MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - The Bluebay Foxes

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a The Bluebay Foxes zenekarral folytatjuk, ők a letenyei  tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

Zenekarunk, a The Bluebay Foxes 2015 végén alakult. A klasszikus felállást 4 tag alkotja: Bálint a frontemberünk, énekel valamint gitározik, Zsombor a gitározik és vokálozik, Balázs basszerozik, valamint Bandi dobol. Stílusilag általában az indie pop-rockba sorolnak minket, inspirálódási forrásaink is hasonlóak, ami főleg brit, amerikai és ausztrál gitárzene, valamint talán az újhullámos powerpop-rock és stadionrock, már ha létezik ilyen.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Hiszünk abban, kellő munkával és folyamatos koncepciók melletti építkezéssel nagyon sok mindent el lehet érni a zenei életben. Így gondolkodunk tehát folyamatosan, legyen szó stúdiófelvételről, élő zenélésről, vagy akár csak a következő posztunkról a közösségi médiában.
Szeretünk mindent sokszor átrágni, mert úgy gondoljuk, hogy ez a szerteágazó átgondoltság idővel az embereknek is szembetűnő lesz, hogy folyamatosan kész dolgot tálalunk. Célunk ezzel, hogy formáljuk kicsit a hallgatóságot az igényes rockzenére és hogy olyan koncerteket adjunk amelyek sokáig jó élményként maradnak meg az emberekben.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Talán az előző bekezdésbe foglaltak lehetnek azok. Mindig törekszünk a saját körülményeink és tudásunk szerint csak a legjobb produktumokat megmutatni az embereknek.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Egyre több jó példát látunk arra, hogy ha valakinek vannak tervei saját zenekarával, és képes megtalálni ezeknek a terveknek a megvalósításához vezető utakat, akkor nagyon sok mindent véghez lehet vinni. Ugyanakkor nem lehet nem megemlíteni a média jelenlegi státuszát, ami a pár évvel ezelőttihez képest sokkal kevésbé segíti a zenekarokat, hogy egy-egy csatornán keresztül viszonylag könnyen nagy közönséghez elérjen a zenéjük.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Van nagyon sok új zenekar. Vannak köztük kifejezetten jók is. Vannak akiknél ki van találva szinte minden már az első megjelenésnél, de sok zenekarnál a kiadott anyagok nincsenek egy súlyban az élő produkciókkal.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Ha valaki napközben reklám zenéket ír, mellette producerkedik, s végtelen előadót vagy zenekart képvisel, este pedig sessionzenél jól futó formációkban, akkor igen. De úgy látjuk, hogy alapvetően már az is egy siker, ha a zenekar eltartja önmagát, tehát a különböző bevételek képesek lefedni a kiadásokat, pl. stúdiózás, vagy hangszer és kiegészítők beszerzése stb., de ehhez is sokat kell dolgozni. Tehát saját kategórián és stíluson belül nehézkesen, viszont ha valaki kitör a populáris színtérre, vagy csak szimplán mainstream zenét játszik, akkor biztosan meglehet.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Régen talán több stílusból voltak olyan kiemelkedő zenekarok akik nagyon sok emberhez el tudtak jutni. Most már szűkebb ez a mezsgye, inkább a pop az ami nagyon megy, de egyre több ellenpélda is akad ezekre. Az ideális mindenre talán egy törekvés lenne arra, hogy az előadók és a hallgatók is egyaránt hozzáértőek legyenek. Az sokat lendítene talán az egészen.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Az utóbbi években kezdődött el, hogy zenekarok érdemben elkezdtek külföldre járni, showcase fesztiválokon bemutatni magukat és valóban építgetni a karrierjüket külföldön. Ehhez egyre több segítséget kapnak ezek a zenekarok itthonról és külföldön is egyre befogadóbbak.
Úgy gondoljuk, hogy ez egy jó irány és hogy így egyre nagyobb az esély arra, hogy egy zenekar külföldön is sikereket érhessen el. Az Ivan and the Parazol szerintünk nagyon jó úton jár és egy teljesen másik műfajban a Bohemian Betyárs is. Bízunk benne, hogy majd idővel minket is így fognak emlegetni.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Sokféle tehetségkutatóról beszélhetünk, vannak jobbak és rosszabbak is. Fontos az utánpótlás a zenében is és a tehetségkutatók általában arra hivatottak, hogy támogassák a jó produkciókat és a kevésbé jóknak pedig segítséget adhassanak, hogy hogy legyenek még jobbak. Nagyon fontos a megfelelő szakmaiság a tehetségkutatók mögött, hogy kik és milyen szempontok alapján hozzák a döntéseket. Ez sokszor nem egyszerű és nem könnyű egyértelműen különbséget tenni egy magyarul jazz-t játszó és egy angolul rock-ot játszó zenekar között, hogy ki mennyire jó, kiknek szólhat és milyen jövő állhat előtte. Az Öröm a zene tehetségkutató sorozat már egy sok éve jól működő tehetségkutató. Lefedi egész Magyarországot és szerencsére jellemező rá a sokszínűség abban a tekintetben, hogy kiket és milyen módon támogat. És ez egy nagyon fontos és jó irány, hogy minél többféle zene megtalálhassa a saját közönségét. Ugyanakkor ott vannak a kisebb tehetségkutatók, amiket online szavazással, vagy a közösségi oldalakon beszerzett kedvelések alapján bírálnak el. Véleményünk szerint ez egy teljesen más megközelítése a tehetségkutatóknak, ami nem feltétlen egy jó irány, hiába hangoztatják, hogy az online közösség építés fontos részét alkotja egy zenekar belendítésének, de így sokszor háttérbe kerül a zene és csak az ismerősök és az ismerősök ismerőseinek szavazatainak a mennyisége számít.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Nagyon sok zenekar van ma Magyarországon, sokkal több mint amennyit el tudunk képzelni. Sokszor vesszük észre, hogy nagyon sok tehetséges zenekar van, azonban általában megfigyelhető, hogy a zenekarok nem törekszenek a maximalizmusra. Itthon gyakran el van nézve zenekaroknak, hogy pontatlanul és sok hibával játszanak, míg nyugaton alapfeltétel, hogy akik színpadon állnak tökéletesen játszanak a hangszereiken és minél jobban szólaljanak meg a hangszerek külön-külön és együtt is. Sok esetben hiányzik a tudatosság, mind elképzelések, mind stratégia terén. Ezért nagyon fontos, hogy azok a zenekarok akik kész vízióval rendelkeznek még több segítséget kaphassanak kívülről és minél szélesebb réteghez juthassanak el. Itthon szeretünk megkülönböztetni zenekarokat zenei stílus és mondjuk az éneklés nyelve alapján, miközben ez nem igazán számít, hiszen a jó zene az jó zene.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Magyarország szerencsés helyzetben van, hogy ilyen sok és ilyen színvonalú fesztiválja van.
A zenekar is nagy fesztiválra járó és bízunk ebben, hogy egyre több fesztivál szélesíti majd ki a zenei palettáját magyar feltörekvő zenekarokkal a közeljövőben. Különösen pozitív része a fesztiváloknak lehet az, hogy a hömpölygő tömeg akarva akaratlanul beleütközhet egy-egy olyan zenekar koncertjébe, amit előtte sosem hallott, így a véletlen által találhat új közönségre egy zenekar. A nagy, nemzetközi közönséget is megmozgató fesztiváloknál viszont kialakult egy olyan tendencia, hogy a magyar zenekarokat szinte teljesen elszeparálják a nagyobb központi színpadoktól, és kifejezetten magyar színpadokat létrehozva léptetik fel őket. Érdekes kezdeményezés lehetne ezektől a fesztiváloktól, ha a nagy külföldi előadó elé egy olyan magyar zenekart raknának be ugyanazon színpadra, ami stílusilag passzol, így egy hatalmas nemzetközi közönség előtti fellépést biztosítanának a zenekarnak.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről? 

Sajnos azt vesszük észre, hogy az ország méreteihez képest kevés klubbal rendelkezik Magyarország. A vidéki nagyklubok száma 10 körül mozog és állandó tendencia, hogy ezeket a helyeket csak az pár nagy zenekar tudja megtölteni akik egész évben úton vannak.
Sajnos itthon nem bevett szokás, hogy egy élőzenei klubba mennek el az emberek szórakozni attól függetlenül, hogy ott aznap este milyen zenekar lép fel. Szerencsére egyre több klub kap támogatást és bízunk abban, hogy kialakul minden nagyobb városban egy olyan fix közönsége minden klubnak, akik szívesen lemennek oda, hogy élőzenét hallgathassanak.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Fontos lenne, hogy a zenei szakmai egyértelműen lássa, hogy hogyan javítható a hazai könnyűzenei élet és egyértelmű célokat fogalmaznának meg. Ebbe beletartozik a megfelelő médiumok létrehozása, online és offline médiumok egyaránt, a zenekarok és koncerthelyek támogatása is. Fontos, hogy a közönség fejében is történjen valamilyen fajta változás és hogy minél több ember járjon élőzenei koncertekre.

Köszönjük a beszélgetést.


2017. szeptember 3. 08:31

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA