MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – Kabinláz

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Kabinláz zenekarral folytatjuk, ők a XII. SZOBROCK tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Norbi: Kezdjük ott, hogy Jimmyvel és Tibivel kb. 15 éve ismerjük egymást, zenélgettünk is együtt különböző bandákban, így már megvolt az összhang és a közös cél, amikor 2013 elején elindítottuk a KabinLáz zenekart. Hasonló tapasztalatokkal, hasonló szemlélettel vágtunk bele a dologba, nem kellett attól tartanunk, hogy egyikünk időközben meggondolja magát vagy nem veszi elég komolyan a zenélést. Az egyetlen tagcserénk 2014-ben volt, akkor érkezett közénk Ádám, aki egyből megtalálta a helyét a KabinLázban. Szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk így négyen, szerintem ez nagyon ritka.
A zenénkben sokféle elem keveredik, van itt hard rock, metal, stoner, doom, grunge, minden amit szeretünk és hallgatunk, ezért mi azt találtuk ki rá, hogy „riffközpontú modern rock/metal, grunge énekkel”. De ez mindegy is, mert nálunk mindig is a dalokon volt a hangsúly, sohasem a stíluson.
A felállás: Hajdú Tibi – dobok, Jakab Imi „Jimmy” – gitár, Papp Norbert – ének, Sárközi Ádám – basszusgitár.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Jimmy: A zenekar célja, hogy országszerte ismerjék a nevünket, de emellett ne kelljen feladnunk a civil munkáinkat, mert azért manapság ebből megélni nem lehet. Ha havonta 3-4 koncertünk lenne és ezeken rendszeresen 100-200 fő megjelenne, azzal mi már tökéletesen elégedettek lennénk. Ha egy zenekart meg kellene említeni, akinek a karriervonalát követendő példának tartjuk, akkor az mindenképp az Ørdøg zenekar lenne. Szerintünk ők maximálisan megtalálták az egészséges egyensúlyt a zenekari karrier, a család és a civil munkahely között. Ha egy olyan ismertséget elérnénk Magyarországon, mint az Ørdøg, azzal mind a négyen maximálisan elégedettek lennénk.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Tibi: Szerintem leginkább az adja meg a csapat kémiáját, hogy mind a négyen más zenei ízléssel, más zenei háttérrel kezdtünk neki a közös munkának. Mindenkinek megvan a maga elvárása egy zenei produkcióval kapcsolatban, de vagyunk annyira toleránsak egymás felé, hogy könnyedén hajlunk a társaink meglátásai és ötletei felé. Ha konyhanyelven akarnék fogalmazni, úgy mondanám, olyanok vagyunk, mint az uborkás, sajtos, szalámis szendvics friss kenyérbe csomagolva. Külön is finom minden alkotó elem, de együtt íz ünnepet varázsol az ember szájába.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Tibi: Elég sötétnek látom a jövőt. Jelenleg egy olyan világ felé tendálunk, ahol egyre kevesebb az olyan ember, aki igényli a hangszeres zenét. Azt látom, hogy a pénz, a marketing szabja meg, hogy kinek a zenéje lesz eladható. Mindenhová oda tolakodó promócióval képes leszel bármilyen zenét eladni, ez pedig szerintem azt vonja maga után, hogy nem dominál a minőség.

Jimmy: Kétféle útvonalat látok magunk előtt. Ha a hazai zeneipart veszem figyelembe, akkor egyet kell értenem Tibivel. Csak az érvényesül, akinek van protekciója, valamiféle hátszele és nem kevés pénze. Csóró, vidéki zenekarként úgy, hogy a rockzene egy kicsit nehezebben befogadhatóbb, súlyosabb stílusát képviseljük, nem könnyíti meg az utunkat. Másrészt viszont előttünk van az a kép, hogy honnan indultunk 5 éve és azóta hova jutottunk. Évről évre fejlődik a zenekar és ezt már a szakmabeliek is elismerik. Egyre több, nagyobb bandának vagyunk az előzenekara és az új lemezünkkel kapcsolatosan is több a pozitív visszajelzés, mint a negatív. Ez mindenképp pozitív kapaszkodónak tekinthető.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Tibi: Bár az internet a lemezeladást teljességgel hazavágta, ugyanakkor újabb és olcsó csatornát nyitott a zenekarok és a közönség között. Könnyedén elérhetőek a zenekarok videói a rajongók számára, így már nem kell a TV kegyetlen önkényére várni, hogy mikor láthatják a kedvenceiket. A zenekarok könnyebben mutathatják meg magukat, olyan embereknek, akik rendes esetben nem hallgatnák meg az adott stílus zenéjét, hatásosabban növekedhet a leendő rajongók száma.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Tibi: Boldog békeéveket élünk, és már nem elégszünk meg egyszerű hétköznapi dolgokkal. Kell a menő kocsi, jó kaják, minden hétvégén egy kis kikapcsolódás. Ehhez az életmódhoz kisebb vagyont kell keresni. Ha olyan zenét csinálsz, aminek kicsi a felvevő piaca (pl.: rockzene), akkor a válasz: „Nem”. Sajnos azt látom, hogy csak a gombnyomogatós és a lakodalmas hakni zenével lehet annyi pénzt keresni, hogy az ember megéljen.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Tibi: Az emberi viselkedés nem sokat változott az elmúlt néhány évszázad során. A kicsi, ismeretlen zenei előadók megítélése úgy gondolom régen is gyatra volt. Ha jól toltad a szekeret és volt ismertséged, pozitív volt a megítélés is.

Jimmy: Egyértelműen azon a véleményen vagyok, hogy sokkal rosszabb a mai megítélés, mint régebben. Mindig, mindenkinek el szoktam mondani, hogy én legszívesebben a ’80-as években lettem volna rocker. Akkor még volt ennek kultúrája, izgalmasabb volt az egész. Csak akkor láthattad a kedvenc bandádat, ha elmentél a koncertjére, nem úgy mint a mai youtube világban, ahol akár a Szigetes Korn koncertet otthon a fotelból is meg tudod nézni livestream-en. Ez azért már valamilyen szinten felháborító szerintem.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Tibi: Ma már csak celebeket látok, akik élő adásban adják el egymásnak a spermájukat, miközben vadul ordítanak a kamerába. Mintha visszafelé haladnánk az evolúciós skálán… magyar emberből nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz világsztár.

Jimmy: Magyarország egyetlen, világszerte elismert metál zenekara az Ektomorf. Ezt nem lehet eltagadni Zotyáéktól. Sőt a szomorú helyzet az, hogy ők külföldön sokkal sikeresebbek, mint itthon. A mai színtéren akiben látom azt, hogy akár világszerte elismertek legyenek az egyértelműen az Apey & the Pea. De itt most csak a metál színtérre gondolok természetesen.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Tibi: Vegyes. A hulladék média által propagált szenny műsorok, nem képviselnek értéket semmilyen tekintetben. Pedig itt van a nagy guba. A kicsi, és szegényes tehetségkutatókon lehet gyöngyszemeket találni. Ha valami égi csoda folyamán el tudná érni a hangszeres közösség, hogy legalább akkora figyelmet kapjanak a kicsi, de igényes tehetségkutatók, mint a milliós költségvetésű értéktelen társaik, akkor jönne a kánaán!

Norbi: Nem véletlenül jelentkeztünk minden évben az Öröm a Zene különböző állomásaira, a SzobRockhoz hasonló tehetségkutatók elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy fiatal, vagy éppen már nem annyira fiatal amatőr rockbanda fellépési lehetőséghez jusson, tapasztalatokat, ismeretségeket szerezzen, visszajelzést kapjon arról, hogy hol tart éppen, miben kell még esetleg fejlődnie stb. Számunkra nagyon tanulságos volt az elmúlt 5 év ilyen téren is.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Tibi: Valahogy úgy érzem, a zenei alázat kezd kiveszni a hangszeresek tudatából. Sok helyen látom, hogy túl hamar túl sokat szeretnek gondolni az emberek a saját kvalitásaikról. Amikor azt hallom, hogy „XY is tanár nélkül tanulta meg a szakmát, akkor nekem miért ne menne!”, gyakran ökölbe szorul a kezem, és kedvem támad megmondani, hogy a megfelelő ismeretek elsajátítását soha nem pótolhatja az isteni tehetség.

Norbi: Nagyjából már kezd körvonalazódni, hogy fog kinézni a szintér 10-15 év múlva, amikor a mai nagyok leteszik a hangszert. Már mozgolódnak a fiatalok, lehet látni, kikből lesznek a jövő vezető hazai rock/metal bandái, akik betöltik a Tankcsapda, Ossian és társaik után keletkező űrt. Mi már ehhez öregek vagyunk, de ismerünk erre esélyes csuda srácokat személyesen is. Szóval van és lesz utánpótlás, csak egyelőre még a függöny mögött várakoznak.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Jimmy: Rettenetesen nehéz rájuk bejutni, mint fellépő. 3 éve próbálkozok, e-mailek tömkelegével és az a tapasztalat, hogy a nagyobb fesztiválokra csak is meghívás alapján lehet bejutni. A közepes feszteken a szervezők a kisebb zenekaroknak lehetetlen idősávokat ajánlanak fel pénzjuttatás nélkül, mondván: „Örüljetek, hogy egyáltalán játszhattok.” A kisebb nonprofit fesztiválok a legtisztességesebbek. Ezeken megpróbálnak teret adni a kisebb zenekaroknak is és még akár egy kis benzin pénz is csurran-cseppen.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Tibi: Silány. Nincs elegendő zenei klub, ami van kicsi, és sokszor gyengén felszerelt. Mindenki tisztában van azzal, hogy a szervezők nem szeretnek fizetni a zenekaroknak, mondván „Örülj, hogy felléphetsz valahol!” Személyesen nekünk Püspökladányban nincs ilyen helyünk, ezért lassan ott tartunk, hogy Szeghalmon, Berettyóújfaluban vagy más helyeken már jobban ismernek minket, mint a saját otthonunkban. Kacagok, ha erre gondolok, de nem az örömtől van jó kedvem.

Jimmy: Osztozom a Tibi véleményén, viszont mindenképp kiemelném a szeghalmi Stone Club-ot és tulaját, Tóth Lászlót. StoneLaci mindent megtesz azért, hogy a zenekarok ugyanolyan elégedetten távozzanak tőle, mint a közönség, mindezt úgy, hogy közben megmarad egyszerű, szerény embernek. Amiért a zenekarok megdolgoztak, azt tisztességesen megkapják. Ha a klubtulajok 90%-a ilyen lenne, semmi gond nem lenne a klubozással sem.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Tibi: Egy globális agymosás! Az embereknek nem kellene bálványozniuk a playbackre ugrabugráló tizenegy éves kislányokat és kisfiúkat. A zenészeknek fel kellene tudni optimálisan mérniük, milyen zenei produkcióért, mennyi pénzt kaphatnak. A zenei klubtulajdonosoknak meg kellene tanulniuk, hogy a zenész nem haszonállat. Sorolhatnám még a csúnya gonosz világ bűneit a zenevilággal kapcsolatban, de azt hiszem a három legfontosabbat elég kiemelni.

Norbi: Kényelmes, lusta világban élünk. Az átlag zenehallgató azt hallgatja, amit elé tesznek. Amíg a rádióból és a tévéből a fröccsöntött műanyag szól, addig ez nem is fog változni, mert a mai ember azt szereti, ha készen kapja a dolgokat. A többség nem akar azzal bajlódni, hogy értékek után kutasson a felhozatalban, mert az már több lenne két kattintásnál. Épp ezért a médiának hihetetlen nagy szerepe van az ízlésformálásban, az a menő, ami a mainstreamből áramlik, a többi meg mintha nem is létezne. Persze ott van a facebook és a youtube, de be kell látni, hogy még ma, 2018-ban is a Petőfi Rádió, a kereskedelmi tévék és a nagy nyári fesztiválok mondják meg, hogy mi létezik és mi nem. A keményebbnek mondható hangszeres zene például nem létezik szerintük. Nekem az a véleményem, hogy amíg a fősodor nem vesz tudomást a rockzenéről, addig nem fog változni a helyzet.

Köszönjük a beszélgetést


2018. április 11. 09:34

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA