MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – Third Planet

A tizenegyedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2018-2019. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Third Planet zenekarral folytatjuk, ők a balatonboglári XXII. Légrádi Antal tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A zenekar 2018 májusában alakult, ekkor csatlakozott hozzánk Nikosz és lett teljes a felállás.

Bernáth Kornél – ének, basszusgitár
Mihályfi Kristóf – basszusgitár/gitár, vokál
Tasos Nikosz – dob
Szigeti Máté – gitár

A stílusunk a kezdetektől adott volt, egyszerűen éreztük, hogy az a zenei világo, amit megtaláltunk, az az, amit már évek óta külön utakon kerestünk. Nehéz megfogalmazni a stílust, legalábbis nekünk. Mondták már rá, hogy progresszív rock, hogy post rock, hogy psychedelikus, vagy azt, hogy indie.
Mi sem tudjuk igazán, játsszuk, ami jön, amit szeretünk.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Az a célunk, hogy mindig többet és többet adjunk a közönségnek, mindig próbáljunk eggyel többet, nagyobbat elérni és hogy  olyan élményt kapjon a hallgatóság, ami zeneileg összetett, mégis közérthető. Igyekszünk ezt nemcsak zeneileg felfogni, átadni, hanem inkább egy művészeti élményként gondolni rá.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

A sokrétűsége! Nem akarunk senkire és semmire hasonlítani, de a lehető legtöbb helyről akarunk inspirálódni. Illetve, ahogy már fentebb említettük, mi  nem úgy gondolunk magunkra, mint négy ember, akik hangokat játszanak egymás után. Inkább, mint egy élményre, egy művészeti eseményre.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Nem akarunk azon gondolkodni, hogy hol van a vége, hova akarunk eljutni. Azzal foglalkozunk inkább, hogy bármit csinálunk, legyen az egy koncert vagy stúdiófelvétel, az mindig jobb legyen mint az előző, mindig egy lépcsőfokkal feljebb. Vagy ha lehet, többel is. Nem gondoljuk, hogy lesz olyan pont, amikor hátradőlünk, hogy igen, itt vagyunk, elértük a célt. Az a cél, hogy mindig előre, mindig feljebb.
A zeneiparról nincs mit mondanunk, mert szerintünk a zene nem iparág.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Sajnos egyre nagyobb probléma, hogy nagyon nehéz pénzt keresni a zenével, illetve sokan „csődbe mennek” mielőtt ez sikerülne. Nagyon sok koncerthelyen az a hozzáállás, hogy a zenekar fizessen a fellépésért, fedezze az odajutását és sokszor még a hangrendszer bérléséért is fizetni kell.
De az meg pozitívum, hogy egyre több korrekt hellyel is találkozunk.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Igen, meg lehet, de nagyon sok kitartás, munka és „befektetés” kell hozzá.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Sokan még mindig úgy gondolkodnak, hogy a zenészek szórakoznak, szeretik csinálni, amit csinálnak, akkor miért adjak nekik pénzt? És nem látják, hogy e mögött azért nagyon kemény munka van sokszor és attól, hogy szeretsz valamit csinálni, attól még ha komolyan állsz hozzá, napi sok órában csinálod, az munka. Csodálkozunk azon, hogy emberek azt gondolják, munka az, amit utálsz csinálni.
Nem tudjuk, régen milyen volt a helyzet, mert mi most élünk és inkább lemegyünk a próbaterembe zenélni, ahelyett, hogy ezen gondolkodnánk.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Nagyon sok rendkívül jó zenekar van mostanában az országban, természetesen bárkiből lehet világsztár, de ehhez a hihetetlen sok munkán és befektetésen felül az is kell, hogy megértse a világ összkulturális nyelvét is, mert a legtöbben nagyon a magyar hallgatóságnak csinálják a zenét. Itt nem a nyelvről beszélünk, szerintünk magyarul is lehet a világnak írni zenét, illetve angolul is a magyar hallgatóságnak. De természetesen abszolút érthető, hogy a legtöbb zenekarnak nem is ez a célja, hanem a magyar közönség, ami egyáltalán nem probléma, sőt!

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Az Öröm a zenéhez hasonlók nagyon fontosak, mivel ez sok szempontból tud kitörési lehetőség lenni. Mind pénzügyileg, mind azért, mert ezen a csatornán keresztül is rengeteg ember ismerheti meg a fellépők zenéjét.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Szerencsére egyre több iskola, illetve zenész foglalkozik ezzel a kérdéssel, hihetetlen jó zenészek vannak a mi korosztályunkban, sőt már a sokkal fiatalabbak között is.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Nagyon fontos tud lenni, ha egy zenekar jól használja ki a lehetőséget, mivel rengeteg olyan ember látja őket ott, akik amúgy nem mentek volna le egy klubkoncertre. Ha őket sikerül jól megfogni, akkor ez remek lehetőség a közönségépítésre.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Budapesten elég sok a klub, sok jó van, de azért könnyű olyat is kifogni, ahol nagyon rossz körülmények vannak. Vidéken az a tapasztalatunk, hogy kevés a klub és sokszor ebből adódóan jobban ki is használnak, mivel csak az van, nem lehet máshol játszani.
Viszont azt is hozzá kell tennünk, hogy Magyarországon mostanában nem beszélhetünk klasszikus klubéletről. Nem gondolkodunk az okán, de javasoljuk a közönségnek, hogy járjanak felfedezni, jöjjenek le a klubokba akkor is, ha nem a haverjaik játszanak.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

A zenekaroknak jobban össze kéne dolgozni, segíteni egymást, nagyon sokat tudunk egymásnak segíteni.

Köszönjük a beszélgetést.


2019. március 27. 12:29

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA