MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – Pandas of Princess

A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti.

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A Pandas of Princess zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten dob, basszus, gitár és ének felállással. Hárman (Katona Sándor-dob, Herczegh Károly „Carlo”-gitár, vokál, szintik és Orsó-ének) azóta is együtt vagyunk, csak a basszusgitáros fronton történt változás, Barkóczi Ricsi csatlakozott hozzánk 2018 közepén.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

A célunk nagyon egyszerűnek tűnhet, de sajnos nem az: minőségi zenét, értelmes szövegeket szeretnénk a mindennapokba csempészni. Dallamos, ének- és szövegközpontú a zenénk, reméljük, hogy ez érdekli az embereket.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Szerintünk a mi zenénkben mindenki megtalálhatja azt, ami neki tetszik, mert annak ellenére, hogy sokféle sítluselemet használunk, szinte minden dalunk más és más, azért mégis mind hordozza a mi közös stílusunkat, no és persze az összehasonlíthatatlan ének teszi még egyedibbé.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Az az igazság, hogy illúzóink nincsenek, tudjuk, hogy nehéz prófétának lenni a saját hazánkban, de mivel ezt szeretjük, ehhez értünk, erre dobban a szívünk, ez a szenvedélyünk, ezért nem adjuk fel a próbálkozást.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Az AWS és Leanderék közszolgálati térnyerésével szerintünk újra fellendülőben van a minőségi rockzene, és ennek azért lehet örülni.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Persze, meg lehet, az más kérdés, hogy odáig hogy lehet eljutni (nagyon nehezen).

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Régen talán azért látszott jobbnak a helyzet, mert nem volt ennyi zenekar, ennyi zenész, vagy inkább magát zenésznek mondó önjelölt tehetség, akik sajnos felhigítják a kínálatot. A mindenki számára gyakorlatilag korlátlanul elérhető technológia sokakban hamis illúziókat kelthet, és akkor még nem beszéltünk a „sztárgyárakról”, amik ezekre a hamis képzetekre alapoznak, közben a minőség teljesen elsikkad.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

„Magyar világsztár”? Bárkiből.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Ha az országos, televíziós dolgokra gondolunk, mára semmi. A kisebb tehetségkutatók esetében talán van létjogosultsága a rockzenének is, de amíg ott tartunk, hogy eleve tehetsgékutatóra mondjuk facebookos szavazással lehet bejutni, addig ez is eléggé visszatetsző. Persze nem ismerjük az összes tehetségkutatót – ha TÉNYLEG az a cél, hogy új arcok és hangok jussanak lehetőséghez, akkor jó dolog, de az utóbbi időkben az általunk figyelemmel kísért eseményeknél kivétel nélkül mindig ugyanazok az egyébként is már nagyjából ismert előadók vagy csapatok jutottak eredményre. Ezzel viszont versenybe szállni egy ismeretlennek nem lehet.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Utánpótlás van bőven, azzal sosem volt gond, szerintem e téren nagyon is rendben van a zeneipar.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Szerintem Magyarországon jelenleg egyetlen fesztivál van, és az megy mindenhova, pontosan ugyanazokkal a fellépőkkel.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

A klubélet a rockkal ellentétben, úgy látszik, nem örök. Sajnos nem sok pozitívumot tudok mondani: konkrétan NINCS klubélet. Van youtube, meg mp3, minek elmenni ilyen kis élő koncertekre?

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Véleményem szerint a minőség és a mennyiség aránya nagyon rossz a hazai könnyűzenei piacon. Ha ezen lehetne javítani valahogy, az nagyon hasznos lenne, de attól tartok, hogy a közönség igényei ezzel a szándékkal pont ellentétesek.

Köszönjük a beszélgetést.


 

2018. december 15. 12:28

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA