MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – Other Planet

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort az Other Planet zenekarral folytatjuk, ők a Sop-Rock tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti.

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

Az Other Planet egy egyhén elektronikus popzene zongoracentrikus, időnként melankólikus dalokkal.
Szikra Péter (ének, gitár), Őry Ádám (gitár), Nagy Leopold (billentyű) és Széll Bálint (dob)

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Szeretnénk az általunk játszott műfajt népszerűsíteni, és a lehető legmagasabbra jutni.
Szeretünk inkább érzéseket, hangulatokat közvetíteni a dalainkkal, ami persze lehet hogy mindenkinek teljesen mást jelent, de ez így van jól.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

A zenénk egy egészen egyedi hangzásvilágot képvisel itthon, Peti pedig egy olyan frontember amilyet ritkán lát az ember. De majd mi jól megmutatjuk mindenkinek! 

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Kicsi ország kicsi zeneiparral, de a folyamatos fejlődés jól látható. Úgyhogy mi látjuk a fényt!

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Például a magyar dalszövegek. Pár éve megint menő lett magyarul énekelni, és rengetegen kezdtek is bele. Ez persze nekünk nem feltétlenül pozitív, mivel csak angol dalaink vannak, de közben meg tök jó magyar zenéket hallgatni.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Az biztos hogy meg kell küzdeni érte, de ha igazán jó a zene és jól fekteted bele azt a rengeteg időt és energiát, akkor be fog érni.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Azt mind tudjuk, hogy régen minden jobb volt, úgyhogy biztosan ez is. De a viccet félre téve szerintünk régen is menő volt zenésznek lenni, és most is.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Nincs, de nagyon várjuk!

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Nagyon fontos azoknak a zenekaroknak, akik bármennyire zseniálisak, de még nem sikerült betörniük a köztudatba. A jó tehetségkutatókat egy hatékony ugródeszkának látjuk. Például mi a Sop-Rocknak köszönhetően jutottunk az Öröm A Zene döntőjébe.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Mindig kellenek az új zenekarok, és mivel rengeteg elképesztően jó fiatal zenekar van most is, ezen nem is aggódunk.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Szeretjük őket, könnyen lehet új hallgatókat csenni magunknak, haha.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

A klubkoncertek a legjobbak! Sokkal intimebb, mint mondjuk egy nagyobb fesztivál. Nem mintha azokat ne imádnánk…

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Mi meg vagyunk elégedve a mostani helyzettel. Jó fesztiválok, sok klub, még több jó zenekar. Mi kell még?

https://www.facebook.com/otherplanetofficial/

dalaink:

https://www.youtube.com/watch?v=m3MKfz9ofTY

https://www.youtube.com/watch?v=hIU0_79tI08

https://www.youtube.com/watch?v=9qjFRlWwA9c

https://www.youtube.com/watch?v=lSiSMwjQPK8

https://www.youtube.com/watch?v=JDMqrZMzUC0


 

2017. május 19. 10:27

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA