MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A IX. INTERTON EGYETEMEN BEMUTATJUK: 30 ÉVE INTERTON GROUP

2020. november 11-12-én kerül megrendezésre a IX. INTERTON Egyetem a Kelenföld Montázs Központban (1119 Budapest, Etele út 55.). A rendezvényen többek között „30 éve INTERTON Group” címmel láthatnak előadást az érdeklődők, Dr. Balogh Géza és ifj. Balogh Géza előadásában.

1990-ben az Interton Kft elhivatott mérnök szakemberekből álló alapítói, olyan tudás alapú fejlesztőcég létrehozásán fáradoztak, amely az érték innováció segítségével professzionális, kiemelkedő minőségi szolgáltatást képes nyújtani a hazai és nemzetközi elektroakusztikai piac területén. Az évek során az Interton folyamatosan fejlődött, melynek köszönhetően a hangtechnika mellett a vizuáltechnika, a vezérléstechnika és az IT is bekerült cég tevékenységei közé, így mostanra komplex AVC (Audio, Visual, Control) cégcsoporttá vált.
 
Az Interton története olyan, műszakilag is izgalmas mérföldköveken vezet végig minket, mint az összes ma ismert és elterjedt akusztikai modellező szoftvert megelőző, saját fejlesztésű RaSTI modellező program, a KLTE (ma Debreceni Egyetem) rendkívül speciális aula hangosítása, a megújult Keleti pályaudvar korszakalkotó hangos utastájékoztató rendszere, vagy éppen a nemrég átadásra került Puskás Aréna komplex audiovizuális rendszere.
 
Itt tartunk most. Ám az audiovizuális technológia az egyik leggyorsabban fejlődő iparág. Ennek következtében a jövő újabb izgalmas feladatokat, alkotást ígér. Mit hozhat ez a nagyütemű fejlődés? Milyen rendszerek vesznek majd körül minket? Ebbe is betekintést nyújt ez az előadás.

Az INTERTON Egyetem rendezvényen további hang-, fény és vizuáltechnikai előadásokkal várjuk az érdeklődőket. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

REGISZTRÁCIÓ

Kérdés esetén kérjük, írj nekünk az istvan.bogar@intertongroup.com e-mail címre.


2020. június 15. 11:38

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA