sorrendben lehet játszani. Ha az ember belülről szemléli ezt a műfajt, jobban élvezi, mert mégis gyönyörű arab versekre épül, és nemcsak szakrális témákat dolgoz fel, hanem az élet más témáiból is merít.

A marokkói tévé novemberben mutatta be a filmet, két héttel ezelőtt Rabatban is tartottam  egy premiert, melyre a Magyar Nagykövetségről is eljöttek, illetve helyi művészeti körökből. Most azon dolgozunk, hogy legyen egy magyarországi premierje is. Valószínűleg erre a Mediawave keretében kerül majd sor, melyen a másik formációm a Tariqa is fellép.

A filmben, a marokkói zenész barátaiddal együtt is zenéltek, közösen jammeltek. Hogyan élték meg ezt a magyar zenésztársaid?

Ez nagyon érdekes. Az elején is azt mondtam, hogy végül is „két hegyről” beszélhetünk, az egyik a magyar kultúráé, a másik a marokkóié, sőt még a dél-marokkói kultúráé is jelen van. Ez a film igazából egy road movie. Nem volt hozzá zenei koncepciónk, inkább kísérleti jellegű zenét próbáltunk játszani. A forgatás kezdetén éppen ezért nagyon kíváncsi voltam, hogyan valósul majd meg a közös játék, de a létrejött produkciók alapján azt mondhatom, hogyha egy zenész nyitott a másikra és képes az együttműködősre, akkor bármire képes!

Azáltal, hogy Vázsonyi Jánost és Torják Dávidot is elvitted erre a marokkói turnéra, az ő szemszögükön keresztül mi is jobban megismerhetjük Marokkó tájait és ezen belül Dél-Marokkót. Szerinted milyen kép él Marokkóról a magyarokban és mi az, amit ez által szerettél volna megmutatni?

Marokkót sokan nem ismerik. Alapvetően tapasztalataim szerint két erőteljes kép él a magyarok elképzelésében: az egyik az Atlasz-hegység, a másik az óceán, a sivatag annyira nem kézzel fogható. Mi az óceán és a sivatag találkozásánál mentünk végig Dakhláig, ami igen messze található Dél-Marokkóban. Ez nem egy kifejezetten turisztikai hely, majdnem tíz órát kell utazni, hogy elérd és közben nem látni semmit az óceánon és a sivatagon kívül. Ez maga egy elképesztő élmény volt Janóéknak, hiszen, itt Közép-Európában, ha az ember megy 100 km-t, már más országban van. Ott viszont, ha utazik, mondjuk hat órát, még mindig nem lát semmit a tájon kívül. Ez a világ sokkal lassabb, amellett, hogy eléggé gazdag és sokszínű…

Az út során a marokkói kultúrába, szokásokba is bevezetsz minket és hogy, hogyan viszonyulnak egymáshoz az emberek, milyen a mentalitásuk, mennyire vendégszeretőek…

Ez két részből áll, egyrészt nekem is fel kellett fedeznem azt a zenei stílust, mely körülölelte a gyerekkoromat, másrészt pontosan ezt a világot szerettem volna tolmácsolni a zenészeknek és a közönségnek. Nekem ez tulajdonképpen egy híd a két identitásom között. Néha ezért sem tudtam, hogy magyar szemmel nézzem a történéseket, vagy marokkóival. De talán, ezen is érződik, hogy ez a film ott és akkor, azokon a helyszíneken született meg, nem volt előre meghatározott forgatókönyv.

Marokkóban nemrég a helyi legnagyobb zenei expon a „Visa for Musicon” is játszottak. Ott úgy tekintenek rátok, mint autentikus marokkói zenét játszó marokkói zenekarra, vagy mint külföldről érkező marokkói zenét játszó zenekarra?

Érdekes, a filmben is úgy mutattak be, mint marokkói származású magyar zenészt, amit igazából nem bánok, mert ez akár húszévnyi magyarországi létem elismeréseként is értelmezhető. De mégis inkább azt mondanám magamról, hogy marokkói-magyar zenész vagyok, a Chalaban pedig egy marokkói, magyar identitású zenekar, mely Magyarországon született és magyar zenészekkel alapítottuk. A legutóbbi chilei turnékra is a magyar kultúrát képviselve mehettünk ki.

Hogyan fogadott titeket a chilei közönség? Milyen élményekkel gazdagodtatok? Készült-e valamilyen vizuális anyag róla?

Tökéletes turné volt! Ez volt az első alkalom, hogy Dél-Amerikában jártunk. Egy gyönyörű ökológiai rezervátumban laktunk, és három koncertünk volt összesen Santiago területén belül. Elképesztő mennyire pozitív visszajelzéseket kaptunk az emberektől. Úgy éreztük, sikerült elcsábítani őket a marokkói-magyar fúziós zenével, de mi is nagyon élveztük a koncerteket, mindenki tapsolt, táncolt, rengeteg pozitív energia szabadult fel. Az egyik helyszínen oda is jöttek hozzánk a közönségből és azt mondták, hogy ilyen élményben még nem volt részük ezelőtt.

A fesztiválról készült egy koncertfelvétel, mely még feldolgozás alatt van illetve néhány amatőr videó is, melyeket közzé teszünk a napokban.

Úgy tűnik meghatározó szerepet játszik nálad a magyar és a marokkói identitásod is. Hogyan jelenik meg nálad az „otthon” érzés fogalma? Mi az, amit kifejezetten szeretsz, és amit kevésbé a két országban?

Ha otthon érzem magam valahol, annak a pozitív és negatív vonatkozásaival együtt is ezt tudom mondani. Marokkóban például ugyanúgy szeretem a rendetlenséget, a koszt és a káoszt is, ahogy a nyugalmat és a természetet. Mindig objektív szemmel nézem a marokkói és a magyar identitásomat és kultúrámat. Magyarországon negatív jelenségként élem meg például a stresszt, ami jellemző a magyarokra. Nem tudok stresszként gondolni arra, hogy dolgozni vagy fejlődni kéne. Úgy vélem, van más mód feszültség és stressz nélkül is jól csinálni a dolgainkat. Eközben imádom a magyar kultúrát és a magyarok leleményességét, okosságát, nem véletlenül van annyi Nobel-díjasunk, vagy olimpiai érmesünk. Attól függetlenül, hogy csak kilenc millióan élünk ebben az országban mégis világ szinten ismernek minket. Azt hiszem, mondhatom, hogy büszke vagyok rá, hogy ehhez a néphez is tartozom. Mivel itt élek a magyar társadalomhoz is tartozom, ezért bármilyen pozitív vagy negatív dolgot is mondok, azt mindig szívből teszem, mert fontos, hogy minél jobb legyen az élet itt is és ott is.

A zenétekben mennyire adtok teret a magyar kulturális hatásoknak, népzenei elemeknek?

Elég improvizatív zenét játszunk, ezért bármikor, amikor valamelyik zenész szólózik akkor abban a saját identitása és kulturális gyökerei, zenei háttere is megjelenik, mint például a balkáni zenei hatás vagy a magyar népi motívumok. De ez nem szándékos, mivel én szerzem a zenét fontos, hogy szabad teret biztosítsak a zenésztársaimnak. Bár nem vagyok klasszikus értelemben vett zeneszerző, mert nem tudok kottázni, de én hozom a zenei témákat és szerzem a zenét is hozzá, de inkább csak fejben komponálom meg a dalokat, érzésből születnek…

Mely magyar zenésszel dolgoztatok együtt közösen legutóbb?

Rengeteg közös fellépésünk volt más magyar zenésszel közösen is. A Chalaban utolsó előtti lemezbemutató koncertjén fellépett például Dresch Mihály, de játszott már velünk Lakatos Miklós cimbalmos is.

A Chalaban mellett pedig van egy másik formációm is, a Tariqa, mely hangzásvilágában sokkal közelebb áll a magyar népzenéhez. Ott Halmos András dobol és játszik ütőhangszereken, Bede Péter szaxofonozik és furulyázik, Kovács Ferenc pedig hegedül és trombitázik. Nekem nagyon fontos, hogy minél nyitottabb legyek a magyar zenei és zenész életre.

A zenész társaidat mi alapján választod ki? Mennyire cserélődtek az évek során?

A kezdetektől máig csak én maradtam, de az utóbbi tíz évben változatlan a felállás. Nálunk minden zenésznek külön története van, hogyan került a zenekarba, mindig egy folyamatnak lett az eredménye. Torják Dávid például pont akkor csatlakozott, amikor az előző basszusgitárosunk Kiss Sándor - akit a Kistehénből ismerhetnek – kiszállt a zenekarból, mert nem tudta a kettőt összeegyeztetni.  A másik ilyen a dobosunk Golovics Ferenc, aki Pusztai Gábort váltotta rögtön. Vázsonyi János pedig akkor hallott minket először játszani, amikor a Zanzibár című M1-es műsorban játszott ő is és mi is. Az ütőhangszeresünk Ibrahim pedig egy másik afrikai ütőst váltott, aki kiköltözött Franciaországba. Tulajdonképpen nagyon örülök, hogy mindenki ennyire különböző zenei háttérrel és gyökerekkel rendelkezik. Vannak olyanok, akik a jazz világából érkeztek hozzánk például a fúvósok, a gitárosunk inkább a …… zenéből, ez is nagyon passzol a gwanai, észak-afrikai zenéhez. És még sorolhatnám… A zenekar jelenlegi felállása lényegében  a személyes találkozások eredménye.

Tudatos döntés volt, hogy nemcsak marokkói zenészekből áll a zenekar, hanem magyar zenészek is vannak benne?

Ez a része abszolút és ez is volt a cél. A zenét mindig a fűszerekhez hasonlítom. Úgy gondolom, ha Magyarországon a marokkói konyha szerint szeretnék főzni, akkor azt megtehetem csak magyar fűszerekkel, mint a jó magyar paprika, gyömbér stb., melyek összeillenek egymással. Tehát magyar fűszerekkel készítek marokkói ételt. Ugyanez igaz a zenére is…

A személyesség jelenléte az életedben és a zenében is egyaránt nagyon meghatározó?

Nagyon intuitívnek tartom magam, érzésből szeretek játszani és nem szoktam gondolkodni a végeredményen. Sose az alapján szereztem zenét vagy játszottam, hogy milyen kritikákat kapok majd. Szerintem ezt a zenét csak így lehet játszani, ha fordítva gondolnék rá, soha nem zenélnék. Úgy gondolom sokan félnek mostanában a tiszta műfajoktól, mint a jazz vagy a pop. Én nem félek ezektől, csak olyan zenét szeretnék játszani, ami türközi a személyiségemet is.

A zenekarvezetés ilyen szempontból nagy kihívás lehet, hiszen a tudatosság nagy szerepet játszik benne. Mit tartasz fontosnak zenekarvezetőként?

Fontos tisztában lenni a célokkal, azzal, hogy mit akarok csinálni. Nem lehet valaki úgy sikeres, ha nem tudja, hogy mit szeretne elérni. Vannak azok, akik ez alapján nagyon tudatosan haladnak egy produkcióval és gyorsan elérik a céljaikat. Ez egy sikeres modell. Nekem viszont egyáltalán nem számít az idő, mivel nem ebből élek nem érzem azt a kényszert, hogy minél előbb felfuttassam a zenekarokat. Ha így álltam volna hozzá, nem maradtunk meg húsz évig a zenei piacon. Úgy vélem, ha a Chalaban nem lenne piacképes, nem tudtuk volna megtölteni például a Müpe koncerttermét is, mert senki nem lenne ránk kíváncsi. Alapvetően stresszmentesen szeretném építeni ezt a produkciót és mindig örülök, amikor húsz év után is kapunk különböző külföldi és magyar fellépési lehetőségeket

A zenei élet különböző kihívásainak nehéz feladat megfelelni, ahogy szinte már a Youtube vette át a lemezek szerepét. Neked mi a véleményed erről? Ti hogyan birkóztok meg vele?

Mi soha nem éltünk a lemezeladásból. Nálunk inkább promóciós célzatú, ugyanakkor mindig nagyon fontos mérföldkő egy zenekar életében, meghatározó szerepe van a fejlődésben, hiszen mindig egy adott zenei korszak lezárását jelenti. Most a youtube és a videó klipek korszakát éljük, amikor az előadók egy számban látják a siker titkát. Nekem viszont sokkal fontosabb maga a produkció. Sokan fektettek be energiát és pénzt az online népszerűségbe, de gyakran amikor az emberek elmennek egy-egy ilyen élő koncertre, hatalmas csalódás éri őket… Soha nem akartam ezt. Nekünk az számít, ha valaki még soha nem hallott azelőtt minket és élő előadásban hallja a zenénket, akkor azt mondhassa, hogy ez egy nagyon erős produkció volt. Hiába van százezer követője valakinek, ha képtelen egy teljes koncertet végig csinálni, ezt egy sikeres szám alapján lehetetlen. Ezért is törekszünk arra, hogy létrejöjjön mindig egy személyes kapcsolódás a közönséggel, és valami pluszt adhassunk számukra a koncertjeinken.

A magyar közönség most mennyire befogadó a zenétekre?

Szerencsére jókor indultunk Magyarországon, az 1989-90-es évek körül kezdődött a világzene iránti nyitottság. Ez volt az az időszak, amikor egy külföldi fellépő vagy előadás hatalmas közönséget vonzott be. Az emberek kíváncsiak voltak az addig ismeretlen zenei előadókra és stílusokra, mára azonban fordult a kocka. A populárisabb magyar zenekarok sokkal inkább meg tudják tölteni a koncerttermeket, mint egy ilyen messziről jövő afrikai vagy távol-keleti zenét játszó formáció. Lehet, hogy ezzel most már nem csak Magyarországon küzdenek a zenekarok, hanem generációs kérdés. Nem lepődtem meg például, mikor a Világzenei Színpadot megszüntették a Sziget Fesztiválon. Tavaly volt az utolsó és azon szerencsére játszottunk is. Mostanában elképesztően fontos az internetes népszerűség. Régen pont azt szerettem, hogy számított a zenészek egyedisége.

Meglátásom szerint is a ti zenétek átütő ereje az élő koncerten tapasztalható leginkább, vagy lemezen hallgatva…

Mindig azt mondom, hogy a mi zenénk színpadra való. Ezért sem vagyunk nagyon aktívak az online térben, mert így nem adható vissza az az érzés, amit képviselünk a színpadon. Sosem adtunk például kétszer ugyanolyan koncertet. Ez az élő zene varázsa, sosincs meg kétszer ugyanaz az élményed.

Magyarországon melyik koncerthelyszínen vagy fesztiválon éreztétek magatokat jól a leginkább?

Itthon nagyon szeretjük például az utcezene fesztiválokat illetve a kisebb termeket, ahol ötszáz, maximum ezer ember fér el. Ezeknek a tereknek sokkal nagyobb ereje van. Fontos, hogy meglegyen a közvetlen kapcsolat a közönséggel. Rengeteg jó koncertünk volt, például a régi Gödör Klubban, a Kapolcs Fesztiválon illetve januárban a Nyolctízben. A jó koncerthez igazából csak megfelelő paraméterek kellenek. A koncert nem arról szól, hogy az ember ül a színpadon és előad valamit, hanem, hogy eközben összekapcsolódik a közönséggel, akiktől szintén kap valamit. A Tariqával például rendszeresen játszunk a Goethe Intézet kávézójában, és úgy érzem, ez a produkció abszolút oda való. Elképesztő mennyire érezzük a közönség jelenlétét és ők is minket.

Mostanában milyen zenei projekteken dolgoztok?

Húsz éves lesz a zenekar, így szeretnénk nemzetközi szintre helyezni magunkat. Első lépésként azonban egy olyan lemezen dolgozunk most, ami az eddigi húsz év dalaiból merít és ezek közül a dalok közül feldolgozunk néhányat, hogy összefoglaljuk a zenekar történetét.

A másik projekt amin dolgozom egy zenei fesztivál, melynek a helyszíne Marrakesh-től 40 km-re található. Ez egy három napos fesztivál, október első hétvégéjén kerül megrendezésre. Most próbálom megszervezni hozzá a financiális részét, éppen emiatt utaztam két hete Marokkóba.

Azt mondod, hogy szeretnétek nemzetközi szintre lépni. Hol ismernek titeket a világon a leginkább?

Mi alapvetően közép-európai zenekar vagyunk, tehát Magyarországon, Csehországban, Romániában és Ausztriában játszunk a legtöbbet, illetve nem sokára megyünk Franciaországba is. Franciaország ilyen szempontból érdekes, mert miután Rabatban adtunk egy elképesztően sikeres koncertet odajött hozzánk egy francia szervező és megkérdezte, mikor járunk feléjük legközelebb, és amikor azt mondtuk neki, hogy még nem sikerült Franciaországba eljutnunk, szó szerint sokkot kapott! Lényegében így sikerült leszervezni a 2020-as franciaországi turnénkat is.

Április elejétől kerül megrendezésre megint Marokkóban a Nomades Fesztivál, aminek Dél-Marokkó ad otthont. Ti is játszottatok rajta már. Neked milyen benyomásaid vannak róla? Mennyiben adja vissza az autentikus atmoszférát? Az általad szervezett fesztivál mennyiben lesz eltérő?

Gondban vagyok ezekkel a marokkói fesztiválokkal, ugyanis, amikor az ember azt hallja, hogy nomád fesztivál várja hozzá ezt a környezetet és atmoszférát is. Ez a fesztivál egy nagyon szerény és gyönyörű helyen zajlik, M’hamid El Ghizlane-ban, viszont Marokkóban, amikor bármilyen fesztivált szerveznek, mindig nagyon ragaszkodnak a nagy színpadhoz. Ez viszont egy olyan esemény, amin kb. ötszázan-ezren vesznek részt, ezért sokkal könnyebben lehetne autentikus atmoszférát teremteni. Ehelyett egy Szigetszerű színpadon játszanak a zenekarok, a közönség pedig távol áll tőlük. Ez a mi fellépésünkön is túl nagy kontrasztot adott, azt éreztük, hogy nem passzol a zenénkhez ez a fajta nagyszínpad. A mi dalainkhoz kell bizonyos atmoszféra. Pontosan ezt a koncertélményt próbáltuk visszaadni a dokumentumfilmben, amikor csak a szőnyegen ültünk és úgy játszottunk. 

Van egy másik marokkói fesztivál is M’hamidban, a Taragalte Festival, ahol szintén felléptünk. Itt homok vihar keletkezett és szétesett a színpad, ezért az összes produkciót sátrakban tartották meg, ekkor éreztem, hogy végre, ez már valami! Ezen a fesztiválon sok európai szervezővel találkoztam, akik szintén azt mondták, hogy ezek a sátorban lévő jammelések voltak a fesztivál leggyönyörűbb pillanatai, miközben két kilométerre tőlünk állt a nagy színpad.  Nem kell színpad vagy technika, ahhoz, hogy életre szóló élményeket éljen át a közönség, sőt! Ezt az eredetiséget szerettem volna viszont látni a Nomades Fesztiválon is, és ez az, ami a mi fesztiválunknak az alapját adja.

Mire számíthatunk a ti fesztivállal kapcsolatban?

Lesznek viszonylag nagy nevek, illetve olyan előadások is, melyek kifejezetten a helyszínen születnek. Tehát hívom a zenészeket, akik a fesztivál előtt rögtön elkezdenek próbálni és létrehoznak olyan produkciókat, melyeket csak a fesztiválon hallhat majd a közönség. A zenészek különböző országokból és kultúrákból érkeznek, és három dallal készülnek. A harmadik variáció egy autentikus marokkói koncert lesz, mely a sátorban zajlik majd, ehhez lesz egy színpad és a másik részében egy olyan helyet teremtek majd a zenészeknek és a közönségnek, ahol autentikus hangulatban tudják megélni ezt a zenei élményt. Kombinálom a színpadi előadásokat a nyitottsággal és a marokkói autentikus hangzás világgal.

Mikor tudhatunk meg bővebb információkat a fesztiválról?

A tervek szerint április 15-ére már elkészülnek a logok is, akkor szeretnénk nyilvánosságra hozni a részleteket. A szállás sátrakban lesz, csodálatos környezetben, ahol csak az Atlasz-hegyeket lehet látni és nagyon messze leszünk a marrakech-i zajtól is.

Schranez Rebeka


2019. augusztus 8. 15:09

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA